Ballagó Márton: Archívum, emlékezet, trauma – Biró Eszter: Töredékek (2014)

Az elmúlt évek hazai fotókönyvkultúrájának egyik legfontosabb eseménye a 2019. február 25-én megtartott konferencia volt, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum rendezett meg Rosti 160címmel.¹Az emlékülést napra pontosan százhatvan évvel azután tartották meg, hogy az igen kalandos életet élő magyar nemes, tudós és fotográfus, Rosti Pál 1859. február 25-én a Nemzeti Múzeumnak adományozta a korban igazán egzotikumnak számító dél-amerikai utazását fotókon és szöveges elbeszéléseken bemutató fényképalbumának egyik példányát. Rosti évekig tervezte nagyívű utazását, amely 1856-ban vette kezdetét. Ezt megelőzően a magyar szabadságharcban való huszár századosi részvétele után a müncheni egyetemen is tanult. Hajóval eljutott Észak-Amerikába, ahonnan pár hónap után Mexikóba, Kubába és Venezuelába látogatott el.²Kalandjairól a szöveges feljegyzések mellett fotográfiákat is készített, ami azért is egyedülálló, mert a médium ekkor még alig pár évtizede létezett, és azáltal, hogy képileg is rögzítette az általa látottakat egy olyan világról, amely az európai kultúrkör számára ez idő tájt alig volt ismeretes, az etnográfia tudományterületének tematikájában és módszertanában is újat alkotott. Útjáról hazatérve Párizsban, Despierres udvari könyvkötőnél elkészítette az egyedi tervezésű fotóalbumát öt példányban, amelyekbe a felfedezőúton készített képek és naplófeljegyzései kerültek.

A Nemzeti Múzeumnak való ajándékozás ténye egyrészt azért fontos, mert ez az album volt az első magyar fotóalbum, amely világszinten is egyedülálló az Újvilágot bemutató (képes) útinaplók történetében. Joggal mondhatjuk, hogy Rosti a világunk kulturális feltérképezésében hasonló léptékű utat tett meg, mint pár évtizeddel korábban a német tudós és utazó, Alexander von Humboldt. Rosti a könyvének egy másik példányát személyesen adta át Humboldtnak, akinek a munkássága Rosti számára fontos inspirációként szolgált.³A fotóalbumnak még három további példánya született, amelyeket Rosti a három nővérének (Ágnes, Ilona, Anna) adományozott. A Nemzeti Múzeumnak való adományozás fotó- és múzeumtörténetileg is fontos mérföldkő volt, hiszen az albumban található képek voltak az első fotográfiák, amelyek a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe kerültek: az album viaszolt papírnegatív eljárással készült fotográfiái.⁴Rosti ajándékozó gesztusa a magyar nemzet előtti tisztelgésnek is tekinthető.

A Rosti 160emlékülésen elhangzott előadások után a Magyar Nemzeti Múzeum bejelentette, hogy Rosti példáját követve létrehozták a Rosti Pál-díjat, amelyet a szakmai zsűri kétévente ítél oda a legjobb hazai fotókönyvnek. Az elismerés létrehozása azért is fontos esemény, mert a róla elnevezett díj összekapcsolja a múltat és a jelent. Tisztelgés Rosti vizuális kultúrában tett érdemei előtt, valamint ez a fotókönyv, mint kurrens művészeti produktum intézményi kanonizálásának mozzanata is. Azzal, hogy a nemzet múzeuma díjat oszt, egyúttal tematizálja a fotókönyvet a tudomány és művészetek világában, rámutat a fotókönyv médiumának fontos szerepére a jelenkor művészetében. „Ezzel a gesztussal a gyűjtemény átemeli Rosti egykori szándékát a jelenbe, és arra tesz kísérletet, hogy a kortárs fotográfiai gyakorlat ösztönzésével a múzeumot újra - ahogy akkor - a cselekvő közösségek helyévé tegye” - olvasható Kuti Klára írásában. ⁵

