Ébli Gábor: Nyitott geometria

Fotóalapú művészet a Paksi Képtár gyűjteményében

A magas fenntartási költségek és az alacsony látogatószámok miatt megszűnt a Paksi Képtár. Az ikonikus épületet az önkormányzat új célokra – jelenleg korcsolyapályának – használja. A fotóalapú alkotásokat nagy arányban felsorakoztató gyűjtemény a Városi Múzeum kezelésében tovább él(het).

Halász Károly (Paks, 1946–2016) a pécsi művészeti tanulmányai és pályakezdése után 1979-ben költözött vissza szülőhelyére. A Városi Művelődési Házban kapott állást; munkája részeként a dunakömlődi nyári alkotótelepet áthelyezte Paksra, és emelte szakmaiságát. A Vizuális Kísérleti Alkotótelep 1980-ban indult, a képzőművészeti csoport vezetője Halász pécsi tanára, Lantos Ferenc, míg az egy évvel később kezdődő zenei csoport irányítója Apagyi Mária lett. Évente tíz és harminc közötti alkotó dolgozott a telepen, s vendégként igyekeztek neves művészeket és művészettörténészeket – például Bak Imrét, Nádler Istvánt, illetve Beke Lászlót, Hegyi Lórándot és másokat – meghívni. Az ellátásért és az alkotáshoz felhasználható anyagokért cserébe minden művész Pakson hagyott egy műtárgyat. Mivel Halász Pécsett a Modern Magyar Képtár egységeként működő, ún. kiállításrendezési csapat tagja volt Pinczehelyi Sándor képzőművész és Romváry Ferenc művészettörténész mellett, és így meghatározó kiállítások, például a Mozgás ’70 rendezésében is részt vett, paksi visszaköltözése idejére már jól ismerte a hazai progresszív képzőművészeti közeget. A művésztelepi avant-la-lettre gyűjteményezést kiegészítette azzal, hogy vezető alkotóktól műalkotásokat kért ajándékba egy leendő, országos jelentőségű, kortárs művészeti pólus számára. A kulturális tárca, majd a létrejövő Nemzeti Kulturális Alap forrásai további művekhez segítették a gyűjteményt.

Ezzel párhuzamosan, a rendszerváltást követően az újjászerveződő városi önkormányzat felmérte a reprezentatív ingatlanok használatát, és a központban álló egykori Erzsébet Nagy Szálloda – utóbb Béke Szálló, majd Ifjúsági és Úttörő Ház – klasszicista épületében 1991-ben megnyílhatott a Paksi Képtár. Az első emelet termeiben látható állandó kiállítás válogatást nyújtott a gyűjteményből, s megjelent az első katalógus is.i A munkát kitűnő fiatal művészettörténészek: Aknai Katalin, Merhán Orsolya és Varga Koppány segítették. A művek kilencven százaléka az alkotók donációjából származott – s hogy mennyire komolyan vették a művészek és a kurátorok az új, országos rangú gyűjtemény építését, jól mutatja, hogy az akkor még nem egészen kettőszáz tételes kollekcióban Koncz Andrástól El Kazovszkijon át Keserü Ilonáig nagy méretű, az adott alkotót reprezentatívan képviselő, más kiállításokra később is rendre kölcsönkért munkák voltak megtalálhatók.

Számos alkotás ugyanakkor azért értékes, mert az akkor ismertté váló fiatal nemzedék ma már atipikus, korai kompozíciójának számít, így például Csontó Lajostól – aki az igényes kivitelezésű katalógus grafikai tervezője is volt – ekkor még nem fotó, hanem egy festett táblaképekből álló síkplasztika került be a kollekcióba.

Fotó egészében is még csak alig volt jelen a gyűjteményben; történetesen éppen Halásztól már igen, szintén egy fali képinstalláció részeként. A Nyitott geometria IV. című mű majdnem monokróm, festett panelekből áll, amelyeknek reflektív, a mélykék árnyalataiba feledkező hangulatát váratlanul dinamizálja az a téglalap alakú, festéssel kiegészített fotó, amely egy férfi felsőtest antik szépségű izomzata révén figuratív irányba nyitja meg a képteret.

