Fejér Zoltán: (Túl?) szép a menyasszony…

Az 1840-as évektől készülnek a divatos és keresett irányzatoknak megfelelő esküvői fényképek; a megrendelők, a családtagok és a fényképészek nem kis örömére.

Előzmények
A Magyar Nemzeti Múzeum − hosszas előkészítés után − 2023 decemberében nyitja meg időszaki kiállítását, amely a magyar menyasszonyi viseleteket, ruhákat és a hozzájuk kapcsolódó témákat, például a képi ábrázolás történetét mutatja be, az elmúlt 500 évben. A tárlat főkurátora Dr. Simonovics Ildikó.

Tizenkét éven keresztül dolgoztam ebben a műfajban a Fővárosi Fotó Vállalat fotóriportereként.i Fotótörténészként is hozzá tudok szólni az esküvői fényképezés témaköréhez, így remélem, a cikk alapján az olvasók már a kiállítás megnyitása előtt ráhangolódhatnak a menyasszonyok előnyös megjelenítésére. De mire is szokták mondani, hogy „Túl szép a menyasszony!”? A magyar szólásokat és közmondásokat ismertető 864 oldalas kötetii szerint a túlzottan kedvezőnek és emiatt megvalósíthatatlannak tűnő dolgokra alkalmazzákiii a kifejezést.

A tizenkét év alatt több ezer (polgári) házasságkötésről és (egyházi) esküvőről készítettem riportfelvételeket, műteremben azonban nem tevékenykedtem ezen a téren. A három év gyakorlati időszakiv alatt kötelezően meg kellett ismerkednem a műtermi helyzettel is, hiszen ez a felvételezési mód is elkerülhetetlen része volt a fényképész szakmának. A szombati, külső helyszíni, vagyis riportfényképezés viszont életformámmá vált. Először a XVIII. kerületi Tanács Házasságkötő Termében fényképeztem, majd hosszú időt töltöttem az V., a XIV. és a XIII. kerületben. Minden riporternekv fix helye volt, csak szabadság vagy betegség miatti helyettesítéskor kellett máshová menni.

Mivel a Fővárosi Fotó tanácsi vállalat volt, az ügyfélszerzők jelenléte az Anyakönyvi Hivatalokban megkérdőjelezhetetlennek számított. A helyzet csak akkor változott meg, amikor 1980 körül – párthatározatra − létrehozták a Família Fővárosi Családi és Társadalmi Ünnepségeket Rendező Intézetet. Az ország vezetői kitalálták, hogy az évezredes hagyományokon alapuló egyházi esküvők szertartásait ellenpontozni kell a szocialista kor házasságkötéseinek igényes és szervezett megrendezési módjával. (Hasonló helyzet alakult ki a keresztelők és névadóünnepségek tekintetében). A Famíliavi munkatársai részben átvették a Főfotó ügyfélszerzőinek munkáját, ami nem csekély emberi-munkavállalói feszültséget okozott a műfajban. Mindehhez még hozzáadódott az, hogy minden kerületben tevékenykedtek adót fizető fényképész kisiparosok, akik jogosan hivatkoztak arra, hogy ők dolgozni akarnak. Fővárosi szövetkezetként még a Budapesti Fény-Szöv is magáénak tudhatta a fotózás lehetőségét néhány kerületi helyszínen.

