Fejér Zoltán György: Hajrá franciák!

Ötven évvel ezelőtt sokan nem voltak tudatában annak, hogy kevéssé ismerik a francia fotóipar gyártmányait. A fotótechnika-történet ezt most pótolja és helyre teszi.

A bőség zavara
1839-ben Franciaországban jelentették be és tették közkinccsé az egyik képrögzítési eljárást, a dagerrotípia találmányát. Daguerre megdicsőült, a többi feltaláló pedig verhette a fejét a falba. Azok, akik a főszereplői voltak a történetnek, tudták, hogy hatalmas üzlet rejlik a dologban. Hiába igyekeztek azonban minél többet kihozni a dologból, nem számoltak az időtényezővel.1 Az ipari forradalmakra és a világpolitikára – a mai megítélés szerint ‒ gyakorlatilag semmilyen hatása nem volt az új találmánynak.

Bár mi magyarok távolságtartóan tiszteltük a francia fotóipari termékeket, megmaradtunk örök szerelmünknél, a német gyártmányoknál. Valamicskét belezavart a képbe az első világháború körüli időszak Kodak-korszaka és az 1960-as évek végének japán fellendülése, ez azonban nem tudta megváltoztatni még a ránk erőltetett KGST irányultságunkat sem.

Nyugodtan kijelenthetem, hogy a francia fényképezőgépek egy része egyedi és különleges volt. A nagyközönségnek, azoknak, akik összességében jelentős mennyiségű terméket vásároltak viszont az átlagos kellett. Ez a helyzet pedig oda vezetett, hogy a francia fényképezőgépeket a gyűjtők egy része ma sem kedveli.

Időrendben
Louis Daguerre (eljárás), Alphonse Giroux (fényképezőgép) és Charles Chevalier (objektív) alkotását mindenki kellőképpen megcsodálta, de azok, akik magukhoz tértek az első ámulatból tevékenykedni kezdtek. Így például a Susse testvérek, akik a Place de la Bourse 31. szám alatt tartottak fenn műhelyt, azon frissiben, még 1839 szeptemberében elmentek a (francia) Belügyminisztériumba (!) és tanulmányozták Daguerre-nek az ott letétbe helyezett leírását az eszközökről. Ennek a lehetőségnek a megteremtése feltétele volt a találmány közkinccsé tételének. Daguerre reménykedett: fenyegetőzése beválik, miszerint az eljárás kizárólag az ő és együttműködő kivitelező partnerei által előállított eszközzel fog működni. A két Susse belevágott és Daguerre-től függetlenül Charles Chevaliertől rendelt objektíveket. A fadobozt pedig már maguk készítették hozzá. A 3-as számmal jelzett objektíves Susse készülék 2007. május 26-án szerepelt a WestLicht 11-ik árverésén2 Bécsben.

Bár a műtárgy felbukkanását az aukció bécsi rendezői fotótechnika-történeti szenzációként tálalták, a mai szakirodalomban más hasonló termék leírása is megjelent. Michel Auer a szépen illusztrált kötetében3 szintén bemutatja Antoine Bianchi 1839-es készülékét, amely viszont méretében és kivitelében szinte teljesen azonos Giroux gépével.

A nedves eljárás kisebb negatívméretet is lehetővé tett, megjelentek a fiókszerűen egymásba csúsztatott fadobozos fényképezőgépek, majd a merev vázat felváltotta a harmonika-kihuzat. A méretes réz objektívek még évtizedekig elengedhetetlen kellékként díszelegtek a favázakon. Kollekcióm egyik tekintélyes méretű darabja, egy 7-es méretű, ’A’ szériás Français Rectilinéaire rézobjektív feladja a leckét a mai műszerészeknek. Ehhez csatlakozó gyűrűt kellene ugyanis készíttetnem, mivel egy korábbi, száznegyven évvel ezelőtti tulajdonos rákarcolta: „50x60 géphez”4.

