Barta Edit: Párhuzamos történetek

Szabó Dezső: Landscape

Szabó Dezső munkásságában 2019 óta hangsúlyossá váltak az egymással összefüggő sorozatait bemutató fotókönyvek és kiadványok. Legújabb fotókönyve, a Landscapei az utóbbi évtized egyik legnagyobb vállalása a művész életpályáján; a könyvvel egy tizennyolc éves alkotói folyamatot zár le az alkotó. A kortárs magyar művészetben Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényét tudnám hasonló példaként említeni: a háromkötetes regényen Nádas kisebb megszakításokkal szintén tizennyolc évig dolgozott. Szabó Dezső 1996 és 2014 között fényképezte a Fonyódi-hegyet Szigliget egy meghatározott pontjából, képei mindig azonos képbeállításban készültek a hegyről és az azt körülvevő tájról. Az alkotó célja a téma és a kamera helyének állandóságával „a folyamatosan változó napszakok, évszakok, és meteorológiai körülmények rögzítése és megmutatása volt.”ii A Landscape közel tíz évig várt publikálásra – a még folyamatban lévő anyag egyetlen alkalommal, 2010 tavaszán volt rövid ideig látható a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületben, a Mané és Moné című kiállításon. Az ott bemutatott installációban több mint 600 darab 10x15cm-es kép került a sorozatból a falra. A monumentális vállalkozást sejtető képanyag már akkor felhívta magára a figyelmet. 2023-ban végül kiállítás és könyv formájában is megjelent a már végleges képanyag – köszönhetően a veszprémi Művészetek Házának és az intézmény vezetőjének, Grászli Bernadettnek, aki egyben a Landscape szerkesztője is. Írásomban most kizárólag a fotókönyvvel fogok foglalkozni és nem a vele azonos címet viselő kiállítással.

Szabó alkotói praxisát pályája kezdete óta a problémaközpontú alkotás és az elmélyült gondolkodást követelő folyamatjelleg jellemzi, műtárgyai minden esetben precíz technikai kivitelezésről tesznek tanúbizonyságot. Fotóalapú, konceptuális munkái alapvetően fotóelméleti és technikai problémákat vetnek fel és bontanak ki: Szabót alapvetően a mediális problémák érdeklik, a képek létrejötte, a képi végeredmény ezek következménye. Ez a Landscape esetében sincs másképp. A mű vizualitásában ugyanakkor jócskán eltér az életmű eddig ismert darabjaitól, főképp Szabó utóbbi években publikált sorozataitól. Gondolok itt például a Darkroom című könyvének sorozataira (Fekete-fehér, Exposed, A fény határai, Skála), valamint az Üres képek és a Copy című munkáira, melyek kivétel nélkül a kameranélküli fotográfia (cameraless photography) működésmódját, eszközeit, valamint a kép mint olyan fogalmát vizsgálják – a fény, fényérzékeny papír és a különféle vegyszerek használatán keresztül. A Darkroom-ban Szabó „Elemi részeire bontja a fotográfiai képalkotást, mivel elhagyja annak egyik leglényegesebb elemét, a kamerát, a továbbiakban pedig a témát, eljuttatva a médiumot annak nullfokára. A puszta emulzióra és annak hordozójára, a papírra redukálódó fotográfiai ábrázolás leveti, vagy inkább kérdésessé teszi specifikus medialitását, és puszta képpé absztrahálódva hozza játékba a fotográfiai és festészeti kontextus számos elemét.”iii

Ha a párhuzamoknál maradunk, hasonló folyamatot figyelhetünk meg a képi formák redukcióját majd visszaépítését illetően Birkás Ákos festészetében, aki a nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek végéig programszerűen festett absztrakt, ovális fejeket, a képi elemek számát minimálisra redukálva. Majd ebből a több, mint 200 darabot számláló sorozatból lépett ki Birkás a kilencvenes évek végén és tért vissza a figuratív festészethez. Hogyan tekintsünk a Landscape-re? Különálló egységként, önmagában? Esetleg egy új alkotói fejezet nyitóműveként? Hogyan kapcsolódik Szabó korábbi műveihez és az időben vele párhuzamosan született munkáihoz? Úgy gondolom – és írásomban főként ezzel kívánok foglalkozni –, a sorozat szervesen ágyazódik Szabó Dezső mediális kérdéseket felvető és körüljáró munkásságába, az általunk már ismert Szabó-művek és a 2023-ban megjelent fotókönyv között pedig gondolati párbeszéd figyelhető meg. Írásomban igyekszem kitérni a hasonlóságokra, amelyek az életmű korábbi és a közelmúltban született darabjaival kapcsolják össze a fotókönyvet.

