Nagy Zopán: Collab

Az Artér Művészeti Egyesületi és a Magyar Elektrográfiai Társaságii fotóművészeinek kiállítása Magdolna Udvar Művészeti Galéria, Budafok, 2023. április 14. – május 13. A kiállítás a Budapest Photo Festival hivatalos programja.

A különféle értékek ideiglenes együttállása ismét új felfedezéseket, felismeréseket nyithat egymásra – s egyre, másra. Individuumok feloldódása! A technikai-szakmai leleményességtől az absztrakt gondolkodásmódokon át: a minimalista kivitelezésig (ismét) széles a spektrum, kitűnő a repertoár, változatos a mutatvány-tár!

Persze, manapság, illetve már jó ideje: a fotográfia nem fotográfia! Nem csak fotográfia! A konkrétumok mögött, mellett, alant, fölött a tartalmi többletek, netalán kivonatok (néhol sejtelmesen) sugallanak szerteágazó sejtéseket vagy jelentéseket…

Collab! Coll-labor! Corpus és kollapszus. Kollegiális (talán legális) koncept, kollagén laborológia, koncentrált kollektív kooperáció. Kórtan és konjunkció, létköznapi korrózió, anti-kolorista color malőr, kortárs kolónia, poszt-kakofón belső mikrofon (kiber, kiber, kiber a lááz!), cyber cibere-fortyogás, kolofonba folyatott kontrasztok, kozmo-labor kontur-szériák, komposztált kompozíciók előkóstolásain túli: együtt- és külön működő (keretteljesen analizált) egyedi eszenciák!

A minap a Fotóikonok kiadványt lapozgattam, André Adolphe Eugéne Disdéri-től (jaj, a Halott kommünárok, a 12 mezítelen, megszámozott férfitetem!), Paul Strandon, Maurice Guibert-en és Alfred Stieglitz-en át Man Ray-ig, de az albumot hamar összecsuktam, és inkább a jelenlévő kortársaim fotó-munkáihoz fordultam. Herendi Péter fotóművész kurátori elve nyomán az alkotások meg is mutatkoztak, majd egyre közeledtek: a kevert argentotípiák, a letűnt időkből, a rejtőzködő hátterekből, több-generációs keret-hátoldalakról átforduló, ráírások mögüli ön-felmutatások, vagy atavisztikus hasonulások; amott pedig vibráltak a képpontok mögötti Nagy Árnyvilágokba hívó, különc teszt-ábra frekvenciák, a dimenziókon át-átrezonáló Monoszkóp-részecskék. Drégely Imre alkotásán az űrhajós-bábok, a földön kívüli csontváz-álmok víznemű szférákba lebegtek tova…

Majd jöttek belső világok mértani pók-szövetei, feladványok, összekötők, ideg- és lélek-huzal járatok… (Gábor Enikő: Psychogram I–III. A Moede-féle fonaltábla alapján. Fotogram unique.) S kibontakoztak az egymás fény-mozgás-effektusaiba préselődő, sokszorozódva átváltozó: Apophatic Disfigurement (Kecskés Péter kisfilmjének) jelenetei is, miközben a teológiai gondolkodás egyik formájával, avagy sajátos tagadással próbáltak közelíteni az istenihez…

A művek többnyire szavakon túli-előtti teremtések. Amiről nem lehet beszélni, azt speciális módokon beszéljük ki, arról metanyelvek gesztusaival szólunk, közelítünk, távolítunk. Itt, most anti-wittgensteini kvázi-hallgatás mondatok helyett:

Rejtett doboz
vagyunk mi is, adat adatra
festve. Exponálva, feszítve, kenve…
Mágnesszalag, memória
tart össze, mint a lepke
két szárnya közti részletet,
és verdes efemer teste.
Így lebeg és így csapong a víz
fölött repesve. Átázott, elveszett, szétfoszlott
lapokra írt nevek, csupasz izomzatokra
karcolt leletek, mint tűzbe hulló lepke,
hogy metaforává legyen: s a nyelv burkát levesse…
(Borbély Szilárd: Az Anatómiához / Nagy Zopán: Átírás-részlet)

A múlt-jelen-jövő (különálló triptichonnak is tekinthető) műegyüttesnél, Mag Kriszti alkotásainál: a múlt kerül középre, színes fotogram-testvére pedig (most): meteorok néven fut. A jelen egy örvénylő képrészlet, ami karöltve kering a jövő bizonytalan kilengéseivel. Mindez, egyféle asztrológiai, vagy asztrofizikai leképzést feltételez, illetve univerzális-szimbolikus lét-jelenlét át(v)érzést is közvetít…

Unus mundus! Egy a világ! Analitikus pszichológiai-metafizikai jellegű fogalom, amely egy mögöttes, egységes valóság eszméjére utal, ahonnan minden kibújik, és ahová minden visszatér… Másképpen: teológia és alkímia mögöttes koncepciója, egy őseredeti egységes valóságé, amelyből minden származik.