2020. február 24-én kiosztották az első Rosti Pál-díjat. A felterjesztés a szakma képviselői által történt, majd a második körben egy külső szakértőkből álló zsűri döntött a díjról, amelyet Biró Eszter Töredékekcímű, 2014-ben készült fotókönyve nyert el. A díjra felterjesztett könyvek között változatos tematikájú alkotások voltak, ezzel mutatva, hogy a fotókönyv médiuma egy összetett, interdiszciplináris jelenség, amely fogékony a kortárs jelenségekre. Bartha Máté CommonNature(Közös Természet)című, 2014-es fotókönyve például kritikai szempontból vizsgálja az urbánus, metropolita közeg emberi érzékelést átformáló erejét, amely által a közösségi érdekek, igények és cselekedetek értéküket és szerepüket vesztik. Bartha Máté könyvében reflektál a posztmodern/posztdigitális kor városának társadalmi és szubjektív érzékelésre gyakorolt hatásáról. Klenyánszky Csilla a 2019-ben megjelent Pillarsof Homecíműkönyvében az otthoni tárgyak és az ember közötti viszonyt mutatja be a tárgyorientált ontológia szemszögéből.⁶Ez a könyv tekinthető egy fotóperformansz dokumentálásának is, hiszen a sorozat képei a gyerekszületés utáni időszakban készültek, amikor az alkotónak kevés ideje jutott fényképezni, és az otthonában lévő tárgyakkal kísérletezett. Kovács Kristóf és Szigeti Árpád If I saw that in a gallery I would say, this is art című többkezes fotókönyve a művészet definiálásának és definiálhatatlanságának a kérdéskörét járja körbe. Képzőművészek, fotográfusok és elméleti szakemberek, kurátorok fotókon és szövegeken elmélkednek arról, hogy a művészet tárgyköre mára annyira kibővült, hogy egy nem szakavatott szem számára nehéz eldönteni, hogy mi a művészet, valamint hogy a galériák és múzeumok hogyan sajátítják ki a művészet fogalmát. Vékony Dorottya Humanotéka(2017) című fotókönyve szintén a művészeti közegről mond véleményt; egy olyan aspektusát villantja fel, amelyet minden benne élő és dolgozó ember ismer, de a rendszeren egyikük sem képes változtatni. Ez a téma a művészetben dolgozók alulfizetettsége, amellyel összefüggésben a művészek sokszor szívességi alapon kapcsolódnak be egymás munkáiba. A fotókönyv a közeg nehéz és kevéssé tematizált oldalát mutatja be, amelyben az emberek egymást használják a művészeti produktumaik előállítása érdekében ahelyett, hogy a társadalmilag normaként konstituált munka-pénz viszonyrendszerben mozognának a szívességi alap helyett.

A díjat elnyerő Biró Eszter Töredékekcímű könyve mellett a Receptkönyv(2015) című alkotása is felterjesztésre került, amely a Töredékekkeletkezéstörténete kapcsán is fontos mű. Biró Eszter egy vele készített interjúban elmondta a Receptkönyvkapcsán, hogy a családjából hiányoznak a kötelező családi fényképek, és amikor megkérdezte, hogy ez miért van így, a nagymamája feleslegesnek vélte azokat, mondván, hogy a múltban történteket jobb nem bolygatni, jobb elfelejteni.⁷A Receptkönyvben Biró Eszter a saját nagymamájának a bergen-belseni koncentrációs táborban írt, recepteket tartalmazó könyvét dolgozta fel - amelynek írása a nagymamája számára a túlélés záloga volt. Biró Eszter a receptkönyv alapanyagaiból készült felvételek negatívjait feldarabolta (dekonstruálta), majd egymás mellé helyezve rekonstruálta, egymásba fűzte azokat. Véleményem szerint a vágás, roncsolás és az újrakonstruálásmozzanata utal a koncentrációs táborokból való hazaérkezés tapasztalatára, vagyis arra, hogy hazaérkezve senki sem ugyanaz az ember volt már, mint aki előtte volt, és hogy a túlélőknek széttöredezett identitásrészekből, fragmentumokból kellett újra megalkotniuk önmagukat, egyúttal egy olyan tapasztalatot elhelyezve az identitásukban, amely alapvetően nem helyezhető el egy koherens személyiségben, amely tapasztalat természetéből adódóan inhumán, ezért feldolgozhatatlan, és az identitás önazonosságának a lehetősége kérdőjeleződik meg. Ez a mozzanat a kertészi holokausztesztétikával is rokonságban van, amely szerint a holokauszttapasztalat temporalitása irreleváns, hiszen az történetileg is érvényét veszti, ezért az egyén egyedül marad a tapasztalatával - a Kertész által definiált sorstalanságállapotában.

