Farkas Zsuzsa: Iparlajstrom Budapest Főváros Levéltárában, 1857–1924 között
A magyar fotótörténet az adatok halmazából bontakozik ki, amelyek átgondolása kettéosztja az alapvető dokumentumokat, hiszen vannak a tények, vagyis azok az adatok, amelyek ránk maradtak különféle forrásokból, és vannak a képek, amelyek értelmezése sokkal inkább a képzőművészeti beágyazottság szempontjából elemezhetőek. Az adatok a dokumentumok felől világítanak rá a mesterek életére, működésére, megbízásaikra, hirdetéseik által működési helyükre, műtermükre. Maguk a képek is kettős kutatást kényszerítenek ránk, hiszen a képek hátoldalai: a versók az egész 19. századon átvonuló alapvető forrásanyagot tárnak elénk, amelyek hirdetésként, önreklámként is értelmezhetők, és stílusuk alapján nagyban hozzájárulnak a képek készítési idejének meghatározásához. A képek előoldala pedig a divat, az elvárások, az egyes személyek teljesítményei által – a technikai tudást elárulva – a mindenkori tájékozottságot és divatkövetést is prezentálja számunkra, szinte minden fényképészeti műfajban. A portré mellett az életkép, a tájkép, a műtárgy- és tárgyfényképezés, a riportfényképezés is kialakult és elkülönült a 19. század folyamán, vagyis a fényképészeti mesterség tagozódott, és a folyamat látványos felgyorsulása a nyomtatott képek elterjedésével az 1880-as évektől számottevő. A műfaji sokszínűség kibontakozásának, fejlődésének történetét is érdemes kutatási metódusnak vélhetjük, de szinte minden fényképész akármelyik műfajban jót és jól tudott produkálni. A műtermi portréfényképezés képezte a legtöbb mester megélhetésének alapját, de mellette bármilyen természetű felvétel elkészítését elvállalták a 19. századi mesterek (is). Az adatok özöne kirajzolja az általános tendenciákat, rámutatva a folyton mozgásban lévő, helyet változtató mesterek tevékenységére, miközben követni tudjuk a 19. századi reprezentációs szokások menetét.
Ha elfogadjuk, hogy minden „apró” adat gazdagítja a fotótörténeti irodalmat, akkor nemcsak az ún. másodlagos források, vagyis az Arcanumon jól kereshető hírlapi és folyóirat-feldolgozás felé fordulhatunk, hanem a levéltárak sajátságos, de igen konkrét állományára is vethetünk egy futó pillantást. Most úgy tűnik – az adatok bősége miatt –, hogy akkor lenne igazán jelentősége az újabb keletű adathalmozásnak, ha azok valami központi adatbázisba tudnának vándorolni. Az Arcanum használatához fényképész nevek listáira és jó kulcsszavakra lenne szükség, azontúl pedig rengeteg időre, hiszen az adatok ismétlődnek. Ugyanez érvényes a levéltári kutatásra is, hiszen segítség nélkül nem tudunk közelebb jutni az egykori iratok mutatókönyveihez, amelyekben utalásokat lehet találni egy-egy, a hivatal számára beadott iratra, egy egykori, mára már kiselejtezett, megsemmisült kérvényre – jelen esetben az iparengedélyekre is. Egy fényképész csak akkor tudott működni a társadalomban, ha erre engedélye volt. Akkor tudott pénzkereső, adózó állampolgárrá válni, ha betartotta a működési szabályokat. Az iparosság szempontjából megfoghatóbb mesterség volt a fényképész, mint a festő, a képzőművész. A műterem elindítása és engedélyeztetése, vagyis társadalmi beágyazottsága pusztán egy adat, amely mellett a létrehozott művek jelentősége, nagysága, fontossága mind újabb, meghatározó, domináns tényező. A „jelentéktelen”, vagy mondjuk finomabban: az alig ismert mesterek egy-egy „ügye” is utalhat a bonyolult társadalmi beágyazottságra, bűnügyi manőverekre, családi összefonódásokra.