A geometria és a fotó a későbbiekben a gyűjtés két tartós fókusza lett. Amikor a képtár tizedik évfordulójára megjelent a második katalógus, amely mintegy száz reprodukción túl a kollekció akkori teljes jegyzékét is közölte, a kronológiába rendezett alkotások elején (Kismányoky Károly és Ficzek Ferenc), amint a legvégén is (Gyarmati Éva Ágnes, Kokesch Ádám), már egyaránt fotóalapú munkák álltak.ii

A képtár anyaga ekkor három generációra volt bontható. Ebből a hetvenes évek világa, éppen a Halász által első kézből ismert Pécsi Műhely, bőségesen merített a fotózás alternatív lehetőségeiből. A harmadik generáció, az ezredforduló fiatal művészei már az újmédia részeként nyúltak újra a fotó sokféle használatához. A középső, az új szenzibilitás generációja, ahogy másik, közkeletű elnevezése, az újfestészet is sugallotta, inkább a festészet és a szobrászat műfajainak szabadságát fedezte fel újra.

Az ekkor már hétszáz tételes gyűjtemény Halász külföldi kapcsolatai, a Paksra rendszeresen járó művészbarátai révén számos olasz munkát is felölelt, sőt aktualitások nyomán is gyarapodott. Éppen a tizedik évforduló idején, 2001-ben nyerte el Paks a Virágos Városok verseny első helyezését. Az ezredforduló „médiatudatos” művészeinek több se kellett: némi humorral, játékos-kritikus felhangú művészeti eszközökkel ehhez is tudtak kapcsolódni. Gyenis Tibor a Hobbigénsebészeti példatár című, többéves projektje részeként úgy manipulálja számítógépes nyomatain a városi természet képeit, hogy az egymásba oltott növények és más motívumok szelíden kifigurázzák az emberi környezetszépítési igyekvést. Szabics Ágnes, Koronczi Endre és mások konkrét paksi helyszínekhez kapcsolódtak.

Ma újralapozva a katalógust, hidat találni sem nehéz a hetvenes évek neoavantgárdja és az ezredforduló posztmodernje között. Bár látszólag nagy az ellentét – a gyűjteményből egy-egy karakteres példát kiemelve – Szijártó Kálmán redukált, egyetlen elemre koncentráló és fekete-fehér fotója, az Art feliratot a megsemmisülés felé vezető úton, egy égő cigaretta cigarettapapírjaként mutató munkája (1973) és Komoróczky Tamás Komyo fej című, az elszabadult gumifejet váratlan helyzetekben mutató, filmkockaszerű, színes sorozata (1997) között, éppen a fotóhasználat összeköti őket. A fotó nyújtja azt a kísérleti teret, ahol a művészi álmok, vágyak, félelmek megjelenhetnek, még ha a két mű között eltelt negyedszázad alatt a történelmi helyzet és a művészi alkotás technikai környezete meg is változott.

A fotó olyannyira központivá vált a gyűjtemény fejlesztésében, hogy a harmadik katalógus kifejezetten a fotóalapú műveket mutatta be 2002-ben.iii Halász hangsúlyozza az Utószóban, hogy pécsi pályakezdése milyen magától értetődően terelte a fotós önkifejezés felé, illetve külföldi útjai közül mekkora hatással volt rá a documenta 5 alkalmával 1972-ben Kasselben látott nemzetközi konceptuális művészet. Így természetes volt számára, hogy 1979-től kezdve Pakson rendszeresen szerepeltetett fotókiállításokat, gyakran a Magyar Fotóművészek Szövetsége vándorkiállításait kölcsönözve, és ugyanilyen kézenfekvő volt a VIKAT, majd az abból 1986-ban önállósuló Fiatal Alkotók Köre művésztáboraiban is a fotóhasználat. A 2002. évi, ábécébe rendezett fotókatalógus Csontótól már az utóbb márkajegyévé vált, talányos feliratokkal megbolondított fotómunkákat közli, amint Halász szublimáltan homoerotikus körtecsendélet-fotóit, vagy éppen az egymás nevét használó Veress Zsolt és Nemes Csaba identitásfotóit. Kisebb arányban, de ugyancsak jelen vannak a kiadványban a gyűjtemény hetvenes évekbeli, korábban nem publikált munkái, például Maurer Dóra szekvenciális fotói vagy Perneczky Géza buborékfantáziái, hogy ezzel is összekapcsolódjon a Halász által személyében is képviselt „nagy generáció” és az ezredforduló feltörekvő művészeinek a paksi művésztelepre járó világa.