Az utazógépek természetesen kisebbek voltak, mint műtermi testvéreik. Jules Fleury-Hermagis fényképezőgépének fadobozos vázát például szállításkor szét lehetett szedni. Az 1875-ös hirdetés5 tíz képben mutatta be a komplett felszerelést az állványtól a rögzítő csavaron át az expozíció megállapításához szükséges segédeszközön át a hordtáskáig. A 10-es számmal jelzett illusztráció egy kamáslis, keménykalapos fényképészt mutat. (A ruhadarabokat a Rue Rambuteau 18-ban lehetett kapni.)

Azok, akik megcsömörlöttek a harmonikás fagépektől és eszközüket el akarták rejteni, a nyakkendőtől a sétabot fogantyún át a könyvükön keresztül a távcsőig minden használati tárgyukat alkalmazták, hogy megvalósítsák a célt, vagyis a kém fényképezőgépet. A távcsövet még éppen elfogadja egy mai érdeklődő, de azt, hogy egy revolver miért kevésbé feltűnő a fényképezésnél, mint egy kamera, az már talányosabb. Pedig Theophile-Ernest Enjalbert 1882-ben szabadalmaztatta6 is fotórevolverét. A 9-es fényerejű, 60 milliméter gyújtótávolságú objektív 16 milliméteres képet készített. Az 1/25 másodpercet exponáló zárszerkezetnek köszönhetően pillanatfelvételt is lehetett vele fotózni.

Napoleon Conti 1888-ban a Compagnie Française de Photographie cég segítségével elkészítette az első, 8x9 centiméteres képméretű, merev fémvázas fényképezőgépét, amelybe 8-as fényerejű 180 milliméteres objektívet építettek. A műtárgy manapság sem számít ritkának, Auer négy szép példányt is bemutat7 kötetében.

A kézből történő fényképezést lehetővé tevő Kodak dobozos fényképezőgépek más konstruktőrök képzeletét is megmozgatták. A Pascal-Japy testvérek 1897-ben szabadalmaztatták Lyonban a külsőre teljesen egyszerű boxgépnek látszó fényképezőgépüket, amelynek belseje forradalmi újdonságot rejtett. Egy 1899. március 6-án kelt leírás szerint rugómotoros megoldással továbbították a védőpapíros, perforálatlan 35 milliméteres filmet, amelyre 12 felvétel készülhetett. A gyűjtői szakirodalom szerint8 tizenötezer példány fogyott a sajátos műszaki megoldású újdonságból.

A csonka gúla alakú merev vázas ‒ jumelle-nek nevezett ‒ könnyen kézben tartható fényképezőgépek Franciaországban elterjedtebbnek számítottak, mint másutt. Jean Guido Sigriste (1864‒1915) festőművész 1889 és 1898 között több szabadalmat nyújtott be redőnyzáras fényképezőgépére, amellyel állítása szerint 1/5000 másodpercet is lehetett exponálni. A Prestige de la Photographie című igényes kivitelű könyvsorozat 5. kötetének 62. és 63. oldalain öt különböző példányt mutatnak be a S.O.L. Sigriste készülékekből. Ezek közül kettőnél 1/2000, háromnál 1/2500 másodperc a legrövidebb9 beállítható záridő. Talán nem meglepő, de Guido Sigriste felvételeinek nagy része10 a Bois de Boulogne-i lóversenyeken készült.

Sigriste jócskán megelőzte korát. Az első világháború körüli időszakban, majd a következő évtizedekben megjelentek viszont a perforált 35 milliméteres filmre dolgozó fényképezőgépek, amelyek kitágították a felhasználás ‒ és természetesen a konstruálás ‒ határait is. A párizsi E. Krauss cég 1924-ben jelentette meg 3,5/50 milliméteres Tessar objektíves, Compur központi záras fényképezőgépét az Eká-t. A név még a német Leitz céget is megzavarta, mivel a saját (Oskar Barnack által konstruált) kisfilmes fényképezőgépét nem forgalmazhatta Leitz Camera ‒ Leka néven. Franciául ugyanis a Krauss Eka névelője L’, ami „az Eka” hivatkozáskor L’Eká-nak írandó… Így lett a fogalomszerűen híressé vált kisfilmes fényképezőgép LEItz CAmera [sic], azaz LEICA.

