Fejér Zoltán: Főhajtás és sóhajtás.

Kiindulás
2012. februárjában a Biksady Galéria és Aukciósházban megrendezett Landau Erzsi − Kelenföldi Telkes Nóra tárlatot Oltai Kata művészettörténész nyitotta meg. Már ekkor készültem egy cikk megírására Landau Erzsiről. A végső lökést a Mai Manó Házban ez év tavaszán megrendezett Ergy Landau, Budapest−Párizs 1896−1967 című kiállítás adta. Bár ezt a tárlatot az érdeklődők 2023. május 14-ig tekinthették meg, a sok tanulságot hozó bemutatóhoz hozzáteszem: Landau Erzsi munkássága Magyarországon nem csak a vele kapcsolatos bemutatókból, hanem elsődleges és másodlagos adatokból egyaránt megismerhető.

1966
A huszadik század egyik legfontosabb kiállításának tartom a Magyar Fotóművészek Szövetsége által 1966 novemberében és decemberében Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett A magyar fotóművészet 125 éve című fotótörténeti szemléletűi kiállítást.

A katalógus két rendezőt (ma úgy mondanánk: kurátort) tüntet fel, de az anyagot közismerten hárman állították össze: Gink Károly (1922−2002) fotóművész, Tillai Ernő építészmérnök-fotóművész (sz.: 1927) és Végvári Lajos művészettörténész (1919−2004). 1966 telén három gimnáziumi osztálytársammal együtt mentünk el a Magyar Nemzeti Galériaii akkor Kossuth-téren lévő épületébe. A bemutató első életre szóló nagy fotótárlat-élményem volt. Vittem magammal fényképezőgépet, és a termekben exponált filmkockáimból egyértelműen kiderül, mi tetszett a legjobban: a már hivatkozott katalógus 43. oldalániii 763-as számmal jelzett Landau Erzsi kép, a Pályaudvar (1934). Úgy emlékszem, hogy a körülbelül 30x40 centiméteres kép alatt – a katalógussal ellentétben − a nemzetközileg ismert Gare Saint-Lazare (1934) cím szerepelt…

A történeti szemléletű, de a kortárs hazai, sőt külföldön élő alkotók munkáit is jelentős számban felvonultató tárlat szervezése A fotóművészet története munkacímmel indult. A Magyar Fotóművészek Szövetsége iratainak 1956−1978 közötti részét, 3,24 folyóméternyi anyagot,iv 27 dobozban a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) őrzi. Ebbe az irategyüttesbe kutatóként beletekintettem és más kiindulásból, de éppen a 25-ös számmal jelzett doboztv néztem át. Ebben található a tárlat szervezésével kapcsolatos levelezés is. Egy 1966. július 11-iki irat szerint az akkori elnökségi ülésen kezdett a munka a célegyenesbe fordulni. Ezután felgyorsultak az események. Augusztus 5-én Homoki Nagy István (1914−1979) jelezte, hogy nem ér rá [tevőlegesen részt venni a kiállításon]. 12-én a rendezők néhány munkaképet, tájképet és portrét illesztettek a sorozatokhoz. 15-én Ibos Iván (1926−1995) azt válaszolta egy kérdésre, hogy nem bontja meg a képpárnak szánt fotóit. Még október 15-én is érkezett néhány sor Bence Páltólvi (1913−1989), aki szintén nem kívánt szerepelni a tárlaton. A tulajdonképpen szorosan ide nem tartozó, de jegyzeteimből idézett adatokkal azt akarom illusztrálni, hogy a fotókiállítás rendezői rigorózus pontossággal jártak el.

A Levéltár listája szerint az 1966-os vegyes [értsd: nem szocialista országokba irányuló] levelezés a 12-es számú dobozban található. Ezt még nem tanulmányoztam – mások viszont megtehetik. Meggyőződésem, hogy a kurátoroknak és a Szövetség alkalmazottainak több küldeményt kellett küldeniük a kiállításon szereplő tizenkét külföldön élő magyar származású fotóművészeknek ahhoz, hogy alkotásaik megérkezzenek a tárlat megnyitásáig. A Magyarországot 1923-ban elhagyó Landau Erzsi 1966-ban Párizsban élt, ahol a következő évben egy baleset kapcsán jelentkező szövődményekben elhunyt. Képei a pesti tárlat két szekciójában is szerepeltek. A Külföldön élő magyar fotóművészek című részben négy képét láthatták a nézők: Búzamező (1931), Pályaudvar (1934), Kút (1950) és Cicák (1956). Legalább ennyire fontos, hogy a kurátorok a Magyar fotóművészet kibontakozása című részben az érdeklődők elé tárták Landau 1919 körülire datált Moholy-Nagy László portréjátvii is.