Ezekben és a Központi Házasságkötő Termekbenvii és a Templomokban a ráfordítható idő, a felmerülő igények és az alkalmazott felszerelés függvényében a fotós készíthetett beállított felvételeket is. 1969-ben még csehszlovák Flexaret, 6x6-os képméretű fényképezőgéppel és keletnémet Elgapress vakuval dolgoztam. Később áttérhettem a nyugatnémet Metz, majd Braun Hobby vakura, a japán Yashica és a nyugatnémet Rolleiflex fényképezőgépre. A tekercsfilm miatt a megrendelés alapegysége a tizenkét felvétel volt. Ha az ügyfél ennél több felvételt fizetett ki, úgy az esemény közben kellett filmet cserélni a fényképezőgépben. Ez a helyzet témától függetlenül érvényesnek számított az egész riportfényképezésben. A tekercsfilmes fekete-fehér felvételezés mellett 1974 körül megjelent a színes negatív használata, majd 1977-től a Minolta SRT 101-es kisfilmes kamera és a Braun vakuból a már automata fényadagolós, 900-as típus. Ma már nehéz elmagyarázni, hogy az örökvakus fényképezésnek több évtizedig a kulcsszám használata volt a legfontosabb eleme. Minden vaku fényleadó teljesítménye az alkalmazott film érzékenységével összefüggésben kiadott egy számot. Például a Braun Hobby F 800-as 18 DIN-es (!) film használata esetén 32-őt. Ez azt jelentette, hogy a téma távolságától függően a fényképezőgép blendéjét (fényrekeszét) folyamatosan állítgatni kellett. A kulcsszámot (32) a fényképésznek osztania kellett a téma távolságával (mondjuk 4 méter); az így kapott 8-as szám jelentette a fényképezőgépen beállítandó blendét. Ennek a módszernek a helytelen alkalmazása szinte nagyíthatatlanul rosszul exponált filmkockákat eredményezett.

Műszaki részletek
Az eddig leírtakkal ellentétben a műtermi fényképészeknek nem kellett a megrendelő által megadott helyszínre menni, hanem az ifjú pár taxizott a műteremhez. Ott a megvilágítás szinte alig változott, sőt olykor az állványra helyezett, rendszerint 6x9 centiméteres, nagy képméretű, állványhoz rögzített, keletnémet gyártmányú, Globica márkájú fényképezőgép elhelyezése is részben azonos maradt. Volt azonban a két különböző típusú felvételezésnek néhány közös pontja, így például a fényképezés lényegi elemét jelentő fényadagolásban. A vőlegény rendszerint fekete öltönyben, míg a menyasszony fénylően fehér ruhában jelent meg. Az így adódó és a témán jelentkező fény-különbséget kiegyenlíteni, csökkenteni kellett a megvilágítással (továbbá az előhívással és a nagyítással), még véletlenül sem növelni. Ez a helyszíni felvételezésnél okozott inkább nehézséget, mivel a fényképésznek figyelnie kellett arra, hogy lehetőség szerint minél kevesebbszer álljon a menyasszony irányából a témára. Ha az ellenkező oldalról készített felvételt, a sötét ruha éppen annyira exponálódott túl, mint amennyire kellett. Az arc túlvilágítását pedig nagyításkor után-exponálással kellett korrigálni. Mindez kisebb gondot jelentett a műtermekben, hiszen ott a lámpák fényének erősségét (távolságát) jóval könnyebb kordában tartani. Az alkalmazott film alap-kontrasztjára és az előhívásra ezekben az esetekben is figyelni kellett. A Főfotónál az esküvői felvételek fekete-fehér filmjeit a Dorottya utca 9-es számú házban működő Laboratórium emeleti részlegén hívták elő. A színes tekercsek kidolgozása típustól függően a Szent István körúton és a Tanács körúti Központban, olykor a Dési Huber utcai Laborban történt.

Az előzőekben leírtakat nem tekintem felesleges ismertetésnek, mert nemrégiben Budapest Főváros Levéltára megvásárolta a Főfotó Riport Részlege negatívanyagának egy részét, így a cég egységeinek működése, feladatköreinek ismertetése fontossá vált.

Sajátos érdekesség, hogy a külföldi helyzet gyökeresen más volt. Míg idehaza a riportképek és műtermi felvételek az esemény tényét dokumentálták és támasztották alá, addig például az Egyesült Államokban a nagyon drága menyasszonyi ruha megjelenési formáját (mintázatát, anyagát, díszítését) kellett egzakt módon visszaadni. Így az ottani fotósok a minél jobb képminőség érdekében olykor riportképeiket is 4x5 inches filmre, a műtermieket viszont kevés kivételtől eltekintve 8x10 inches méretre felvételezték.