Werk

„Az egyik leggyötrőbb kérdés, amely a fotografikus leképezést illeti, mit is jelenít meg a fénykép: azt, amit a kamera lát, vagy azt, illetve azt is, ahogyan a fényképező látja azt, amit a kamerával rögzít.”iv

A fotókönyv nyitóképe egy werkkép, amely a kulisszák mögé vezeti a nézőt: egy fotóállványt és egy kisfilmes fényképezőgépet látunk. Az állvány előtt a Balaton, a távolban a Fonyódi-hegy körvonalazódik. Milyen funkciója van ennek a felvételnek, mint nyitóképnek? A werkképek Szabó első albumában (Képek 1998‒2006) is fontos szerepet játszottak – az ott publikált werkfotók a művész által otthoni körülmények között megépített maketteket leplezték le, a képek készítésének háttérmunka-fázisait. Szabó ezekkel a képekkel a képek felszínén hordozott látvány megkérdőjelezhetőségét tette fotói témájává. „Szabó különlegességét ebből a szempontból az adja, hogy ő szkepszisét nem a (digitálisan készített) képek, hanem az analóg kamera elé táruló látvány manipulálásával, manipulálhatóságának bemutatásával demonstrálja: maketteket készít és ezeket fotografálja le úgy, hogy az elkészített képen elénk táruló látványt magától értetődően a valóság (és nem egy makett) másának tekintjük, és csak alaposabb nézés után döbbenünk rá, hogy „egy illúzió áldozatai lettünk.” Ezáltal Szabó mintha azt is kérdezné: „Miért, mikor nem vagyunk a fénykép illúziójának áldozatai?”v

Szabó első könyvébe azokat a médiaképeket is beemelte, amelyek az egyes jelenetek fotografikus megjelenítésére inspirálták. A televízión futó médiaképeket analóg kamerájával rögzítette (például a time bomb sorozatban), a képkockákon a televíziócsatorna logóját is láthatjuk. Az eltérő műfajú és funkciójú képek a műtárgyakhoz képest nagyobb, teljes oldalt kitöltő méretben kerültek be a 2006-os albumba, sokszor próbára téve a nézőt, vajon különbséget tud-e tenni a „valódi” műtárgyak és a werkképek között. Később, 2020-ban a Fészek Művészklub Galériában az 1999 és 2013 között született diatekercsek kontaktmásolataiból rendeztek kiállítást Werk címmel. A Werk „folytatása annak, ami Szabó Dezsőt művészként mindig foglalkoztatta, és amire előbb a festészet, majd a fotográfia eszközeivel, illetve felőlük kérdezett rá: a kép problémájára tárgyként, felületként, információhordozóként a művészetben és azon túl, azaz arra, mi is az a keretben megjelenő entitás, amely egy folyamatosan változó kulturális és technikai környezetben megannyi formában és anyagon van jelen.”vi