1980
A Corvina Kiadó 1980-ban adta ki a Fotóművészeti kiskönyvtár sorozatban a Moholy-Nagy Lászlóról (1895−1946) szólóviii kötetet. A címlappal szembeni oldalon a Landau Erzsi által 1919-ben fényképezett portré jelent meg. A felvétel készítésének idején még csak huszonéves képzőművész azonban nem csak Landau Erzsit ismerte a fényképész hölgyek közül. Dr. Gömör Béla kötetébőlix is tudható, hogy Moholy-Nagy Szegeden közösen állított ki Bäck Mancival (1891−1989) és Gergely Sándor szobrásszal (1889−1932), utóbbi műtermében. Bäck Manci fotó-reprodukciókat készített Moholy-Nagy festményeiről, amit a művész több képpel is honorált. Ezek közül azonban a szegedi fényképésznő csak egyet őrzött meg, a többi az idők során elkallódott.

Beke László Moholy-Nagyról szóló kis kötete egy olyan időszakbanx látott napvilágot, amikor a külföldön karriert befutott magyar származású fotóművészt nem túl sokat emlegették. Én a sorozatot az első kötet 1966-os megjelenésétől folyamatosan vásároltam. Fotósként 1971 óta dolgoztam a Magyar Eszperantó Szövetség különböző folyóiratainak, de adtam át képeket egyéb típusú kiadványaikba is. Az Eszperantó Szövetség magyar kulturális életet bemutató Hungara Vivo című (eszperantó nyelvű) folyóiratának körülbelül negyvenöt országban éltek előfizetői. Szívesen dolgoztam ennek a lapnak, amelynek az 1980-as évek közepén egy rövid ideig főállású fotóriportere is voltam.

1980-ban arról értesültem, hogy a korábbi főszerkesztő, Gergely Mihály (1921−2007) cikket írtxi Moholy-Nagyról. Tudtam, hogy a Corvina kötetében megjelent portré eredetijexii a Magyar Fotóművészek Szövetségének Fotótörténeti Gyűjteményében található, így felajánlottam, hogy elmegyek oda és reprodukciót készítek Landau Erzsi Moholy-Nagyról készített portréjáról.

Így is történt. A Báthory utcai Könyvtárszobában Bilkei-Gorzó Magdolna (1928−2014) fogadott, elém tette a képet, amelyet állványról, kisfilmes fényképezőgéppel és makró objektívvel reprodukáltam, majd a nagyítást átadtam a szerkesztőségnek. A történetet azért vetettem papírra, hogy igazoljam, Landau Erzsi képei 1980-ban is benne voltak a magyar fotósok köztudatában.

Közjáték
Terjedelmi okokból nem ismertetem a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2002. február és április között bemutatott, Csorba Csilla által rendezett Magyar fotográfusnők 1900−1945 című tárlatot. A bevezetőben már említettem, hogy a budapesti Biksady Galéria és Aukciósházban 2012-ben 43 képből álló kiállítást rendeztek, amelyhez katalógust is adtak ki. A szellemes tördelésű és kötészeti kialakítású kiadványon a két alkotó idehaza és külföldön ismert és különböző írású nevei egyaránt szerepelnek: Ergy Landau, Nora Dumas; Landau Erzsi, Kelenföldi Telkes Nóra.

Cserba Júlia és Cseh Gabriella voltak a kurátorai 2019 októberében a Budapesti Történeti Múzeumban megrendezett Au revoir! Magyar származású fotográfusok Franciaországban a 20-as évektől napjainkig című kiállítást. Mindhárom bemutatóxiii látványosan illusztrálta Landau Erzsinek az előzőekben említett, a hazai művészeti életben folyamatosnak mondható jelenlétét.

2023
A Mai Manó Ház már bezárt kiállítása kapcsán értelmetlen lenne a rendezők által közzétett ismertető szöveget ízekre szedni és félmondatonként elemezni. Ha elfogadjuk, hogy a mai magyar nagyközönség (ellentétben a kisszámú szakemberrel, történésszel) alig(ha) ismeri Ergy Landaut, akkor két asszisztensét és tanítványát sem csak Nora Dumasnak és Yllának kellene nevezni, bár ők így váltak világhírűvé. Talán a Biksady Galéria által alkalmazott eljárás a helyes, ami szerint a tanítványok, Nora Dumas-t eredetileg Kelenföldi Telkes Nórának (1890−1979), Yllát pedig Koffler Kamillának (1911−1955) hívták.