Ez a tanulság igazolni látszik azt a feltevést, hogy minden adatnak jelentősége van. Elismerjük, azonban, hogy az adatokban való feltétlen és elsődleges bizalom szétaprózottsághoz vezet, amely azzal a veszéllyel jár, hogy olvashatatlan, érdektelen, kezelhetetlen halmazokat leíró szövegek keletkeznek. Az statisztika bűvöletében készült írások eltorzult eredményekhez vezetnek. Tematikai szűkítésekre van szükség, ezért választottunk most egyetlen irányt, az iparlajstromok keresését a főváros területén. Biztosak voltunk benne, hogy nem találjuk meg az 1873 előtt dolgozó közel kétszáz pest-budai fényképész iparengedélyét, de hogy semmi nyom nem maradt utánuk, az nagyon furcsa.
Iparhatósági nyilvántartások és iparlajstromok tartották számon az országban és a fővárosban működő iparosokat. A régebbi időkben a mesterek céhekbe tömörültek, majd a céhek felbomlása után, legkésőbb az 1870-es évek elejére a céheket megszüntették, és minden város új lajstromokat kezdett vezetni a mesteremberekről. Pest városában az iparengedélyeket és iparigazolványokat egy helyen regisztrálták, amelyhez többféle mutatót csatoltak. A mostani kutatások csak azokat a mutatókönyveket és iratokat érintették, amelyekről valamilyen tájékoztató adatot már közöltek valaha. A célom az volt, hogy olyan új adatokhoz jussunk, amelyeket eddig nem ismertünk, amelyek egzaktak, pontosak, megfelelnek a történészek elvárásainak. Az első kutatási rész a Budapest Főváros Levéltárában az Iparengedélyek, iparigazolványok cím alatt nyilvántartott hat nagy doboz volt, amely csak egy ideiglenes (folytatandó) jelzéssel ellátott, manapság készült táblázatos mutató által tanulmányozható, de az iratokat átnézni nem lehet, mert azok nagyon rossz állapotban vannak. Ebben a jegyzékben, amely a 18. század végétől 1857-ig tartalmaz iratokat, fényképész nincs.i A második rész az 1857–1868 közötti iparengedélyek nyilvántartása, amelynek a 7. és 10. kötete ugyanazt az állományt tartalmazza, de a beírások sorrendje más, vagyis az iratokra való utalások más rendszert alkotnak. Ezeket (és másik két) mutatókönyvet átnézve megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy a fényképészekre vonatkozóan egyetlen beírás sem található közöttük.
1857-től kezdődően minden évben kb. ezer mester ügyére utalnak a sorszámok, de maguk az iratok már nincsenek meg. A 7. kötetet 1872-ig vezették, majd a főváros egyesítése után már más rendszert alakítottak ki. Pest esetében ez azt jelentette, hogy ekkortól a kerületi elöljáróságok adták ki az iparigazolványokat. A mutatókönyvek 10. kötetében a körülbelül nyolcezer iparos neve és számtalan foglalkozása már ebben az időben is két részre oszlott: voltak a szabad iparok, és voltak az engedélyhez kötöttek.ii A szakértelmet kívánó mesterek (építész, nyomdász), a vegyészettel kapcsolatos iparűzők, továbbá a kocsmárosok engedélyhez kötött iparosok voltak. A beírások nem következetesek, néhol egy-egy oldalon összecserélődtek, elcsúsztak, vagy egy oszlopban vegyesen beírt adatok találhatóak. A számtalan, ma már nem ismert mesterségről a néprajzosok és a várostörténészek sok érdekességet felkutattak, megírtak. Bár nagyon csábító, hogy felsoroljuk a különleges iparosokat, mint például a kútcsinálót, de ez most nem lehet feladatunk. (Elvileg az Iparlajstrom mutatókönyv adatállománya az online felületre is kikerül majd, és akkor alaposabban lehet tanulmányozni, illetve talán mesterségekre is lehet majd benne keresni. Ez azért lenne nagyon hasznos, mert sokszor nagyon nehezen olvasható a mutatókönyv.)