Biró Eszter munkásságában fontos szerepet játszik (például a Confabulationscímű munkájában a saját családi archívumával dolgozik) az archívumokkal való foglalkozás és a kulturális emlékezet kérdésköre, a keveset tematizált, elfeledett történetek intermediális módon való felszínre juttatása és megőrzése, konzerválása. Módszertana sokszor performatív jellegű, hiszen az elbeszélt történetek, az interjúhelyzet (oralhistory)fontos tényezője a munkásságának. Filológiai értelemben a Confabulations, a Töredékeka Receptkönyvprojektek összetartoznak, keletkezésük egymásból értelmezhető. Az előbbiben Biró a történelem saját családi archívumra gyakorolt hatását tematizálja. A Confabulationsután készült el a Töredékek, amely Biró Eszter első Pécsi József fotóművészeti ösztöndíja keretében valósult meg, univerzálisan a magyar társadalom családi történeteire koncentrál. Az ezután keletkezett Receptkönyvben - amely szintén egy Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjas projekt - Biró pedig egy újabb személyes, művészeti feldolgozási stratégiát kísérelt meg a generációs történelmi traumák és archívumok kérdéskörében. Biró Eszter munkáiban tehát az archívumok szerepe, az emlékezet és a fotográfia viszonya kitüntetett helyen áll - ezt példázza a Receptkönyvés a Töredékekprojekt is.⁸

A Töredékekvalójában öt különálló könyvből áll, amelyek öt - különböző okokból kifolyólag utód nélkül maradt - idős nő történetét dolgozzák fel családi, privát fotográfiák bemutatásával, valamint Biró Eszter velük folytatott beszélgetésének leiratai által (Herstory). Célja, hogy azoknak az idős nőknek a családi történetei és fényképei is archiválva legyenek a jövő számára, akik leszármazottak nélkül maradtak, mivel a folytonosság, emlékezet lehetősége számukra nem adott, hiszen nincs, aki továbbvigye azokat. A szerző a fotográfiák mellett a nőkkel folytatott beszélgetések (oralhistory)szöveges leiratainak bizonyos részleteit is beszerkesztette a könyvbe. A képek és textusok sokszor kiegészítik egymást, ugyanakkor sokszor feszültségben is állnak egymással - a köztük való viszony tehát dinamikus. A Töredékek- azontúl, hogy személyes sorstörténeteket mesél el, és ezáltal identitásképző ereje van - igyekszik az utókor számára megőrizni, archiválni a szereplők élettörténeteit, így azok a kulturális és történelmi emlékezet számára is fontos alkotások.

A Töredékekprojekt a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj keretében indult, ahol Biró Eszter kiállítást szeretett volna létrehozni a fényképekből és a szövegekből, de a kuratórium az anyagot időközben nem kiállítás formájában látta megvalósíthatónak, és a szociofotográfia műfaja felé terelte volna. Biró Eszter viszont úgy döntött, hogy ehelyett a fotókönyv formáját választja, így született meg a Töredékek. Véleményem szerint a könyvforma a projekt témájához is passzol, hiszen egyfajta sajátos családi fotóalbumot hozott létre olyan idős nőkről, akik nem rendelkeznek leszármazottal, nincs kinek továbbadniuk a megmaradt emlékeket, fotográfiákat, történeteket. A könyvben rendkívül személyes sorstörténetekről olvashatunk, amelyek által a Töredékekaz intimitás és a személyes esztétika regisztereiben mozog. Azáltal, hogy kézbe vehető, adott esetben bárhol fellapozható objektként valósult meg a mű, a befogadás aktusában is személyesebb tapasztalatot ad, mint egy kiállítótér falain. Emellett a fotókönyvforma jóval nagyobb képanyag bemutatására és szabadabb szerkesztésre is lehetőséget ad. A Töredékekösszesen húsz példányban készült el⁹- ez az alacsony példányszám és az igen magas előállítási költség is a fotókönyv autentikus műtárgyként való értelmezését támasztja alá.¹⁰Az öt könyv formája azonos: mind kemény borítójú, négyzet alakú, viszonylag nagy méretű tárgyak. Mindegyik borítón egy kép szerepel, amely vagy a jelenben visszaemlékező hölgyről készült portré, vagy pedig egy múltbeli kép. A könyvben szövegek, valamint digitális nyomtatással készített fotográfiák láthatók, viszonylag vastag papíron, amely jó választás, hiszen így a kép nem üt át a lap másik oldalára. A könyvet két irányból is el lehet kezdeni fellapozni. A hagyományos (nyugati) olvasási struktúra szerint haladva a nők archívumaiból kiválasztott képeket látunk, általában az egyik oldalon, alatta és mellette pedig szöveges emlékezettörténeteket. Ugyanakkor a megtekintés a könyv végéről is indítható, hiszen itt láthatók Biró Eszternek a beszélgetések során készített fotói, amelyeken a nők a saját otthonukban, a számukra fontos tárgyakkal körülvéve és a személyes fényképarchívumukkal láthatók.