A tárlat három francia kurátora (Kathleen Grosset, Laurence le Guen, David Martens) közül a két hölgy jelenlétével is megtisztelte a közönséget. Az 1967-ben örökösök nélkül elhunyt Landau Erzsi fotográfiai hagyatékának nagy részét a Rapho képügynökség alapító tulajdonosával (Charles Rado, 1899−1970) ápolt munkakapcsolat révén a Gamma-Rapho őrizte 2010-ig. Az anyaggal jelenleg is foglalkozó kurátor Kathleen Grosset édesapja, Raymond Grosset (1911−2000) hosszú évtizedeken keresztül vezette a családi képügynökséget. Halála után leánya folytatja a képanyagok feldolgozását.

Feltehetjük a kérdést, hogy a Rapho az 1930-as évek végi Franciaországban mennyire számított ismert képügynökségnek? A kérdésre Szendrő Istvántól (1908−2000) tudhatjuk meg a választ, aki az 1930-as években rövid ideig Párizsban éltxiv és fotóit Centropa Press Association név alatt igyekezett eladni. Természetes módon megpróbálta kiismerni magát ebben a kereskedelmi közegben. A kilenc évtizeddel ezelőtt vezetett és kézzel írt jegyzetfüzetébenxv „Franciaország” címszó alatt, két és fél oldalon 41 fotóügynökség adatai szerepelnek, ezek közül az alfabetikus felsorolásban a Raphoxvi a harmincadik.

A Mai Manó Házban megrendezett tárlaton szerepelt Landau 1934-ben készített, a Gare Saint-Lazare-t ellenfényes sín-csillogással bemutató szép fotója is, igaz, meglehetősen kis méretben. A képanyag többi része az érdeklődők számára a kiállítás bezárása után is megismerhető, mivel a három kurátor által írt francia nyelvű, tavaly megjelentetett monográfiaxvii a Ház Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárában olvasható.

Landau Erzsi elhagyta Magyarországot és – ahogy az a Mai Manó Ház által közzétett ismertetőkben is olvasható − Párizs XVI. kerületében nyitott műtermet. Csak feltételezem, hogy a kurátorok úgy gondolták: a francia főváros kerületei városrészeinek neveit nagyon kevesek ismerik Magyarországon. A Párizs iránt érdeklődők (rajongók) azonban tudják, hogy az a városrész, ahol korántsem Landau Erzsi volt az első fontos magyar származású fotós, Auteuil. Ott kapott helyet, teret, terepet munkájához, még a XIX. század végén a mozgásfázisok képi rögzítésével foglalkozó Jules Etienne Marey (1830−1904) és az őt még találmányaival is segítő fiziológus-orvos Georges Demeny, azaz dr. Demény György (1850−1917). Demény pillanatfényképező-gépére, amelyet a filmfelvevők-vetítők elődjének is nevezhetünk 1894-ben még a számára fontos (osztrák)-magyar szabadalmatxviii is megszerezte. Landau Erzsi felvételeit 1932-től a kétfényaknás-tükörreflexes típusú Rolleiflex fényképezőgéppel készítette. Ismert önarcképén azonban a kamera későbbi változatát, egy Rolleiflex Automatot tart a kezében. A jellegzetes felépítésű, tükörreflexes fényképezőgép tüköraknás keresőjébe az esetek túlnyomó többségében felülről kell belenézni. A kamerát ismertető 1938-as könyv azonban még három betekintési módotxix is bemutat. A fotós a Rolleiflexet a feje fölé is tarthatta, vagy oldalt fordíthatta. (A periszkóphoz hasonló működés lehetővé tette például, hogy a felvételező személy elbújjon valamilyen tereptárgy mögé.) A termékismertető könyv is taglalja a szemmagasságból történő felvételezés lehetőségét, amivel Landau az önarcképe tanúsága szerint szívesen élt. Ebben az esetben a gép jobb oldalán egy kis karral egy kiegészítő tükröt lehetett a tüköraknába befordítani. Ilyenkor a fényképezőgépbe a tükörakna hátoldalán lévő nagyítólupéval kiegészített kör alakú nyíláson át lehetett beletekinteni. A Rolleiflex gyártói feltalálták a szemmagasságból fényképező tükörreflexes fényképezőgépet? Hogy ez miért nem így volt, nehéz el- és megmagyarázni, de ténykérdés, hogy a Rolleiflexben alkalmazott műszaki megoldás (a vízszintes betekintéskor) fejjel lefelé álló képet mutatott. Talán ezért is néz olyan szigorúan a szemüveges Landau Erzsi a német fényképezőgép keresőjébe. Az előbbiekben leírtak azt is példázzák, amit sokszor hangsúlyoztam: nem lehetséges a fotósok munkásságának megismerése/megértése a technikai részletek mindenre kiterjedő taglalása nélkül.