Megtaláltuk Hopp Ferenc látkereskedésének beadványát (1448. szám) és Schedy Sándor fényképészeti raktárának kérvényét (1888. szám), mindkettő 1862-ben került a hivatalba. Itt szerepel Hoffmayer Gyula albumingyára (4828. szám), amely a Váci út 6. szám alatt nyílt meg 1867-ben. A fényképész mestereknek sokféle szabálynak kellett megfelelniük, hiszen a műterem, ahol dolgozni kezdtek, több szempontból is ellenőrzött építmény volt. A „korai” korszak nem az iparlajstromok felől, hanem a tanácsi iratok felől tárható fel.iii Ezekben 1850–1873 között a fényképészek neve alá jegyezték be beadványukat. Ennek a levéltári résznek a kutatásához már tudnunk kell – más forrásokból –, hogy kik működtek Pesten. Segítségünkre van ehhez Borda Márton Áron Recto-Verso katalógusa, amelyből könnyen kiszűrhetjük a pest-budai alkotók közül azokat, akik a pesti oldalon próbáltak szerencsét. Jelenleg a tanácsi mutatókönyvek anyagai már digitalizáltak, de csak a Levéltár kutatótermében tanulmányozhatóak. Névlistáinkat Philpott Beatrix kutatásai és Borda Márton Áron Recto-Verso katalógusa alapján jelöltük ki. Példaként mutatunk be egy-két most megtalált ügyet.
Az 1872. VIII. törvénycikk (az ipartörvény) szerint, ha valaki meg akarta kezdeni az ipart, akkor „szóval vagy írásban” be kellett mutatnia a nagykorúságát igazoló iratát, amely garantálta, hogy az ipar önálló gyakorlására alkalmas. Ekkor a kérelmező iparhatósági igazolványt kapott. 1873-tól, a főváros egyesítésétől kezdve új iparlajstromot kezdtek el vezetni, a kerületi elöljáróságok adták ki az engedélyeket. Ez azt jelenti, hogy a főváros IV. kerülete, a Belváros új iparlajstromba írta be az iparűzőket, amelyet 1873–1896 között használtak.iv Ezek pontos adatai az 1884-es törvénnyel módosultakv, amikor betűjelzést kaptak az egyes iparágak. A Fővárosi Levéltárban őrzött mutatókönyvekben 1886–1901 között az egyéb iparosokatvi, külön kötetben pedig a kereskedőket találhatjuk. Ezenkívül külön regisztrálták az engedélyhez kötöttvii (1884–1904) és a képesítéshez kötött iparosokat (1884-1896)viii. Az új iparügyek csak akkor kerültek a hatóságokhoz, ha az iparosnál valamilyen változás történt, így egyes telephelyek áthelyezése, beszüntetése és újak létesítése mind idetartoztak. Harminckét „ügyet” találtam a 41. számú kötetben (BFL 1473 B 41. kötet), amelyeket abc-sorrendben írtak be a fenti időszak alatt. (Az évszámot a sorszám után kell írni a levéltári nyomozáshoz.)
Pest szíve a Belváros (V. kerület) volt, így érdekfeszítő, hogy vajon a 19. században hányan próbálkoztak itt fényképészeti atelier működtetésével.ix Az itt közlendő listák akár mintaként szolgálhatnak az elhivatott kutatóknak, bár mindegyiket ellenőrizni kell abból a szempontból, hogy vajon hány irat maradt meg, és megtalálható-e bennük a cím. Ezáltal is pontosítani lehetne, hogy mely épületeket kedvelték a mesterek, és azok hogyan hálózták be a Belvárost. (Hasonló hálót rajzolnak ki a lakcímjegyzékek is.) Sok ismerős névvel találkozhatunk, egy-egy fotótörténésznek a maga érdeklődési köre szerint más-más fényképész hagyatéka érdekes. A Belvárosban működtek stabilan, hosszan fényképészeti műtermek, de a mostani jegyzékbe azok, akik a helyükön maradtak, nem vándoroltak, most nem kerültek be. Csak a helyváltoztatásra és a fényképészeti atelier elindítására beadott kérvényekből dolgozhattunk. Budapestnek az egyesítés utáni tíz kerülete közül ez volt a legfontosabb rész (IV. kerület), amelyet később neveztek át V. kerületnek.x Ez a többszöri területi strukturálás a levéltári kutatást is megnehezíti. A belvárosi fotótörténet teljessé tétele érdekében folytatni lehet a levéltári kutatást időben előre haladva (a levéltári tagolás szerint 1840–1873), egészen a mai időkig (1920–2022).