Az a gesztus, hogy Biró ezeket az interjú során intim környezetben készült fotókat is beleszerkesztette a könyvekbe, egyrészt dokumentatív erővel is bír, másrészt magát az archiválás (történetmesélés) aktusát is kontextualizálja a befogadó számára. Így tehát az archívum újabb fotográfiákkal bővül, amely alapvetően több szinten mozog, így az időbelisége is komplexebbé válik. A múlt és a jelen találkozik a könyvben. Az identitásképzésben és az identitásmegőrzésben ezekkel a fotográfiákkal bezárul a kör, hiszen a könyv elején a Töredékekmellett a neveik olvashatók - Ibolya, Ágnes, Zsóka, Edit, Julika -, a könyv végén pedig az akkori jelenben a róluk készült portrék láthatók. Így a jövőben a rájuk való emlékezés lehetősége teremtődik meg számukra Biró Eszter gyűjtői, szerkesztői és fotográfusi munkája által, amely a muzeológusi, archiválási munka allegóriájaként is értelmezhető.

A könyvek címe - Töredékek- reflektál az emlékezés működésmódjára, hiszen az emlékezet alapvetően csapongó, sokszor inkoherensnek tűnő, sajátos, rendkívül szubjektív módon, fragmentált formában működik. A könyv formája is működésbe hozza az emlékezést, hiszen az emlékezet elsősorban képi (emlékkép)síkon történik, majd a kép után kapcsolódik hozzá a nyelvi forma is, amely viszont már a jelennek egy értelmező szövege, amely nem teljesen azonos a múltbéli énnel és eseménnyel. A képek alatt és mellett egyes szám első személyű szöveges visszaemlékezések olvashatók, amelyek a visszaemlékező egyén nézőpontját textuális módon jelenítik meg. A képek és a szövegek így a fotókönyv autobiografikus identitáskonstruáló jellegét erősítik. Emellett Biró Eszter alkotói, szerkesztői attitűdje a muzeológusi (gyűjtő, rendszerező, konzerváló) munkáját is megjeleníti. Az emlékezettöredékek fotográfiák és történetek formájában jelennek meg. Minden kép alatt található egy rövidebb szövegrészlet, amely egy szerkesztői kiemelés, hiszen a mellette lévő oldalon olvasható a hosszabb visszaemlékezés, amely kontextualizálja a rövidebb részletet. Ezek a szerkesztői, készítői kiemelések sokszor nem feltétlenül vannak összhangban a látott képpel, ezért a fotókönyv dinamikus értelmezési játékot indít el a befogadóban, egyaránt teret engedve így a lazán szövődő emlékezetfolyamnak és értelmezési keretnek. A könyveknek a töredezett formával együtt mégis van (lineáris) narratívájuk, hiszen a privát történelmükben általában időben előre, a jelen felé haladnak. Végigkövethetjük a nők életének fontos eseményeit, amelyek között mindenhol megtaláljuk a fotókönyv origóját, amely az alanyok közös tapasztalataként egybefogja a Töredékeket, hogy milyen nehéz volt a férfiközpontú, hányattatott huszadik században a bevett társadalmi normáktól eltérő módon nőként élni és boldogulni. A fotográfiák általában családi zsánerképek, ugyanakkor vannak köztük igen szépen komponált, művészi értékű fotográfiák is. Fontos kiemelni, hogy a könyvekben látható privát fotográfiákon felsejlik a fotótechnika szociológiai története is, hiszen például Ibolya könyvében a 27. oldalig csak fekete-fehér képeket látunk, onnantól pedig - a színes fotografálás elterjedésével párhuzamban - megjelennek a színes képek is. Zsóka könyvében például olvashatjuk: „Azért készült fénykép, mert addig nem volt családi képünk. Most meg tudtuk fizetni.” Vagy Julika könyvében láthatunk például egy, a királyi és családi fényképészek, a Dunky fivérek által készített vizitkártyát.

