Anne Kotzan: La Gacilly-Baden Photo

A disszonancia nem is lehetne nagyobb.

A Bécstől délre fekvő kellemes hangulatú fürdőváros, az UNESCO Világörökség része, a gondosan karban tartott történelmi belvárossal és számos, a gyógyulást szolgáló intézménnyel már 2018 óta szembesíti az itt sétálókat az áldatlan társadalmi és politikai viszonyokkal, problémákkal és nehézségekkel, a természetre és az emberre leskelődő veszélyekkel kiállítások egész során keresztül.

Egy jobb világ megteremtésének lehetőségében bízva alapította Lois és Silvia Lammerhuber a franciaországi Bretagne-ban fekvő La Gacilly falu 2004-ben életre hívott fesztiváljávali együttműködésben a La Gacilly-Baden Photót. „Tudatosan, felelősségteljesen és bizakodással: ez a három szó jelentette mindig is a kiállítás vezérfonalát, és nem lesz ez másként 2023-ban sem.” − mondta Auguste Coudray, a Festival Photo La Gacilly elnöke.ii A fesztivál minden évben június és október között kerül megrendezésre, idén mintegy harminc különböző kiállítással és összesen 1500 képpel. „Szeptemberben és októberben megtörténhet, hogy egyetlen szombaton vagy vasárnap közel tízezer látogató jön el ide.”iii

A fesztivál minden évben egy témára összpontosít, amely vezeti a tekintetet és vitára késztet. Az elmúlt évben ez az Észak felé! (Nordwärts!) volt, idén pedig a Kelet (Orient). A Kelet az álmokkal és vágyakozással összekapcsolódó fogalom, amely nem választható el a titokzatosságtól, a kalandoktól, a Selyemúttól, Marco Polótól, de a fűszeres illatoktól és a ragyogó színektől, miként Aladintól és a csodalámpától sem.iv Ha ma szóba kerül a Közel-Kelet, mégis egészen más képzetek ébrednek bennünk; a politikai válságok, a háborúk és a tálib terror képei. „Pakisztán, Banglades, Afganisztán és Irán. A válogatásunk egy olyan világba kalauzol, amely jól ismertnek, mégis teljesen újnak tűnhet, és arra buzdít, hogy oly módon foglalkozzunk a Kelet összetettségével, amely kérdésessé teheti a negatív sztereotípiákat és előítéleteket.” − mondta Lois Lammerhuber.v

Kivételes eseménynek számított, hogy a „fényképezés hosszú éjszakáján” (augusztus 11−12.) számos kiállító fényképész és újságíró találkozhatott személyesen. Volt idő és lehetőség az élénk és hasznos eszmecserére a rendezők, a szponzorok és más vendégek részvételével. Az esemény fókuszát a hét kilométer hosszú szabadtéri tárlat közös megtekintése jelentette az ápolt üdülőparkon és az óváros utcáin keresztül. A hatalmas fák árnyékában, a házak falain, a szűk utcákban és a bevásárlóutcákban kiállított képek sajátos kapcsolatba lépnek a térrel, önálló kontextust teremtve, ami nem mindig volt épp harmonikusnak mondható. A kiaszott vidéket ábrázoló képek installálása burjánzó növényzet közé, vagy Rudolf Koppitz négy táncosnőt ábrázoló mozgástanulmánya (Bewegungsstudie) egy lakóház tűzfalán egyaránt szürreálisaknak tűntek.

Más esetékben, például Brigitte Kössner-Skoff és Gerhard Skoff India eleven hídjai (Indiens Lebende Brücken) című felvételeit sikerült harmonikusan a környezetbe ágyazni. A fák légzőgyökerei évtizedek alatt állnak össze masszív hidakká, amelyek lehetővé teszik a helybélieknek Meghalayában, hogy átkeljenek a folyók felett, ami más módon nem volna lehetséges. Lám, a fenntarthatóságot és azt, hogy gondolunk ez eljövendő generációkra, nem mivi találtuk ki.