Az archetípus és a szinkronitás jungi fogalmai az unt mundushoz kapcsolódnak. Wolfgang Pauli fizikussal folytatott egyik levelezésében Jung a szokatlan mundust az egyén és a világ alapvető belső egységével társítja. Ez az egység számára mélyebb, mint a világ látszólagos felosztása számtalan tárgyra, és még mélyebb, mint a szubjektum és a tárgy tudatban való felosztása: „Miután az ember egyesítette magában az ellentéteket, semmi sem akadályozza meg azt a képességét, hogy objektíven lássa a világ két (szubjektív és objektív) aspektusát. A belső pszichés megosztottságot megosztott világkép váltja fel, és ez a második megosztottság elkerülhetetlen, mert e megkülönböztetés nélkül nem lehetne tudatos tudás. A világ valójában nincs megosztva, mivel ez egy szokványos mundus, amelyet az egységes ember maga előtt tart.”iii Ó, megannyi átható: kémiai-szellemi konjunkció!

Brómezüstös, karcos kristályos, szilánkos-nitrátos repedezésekre, elfojtott hörgésekre riadt fel a költő. Fekete bársonnyal letakart tükör zokogott...

Detvay Jenő alkotásain: a karcos rétegek közé szivárgó esetlegességek bája, az öngerjesztő pöttyök, foltok átfestik, fokozatosan alakítják az eredeti képet… Eredet, eredeti? Nos, erre sincs hajszál- illetve halálpontos definíciónk…

Egy kép centrumában, a képet képtelenül uraló, átható középpontban egy távoli tanító nézte (nem, nem, mindinkább érzékelte) a belső falak, szövetek sűrűsödő, majd elfoszló, hártyás burkokat növesztő, légnemű matériával keveredő, lassítva párolgó váltakozásait… Az alak egyféle Ulema lehetett, vagy tettek nélküli látó, magic mushroomot, szelíd monstrumot és ezernyi rejtett motívumot fogyasztó törpék óriása, arctalan arcok mögött élő végtelen-arcú maszk: arc-oldott beavatott, vagy csupán egy pillanat (?)…

A köztes lét-falakba rejtőző, konkrét időket feloldó jelen-jelenések: talán tudat-távíró, képzet-társító szembesülések… Talán(y)… A falak között (s a homlokok mögött): további talányok rezonálnak, amott: örvénylő Anamorfok nyelik el a tekintetet… Kémiai stigmák, pixel-világok előtti archaikus szeplők, kép-tereket uraló, terjengő pecsétek, esztétikai erjedések, egyéni öröm-feltárások kerülnek a fókuszba... Pára, ködfolt-alfény-nyák, meteor-lehelet, a kitekintés üveg-gömbjéből sejthető kilátások: kis moszat-szigetek a befelé-ébredésben…

Mindennapi mikrokozmoszaink, magán-labirintusaink és nézőpontjaink részleteibe örömmel merülünk meg, sőt: tévedünk el, majd – jó esetekben – a magunkra-találások olyan érték-többletekké válnak, melyek által: alkotások létrehozásával eszmélünk vissza az egyik képzelt valóságból egy másik (valótlan?) valóságba…

Lábjegyzet:
1 Az Artér Művészeti Egyesület fotóművészei: Beregi Edina, Czimbal Gyula, Drégely Imre, Farkas Ildikó, Haid Attila, Herendi Péter, Kalas Zsuzsa, Kanyó Ferenc, Mag Krisztina Szilvia, Molnár Zoltán.
2 A Met fotóművészei: Gábor Enikő, Detvay Jenő, Czeizel Balázs, Kecskés Péter, Zséger Olivia.
3 Carl Gustav Jung: Mysterium Coniunctionis, Walter-Verlag, Freiburg, 1990. Az alkímiai konjunkció, Kötet Kiadó, Nyíregyháza, 1994, Ford. Pikó Gábor Mózes