A Töredékekben a történelem keresztülfut a személyes, családi élettörténeteken, ugyanakkor úgy van megszerkesztve, hogy nem pusztán a történelem egyénre gyakorolt hatásait vizsgálja. Jó ritmusban szakítja meg és tereli a hangsúlyt a családi, személyes történetekre az általános történelmi eseményekről. Az individualitás (személyes) és a történelmi (általános) síkok keverednek és váltakoznak olyan módon, ahogyan az emlékezés történt, és amilyen módon Biró Eszter azt szerzői kézjegyével fotókönyvvé formálta. Ibolya és Zsóka közös tapasztalata például, hogy mindkettejük bátyja katonamenekült, akit elhurcoltak a németek a második világháború végén. Ez növeli a befogadóban az empátia és az azonosulás lehetőségének a mértékét, hiszen a történelem viszontagságairól minden családnak megvannak a saját történetei, amelyek révén így vagy úgy, de a befogadó tud kapcsolódni és empatizálni a könyvek alanyaival. Érdekesség, hogy a Töredékekszereplői különböző társadalmi státuszú családokból származnak: van köztük munkás, paraszt, de kereskedő, nagypolgári családi vonal is. Ez pedig a fotókönyv társadalmi reprezentációjának - és általában a művészeti projekt holisztikusságának - érzetét kelti. A fotókönyv tekinthető ilyen értelemben társadalom- és kortörténeti látleletnek is, amely bemutatja, hogy a magyar társadalom mennyire traumatizált - mind történelmi, mind személyes síkon.

Az archívum és emlékezet kérdéskörei mellett, véleményem szerint, a Töredékeket érdemes a traumaelmélet diszciplínája felől is vizsgálni, hiszen a személyes és közösségi traumák - családon belüli erőszak, vetélés, válás, öngyilkosság, vagy általában véve a történelem egyénre és családra gyakorolt negatív hatása - diszkurzívvá tétele, közzététele, reprezentálása is megvalósul a könyvekben. A traumaelmélet történetileg Freudtól ered,¹¹aki úgy értelmezi a traumát, mint a szubjektum életében megtörtént eseményt, amely olyan fizikai és/vagy pszichés inger, amelyre az egyén nem tud reagálni, nincsenek rendelkezésre álló eszközei, ami miatt felborul a szubjektum identitásának a helyzete, és ami miatt az életének későbbi eseményeinek alakulására is kihatással lesz a traumatapasztalat. Szerinte a traumát elszenvedett, és ezáltal a személyiség széttöredezését megtapasztaló egyén a pszichoanalízis során a beszélgetés és a megosztás révén lehet képes feldolgozni a történteket. Mára a traumaelméletek interdiszciplináris tudományterületté vált, amely elsősorban a freudi pszichoanalízisre támaszkodó irodalomelméletből indult ki, és a humántudományok fontos ága lett.¹²