Emberi tényezők, műtermi megvilágítások
Az esküvők számos kelléke az esetek túlnyomó többségében elengedhetetlennek tűnik, így azok ábrázolása a fényképeken kötelezőnek mondható kulturális antropológiai tényező. A már említett Nemzeti Múzeumbeli kiállítás kiemelten fogja kezelni a ruhaviseleteket. Nem kevéssé fontosak a gyűrűk. Az 1950-es években meglehetősen nehéz volt jegygyűrűhöz jutni, mivel az arany ékszerek forgalmazása minimálisra csökkent. Több idős hozzátartozónk mondta el, hogy az Anyakönyvi Hivatalokban kértek igazolást arról, hogy már bejelentkeztek házasságkötésre és az így kapott papírral próbáltak a boltban gyűrűt vásárolni. A bejelentkezés módja is változott. Egy magyar játékfilmben a főszereplők az utcáról besétáltak a Tanácshoz és az ott dolgozó perec-árust kérték meg tanúnak házasságkötésükhöz. Valószínűleg ez a jelenet lebegett a törvényalkotók előtt, amikor az 1970-es évek közepén bevezették, hogy egy hónappal hamarabb kell bejelentkezni. Nem sokkal később ehhez hozzátették: kötelező orvosi tanácsadásra is menniük kell a fiataloknak. A harminc napos várakozásnak érzékelhető eredménye mutatkozott, növekedett ugyanis az elmaradt házasságkötések száma. A fényképész egész szombaton az Anyakönyvi Hivatalban ült, így az ott történtekről óhatatlanul értesült.

Furcsa, de a tizenkét éves működésem alatt a feltett kérdésre, hogy akarnak-e a házasulók egymással házasságot kötni, talán ha kétszer hallottam nemet. Hasonló arányú a kevéssé dekoratív menyasszonyok előfordulása is. A jeles eseményre mindenki „összekapja” magát, ruhát kölcsönöz, fodrászhoz, kozmetikushoz megy, a hétköznapi önmagát akarja felülmúlni. Így elmondhatom, hogy minden menyasszony szép; ennek ellenkezőjéről nem tudok beszámolni.

A műtermi beállítások értelemszerűen kevéssé esetlegesek, mint a riportképek, így azok között nagyobb számban találunk közmegegyezésen alapuló, egyértelműsítő helyzeteket. Ilyennek mondhatóak az eljegyzésre (kézfogóra) utaló kéztartások is. A két személy közötti magasságkülönbség − a fejek távolságában − közeli beállításnál előnytelenül jelentkezik és annak kiegyenlítése műteremben könnyebb, mint külső helyszínen. Ott óhatatlanul jelen vannak a vendégek is, akik olykor humoros beszólásokkal kommentálják a látottakat.

A képekről
Bár a cikk nagy része a tapasztalataim miatt a riportfényképezésről szól, az illusztrációkat kivétel nélkül a gyűjteményem fotótörténeti érdekességű, könnyen reprodukálható darabjaibólviii válogattam.

Ezek közül kiemelkedik az az „enyveshátra” (eleve már felragasztásra gyártott másolópapírra) készített eljegyzési kép, amelyet 1911. június 13-án felvételezett Carl Pietzner (1853−1927) bécsi fényképész. Valószínűsíthető, hogy a fotózásra nem Pietzner Mariahilfer Strasse 3. szám alatti műtermében került sor, hanem a mester ment el az ifjú párhoz, mivel a képen IV. Károly (1887−1922) király és Zita királyné (1892−1989) látható. A jó minőségben megőrzött képet feleségem gimnáziumi osztálytársnőjétől kaptuk. Az illető még az 1970-es évek elején örökölt egy kőszegi házat. Az elhunyt idős rokon hölgy egyszer úgy mutatta meg a képet ismerősünknek, hogy azt mondta: a menyasszony a rokona. Ezt az állítást ismerősünk olyannyira elfogadta, hogy 1989-ben Zita temetésére elutazott Bécsbe és oda még az akkor 10 éves leányunkat is magával vitte.