A Landscape-ben más a könyvet nyitó werkkép funkciója, jelentősége. Egy dokumentumkép azokról a fotografikus képe(ke)t előállító eszközökről, amelyekkel a sorozaton közel két évtizeden keresztül dolgozott Szabó. Azzal a gesztussal, hogy beemeli a könyvébe, mi több, nyitóképpé teszi, számomra folytatja a Darkroomban megkezdett munkát: vagyis a leltárba vételt a fotografikus képeket létrehozó eszközökről. Ugyanakkor, nemcsak vizualitásában, hanem a képet készítő személyét illetően is megfigyelhető egy jelentős különbség. . Míg a Darkroom képeinek születésekor a véletlennek, az esetlegesnek szerepe volt a képalkotó eljárás folyamatában és a képi végeredményben, addig a Landscape esetében lényeges az emberi jelenlét. A képet készítő személy az, aki irányítja, mely pillanatban exponáljon a gép. Azaz tudatosan avatkozik be és hozza létre a képet. Ezt maga az alkotó is megemlíti: „Ennek a munkának (műnek) az egyik résztvevője a felállított fényképezőgép, mely döntéseim által bizonyos kitüntetett pillanatokat, vagy inkább állapotokat rögzített.”vii

Táj? Kép?
A Landscape teljes anyaga összesen 800 felvételből áll, ebből került 100, az alkotó által kiválasztott kép a könyvbe. Az angol-magyar nyelvű kiadványban két fontos elméleti szöveg is helyet kapott: Pfisztner Gábor A látszat igazsága és Szabó Dezső Landscape című írása. Szabó Dezső írását hiánypótló szerzői szövegnek tekintem, amelyen keresztül alkotói oldalról tekinthetünk be azokba a mediális problémákba, amelyek pályája kezdete óta foglalkoztatják a művészt, s amelynek részkérdéseit járta körbe az utóbbi évtizedben született munkáival.viii (Pfisztner Gábor folyamatos értelmezője Szabó új munkáinak, fenomenológiai vonatkozású írásait egyszer érdemes lenne egyben is látni, olvasni, akár monográfia formájában.)

A Landscape-ben a fotók időrendben követik egymást. A könyv bal oldalán kettős számrendszert találunk: a művész saját archívumából követi vissza a filmtekercs és a felvétel számát. A rendszerezés és katalogizálás szintén kontinuum a Darkroom és a Landscape között, ami nemcsak a rendkívül precíz alkotó karakterét sugallja, hanem az alkotó objektív viszonyulását az egyes képekhez. Érdemes a könyvet – akár első, akár sokadik olvasásra – lineárisan végignézni. Részben amiatt, mert Szabó gyakran ugyanarról a tekercsről választ ki egymáshoz közeli időpontban készült felvételeket, s ez lehetőséget ad a befogadónak a természet folyamatszerűségeinek lekövetésére, s általa önkéntelenül is bevonódunk egy nézői játékba. Bár Szabó korábbi műveit ismerve tudjuk, hogy máshol keresendő az alkotói szándék, mégis, naiv nézőként (is) visz minket magával a táj nagyszerűségével. A közel 300 oldalas fotókönyvben a képek felszínén valóban érzéki, színekben tobzódó tájképeket láthatunk. Egy olyan anakronisztikus tájélményt és tájképélményt élhetünk át, amelyet a romantika tájkép fogalma fedhet le, ahol “(a) táj az érző és érzékeny szemlélő számára a látványban esztétikailag jelen lévő természet…”ix. „Mintha mégis lehetséges lenne annak szemlélete, amit a természeti erők és a fenomének összjátékának eredményeként a táj látványaként tapasztalunk.”x

De mi az, amit valójában látunk? Miről beszél nekünk Szabó Dezső és ami még fontosabb, miért éppen ezekkel a képi eszközökkel teszi? A kérdésre többféle választ is adhatunk, erre utal írásom címe is. A könyv címe és a két elméleti szöveg a művészettörténet tájképábrázoló hagyományaira reflektál. Szabó nem a tájkép kritikáját akarja megalkotni, szövegében mégis bőségesen hoz művészettörténeti példákat, ezáltal beemeli a könyv értelmezési keretébe a tájképábrázolást mint kontextust. A Landscape-ben konkrét művészettörténeti reflexiókat vagy párhuzamokat is felfedezhetünk: 47.9-es számú felvétel előterének plasztikus jégábrázolása Caspar David Friedrich híres, 1823-as Jeges-tenger (Das Eismeer) című olajfestményét idézi elénk, míg a 675.23A-24-es felvétel William Turner Sunrise című sorozatát vagy a Slavers, Throwing Overboard The Dead And Dying (1840) című olajképét, melyek a romantikus tájábrázoló festészet klasszikus példái. A könyv több felvételén a természet ábrázolásának szenvedélyessége köszön vissza.xi Az értelmezés kontextusából tehát nem tudjuk kiiktatni a tájképet mint olyat, s ezzel „olyan összefüggésrendszerbe helyezi a könyvet, amely csak növeli a megválaszolandó kérdések sorát.”xii

