Egy kiállítás kapcsán: Daido Moriyama

Daido Moriyama életművéből a Sao Paolo-i Moreira Salles kurátora, Thyago Nogueira rendezett Európában is bemutatásra került retrospektív kiállításti.

A kiállítás szükségképpen nem tud kitárni néhány olyan körülményre, melyek alapvetően befolyásolták Daido Moriyama képi világának és egész munkásságának a jellegét.

Néhány gondolat a hatvanas évekbeli Japán belső viszonyairól
A háború brutalitásaii és elvesztése, a megalázottság érzése, azt követő amerikai megszállás hatalmas sokkotiii és máig tartóiv traumát okozott a japán társadalomnak. Minden egyes japánnak fel kellett tudni ezt dolgozni valahogy és ennek a munkának a nagy része az 1952-benv megszüntetett cenzúra után kezdődhetett el társadalmi méretekben.

A japán társadalom számára a megszállás szinte feldolgozhatatlan volt. Az ország területére utoljára a XIII században léptek idegen hatalom katonái. A békeszerződés feltételei és hidegháború alatti amerikai katonai jelenlét fokozódása csak rontott a helyzeten.

Az ötvenes években érezhetően elindult az amerikanizálódás és ez szintén kihívások elé állította a hagyományokat nagyon tisztelő japán társadalmat. Ezek a faktorok együttesen mély identitásválságotvi okoztak abban japán társadalomban, mely gazdagságát és fejlettségét magának köszönhette és egészen a XIX század közepéig csak nagyon vékony szálonvii keresztül kapcsolódott a világ többi országához. A feszültségeket csak növelte, hogy a koreai és a vietnámi háború alatt, az amerikai hadsereg a japán területén lévő támaszpontokat használta.

A teljesen új keretek közé került társadalomnak egy új vizuális nyelvre volt szüksége. Az ekkor felnőtt fotográfusok úgy érezték, teljesen szakítaniuk kell az előző fotográfus nemzedék hagyományaival és újat kellett teremteni. Moriyama nemzedékének a tagjai elsősorban a harmincas években születtek, ők a háború idején még túl fiatalok voltak ahhoz, hogy a japán hadsereg katonái legyenek.

A művészekre és ezen belül is a fotográfusokra fontos szerep és felelősség hárult ebben a helyzetben és a cenzúra megszüntetése után, mely teljesen tiltotta a háborúval és az atombombával kapcsolatos híreket, nagyon fontos könyvek láttak napvilágot.

1961-ben jelent meg az akkor 31 éves Shomei Tomatsuviii és japán fotográfia nagy öregjének számító Ken Damonix közös könyve a Hiroshima - Nagasaki Document, 1965-ben jelent meg Hiroshimában állt épületek falain talált nyomok alapján, Kikuji Kawadax könyve a Chizuxi, 1968-ban pedig Shomei Tomatsu Nagasaki című könyve is.

Médiatörténeti háttér
Anélkül, hogy a japán és az európai nyomtatott média történetének különbségeibe belemennénk, érdemes egy pillantást vetni arra a környezetre, amiben Daido Moriyama dolgozott.

Japán stabil és gazdag társadalomként lépett a Meidzsi korszakba(1868–1912), ami elhozta a nyitást a világ többi része felé. Európában a japonizmus tűnt fel, míg japán hatalmas lendülettel igyekezett a nyugati társadalmak tudományos-technikai előnyét behozni. Gazdag hagyományai voltak a különböző ábrázolási formáknak és egy európaitól eltérő, de jól kialakult intézményrendszer támogatta a kulturális értékek terjesztésétxii.

Az 1870-es években létrejöttek azok a napilapokxiii, amikből, mai szóhasználattal élve a médiakonglomerátumok lettek és azóta is meghatározóak a japán média piacon. Ezek már a két háború között is adtak ki fotográfiával foglalkozó magazinokat. A fotográfia iránti érdeklődésre jellemző, hogy német nyelvterületen kívül, csak Tokióban és Oszakában mutatták be a kor egyik mérföldkövének számító és Moholy-Nagy által rendezett, stuttgarti Film und Foto xiv kiállítást 1931-benxv. Ezzel párhuzamosan persze rohamléptekkel fejlődött a fényképezőgépipar isxvi.