A Mai Manó Házban megrendezett tárlat kurátorai kiadványokat, folyóiratokat és más nyomtatványokat is felsorakoztattak, így próbálták Landau Franciaországban végzett tevékenységét több oldalról is bemutatni. Az újságlapok közül nekem az tetszett a legjobban, ahol a nyitott oldalpáron ugyan két aktfotó látszott, de szakmai szempontból hibásan. Az 1930-as évekbeli műszaki szerkesztő a tördeléskor ugyanis eltévesztette a képpár megjelentetésével kapcsolatos kötészeti megoldást, mert úgy gondolta, hogy a képek nem egymás mellett jelennek meg, hanem a rövidebb oldalon illesztve, sőnvíderben.xx Így a két képet tévesen fejláb állította.xxi Nyolc éven keresztül dolgoztam együtt nyomdászokkal nap mint nap. Az irántuk érzett tisztelet kifejezésén túl arra akartam az előzőekben utalni, hogy a fényképekhez a laikus hozzáálláson kívül más, szakmai jellegű közelítések is léteznek.

A rendezők nem tárlóba, hanem a képek közé helyezték azt az oklevelet, amelyet Landau Erzsi a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetsége (MAOSZ) Budapesten megrendezett II. Országos Művészi Fényképkiállításán kapott 1922. októberében. Az oklevél szövege ugyan fordítóprogram segítségével könnyen értelmezhető a magyarul (esetleg) nem értő kurátorok számára is, de a konkrétan leírt nevek, szavak jelentése mögötti tartalom részletes kifejtése idő-, és/vagy helyigényes. Itt hivatkoznom kell Dr. Albertini Bélának (1940−2020) a Fotóművészet hasábjain közzétett és a két világháború közötti időszak hazai fotóéletét ismertető cikkeire.

Az oklevél azért kezdődik három Habsburg herceg nevének felsorolásával, mert, ahogy erre a szöveg is utal, ők voltak a fényképkiállítás védnökei. (Helyhiány miatt eltekintek életrajzi adataik felsorolásától, de megjegyzem, hogy 1922-ben azokat köztudottnak lehetett mondani.) Ez után az akkori miniszterelnök, Bethlen István (1874−1946) említése következik. Amihez viszont hosszabb magyarázat kell, az a „Csáky Armand Gróf és Gerő László elnöklete alatt” szövegrész és a „kiállítás igazgatója” szöveg feletti Dr. Fejérváry Sándor névaláírás. Hiába fordították volna le az oklevél szövegét, a szöveghez tartozó magyarázat híján azt a Landau kiállítás francia kurátorai talán nem értették volna meg. Azt helyesen látták, hogy a fotósnő hagyatékában megmaradt dokumentumot a kiállítás nézői elé kell tárni.

„1921. április 5-én tartotta a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetsége (MAOSZ) évi első, tisztújító közgyűlését. Ennek eredményként elnök: gróf Csáky Armand, alelnök: Gerő László, főtitkár: dr. Fejérváry Sándor lett.”xxii Tehát az oklevél a két név felsorolásával és az „elnöklete alatt” kitétellel arra utal, hogy nevezettek a kiállítást rendező MAOSZ tisztségviselői. A négy magas rangú politikus megnevezése után a két szakmai szervezeti vezető azonos nívójú említése groteszknek mondható. Az oklevél alján balra látható is Gróf Csáky Armand aláírása, jobbra viszont a kiállítási igazgatóé, Dr. Fejérváry Sándoré áll. (Az idézetből megtudhattuk, hogy ő volt akkor a MAOSZ főtitkára.) Dr. Fejérváry nagy kedvence volt dr. Albertinnek. Többször megírta, hogy a politikusi bukásaxxiii utáni napon választották meg főtitkárnak.