Ezzel a komplexitással és az értelmezési lehetőségek mátrixával – melyre jómagam az ambivalens címkét is felfűztem – mindenkinek meg kell birkóznia, aki a mű értelmezésére vállalkozik.

Az értelmezés mélyrétegei
Beszélnünk kell még a Landscape mélyebb rétegeiről, Szabó Dezső életművébe való beágyazottságáról is. A tájkép műfajával a művész már makettes korszakában is foglalkozott, a megrendezett fotográfia eszközeivel (Plein Air, 2003). Bár a két sorozat vizuális megvalósítása nagyon eltérő, mindkét esetben a műfaj „kifordításáról”, a tájképre mint műfajra való rákérdezésrőlbeszélhetünk. A hagyományos plein air festészetben a fény-árnyék játékok gyors munkára késztették a tájfestőt. A Landscape-nél épp ellenkezőleg zajlik a képalkotó eljárás: Szabó szövegében arról ír, hogy alkalmanként több órán keresztül várt a megfelelő pillanat rögzítésére. “Az időjárás okozta viszontagságokkal számolni, vagy azokra felkészülni, része a munkának, ha a szabadban készítünk képeket. Ez a lényege is – a változó, váratlan sokszor szélsőséges körülmények megtapasztalása és rögzítése.”xiii

Vizuális és tematikus párhuzamok egyaránt megfigyelhetők a korábbi művekkel. Érdemes az 579.14. és 579. 35 című felvételeket összevetni Szabó High Voltage sorozatával, a 735.30, 735.33 számú felvételeit a Terepgyakorlat (Concorde) IV/II (1998) című képével vagy a Blue (2020) című cianotípia-sorozatával összehasonlítani. A 661.12-12A számú felvételt a Vulkán (2002) című sorozatának képeivel, vagy az Expedition VIII/I (2001) című művével. Ezek a korábbi felvételek mind természeti jelenségeket ábrázolnak: villámlást, vulkánkitörést, égboltot – a Szabó által megépített makettek, mesterségesen megteremtett körülmények között, a cianotípia-sorozata esetében a fényérzékeny papír és a kémiai anyagok reakciója által. Mint képek a fotótörténet egy bizonyos időszakára és a fotó bizonyos funkciójára utalnak – például a természeti jelenségek, események rögzítésére –, de valójában ugyanazt a kérdést járják körbe: mi a fotografikus kép, amit látunk. Szabót továbbra is a fényképezés és a fotografikus kép valósághoz fűződő viszonya érdekli. „Mi lehet az eredeti tapasztalat, és mit láthat az, aki ennek a tapasztalatnak a közvetített, mediált megjelenésén keresztül kerülhet csak közel hozzá? Azaz miként közvetíthető az eredendő tapasztalat [...]?”xiv – teszi fel a kérdést Pfisztner. A megvalósítás módja, a képalkotó eljárás eszközei különbözőek, az alapvető kérdés által mégis párbeszéd rajzolódik ki a művek között és egy komplex, egymással részleteiben összefüggő életmű jelenik meg előttünk, melynek értelmezése, vizsgálata további kutatások témája lehet.