Mollier & Demaison 1926-ban dobta piacra kisméretű kameráját, a Le Cent Vues-t, amellyel 18x24 milliméteres képmérettel a (francia nyelvű) elnevezésnek megfelelően száz felvétel készülhetett egy töltésre.

A kezdet és a vég
Sok gyűjtő számára a Leica a kiindulás és a befejezés egyaránt. Talán kissé leragadtak a wetzlári terméknél, de azért szükség esetén (forintban kifejezve) a többszáz milliós összeget sem sajnálják. Ezért nem meglepő, ha azt állítom: könyvtárnyi a Leica szakirodalma. Ebbe természetesen a Leicára hasonlító, úgynevezett Leica-kópiák (másolatok) is beleszámítanak. Két általam személyesen is jólismert francia gyűjtő-szakíró egyik szép könyve, a 300 Leica copies címe szerint11 nem kevesebb, mint háromszáz Leicára hasonlító fényképezőgépet ismertet. Ezek között négy francia gyártmányt találunk.

Marcel Môme (1899‒1962) alapította a Sagem céget12 Párizsban 1925-ben. Az 1940-es években a már vidékre költözött cég két Leica-Copy prototípust is készített, de gyártásra nem került sor. Pierre Laroche gyára, az MFAP a II. világháború alatt kezdte gyártani a Lynx nevű léptékes élességállítású, tekercsfilmes fényképezőgépét. Ennek Super Lynx nevű változata már kisfilmes, 24x36 képméretű volt. A második változatot 1952 és 1954 között forgalmazták. Ennek érdekessége, hogy az akkor még francia protektorátusnak számító, Marokkóban is készült, így ez az egyetlen afrikai13 fényképezőgép.

Hosszabb és bonyolultabb az 1945 és 1964 között előállított Foca14 története. Armand de Gramont15 (1879‒1962) hercegi származása ellenére (vagy éppen amiatt?) szorgalmasan tevékenykedett üzemében, az 1915-ben alapított Optique et Précision de Levallois-ban. 1938-ban kisfilmes fényképezőgépet tervezett. Chateaudun-ben 1940-ben új gyárépületeket húztak fel, ahol 1942-ben el is készült az első prototípus. A Focának elnevezet első, léptékes élességállítású, kisfilmes, redőnyzáras végleges változata 1945-re lett kész és a következő évtől árusították. Hamarosan elkészült a távmérős típus is. A Foca fényképezőgép gépváza a Leicánál nagyobb és szögletesebb, a kezelőgombok is más formájúak, csak az Oplar és Oplarex, besüllyeszthető objektívek hasonlítanak a német termékekre. Ehhez még hozzájárul az is, hogy a csavarmenettel vagy saját bajonettel a gépvázhoz csatlakozó csereobjektívek egy része 39-es menetű. (Leica csereszabatos.)

És sokan mások…
Az Optique et Précision de Levallois már igazi nagyvállalatnak számított, de egyéb, még nagyobb üzemek is beléptek az optikai eszközök piacára. Ezek között feltétlenül meg kell említeni az 1895-ben alapított Gaumont Film Company-t és az egy esztendővel fiatalabb Société Pathé Frères-t. Mindkettő a mozgóképipar területén fejtette ki fő tevékenységét. Ennek a műfajnak az alapjait a hazánkban is sokat emlegetett Auguste Lumière (1862‒1954) és testvére Louis Lumière (1864‒1948) tette le. A valódi teremtő azonban vitán felül apjuk, Antoine Lumière (1840‒1911) volt, ő hozta ugyanis létre Lyonban 300 alkalmazottal fényérzékeny nyersanyagot gyártó üzemét. A francia testvérpár munkálkodását a hazai nagyközönséggel Kocsis Iván (1931‒2020) fotóművész igyekezett megismertetni.16