Időben korábbi a Kecskeméten és Vácott is műtermet fenntartó Fanto és Kluge cég kabinetképe. Mészáros Jusztina menyasszony fehér ruhája az albumin másolaton a készítés (1892. június 27.) óta némiképp kifakult. Gaál Lajos vőlegény fekete öltönye még éppen elfogadható sötétbarnás tónusú, így ezzel próbálom a korábban említett megvilágítási-másolási helyzetet illusztrálni. Fanto Lipót és Kluge N. váci működéséről én írtamix először, korábban ők csak gyöngyösi és kecskeméti fotósoknak számítottak.

Eller Mór Budapesten és Vácottx tartott fenn műtermet. A bemutatott kabinetkép mindkét szereplője sötét ruhában áll a fényképezőgép előtt, a vőlegény viszont feltűnően fogja a menyasszonya gyűrűs jobb kezét, ami egyértelműen utal a fényképezés kiváltó okára. Első világháborús beállítás az egymás mellett ülő egyenruhás férfi és sötétruhás nő kettőse. A levelezőlap méretű másolaton a hölgy egyértelműen a férfi felé dől ültében. (Talán készült egy közelebbi beállítás is, ahol fontosabb szerepet játszott a fejtávolság.) Mindketten kitüntetést viselnek ruhájukon, a hölgy az Osztrák Vöröskereszt Díszjelvényét, melynek felirata: „Patrieae ac Humaniti” (a Hazáért és az emberiességért). A férfi egyenruháján szintén a Díszjelvényt látjuk, de a tiszti kereszteset, a hadi díszítménnyel. Ezt a kitüntetés-típust Ferenc József alapította 1914. augusztus 17-én, a fénykép tehát ez után a dátum után készült. Feltűnő még az is, hogy mindkét szereplő mutatja a jegygyűrűs bal kezét. Ez az egyértelmű gesztus a sötét ruha és világos kéz miatt a hölgynél feltűnőbb.

Zavarba ejtő a magas menyasszonyt és a nála jelentősebb alacsonyabb vőlegényt ábrázoló, az 1930-as évek elején készült levelezőlap méretű nagyítás. A képhez tartozik egy másik, négy családtagot ábrázoló, néhány évvel későbbi fotó, ahol a hölgy már − hozzátartozói körében − átlagosabb megjelenésűnek látszik. Ezt a két képet Szerencsés Jánostól (1950−2009) kaptam, akit a női nem rajongójakéntxi ismertem meg. Ő hosszú ideig gyűjtötte a régi fényképeket és ezt a műtermi felvételt kapitális példánynak tartotta. A Kraus Studioban, New Yorkban készített kabinetkép érdekessége, hogy a férfi egy díszes fotelban ül, míg szíve hölgye mellette áll. Bár mindketten sötét ruhát vettek fel, összetartozásukat hangsúlyozandó a jobb kezüket jelentősen egymás mellé helyezték. A platinamásolat kifejezetten dekoratívan hozza ki a nő fekete blúzának csillogását. A felvétel az 1920-as évek végén készülhetett. A magyar gyakorlatban ekkoriban már anyaghiány miatt platina másolatok alig fordultak elő. A hátoldal angol nyelvű felirata egyértelműen jelzi: „Magyar fényképész!”. Érdekesség, hogy a nyomás Bécsben készült a nálunk is jól ismert Bernhard Wachtl cégnél. A mester működését Fejős Zoltán ismertettexii könyvében, de ezt a képet és annak verzó-ábráját nem publikálta. Adatai szerint Krausz Zoltán (1864−1963) 1900-ban vándorolt ki az Egyesült Államokba.