Ezek a mutatókönyvek könnyen áttekinthetők, mert abc-sorrendben, évenként haladva regisztrálták a hivatalnokok a beérkezők iratokat, és a megjegyzések rovatban a fényképészet szó is szerepel, ami megkönnyíti a listázást. Az iparokat az előírások miatt felosztották szabad és engedélyhez kötött részre, így a fényképészet az E megjelölés alatt található 1884-től, az optikai és fényképészeti cikkek árusítása már a D jegyzékhez tartozik. Az adatok szerelmeseinek nagy kihívás ez a lista, hiszen dönteniük kell, hogy az itt szereplő tényeket komolyan veszik-e, és nem mérlegelik azt, hogy az egyes kérelmezők közül kinek milyen nagyságú a fényképészeti hagyatéka, egyáltalán valaha felbukkant-e tőle származó kép, amely működésének milyenségére mutatna rá.
Jelenleg nincs bázis vagy internetes lexikon, amelyet ki lehetne egészíteni, és nincs kapacitás arra, hogy a véletlenszerűen, akár a gyűjtők által feltárt anyagokat egyesítsük, bővítsük vagy javítsuk. Ilyen munkát végez Peternák Miklós is, aki a kevéssé ismert fotósokat (pl. Békei Hermin) és szobrászokat (pl. Halász László) kutatja, és a most kevéssé értékelhető adatoknak is nagy fontosságot tulajdonít, az internet segítségével pedig megszállottan pontosítja a korábban felbukkant, megírt tényeket.xi Nem mérlegel – ami akár érdekes pozíció is lehet. Mégis úgy tűnik, hogy jobb lenne, ha a kutatások egy nagyobb egységbe épülhetnének be, amiket csak példákkal érdemes – a lényegi problémákra koncentrálva – bemutatni, nem pedig lavírozni az interneten könnyen elérhető adatbázisok olykor igen lényegtelen adatokat ránk ömlesztő állományai között.
Az iparlajstrom beírásai alkalmat adhatnak a neveknek a verso katalógusokban megtalálható adatokkal való összehasonlítására. Egy idő után – főként a gyűjtők – igyekeznek olyan fényképészeket találni, képeiket megszerezni, akik nem szerepelnek a 10.000 versót tartalmazó mai adatbázisban, amelyet reményeink szerint a magángyűjtő Borda Márton Áron még egy ideig fenntart az interneten. Mások számára az adatok bővítése, például a születési és halálozási dátumok pontosításai az anyakönyvek alapján, vagy egy-egy híresebb fényképész vándorlásának a verso címek alapján való követése nyújt örömet.
1. sz. táblázat: budapesti fényképészeti vagy rokontevékenységet végző egyének iparengedéllyel kapcsolatos dokumentációinak ügyszámai, a Budapest Főváros Levéltára adatai alapján, 1873–1896 között.
1. példa: új társulás, áthelyezés
Borsos-Varságh 3219/1876
„Fényképészeti üzlet gyakorlására az 1872. ipartörvény 2 paragrafusa értelmében minősítve és nagykorúságokat akadálymentesen igazoltatva azon bejelentésük, hogy a IV. kerület Deák F u 5. és Kristóf tér 5. sz. alatt fényképészeti üzletet fognak gyakorolni, tudomásul vétetett s az iparlajstromba 288 sz. a. bejegyeztetett.”
Bp., 1876. augusztus 9.