Maryam Firuzi, akit 2018-ban az Olvasás Teherán utcáin (Reading for Tehran Streets) című sorozatáért Global Peace Photo Award-dal tüntettek ki, képviseli a tíz különböző alkotói felfogás egyikét, amelyeket a Kelet témája fog egybe. A Teheránban élő médiaművész kalligráfiát és filmtudományokat tanult, miután diplomát szerzett matematikából, valamint szoftvermérnök szakon. Az álomszerű, megrendezett önarcképek segítségével olvasóként jelenik meg abszurd módon különféle helyzetekben. A hozzá hasonló művelt nők azonban nem számítanak kivételnek a mai Iránban. „Sokkal több képzett nő él ma Iránban, mint férfi.” − magyarázza Firuzi.vii Közéjük tartozik Gohar Dashti is, aki 2008-ban vált ismertté szürreális fényképével, amelyen egy esküvői pár látható, amint egy autóroncs maradványaiban ülnek a háború sújtotta kopár vidéken.viii Az iráni szerzőpáros, Ebrahim Noroozi és Hashem Shakeri tájképeikben az országukat sújtó szárazsággal foglalkoznak.

A jól ismert francia fotóriporter, Véronique de Viguerie három évig élt Afganisztánban, egyébként 1999 és 2021 között, Kabul elestéigix rendszeresen ellátogatott ide. A Badenben kiállított felvételei az embereket és hétköznapjaikat a háború káoszától távol mutatja meg. „Mindig előnyt jelentett, hogy nőként Nyugatról érkeztem.” − meséli. „Ettől olyan voltam, mint a harmadik nem képviselője.”x Ez a kivételezett helyzet tette lehetővé számára, hogy a férfiak elől elzárt helyekre is eljusson.

Egy erőteljesebben dokumentarista irányt követ a francia Sarah Caron, aki 2007 óta fényképezi Pakisztánt, és mutatja be ellentmondásos áramlatok és irányzatok, a hagyományok és a modernizálás, a mindennapok és a háborús konfliktusok, az öröm és a szenvedés mozaikjaként. Az Edition Lammerhuber kiadásában most megjelent könyve, Pakistan − wo die Berge weinen [Pakisztán, ahol a hegyek könnyeznek] is erről mesél.

Az afgán Shah Marai, aki 2018-ban egy öngyilkos merényletben életét vesztette, valamint Wakil Kohsarxi felvételei az afganisztáni élet mindennapi valóságát tárják fel. A szintén afgán fotográfus, tanár és aktivista Fatimah Hossaini számára 2021-től lehetetlenné vált a további munka hazájában, most Párizsban él. „Egyetlen nap alatt kellett eldöntenem, hogy elhagyom-e az országot. Bár értékelem a jó dolgokat itt a száműzetésben, mindig ott lesz a fájdalom a szívemben.”xii Csak az afgán nőkről készült portréit tudta kimenekíteni, akik kendőzetlenül mesélnek szépségről, bátorságról és reményről.

Békésebb és költőibb üzenetet hordoznak a Magnum iráni fotográfusának, Abbas-nakxiii, a fény mesterének fekete-fehér felvételei. A fekete-fehér a nyelve a magyar-francia Paul Almasynak is, akinek a felvételei az afgán sah idejéből még egy reményteli Afganisztánt mutatnak, egy nagyobb szabadságra vágyó, feltörekvő országot. Jól ismert felvételét, amely egy fiút és egy kendő nélküli lányt mutat az iskolapadban, ma már nem lehetne elkészíteni.