Egyenruhás párt mutat a Virágh műterembenxiii készült kettősportré. A Forte jelzéses, előrenyomott levelezőlap vonalazású fotópapíron lévő nagyítás hátoldalára tollal azt írták: „Esküvőnk alkalmából szeretettel édesapukánknak Józsitól és Piroskától. Pestszenterzsébet, 1950. augusztus 26.” A kép szinte minden eleme tartalmaz valamilyen átgondolandó érdekességet. A fotóműtárgyat nekem eladó kereskedő állítása szerint ilyen egyenruhát és sapkajelvényt a börtönőrök hordtak. Úgy látom: nem azonos a rendfokozat a két személynél. (Vajon melyik szereplő a magasabb rangú?) Az mindenesetre történelmi tény, hogy a Budapesti Országos Büntetőintézet Kozma utca 13-ban lévő telephelyén éppen 1950-ben zajlott egy nagy átszervezés. Ugyanebben az évben csatoltak Budapesthez néhány peremkerületet, amelyek megnevezéséből kihagyták a „szent” előtagot: Erzsébet, Lőrinc, Imre, Mihály. A cégjelzés és a hátoldali felirat arra utal, hogy ennek gyakorlati alkalmazása nem történt meg azonnal. Valószínűsíthető az is, hogy az egyenruhás ifjú pár inkább a házasságkötés szertartásában részesült, mint az esküvőiben. A finom különbség azonban elsikkadt a személyes hangú szöveges ajánlásban.

Ha elfogadjuk, hogy minden közölt képről egy elbeszélést írhatnánk, úgy beláthatjuk: Dr. Bezsika Nándorxiv (1868−1917) és Gergelyi Paula „egybekelése alkalmával rendezett villásreggelire” szóló menü-kártyával kapcsolatban azt Krúdy Gyula (1878−1933) már többszörösen megtette. A kilencven éve elhunyt betűvető 1896 és 1900 között a Gyöngytyúk utca 13-ban, majd 18-banxv lakott. Előbbi épületben működött a vonzó című Vadász-, és Versenylap szerkesztősége is. Az étkezés örömeit leírásaiban felmagasztosító író a következő évtizedben az egyik szállodából a másikba költözött és sokat időzött a Meteorban, az Astoriában, a Royalban és a Margit szigeten. A menükártyán feltüntetett Hungaria nagyszállóban azonban még ő sem volt „Stammgast”, vagyis törzsvendég. Az 1871-ben épült Duna-parti, 302 szobás Grand Hotelt a hozzáértők a korszak legmodernebb szállodái közé sorolták. Ott tartották az első telefonkészülék-bemutatót 1877-ben, majd Munkácsy Golgotájának premierjét 1884-ben. Nem véletlen, hogy a társasági élet központjának számító épület falai között tartotta „egybekelése alkalmából” Dr. Bezsika-Bezsilla Nándor ügyvéd (1868−1917) és Gergelyi Paula villásreggelijét 1896. november 25-én. Ha megnézzük a Czettel és Deutsch Nyomdaxvi által sokszorosított szöveges lapot, amelyre a két érintett fotóportréját is felragasztották,xvii feltűnik, hogy a fogások neveit franciául jelentették meg. (A képnyomtatás a XIX. században még kevéssé terjedt el, könnyebb eljárásnak számított a kis példányszámú kiadványra eredeti fotót ragasztani. Ezzel a reklám-megoldással az alkalmazott fotográfia korabeli előfordulása is tetten érhető.) A gasztronómia XIX. századi szerelmesei számára magától értetődő volt, hogy a „Consommée en tasses” csészékben fogyasztásra a génoise szószos fogas kerül, majd jön a hátszín karfiollal, mázas sárgarépával és párizsias almával. A sült fácánhoz Hungária saláta dukált kompóttal. Ez után hozták a Nesselrode módra készített fagyasztott pudingot, sajtokat és gyümölcsöt. Mit lehetett mindehhez inni? A villásreggelihez (sogenannte Gabelfrühstückxviii) kötelezően járó sörön kívül Mogyoródi Muskotályt, Cabernet vörösbort és természetesen francia pezsgőt, méghozzá Veuve Cliquot carte Rosét. Utóbbit – gondolom – egyenesen Párizsból hozták sebesvonattal.

Dr. Bezsika-Bezsilla ügyvéd és felesége későbbi életükben munkáikkal jócskán megszolgálták a fényűző étkezést, amihez hasonlóról a következő évben, 1897-ben első kötetével megjelenő Krúdy élete végéig álmodozott. Gergelyi Paulának hét gyermeke születettxix és férjével 1909-ben megalapították Pestújhely települést, ami a már említett 1950-es egyesítéskor Budapest XV. kerületének részévé vált.

