Farkas Zsuzsa: A kezdettől a végig, a 19. századi fényképhátlapok ábrázolásairól
Beszélgetéseink Borda Márton Áron antikváriussal és gyűjtővel főként a képek körül zajlik, számos esetben beszéltünk a tanulmány tárgyáról, próbáltuk felidézni a korábbi megjegyzéseinket, kutatásainkat, észrevételeinket. A mostani válogatás az ő gyűjtésére támaszkodik, tanácsaival segítette a tanulmány elkészítését.
Köztudott, hogy a 19. század közepén az első fényképeket vékony papírlapra készítették, amelyeket egy több rétegből álló, vastag kartonra ragasztották fel. A fennmaradt fényképek hátlapjai, vagyis a verzók segítenek, hogy megismerjük a mesterek szokásait, mely megkönnyíti a képek datálását. A Borda által összegyűjtött tízezer darab magyarországi rektó-verzó (fényiratok.hu, Recto-Verso katalógus) bőséges információkkal lát el bennünket. Az aprólékos, pontos összeállítás minden fényképész társulást külön kezel, egy-egy mester összes verzója pedig egy-egy mappán belül időrendi sorrendben található meg nála. Egy-egy hosszabban működő műhely esetében láthatóvá válik a korszak tipográfiai divatjainak állandó hullámzása. A fényképészek rugalmasan követték a mindig megújuló trendeket, és amint egy-egy litografált hátlap elfogyott, igyekeztek újakat választani a kínálatból, vagy akár terveztetni a maguk számára.
A kezdetet a magyarországi anyagban a verzóknak az a csoportja alkotja, ahol még sem az előlapon sem a hátlapon nincs semmilyen felirat. A véget pedig az a divat jelenti a századfordulón, amelynek hatására a fényképész mester nevét már nem írják rá a felületre. A Souvenir feliratot esetleg még egy ideig felül bélyegezték, majd az is elmarad, és szecessziós, gazdag növényi struktúrák, szép női alakok mögé rejtik el a művészek és mesterek az identitásukat. A közel 60 évnyi időszakot (1860−1920) a név és a pontos cím mellett a megnyert érmek dús kavalkádjának grafikai rajzai teszik élvezetessé az előre nyomtatott kartonformákon. Az ábrázolt érmek, amelyek a világkiállítások és a speciális fényképészeti bemutatók elismeréseit, illetve a művészek szereplését, kiválóságát bizonyították - a kiállítások történetébe ágyazódnak. Ezzel a témával most nem foglalkozunk, talán adódik majd alkalom ezek bemutatására is.
Számos lehetőség kínálkozik a jelenlegi Borda-gyűjtemény részletes feldolgozására; virtuális gyűjteményében az interneten az Archívum részben találjuk a fényképészek portréi című összeállítást, melyben tíz kép szerepel. Szintén nagyon érdekes a Monarchia területéről származó 52 műterem ábrázolásai A páratlan anyag további fényképek, tervek és dokumentumok feltárásával egy egész könyvet tenne ki, ha azok bemutatásra kerülhetnének. Korábban Cs. Plank Ibolya és Hídvégi Violetta foglalkozott a fényképészeti műtermekkel, amelyek építészeti szempontokból az ideiglenes műtermek bonyolult és gyorsan változó világához és a lehetséges tipológiához vezetnek el.ii Eredményeiket egészíti ki és gazdagítja ez a szép grafikai anyag.
A Fotóművészet hasábjain nemrégen bemutatott Promenade Collectioniii gyűjtője saját blogot tart fenn, ahol egy kiváló írással járult hozzá a verzók feldolgozásához, azzal, hogy gyűjteményének jellegzetes darabjait mutatja be.iv Úgy véli, hogy a magyarországi fényképészek míves verzó grafikáinak túlnyomó részét bécsi nyomdákban készítették, leginkább brit mintakönyvekből ellesett díszítőmotívumok felhasználásával. Tanulmányában a hazai fotográfusoknak egy szűk körét vizsgálta, akik az 1860-as évek első felében a hazai litográfiai műhelyeket vették pártfogásukba, és itt készíttették el verzóikat. „Némelyikük esetében ezt az is indokolhatta, hogy teljesen egyéni, személyre szabott grafikát kívántak készíttetni, de egy idő után már a pesti kőnyomdászok is inkább generikus, mintakönyvi grafikákat használtak. 1865 körül pedig a hazai nyomdák feladták a kilátástalan versenyt a bécsi riválisokkal, és kivonultak erről a piacról.” − írja a gyűjtő.v A századforduló táján a pesti nyomdákat legyőzték a bécsi cégek.