A fotográfia népszerűségét és a Japánon kívüli világ iránt érdeklődés mértékét jól illusztrálja, hogy az Edward Steichen által rendezett és 48 országban Family of Man kiállítás összes látogatóinak kilenced részét, számszerűen egy millió látogatót, Japánban regisztrálták. xvii

A háború után megjelenő nagy fotográfiai magazinoknak, mint a Camera Mainichi és az Asahi Camera, több százezres olvasótábora volt. Ebben nem kis része volt a japán fényképezőgépipar fejlődésének és hirdetéseinek, de az eredmény az volt, hogy ezek a magazinokat nagyon széles közönséghez jutottak el. Azok a napilapok pedig, akik ilyen magazinok kiadták, mint az Asahi Shimbun, a Mainichi Shimbun vagy a Yomiori Shimbun, ma is milliós példányszámban kelnek el. A japán hagyományokba illeszkedve, a háború utáni fotográfus nemzedék elsődleges megjelenési felülete sem a kiállítás, hanem a fotográfiai magazinokban való megjelenés volt.

Daido Moriyama
Ezek közé a díszletek közé érkezik mag Daido Moriyama az ötvenes évek végén, amikor Oszakában az Iwiyama stúdióban, mint grafikai tervező kezd el dolgozni. Itt megismerkedik a kor szinte minden fontos japán fotográfusával és ami legalább ilyen fontos Daido Moriyama életében, a kezébe kerül William Klein New Yorkxviii című könyve. Klein képi világával való találkozás megrendítő volt számára, ahogy ezt egy későbbi interjúban megemlítette. A Moriyama által nagyon tisztelt Tomatsu hívására, 1961-ben, Tokióba költözik. 1964-ben megjelenik első sorozata Gendai no Me magazinban, aminek ebben az időben Takuma Nakahiraxix volt a szerkesztője A Camera Mainichi szerkesztője, Yamagashixx is felfigyel a fiatal fotográfusra, megbízásokat ad neki és a következő évben ebben a lapban jelenik meg Yokosukaxxi című sorozata. Moriyama és Yamagashi kapcsolata egészen a szerkesztő haláláig szoros maradt.

Daido Moriyama sorozatai innentől számos lapban megjelennek és 1968-ban megjelenik az első könyve is, Japan, A Photo Theater címmel.

Ennek a könyvnek az anyagával kezdődik a Daido Moriyama: A Retrospective című kiállítás. A most 85 éves mester életműve hatalmas. 1964 és 2023 között több mint 250 sorozata jelent meg különböző japán magazinokban, emellett összeállított több mint 140 könyvet, közte a RECORD sorozat 55 kötetét.

A kiállítás kurátora csak arra tehetett kísérletet a kiállítás keretein belül, hogy felvázoljon néhány elmozdulást, hangsúlyeltolódást, változást az életművön belül.

Azt a módszert választotta, hogy a szerinte legjelentősebb könyvek anyagából egész falakat betöltő installációkat rendezett és a könyvek megjelenései közötti időszakot egy jellegzetes sorozattal reprezentálta. Azért, hogy a kiállításlátogatónak legyen fogalma az eredeti megjelenési körülményekről, néhány magazinban megjelent sorozat esetében a magazin oldalpárjai kerültek a falakra és ezeket csak kiegészítették sorozat egyes képeit kiemelő nagyítások.

A kurátor gyakorlatilag öt pontot jelöl ki a moriyamai életműben. A bemutatkozás pillanatát a Japan, a Photo Theater könyvhöz köritéke a kiállításnak, hogy ennek folytatásaképp látható az Accident sorozat, ami 1969 során jelent meg 12 részben az Asahi Camera oldalain. A Provoke két számában megjelent sorozatok nem maradhattak ki, ami azért is fontos, mert a Provoke harmadik számában megjelent sorozat, amin áruházi polcokon sorokozó, tömegesen értékesítendő termékek sorakoznak, utal arra is, hogy Andy Warhol művészetének megismerése hasonló hatással volt rá, mint Willam Klein kora munkássága.

A Hunter című könyv 3 évnyi folyamatos, Japánban való utazás és stoppolás eredményképp jöhetett létre. Ebben az időszakban készült a Stray Dogxxii című kép is, amit később is annyiszor felhasznált, akár az eredeti beállításban, akár tükrözve. A későbbiekben Moriyama erre a képre hajlamos volt egyfajta önarcképként tekinteni.

E könyv készítése során végletesen arra törekedett, hogy valahogy a saját maga személyét kiküszöbölje a képből, hogy tényleg a realitás ne annak egy irányítottan kiválasztott részlete kerüljön megörökítésre. Moriyama nem volt elégedett azzal, amit az 1968-1972 közötti időszakban elért, bár hatalmas mennyiségű munka állt mögötte. Ennek a gondolkodásnak lett az eredménye következő könyv is, ami ugyanebben az évben jelent meg, a Farewell Photography. Hogy következetesen megtagadhassa az alkotói beavatkozást, a Farewell Photography szerkesztését sem ő végezte, de ami ennél is fontosabb, az addig használhatatlannak és szemétnek tartott képeit adta át a kötet szerkesztőjének. A kötet bombaként robbant.