Az egységes megjelenésű katalógussorozat utolsó, negyedik kötete 2004-ben, az alkotótelep huszonötödik évfordulójára jelent meg, és a nyári táborok fiatal művészeit mutatta be. Alig három évvel később szintet lépett az intézmény: önálló épületet kapott a képtár. Az egykori szálloda a városi múzeum székhelye és helytörténeti anyagának bemutatóhelye lett, míg a Paksi Képtár – a kortárs művészet szellemében, egy ipari konverziós gesztussal – a felújított konzervgyári épületbe költözött.iv A szakma által is ünnepelt lépés Halász egykori kezdeményezéséből országos rangú gyűjteménnyel és nemzetközi érvényességűnek tekinthető épülettel rendelkező intézményt segített létrehozni.

A csarnoktér időszaki tárlatoknak adott otthont, új formátumú, egységesen fekete alapú katalógusokkal, míg a kis alapterületű, de hangulatos belső galérián kétévente cserélt tematikus válogatásokkal prezentálták a gyűjteményt, amelynek új kiadványát az intézmény új vezetője készítette el.v Prosek Zoltán 2005-ben kapcsolódott be a múzeum fejlesztésébe: Halász megkeresése nyomán ő írta a beruházás pályázatát, majd vezette az átépítést, és 2008-ban lett az intézmény vezetője.vi Igazgatósága alatt a szerzeményezési és a kiállítási programban megmaradt a már addig is jelen lévő négyes – geometrikus, minimalista, konceptuális és médiaművészeti – csomópont, kis hangsúlyeltolódásokkal, kiegészítésekkel. Így a fotó központi szerepe is folyamatos maradt. Az igazgató 2018-ig tartó periódusa két területen hozott újítást: kifejezetten sok nemzetközi projekt valósult meg, és szisztematikusan felépítették a művészetközvetítési, múzeumpedagógiai programot.vii

Az intézmény jövőjét már a 2018-ban bekövetkezett hirtelen igazgatóváltás is bizonytalanná tette, majd egy 2023. évi döntés nyomán a Képtár megszűnt.viii A munkatársak státuszát az önkormányzat megszüntette, a gyűjteményt a városi múzeumba helyezték át.ix Hazai múzeumi összevetésben nagy arányban és magas minőségben találhatók fotómunkák Pakson – remélhetőleg nem tartósan raktáron.

Lábjegyzet:
1 Merhán Orsolya, szerk., Paksi Képtár, 1998
2 Romváry Ferenc, szerk., Paksi Képtár 1991–2001, 2001
3 Romváry Ferenc, szerk., A Paksi Képtár fotógyűjteményének katalógusa, 2002
4 https://epiteszforum.hu/legendafolytatas-elkeszult-a-paksi-keptar-uj-epulete
5 Prosek Zoltán, szerk., Art in Act (Paksi Képtár), 2007
6 http://epa.niif.hu/03000/03024/00025/pdf/EPA03024_uj_muveszet_2018_03_030-031.pdf
7 http://muzeumcafe.hu/hu/muzeumpedagogia-paksi-keptarban/
8 https://exindex.hu/hirek/megszunik-a-paksi-keptar/
9 https://amu.hvg.hu/2023/04/24/vegleg-megszunik-a-paksi-keptar/