A traumaelmélet kiindulópontja, hogy a különböző valóságrögzítő technikai médiumok (film, fotográfia) fejlődésével és általuk a traumák reprezentálásán (attól való elidegenedés) és megosztásán (narráció)keresztül a trauma feldolgozása is lehetővé válik - természetesen a megfelelő módszerrel (például dokumentumfilmezés, oral history). A huszadik században - amelyet az öt hölgy életén keresztül a Töredékekis végigkövet - sok olyan esemény történt (világháborúk, holokauszt, totalitárius diktatúrák, világválság), amelyek miatt joggal nevezhető a kor a trauma évszázadának.¹³A traumának egyrészről nyilvánvalóan van egy nagyon személyes aspektusa, másrészről azonban van egy társadalmi vetülete is, hiszen a Töredékekalanyai által átélt eseményekhez hasonlóak más családokban szintén megtörténtek. Ezáltal az empátia és azonosulás lehetősége még inkább megnő a könyv befogadója számára, amely a Töredékekesztétikai regiszterét bővíti ki a befogadói intimitás felé. Fontos tényezője a traumaelméletnek, hogy a múlt és a jelen idő között dinamikus viszony áll fenn, hiszen a megosztás és az így megvalósuló újabb átélés révén az alany a múltat képes újra „megtapasztalni”. Továbbá olyan események is napvilágra kerülnek - például a családon belüli erőszak -, amelyeket a múlt nyilvánossága egész egyszerűen nem ismert el, ezeket viszont Biró Eszter a könyvében tematizálja, és nyilvános teret ad nekik.

A traumaelméletek szempontjából igen fontos Biró Eszter szerepe a fotókönyv interjúhelyzete kapcsán. Egyrészt egy videóinterjúban is elmondta,¹⁴hogy nem csupán hallgatólagos, passzív riporteri pozíciót vett fel a beszélgetések során, hanem igyekezett aktívan bejárni az alanyokkal azt az „emlékezettérképet”, amelyet az archívumok kapcsán felrajzoltak. Másrészt a traumák megosztása, diszkurzívvá tétele kapcsán fontos, hogy egy kívülálló (tanú)hallgassa meg a történetet, aki legitimáló erővel bír. Biró Eszter ezt a szerepet is betöltötte az intim beszélgetésekként megvalósult interjúk során, valamint az utólagos szerkesztői munka kapcsán is. A személyes traumák és a történelmi tapasztalatok egyénre gyakorolt hatásának tematizálásával a Töredékekfotókönyv nem pusztán „emlékezetgép”, amely olyan fényképarchívumokat mutat be és őriz meg, amelyek eltűnőben vannak, hanem performatív igazságértéke is van, és ezáltal az esztétikai befogadás etikai dimenzióval is bővül.

Az első Rosti Pál-díjat elnyert Biró Eszter Töredékekcímű fotókönyve tehát megalapozott módszertannal készített, elmélyült képzőművészeti alkotás, amely az izgalmas női élettörténetek bemutatásán túl olyan fotográfiai autobiográfiaként értelmezhető, amely az archívumelmélet, a személyes és történelmi emlékezet, a traumaelmélet, a fotográfia és szöveg mediális viszonyának kérdésköreit is felvillantja. A Töredékekizgalmas intermediális emlékezetháló, amelyet ha a befogadó bejár, képes megtapasztalni a fotókönyv nagy fokú intimitását és esztétikai erejét, valamint a történelem szubjektív oldalát is megismeri öt különböző női nézőponton keresztül, méghozzá olyan perspektívákból, amelyek sokszor eltérőek a közösségileg hitelesített történelmi narratíváktól, és amelyek megismerése által megérthető, hogy a széthúzó társadalomban a traumák szinte mindenkit érintettek. A Töredékekholisztikussága által az empátia és az egymáshoz való fordulás lehetősége etikai dimenzióként teremtődik meg. A projekt életében pedig kiemelendő még, hogy végül kiállítás formájában is megvalósult, hiszen a Műcsarnok, a FERi Galéria és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ falain is látható volt a munka.

Az írás a Kállai Ernő művészettörténészi és műkritikusi ösztöndíj keretében valósult meg.

Az íráshoz a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára példányát a Magyar Nemzeti Múzeum engedélye által kutattam.