Számos sorozat foglalkozott azzal is, miként bánik az emberiség saját környezetével, így vezetve el a látogatót a világ más tájaira. Az Yves Rocher Alapítvány olyan hosszú távú fotográfiai projekteket támogatott, amelyek felhívják a figyelmet az élőhelyek sebezhetőségére szerte a világban. Ezek közé tartozik Mélanie Wenger riportsorozata az Antarktisz Franciaországhoz tartozó területeinek érintetlen szépségéről. Ezzel áll éles ellentétben Money Sharma sorozata, amely bemutatja, hogyan fullad bele Új-Delhi a szmogba.

Összességében, a sorozatok változatos felfedező utazást jelentenek, mely ráirányítja a néző tekintetét a conditio humanára,xiv csak úgy, mint a természet szépségére, egyúttal sérülékenységére is. François Mauriac nagyon pontosan fogalmazott ezzel kapcsolatban: „Az ember számára semmi értelme meghódítani a Holdat, ha elveszíti a Földet.”xv

2024-ben a természeti örökség áll majd a fesztivál fókuszában, a környezetünkre irányítva a figyelmet.

Fordította Pfisztner Gábor.

Lábjegyzet:
1 https://www.festivalphoto-lagacilly.com/en/la-gacilly-photo-festival
2 Cyril Drouhet (et al): Orient, Katalog des Festival La Gacilly-Baden Photo, Edition Lammerhuber, 2023, 12. o.
3 Lois Lammerhuber közlése a sajtónapon („Medientage”, 2023. augusztus 11−12.).
4 Ez a Nyugat perspektíváját tükrözi. (A ford.)
5 Orient, Katalog des Festival La Gacilly-Baden Photo, Edition Lammerhuber, 2023, 11. o.
6 Itt a „mi” minden bizonnyal a nyugati (a mai európai, észak-amerikai, ausztráliai stb.) emberre vonatkozik, aki marketing (kereskedelmi és politikai egyaránt) szempontból hatékonyan használja a „fenntarthatóság” kifejezést. (A ford.)
7 Maryam Firuzi a sajtónak tartott bemutatón („Medienrundgang”, 2023. augusztus 11.), amikor saját munkájáról beszélt Badenben.
8 Az Élet és háború ma (Today’s Life and War) sorozat az iraki-iráni háború, generációjára ható következményeit vizsgálja.
9 Itt arról az eseményről van szó, amely során 2021-ben a Donald Trump és a tálib vezetők között 2020 novemberében Dohában megkötött egyezmény értelmében az amerikai csapatok kivonultak Kabulból, majd Afganisztánból is (2021. augusztus 30.), magára hagyva az ottani (nem tálib) kormányzatot. A tálibok eközben elfoglalták Kabult, és kikiáltották az Afganisztáni Iszlám Emírséget (2021. augusztus 15.). (A ford.)
10 Véronique de Viguerie személyes közlése a szerzővel a sajtónapon („Medientage”, 2023. augusztus 11−12.).
11 Wakil Koshar 2021-ben elnyerte a Polka Awardot az amerikai kivonulást megörökítő sorozatával.
12 Fatimah Hossaini a sajtónak tartott bemutatón („Medienrundgang”, 2023. augusztus 11.) saját munkája bemutatása során Badenben.
13 Teljes nevén Abbas Attar (1944−2018), Párizsban élt iráni fotóriporter. 1970 óta gyakorlatilag minden konfliktusövezetben ott volt, Mexikótól Vietnámig és Dél-Afrikától kezdve Írországig. https://abbasphotos.org/
14 Utalás Hannah Arendt fogalomhasználatára, amellyel Arendt az ember természetét és az emberi lét feltételeit és körülményeit foglalta egybe. A kifejezés utal ezen túl a dokumentarista jellegű fényképezés egy irányzatára (amely szorosan összekapcsolódik az 1930-as évektől az 1950-es évek végéig tartó korszakkal), amely az USA-ban, Franciaországban, később pedig Kelet-Közép-Európában is meghatározó volt. (A ford.)
15 François Mauriac: Bloc-notes, Tome 1-5, Seuil, Paris, 1994. (Az idézet a szerkesztő fordítása.)