2. példa: Eperjesről való áttelepülés
Divald Lajos és Károly (= Divald Fiai) 9817/1891
„Tekintetes Elöljáróság mint iparhatóság! Tisztelettel alulírottak a főváros területén IV. kerület Károly körút 22. sz. alatt eperjesi grafikai műintézetünk, valamint műkiadásaink és házonkívüli fényképfelvételek tekintetéből "Divald Károly fiai" czím alatt központi irodát nyitni szándékozván-, azon tiszteletteljes kérelemmel fordulok a tekintetes Elöljárósághoz, hogy ezen szándékunkat tudomásul venni s az arra feljogosító iparigazolványt kiadományozni méltóztassék - tiszteletteljes kérelmünket a következőkkel támogatván:
1. A f. alatt Eperjes sz. kir. város iparhatósága által 1098/891 sz. alatt hozott határozat értelmében a fényképész-ipar gyakorlásához megkívántató szakképzettség az egyik cégtárs részéről igazolva van.
2. A 2 / alatt 2 abban mellékelt születési bizonyítványok nagykorúságunkat igazolják.
A felsoroltak alapján - csatolmányaink visszaadása mellett - kérelmünk mielőbbi elintézését kérve maradtunk tisztelettel: Divald Károly Divald Lajos."
Az Iparlajstromban az E 874 szám alá bejegyezték.
3. példa: műteremnyitás és 30 év múlva áthelyezés
Goszleth István 7556/1883 + 10326/1913
Nagykorúságát házasságlevelével igazolta, IV. kerület Kristóf tér 3. sz. alatt 1883. november 1-től fényképészeti üzletét megnyitotta. Iparjegyet kapott.
Goszleth István és Fia (lakik Kristóf tér 3.) cégtulajdonos bejelenti, hogy fényképészeti műtermét a Kossuth Lajos u. 7. szám alá áthelyezi. Bp., 1913. június 4. (Ez csak változásbejelentés, pecséttel.)
4. példa: műterem áthelyezése
Kozmata Ferenc 749/1882
„Udvari fényképész úr a bejelentett ipar gyakorlására az 1872. ipartörvény 1 paragrafusa értelmében minősítve lévén, ismert nagykorúsága alapján azon bejelentése, hogy IV. kerület Kristóf tér 3. szám alatt fényképészeti üzletet nyit tudomásul vétetett. Iparjegye 40/1882 számot kapta.”
5. példa: nagykorúság igazolása
Licskó János 6315/1877
„Tekintetes Elöljáróság! Az ide / alatt mellékelt igazolvány tanúsítása szerint nagykorúságomat régen elérvén, azért tisztelettel bejelentem, mi szerint Budapest főváros IV. kerület Kristóf tér 5. sz. a. házban ez előtt ahol korábban a Borsos és Varságh társas czég űzött fényképészetet által vevém - azt önállólag gyakorolni kívánnám - miért is kérem részemre az iparhatósági engedélyt kiadni.
Tisztelettel maradtam alázatos szolgája Licskó János fényképész.”
Iparjegye a 404/1877. számot kapta. Nagykorúságot szabályszerűen igazolta. Iparjegyet kapott. (Az irat elején negyvenkilenc éves.)
Nyolcvanhat belvárosi fényképész iparengedélyének pontos levéltári adatait olvashatjuk a most következő jegyzékben. A mutatókönyvet, amelyet 1897–1920 között vezettek itt, listáztam. Ebben a beadás tényét jelzik; hogy van-e mögötte megmaradt iratanyag, arra nem mutat rá.xii
2. sz. táblázat: budapesti fényképészeti vagy rokontevékenységet végző egyének iparengedéllyel kapcsolatos dokumentációinak ügyszámai, a Budapest Főváros Levéltára adatai alapján, 1897–1824 között (abc-sorrendben, de a mutatókönyvben felállított sorrenden nem változtattam)xiii.
Egy mestert emeltem ki a listából, akinek a munkássága még a 19. századból nyúlik át; a műhelyt áthelyező és az iparosságot megszüntető eljárás részeként adta be kérvényét a hatósághoz.
1. példa: soha nem volt iparengedélye, utólagosan beírták a lajstromba.