A kötetben szereplő szövegben ezt írja: „Talán kissé ironikusnak tűnhet a cím, de a könyv arról szól, hogy gyűlölöm és búcsút szeretnék venni azoktól a spirituálisan békés fényképektől, azoktól, melyek kétségek nélkül mutatják be mit is jelent a fotográfia, más szavakkal, a fotókat melyekből hiányzik a valóság.” xxiii

1972-ben nagyon kimerültnek érezte megát. Megjelent saját kiadásában a Record sorozat első 5 kötete, de a folytatásra évtizedeket kellett várni, mert az 1973-ban kibontakozó olajválsága kiadást nagyon megdrágította.

Publikálni is kevesebbet publikált, egyre kevesebb megbízást kapott, és a következő években meglehetősen önpusztító életmódot folytatott. 1981-ben azonban a megalították a Shashin Jindai magazint és a szerkesztő hozzá fordult. Ezzel tért vissza Moriyama a fotó világába. Egészen a Shahin Jidai megszűnéséig (1988) publikált a lapban. Ez az anyag jelentette számára a visszatérést és egy másfajta fotográfia felfedezését. A hetvenes évekhez képest nagyot változott a látásmódja. A szemcsés, homályos, életlen képeket, feszes vonalak, tiszta formák close-up-ok váltják fel. Újjászületik és úgy gondolja vissza kell térnie a fotográfiai kezdetekig. Az első ilyen jellegű munkái a Light and Shadow kötetben jelentek meg 1982-ben. Nem véletlen, hogy a kiállítás kurátora is kiemelten kezelte ennek a kötetnek az anyagát.

A könyv sikere ösztönözte, kamerát ragadott, és most azokat a helyszíneket járta végig, ahova személyes emlékek kötötték. Ebből az utazásból született a Memories of a Dog című könyv, ami 1984-ben jelent meg.

Moriyama a kilencvenes évektől kezdve egyre kevesebbet publikál magazinokban. Részint azért, mert megszűntek, vagy átalakultak részint pedig azért, mert a könyveinek a kiadása foglalta le. A Yoimori Shimbun 2000-ben még felkérte egy 42 részes sorozatra, de hasonló munkákat már nem vállalt.

2000 után már elsősorban a könyvekre és a kiállításokra koncentrált. Újra kezdte a RECORD sorozatot 2006-ban és ebből évente 3-5 jelentet meg. A RECORD sorozat borítóval fedett fallal zárul le a kiállítás is.

Maga a kiállítás nagyjából kronologikusan követte Moriyama munkásságának a vétózását. A kiállítási megoldás lehetővé tette, hogy Thyago Nogueira erősebb, vagy gyengébb hangsúlyokat adjon az egyes műcsoportoknak. Láthatólag igyekezett a mester későbbi korszakaiból is nagyobb válogatást nyújtani, elkerülve a csak az ikonikus képek felsorolásából álló kiállítások unalmát.

A katalógus, amit a kurátor összeállított a kiállításhoz, kivételesen alapos munka. Az olvasó 192 oldalon megtalálja az Moriyama 1975-ig tartó korszakának jónéhány képét, Moriyama két esszéjét és a további hat tanulmányt. Thyago Nogueira, saját tanulmányán túl egy igen részletes, Moriyama munkásságát szinte hónapról hónapra követő kronológiát is összeállított, valamint egy Selected Publications fejezetet, amiben Moriyama 1965 és 1974 között, magazinokban és könyvekben megjelent munkáit, oldalpár szinten reprodukálva találja meg az olvasó. Ezek az oldalak sokat elárulnak arról, hogy a grafikus Moriyama, milyen rendbe szervezet a fotográfus Moriyama munkáit.