Azt, hogy a francia fotóiparban milyen jelentős szerepet játszott a mozgókép, jól érzékelteti Patrice-Hervé Pont szakíró alapos munkája. Száz illusztrációt és kétszáz (!) francia filmfelvevő leírását tette ugyanis közzé17 egy kézreálló kivitelű kötetben. Az ismertetett cégek közül a Carena, a Pathé és a S.E.M. (Société des Établissements Modernes) a fényképezőgép-gyártásban is serénykedett.

Lábjegyzet:
1 Daguerre 1851-ben elhunyt.
2 11. WestLicht Photographica Auction, 26th May 2007, 2. tétel.
3 Michel Auer: 150 ans d’appareil photographiques à travers la collection Michel Auer, Éditions Camera Obscura, Hermance, 1989.
4 A tulajdonomban lévő réz objektívre valaki rákarcolta: 50x60 géphez. Nem egyértelmű, hogy ez az ő tapasztalati adata-e . Ennek ellenőrzése fontos lenne, de sajnos nem mondható egyszerűnek megoldhatónak ez mert nekem hiányoznak hozzá a szükséges kiegésztitő tárgyak.
5 Michel Auer: 150 ans d’appareil photographiques, I. m., 71.
6 Michel Auer: Histoire illustrée des Appareil Photographiques, Éditions Denoël, Lausanne, 1975, 101.
7 Michel Auer: 150 ans d’appareil photographiques, I. m., 181‒184.
8 Guy Borgé: „Le Pascal”, Prestige de la Photographie, n° 2., Éditions e.p.a, Paris, 1977, 94‒115.
9 Az 1930-as években jelent meg a kisfilmes fényképezőgépeken az 1/1000 másodperc (a Leica IIIa-n) és az 1/1250, mint a legrövidebb megvilágítási idő a Contaxon. 1960-ban került forgalomba a Canonflex 2000 kisfilmes tükörreflexes fényképezőgép, amelynek redőnyzárja 1/2000 másodperces legrövidebb időt exponált. Ezt akkor úgy reklámozták, hogy ez a lehetőség a világon először adott a használók számára. Egyes fotótechnika-történettel foglalkozók a mai napig ezt idézgetik, tudomást nem véve a francia előzményről! 1964-ben jelent meg a szintén 1/2000-et exponáló Leicaflex. A Nikon cég válaszára pedig, az F2-re 1971-ig kellett várni! Ehhez képest szinte érthetetlen, hogy a S.O.L. Sigriste-be milyen érzékenységű negatívanyagot töltöttek és hogyan tudták kiexponálni azt 1/2500-al..?
10 Michel Auer: „La Jumelle Sigriste”, Prestige de la Photographie, n° 5., Éditions e.p.a, Paris, 1978, 47‒65.
11 Patrice-Hervé Pont, Jean-Loup Princelle: 300 Leica copies, Fotosaga, Flassy-Neuilly, 1990.
12 A SAGEM (Société d’Applications Générales de l’Électricité et de la Mécanique) azóta is létezik. Manapság elsősorban a telekommunikációs berendezések piacán és a hadiiparban vannak erős pozíciói.
13 Patrice-Hervé Pont, Jean-Loup Princelle: I. m., 62‒63.
14 Patrice-Hervé Pont, Jean-Loup Princelle: I. m., 46‒57.
15 Bernard Vial: „Le Foca”, Prestige de la Photographie, n°8., Éditions e.p.a, Paris, 58‒77.
16 Kocsis Iván: Lumière testvérek és az Autochrome, Dunakanyar Fotóklub, Vác, 2002.
17 Patrice-Hervé Pont: Catalogue des Cameras Françaises, Fotosaga, Neuilly, 1993.