Szabó festő múltja,xv a monokróm festészetre való reflexiója szintén visszaköszön ebben az anyagban is. Ennek jelentőségéről maga az alkotó is beszél: „a monokróm festészet képanalitikus, önmagát vizsgáló módszere meghatározza a fotóhoz való viszonyomat is.”xvi A 2020-as Kamera nélkül című kiállításán két új sorozatot is láthattunk az alkotótól (Blue, Extended Spectrum), ami a színekkel foglalkozott. A cianotípia-sorozat esetében a kék szín, a nyersanyag sajátossága új dimenziót hozott be Szabó életművébe, az eddigi fekete-fehér-szürke skálához képest. Az Extended Spectrum című, 19 panelből álló, színes c-print sorozata pedig teljesen monokróm sorozat, mely laborban, szűrők segítségével keletkezett, színes fénnyel, a fotópapír teljes spektrumát kihasználva. „Az alkotó korábbi, monokróm festészeti praxisának bizonyos kérdéseit most újra és expliciten megfogalmazza, ám egy másik médium anyagában, anyagszerűségében.xvii Az Extended Spectrum-hoz hasonlóképpen a Landscape több felvétele is kizárólag a színekről beszél (735.30, 675. 17A-18, 679.12A-13, 735.30, 735.33, 740. 34-34A). Szabó tudatosan építkező alkotói praxisát megismerve nem csodálkoznék, ha az életmű ebbe az irányba alakulna tovább a jövőben.

Hasonlóképp Szabó Dezső korábbi műveihez, a Landscape komoly művészetelméleti háttérrel felépített, összetett mű. A könyv címe, az elméleti szövegek és Szabó képei is többszintű reflexiók. Utalnak a művészettörténet tájképábrázoló hagyományaira, a konceptuális fotóhasználatra, amely évtizedek óta meghatározza Szabó munkásságát. De a kötetben Szabó Dezső korábbi alkotásaihoz – és a festészeti múltjához – kapcsolódó párhuzamokat is felfedezhetünk, amelyek együttesen az életmű mélyebb megértéséhez vezetnek. És ugyan az alkotói szándék világos, a könyv számtalan értelmezési lehetőséget tartogat a befogadó számára; mindenkinek lehet egy Landscape története és egy kép a fejében arról, mit is tekint a fotográfiának. Ettől válik annyira izgalmassá Szabó Dezső könyve. A könyvhöz Szmolka Zoltán szabad gerincű kötést tervezett, a könyv natúr fára emlékeztető, egyszerű, mégis elegáns kartonborítója az alkotói gondolkodás szikárságát és világosságát tükrözi vissza.

Lábjegyzet:
1 Szabó Dezső: Landscape, Szöveg: Pfisztner Gábor, Szabó Dezső, Borító- és könyvterv: Szmolka Zoltán, Szerkesztette: Grászli Bernadett, Kiadó: Művészetek Háza, Veszprém, 2023.
2 Szabó Dezső: I. m., 270.
3 Cséka György: „Az ütött résen tovább”, https://hvg.hu/hvgmuerto/20201113_Az_utott_resen_tovabb, Utolsó letöltés: 2024. 05.30.
4 Pfisztner Gábor: „A látszat igazsága”, Szabó Dezső: Landscape, I. m., 251.
5 Horányi Attila: Pokolkép, https://meonline.hu/vizualis-kultura/pokolkep/, Utolsó letöltés: 2024. 05.30.
6 Pfisztner Gábor: A nyomok képet tartalmaznak, https://punkt.hu/2020/02/05/a-nyomok-kepet-tartalmaznak/
7 Szabó Dezső: I. m., 277.
8 Ezekről részletesen beszél az alábbi interjúban az alkotó. Fotóművészet, 2020/1. https://fotomuveszet.net/korabbi_szamok/202001/2001_beszelgetesek
9 Pfisztner Gábor Joachim Ritter gondolatait idézi. Lásd: Pfisztner Gábor: I. m., 2023, 253.
10 Uo., 258.
11 Hogy csak a legjellemzőbbeket említsem: 675.10A-11, 675. 13A-14, 675.14A-15
12 Uo.
13 Szabó Dezső: I. m., 278.
14 Pfisztner Gábor: I. m., 2023, 257.
15 Festő szakon, Károlyi Zsigmond tanítványaként végzett 1995-ben az akkori Képzőművészeti Főiskolán.
16 Szabó Dezsővel Horányi Attila beszélgetett a Vintage Galériában a Copy kiállítás kapcsán: https://www.youtube.com/watch?v=KTjpJLowAG4
17 Cséka György: I. m.