Ellinger Ede (1845–1915) már 1872-ben udvari fényképészeti címet kapott. Testvérével együtt az Erzsébet tér 7. szám alatti műtermüket 1898-ban hagyták el – ez korábban Borsos József műtermeként vált híressé. A Régiposta utca 11. szám alatti műtermet 1880–1910 között Ellinger Ede használta.
Az 1910-ben kelt beadványhoz a naplóban megjegyzést fűztek: Ellinger Ede a IV. kerületi Régiposta utca 11. szám alatt „állítólag 40 éve fényképészként működik, de nincs benne az iparlajstromban.” Így összegzik a fejleményeket az iratokban:
„Bejelentőnek neve, aki a fényképészetet már 40 év óta gyakorolja az iparlajstromban nem fordul elő, azért most utólag üzletbeszüntetésének bejelentése alkalmával jegyeztetett be az iparlajstromba. 101/1910 IV. h. e sorszáma alatt.”
Az idős, hetvenéves mester a következőképpen nyilatkozott a megszüntetést kérelmező okiratán: „Ezennel bátor vagyok értesíteni, hogy fényképészeti üzletemet f. év január óta már nem vezettem és értesítem, hogy ipar engedélyemet elvesztettem. Bp. 1910. szeptember 14.” (19965/1910)
2. példa: műterem áthelyezése
Kozmata Ferenc (1844–1902) Az udvari fényképészeti címet már 1874-ben megkapta, a pesti polgárság nagyon kedvelte. A fellelt irat (8226/1897) alapján a Zöldfa utca 1. szám alatti műtermét 1897. augusztus 1-jétől megszüntette, és a IV. kerület, Kossuth u. 12. szám alatt fogja folytatni. Ezért kérte negyedévre az illetékes adó törlését. (Bp., 1897. május 23.)
A fenti száz kis adat csupán adalék a magyar fotótörténet számára – remélhetőleg beépül majd egy nagy dokumentumba. Hálásan köszönöm a Budapest Főváros Levéltára munkatársainak (főként Nagy Jánosnak) segítségét és türelmét, hogy magyarázataik által megtaláltam, majd részben megérthettem a fotótörténetre vonatkozó adatokat.
Lábjegyzet:
1 BFL IV. 1202 félkész lajstrom
2 BFL IV. 1303 k. 1–10. kötet
3 BFL IV. 1303 f. tanácsi iratok
4 BFL IV. 1473 b 41. kötet, mutatókönyv
5 Fontos különbség az 1884/XVII. törvény és a 1872/VIII. törvény között az, hogy az 1884/XVII. törvény szerint a működés megkezdésének bejelentését már nem szóban vagy írásban, hanem kötelezően írott formában kellett benyújtani.
6 BFL IV. 1473 b 34–36. kötet, mutatókönyv
7 BFL IV: 1473 b 17–20. kötet, mutatókönyv
8 BFL IV: 1473 b 10–12. kötet, mutatókönyv
9 1930-ig a IV. kerület, vagyis a Belváros: a Vámház körút, a Múzeum körút, a Károly körút, a Deák Ferenc utca és a Duna által határolt terület volt.
10 Az V. kerület északi határa 1930-tól a Dráva utca lett, az ezen túli részt az új XIII. kerülethez csatolták. 1950-ben a Szent István körúttól északra fekvő Újlipótvárost is a XIII. kerülethez csatolták, az addig a IV. kerületet képező Belvárost viszont az V. kerülethez, így alakultak ki mai határai. Ugyanakkor a felszabaduló IV. sorszámot megkapta az északon újonnan létrehozott kerület.
11 Peternák Miklós: Fénykép térkép világkép (első rész) In: Szerk.: Fejős Zoltán: Fotótörténet1 Bp., 2020. 5–76. MAFOT. Az időrendet követő tanulmány többi része nem jelent meg, a kutatás más irányba haladt.
12 BFL IV. 1473 B Mutatókönyvek 42. kötet alapján
13 Iparlajstrom mutató 1897–1924 BFL