1. 1. Az emlékülésről bővebben: https://mnm.hu/sites/default/files/absztraktokmagyarul_rosti.pdf ↑
2. 2. A szakirodalom vitatja, hogy Rosti eltávozásra kényszerült-e a szabadságharc után, vagy érdeklődése miatt egyébként is külföldre ment volna. Az mindenesetre tény, hogy régóta tervezte felfedezőútját, amelyet megelőzően a müncheni egyetem természettudományi karára járt, és belépett a Magyarhoni Földtani Társulatba is. Természettudományi, etnográfiai érdeklődése is hajtotta a nagy transzatlanti útja felé. Rosti kalandos életéről bővebben: Kincses Károly: Rosti Pál 1830-1874, Budapest, Magyar Fotográfiai Múzeum & Balassi Kiadó, 1992. ↑
3. 3. Rosti Pál Humboldthoz fűződő kapcsolatáról és a neki ajánlott albumról bővebben: Miriam, Szvast: „Rosti Pál Recueil de vues photographiques... című, Alexander von Humboldtnak ajánlott albumának útja és fogadtatása”, szerk: Fisli Éva-Lengyel Beatrix, Rosti, Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 2021, 113-135. ↑
4. 4. Fisli Éva: „Hibrid tárgy: a Rosti-album”, szerk: Fisli Éva-Lengyel Beatrix, Rosti, Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 2021, 155-163. ↑
5. 5. Kuti Klára: Egy reformkori fotográfus tekintete. https://revizoronline.com/rosti-szerkesztette-fisli-eva-es-lengyel-beatrix/ ↑
6. 6. Istvánkó Bea: Egy otthon pillérei. https://punkt.hu/2019/05/29/egy-otthon-pillerei/ ↑
7. 7. Barta Edit: A gondolkodás a praxisom része - interjú Biró Eszterrel. https://punkt.hu/2019/05/18/a-gondolkodas-a-praxisom-resze/ ↑
8. 8. Vagy éppen az Eraser Works is. ↑
9. 9. Mind az öt alanynak született két magyar és két angol nyelvű példánya. Az elkészült magyar példányok a Műcsarnokban létrejött kiállítás alkalmából megsérültek, így az épségben megmaradt öt, magyar nyelvű fotókönyv a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában található meg. ↑
10. 10. A fotókönyvet Biró Eszter is autonóm műtárgyként értelmezi egy vele készített interjúban: „Minden néninek van két magyar és két angol példánya, vagyis összesen húsz könyv. Digitális nyomtatással készültek, aminek olyan költségei voltak, hogy gyakorlatilag nem volt különbség anyagilag a tíz darab magyar könyv és a húsz magyar-angol között. Sajnos a magyar sorozatnak három példánya a Műcsarnokban rendezett beszámoló kiállításon megsérült, a gerincébe lopás elleni drótot húztak, és ez belülről széttépte őket. Az épen maradt sorozat a Rosti Pál-díj kapcsán a Nemzeti Múzeumba került, az angol nyelvűeket pedig kiküldettem egy magyar galériással egy nemzetközi könyvvásárra, de sérülten kaptam vissza őket. Egészen borzasztó, hogy mindkettő pont professzionális közegben sérült, én pedig egy szót se szóltam és nem panaszkodtam, ami nagy hiba volt. Azóta sem pótoltam a könyveket, mert az előállítási költség példányonként nyolc-tízezer forint körül mozog. Sajnos a fotókönyvekkel való legnagyobb kihívás ma az, hogy a vevők úgy tekintenek rá, mintha könyvet vennének, holott a fotókönyvek előállításának ideje és költsége pont annyi, mint egy műtárgyé.” Gellér Judit: „Fotókönyvek, Beszélgetések”, Fotóművészet, 2020/2 LXIII. évfolyam 2. szám. ↑
11. 11. Vö: Siegmund Freud Időszerű gondolatok a halálról és háborúról, Túl az örömelven, Mózes és az egyistenhit, Gyász és melankólia című írásai. ↑
12. 12. Caruth, Cathy: „Trauma and Experience. Introduction”, edited by Caruth, Cathy, Trauma. Explorations in memory, London, The John Hopkins University Press, 1995, 3-12. ↑
13. 13. Felman, Shoshana: The Juridical Unconscious. Trials and traumas in the twentieth century, Cambridge, Harvard Universtiy Press, 2002. ↑
14. 14. Fotóklikk YouTube-csatorna: Fotókönyvek és a Rosti Pál-díj. https://www.youtube.com/watch?v=U0okcpfVN-A&t=2378s ↑