„Kőrösszegi és adorjáni gróf Csáky Armand Kassán született 1880. március 12-én és Budapesten hunyt el 1951. június 29-én. Ismert, hogy a MAOSZ egykor a Budapesti Photo Club arisztokratizmusa ellenében jött létre. Az új szerveződés a hazai fotóéletben végbemenő polgárosodás egyik megtestesítője volt. A MAOSZ alapítói viszont tudták, egy polgár 1920 Magyarországában nem kérhetett volna fel egy grófot egy kiállítás megnyitására. Ott, ahol József királyi herceg és Auguszta királyi hercegasszony voltak a védnökök és gróf Andrássy Gyula a díszelnök…? Még a gondolat is tekintélysértő lett volna…!” A Dr. Albertini által a cikkében említett nevek azért térnek el az 1922-es oklevéltől, mert ő az 1920. október 30-án megnyitott III. Művészi Fényképkiállítás kapcsán elmélkedett. (A politikusok változnak, a fotóművészet változatlan marad…) Dr. Albertini Béla véleménye a korról és az említettekről jól érződik a szöveg finoman gunyoros megfogalmazásán. A két év időeltolódás és a tagadhatatlan másik esemény ellenére azért idéztem az általam most már mindenkor érvényesnek tartott szöveget, mert Landau Erzsi ezen az 1920-as fotókiállításon is részt vett képeivel.

Lábjegyzet:
1 Gink Károly, Tillai Ernő: A magyar fotóművészet 125 éve (katalógus), MFSZ, Budapest, 1966.
2 A Fotóművészet 2008/2-es számában a Schwanner Endre: „Társasági rovat 2., Kiállítások a 60-as években, első rész” című cikkben Schwanner Endrének a kiállítás megnyitójáról készített fotója. Ezen jól látszik, hogy a télikabátban álldogáló érdeklődők megtöltötték a hatalmas aulát.
3 Gink Károly, Tillai Ernő: I. m.
4 MNL OL, jelzet: XXVIII-J-9, 16-D-5-6 és 16-E-1-2.
5 Ennek jelzete jegyzeteim szerint XXVIII-7-9.
6 1954 és 1980 között a Fotó című szakmai folyóirat szerkesztője volt.
7 Gink Károly, Tillai Ernő: I. m., 28., a 85. számmal jelzett mű.
8 Beke László: Moholy-Nagy László munkássága, Corvina, Budapest, 1980.
9 Dr. Gömör Béla: Bäck Manci az elfeledett szegedi fotográfusnő, GMR Reklámügynökség, Budapest, 2003.
10 Passuth Krisztina kötete Moholyról, szintén a Corvinánál, két évvel később jelent meg.
11 Gergely Mihály: „Pri stranga pentristo”, Hungara Vivo, 1980/4, 139.
12 Szóbeli közlés a Corvinánál dolgozó Szerencsés János fotóművésztől (1950−2009).
13 Biksadyék Veszprémben, a Művészetek Házában is közszemlére tették az anyagot, így valójában négy bemutatóról beszélhetünk.
14 Fejér Zoltán: „Felhőfejes, Egy elfeledett fotográfus, Szendrő István”, Fotóművészet, 2006/1−2.
15 A 11,5x20,5 cm méretű, sajtótörténeti szempontból is fontos pepita füzet a szerző tulajdona.
16 Szendrő jegyzetei szerint: „Paris, 15e, 110 bis avenue de Suffren címen”.
17 Laurence Le Guen, David Martens, Kathleen Grosset: Ergy Landau, Une vie de photographe 1896−1967, Paris, Le Bec en l’air, 2022.
18 Fejér Zoltán: A magyar fotótechnika tervezői, termékei, gyártói, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2019, 52−54..
19 Dr. Heering Walther: Das Rolleiflex-Buch, Heering-Verlag, Harzburg, 1938, 35.
20 Nyomdászati szakkifejezés, kétoldalas nyomást jelent.
21 Nyomdászati szakkifejezés: a nyomat két oldala eltérő állású.
22 Albertini Béla kapcsolódó cikkei: „A »magyaros« fényképezés sajtóáradatának kezdetei”, Fotóművészet, 2012/3.; Fotóművészet, 2018/2; Fotóművészet, 2020/1. és 2.
23 Dr. Albertini Béla szerint utolsó minisztertanácsi ülésén eltávolította Teleki Pál miniszterelnök a Legfőbb Állami Számvevőszéki segédtitkári állásából dr. Fejérváryt, a MAOSZ közgyűlést pedig, ahol nevezett „kompenzált”, másnap tartották. Lásd: Albertini Béla: Magyar fotótörténet sorozat, Fotóművészet, 2019/3, 56.