Lábjegyzet:
1 Daido Moriyama: A retrospective. A SaoPaolo-i bemutató után a kiállítás először a C/O Berlinben és utána a londoni The Photographer’s Gallery-ben került bemutatásra. A későbbiekben a következő helyeken lesz látható még: Finnish Museum of Photography, Photo Elysée, Foto Arsenal.
2 Az 1940-ben 74 milliós ország, több mint három millió embert vesztett, katonákat és civileket egyaránt, azaz minden huszadik japán áldozatul esett a háborúnak.
3 Japán történelmet a XVII. századig dúlták belső harcok, de idegen hatalom katonái utoljára a XIII. században jártak az ország területén.
4 Ennek csak egy apró illusztrációja az a tény, hogy a japán napilapok internetes oldalai, ma 79 évvel az események után is, külön rovatot tartanak fenn és frissítenek folyamatosan az atombombával, vagy az áldozatokkal kapcsolatos híreknek.
5 A Nagaszaki bombázásról (1945.08.10) augusztus 21-én megjelent egy képriport, amit Yōsuke Yamahata (1917 – 1966), mint a japán hadsereg fotográfusa készített, de ettől a naptól kezdve a háborúval és az atombombával kapcsolatos hírek szigorú cenzúra alá estek addig, míg 1952-ben az Amerikai-Japán békeszerződés életbe nem lépett. https://mopa.org/exhibition/nagasakijourney/
6 Érdemes elolvasni a Tomatsuval készült 1984-es interjút arról, hogy miképp élte meg a japán társadalom a megszállást és a rákövetkező időket. Shōmei Tōmatsu: Occupation: The American Bases In Japan, https://issues.aperture.org/article/1984/04/04/occupation-the-american-bases-in-japan
7 1854-ig, csak a Holland Kelet Indiai Társaságnak volt joga egy erre dedikált japán kikötőben kikötni.
8 Shōmei Tōmatsu (1930 – 2012) japán fotográfus. A második világháború és az amerikai megszállás Japánra gyakorolt hatásairól készült képei és könyvei tették ismertté.
9 Ken Domon (1909 – 1990) japá fotográfus, a két világháború közötti időszakban éretté váló fotográfus.
10 Kikuji Kawada (1933 -) japán fotográfus. Másokkal együtt a VIVO ügynökség társalapítója 1959-ben.
11 A Chizu szó jelentése Térkép.
12 Csak egy érdekesség. A XIX század közepi Tokióban 400 könyvesbolt volt, ahol nem csak vásárolni, hanem kölcsönözni is lehetett a könyveket.
13 Asahi Shimbun (1879), Mainichi Shimbun (1872), Yomiori Shimbun (1874), Nihon Keizai Shimbun (1876). A Nihon Keizai Shimbun egy gazdasági napilap.
14 Film und Foto des Deutschen Werkbunds, Stuttgart, 1929. május 18-július 7.
15 A kiállítást a Kokusai Kōga Kyōkai (International Photography Association) kezdeményezésére, German International Traveling Photography Exhibition címmel mutatták be az Asahi Shimbun támogatásával.
16 Fejér Zoltán György: A japán fotóipar első száz éve, Fotóművészet, 2023/3, 106
17 Yumi Kim Takenaka: The Family of Man in Japan: A photographic exhibition for world peace and atomic culture in the 1950s, Popular Inquery, The Journal of Kitsch, Camp and Mass Culture, Ritsumeikan University, Kyoto, Japan, 2020/1
18 William Klein: Life is good and good for you in New York: Trance Witness Revels. Éditions du Seuil, 1958. A könyvet először Franciaországban adták, ahol meg is kapta érte a Prix Nadar-t. Robert Frank híres könyvét ugyanebben az évben adták ki először, szintén Párizsban. Az okok hasonlóak voltak.
19 Takuma Nakahira (1938 – 2015) japán fotográfus, teoretikus, a Gendai no Me szerkesztője, később a Provoke magazin szellemi atyja és szerkesztője. Mint ilyen központi szerepet játszott a hetvenes évek japán fotográfiájának alakításában.
20 Shōji Yamagishi (1930 – 1979) fotókrikus, kurátor. A Camera Mainichi szerkesztője 1963-tól 1978-ig. Yamagishi különösen arról volt híres, hogy a különböző területeken dolgozó fotósokat rábírta, hogy szabadidejükben saját fotográfiai érdeklődésüknek éljenek. Ő szervezte John Szarkowskival együttműködésben a "New Japanese Photography" című kiállítást a Museum of Modern Artban, 1974-ben. Depressziótól sújtva lett öngyilkos a tokiói MAGNUM kiállítás előkészítése alatt 1978-ban.
21 Daido Moriyama szinte sohasem fejezte ki direkt módon a politikával kapcsolatos véleményét, de a sorozatok, a képek címeire mindig érdemes figyelni. Yokosuka körülbelül 60 kilométerre van Tokiótól és a Meidzsi korban kifejezetten a külföldi hajók számára építettek itt kikötőt. Jelenleg az amerikai haditengerészet parancsnoksága van a városban. Moriyama esetében fel kell készülnünk arra, hogy a sorozatok és a képek címei, akár városnevek formájában is, olyan utalásokat tartalmaznak, amik elsősorban egy japán számára rendelkeznek többletjelentéssel.
22 A kép teljes címe: Stray dog, Misawa. Érdemes megjegyezni, hogy Stray dog volt a címe Akira Kurosawa 1949-ben bemutatott filmjének is, melynek az első jelenete, egy a hőségtől és éhségtől kimerült kutyáról készült. Misawa egy kb. 40.000 fős lélekszámú város Aomori prefektúrában, ahol ma is egy 10.000 fős légitámaszpont működik.
23 Daido Moriyama: „Nakahira x Moriyama”, Farewell Photography, Szerk: Kineo Kuwabara, 1972, Shashin Hyioron-sha.