A jelen
Hosszabb elemzés nélkül is egyértelmű, hogy az esküvői fényképezésre is jelentős hatást gyakorolt a „harmadik ipari forradalom”. Az elektronikus fényképezés és mozgókép-készítés elterjedése azt eredményezte, hogy a manapság már kevéssé igényelt állókép helyett a fotósok inkább videó-felvételekben örökítik meg az esküvőket. A cikk témájához tágabb értelemben hozzá tartozik, hogy a sorok írója és felesége, állandó segítőtársa, Szuchy Ibolya közgazdász idén ünneplik 50. házassági évfordulójukat.

Lábjegyzet:
1 1969. augusztus 5. és 1982. február 28. között voltam a Dorottya utcai Riport részleg munkatársa.
2 O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások, Gondolat, Budapest, 1966.
3 O. Nagy Gábor, I. m., 652-es számmal jelzett szócikk, 475.
4 Nem voltam tanuló, így szakmai gyakorlat alapján tettem le a fényképész szakvizsgát 1972-ben.
5 A változó létszám mellett a Riport részlegen átlagosan húsz-huszonkét fő dolgozott.
6 Az Intézet a VI. kerületi Majakovszkij utca (ma Király utca) 50-ben működött, az egykori Gólya Áruház mellett. Az 1983-as Budapesti Közületi Telefonkönyv 191. oldalán öt fővonalas telefonszám található, a felsorolás szerint az Intézetben még Módszertani-művészeti csoport is működött.
7 Ezek közül az első a Nagykörúton nyílt 1953-ban. A második, a Ságvári téren évtizeddel később, míg a harmadik, fent a Várban további egy évtized múlva.(Mára mindhárom megszűnt.)
8 Bár a cikk témájához igazodó dagerrotípiák nemzetközi ritkaságnak számítanak, nehéz reprodukálhatóságuk miatt bemutatásuktól eltekintettem. (Ismeretes, hogy attól függően, hogy a képen fehér vagy fekete felület tükröződik, mutat a kép negatívot vagy pozitívot.) Egy idevágó példát mutat be Horváth Győző Ferenc: Fotómúlt, HOGYF Editio, Budapest,1999, 319 és 320. ábráin. Horváthék anyagainak egy része Budapest Főváros Levéltárában található.
9 Fejér Zoltán: Adalékok Vác Fotótörténetéhez, Vác, Dunakanyar Fotóklub, 1994, 25.
10 Fejér Zoltán, I. m., 41.
11 1986-os fotókiállításán, a budapesti Váci utcai Fotóművészeti Galériában kézzelfoghatóan és provokatív módon mutatta ki tiszteletét. A kirakatba (!) helyezett egy színes Ciba nagyítást, ami egy hozzá érzelmileg közel álló ruhátlan nőt mutatott egyértelműnek mondható testtartásban.
12 Fejős Zoltán: Amerikai magyar műtermi fényképészek az 1880-as évektől a második világháborúig, Budapest, Néprajzi Múzeum, 2020, 47.
13 A képoldalra a műteremnek a II. világháború alatt is alkalmazott emblémáját exponálta rá a fényképész.
14 A Bezsika-Bezsilla név kétféle írásmódjára a cikk megírásáig nem találtam hiteles magyarázatot. Tekintettel arra, hogy az érintett jogvégzett személy volt, neki nem okozott gondot egy gyors névváltoztatás.
15 Saly Noémi: Nekem soha nem volt otthonom… Krúdy Gyula budapesti életének színterei, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Budapest, 2013.
16 A budapesti cég hosszú időn át működött és a nyomdász szakmában jól ismertnek számított.
17 Az alkalmazott megoldású kisnyomtatvány-típusból alig maradt fenn példány. Még a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum sem őriz ilyenből több példányt.
18 A Gabelfühstück, villásreggeli tipikus Monarchiás fogalom, éppúgy, mint a Stammgast, törzsvendég.
19 Egyik gyermekük, Bezsilla Erzsébet révén unokájuk Pomogáts Béla (1934−) Széchenyi-díjas irodalomtörténész.