Peternák Miklós is lehetőséget lát ebben a témában, tanulmányában azt írja, hogy Borda magánvállalkozása csak a nála megforduló felvételek hátlapját összegzi, mégis sokkal informatívabb, mint a Szakács Margit által összeállított és publikált fényképészek és műtermek táblázatos listája, amelynek online változata javított formában is tele van hibákkal. Véleménye szerint a jegyzék „[…] ma abszurd tévedések forrása, s mert szakmai szervezet áll mögötte, hitelesebbnek tűnik, mint amilyen valójában − még akkor is, ha a publikáció felhívja a figyelmet a pontatlanságokra. Nem az eltüntetés a megoldás, hanem a kiegészítés egy olyan listával, amely csak az ellenőrzött, megbízható adatokat tartalmazza, s így különválik a feltételezés, a becslés, a vélekedés, valamint a tény.”vi
Peternák a grafikailag rendezett verzókon keresztül a mintákat adó bécsi cégek nevét gyűjtötte egybe.vii Olyan névsort közölt, amelyben az egyes vállalkozóknak a magyar fényképek verzóin való megjelenését listázta. Bernhard Wachtl, Eisenschiml&Wachtl, Haufler&Schutterer, K. Krziwanek, Kühle és Miksche, Leopold Türkel stb. bécsi cégeket sorolja fel. Véleménye szerint megtervezett példatárakból választhattak a magyar megrendelők is. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a Borda által összegyűjtött anyagnak csak egészen minimális (5% körüli) részén található jelzés. (Az is nagyon kicsi betűkkel, ezért gyakran csak pontok formájában észlelhető.) E cikkben kiemelt példák jelzik ugyan a grafikai forrásokat és a divatot uraló bécsi tendenciákat, de észrevehető, hogy a megrendelt, megvásárolt kártyákat számosan lemásoltak, és sokszor leegyszerűsítették azokat. Peternák hivatkozik arra, hogy a Photographische Correspondenz bécsi szaklap közölt verzó mintalapokat, például 1875-ben a Haufler&Schmutterer, 1886-ban pedig az Eisenschiml&Wachtl cégtől. Az 1875-ös hirdetés bemutatja az akkoriban használatos hátlap grafikákat: Borsos József, Kozics Ede, Gévay Béla, Schrecker Ignác, Gondy és Egey, Angerer, Abdullah frères és Lőwy mesterek munkáit. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a közölt Borsos József hátlapot a művész soha nem használta, bár nem kizárt, hogy kért mintát a vállalkozástól.viii)
Peternák szerint a század végére már több fotográfiai cikket árusító, és litográfiát készítő cégnek volt budapesti telephelye, például Türkel és Schlesinger, Eisenschiml&Wachtl, később Wachtl és társa vállalkozásoknak. Állítását vélhetően a magyar újságokban megjelenő hirdetésekre alapozza.ix Ez a tény tovább nehezíti, hogy kiderülhessen, melyik grafikai ábrázolás honnan ered. Meghagyjuk az online kutatóknak a további nyomozás lehetőségét, mi most csak példákat idézünk, a teljesség igénye nélkül.
A fényképezés allegóriáinak grafikai ábráit próbáltuk meg csoportosítani, tehát kihagytuk azokat a verzókat, ahol csak a név olvasható a címekkel és érmekkel. Ezzel leszűkítettük ugyan a megközelítést, de még így is két erősen elkülönülő csoport látszik használatosnak. Az egyik a puttók által megfogalmazott utalási rendszer, a másik pedig a század végén a fotográfiát jelképező női alak. Figyelmen kívül hagyjuk tehát azokat a női figurákat, akik „csak” testük és arcuk látványával hívják fel magukra a figyelmet. A fényképezőgéppel ábrázolt puttók és a nők (vagy angyalok) jól elkülönülő csoportját alkotják a hátlapoknak. Ha rátekintünk a mesterek által felhasznált anyagra, akkor négy további azonos témát különböztethetünk meg: képkészítés, képnézegetés, tükröt tartó alakok, és a megdicsőülés allegóriái. Az utóbbi csoport szereplői a festészet és a fényképészet kölcsönösségére utalnak, az angyalok közvetítésével megszerezhető hírnévre.
Példákat válogattunk mindkét irányból, a tipikusnak vélt ábrázolásokból, a források gyűjtése során az a már említett folyamat tűnik a legérdekesebbnek, amikor egy ábrázolás átalakult, transzformálódott, sokszor leegyszerűsödött.
A puttók alkalmazásának volt néhány igen egyszerű változata, amelyeket csak megemlítünk. Az egyiken két puttó tart egy koszorúba foglalt „tükröt”, ahová a mindenkori felhasználó beírhatta a nevét (1. sz. kép), ez a variáció két oszloppal gazdagodott, a tetejükön két fényképezőgépet használó puttóval. A képet készítő puttós ábrázolások közül az egyiket Mihály József is alkalmazta Egerben. Ezen a változaton az egyik alak szemben a nézővel működteti a gépet, a másik pedig felmutatja a kész alkotást. Nyomdajelzés nem található a kártyákon.x (2. sz. kép) Pontosan ugyanezt a grafikai képet használta Prágában Langer és Pommerrenig fényképészeti társulás is. Antoine Lumière (a híres testvérek apja 1840−1911) Besançonban működő műtermének (1866−1870) verzóján két puttó nézegeti figyelmesen az elkészült portrét mögöttük a fényképezőgép állványon, alattuk pedig a gép és a paletta egyszerű, állandóan ismétlődő rajza látható. Dohnányi Leopoldina Nagyszombaton használta azt a változatot, melyen az egyik puttó fényképezés közben a fekete lepel alá bújt, míg a másik alak ülve nézegeti a kész képet. A század végén találkozhattak a megrendelők Heidenhaus E. Pál Sátoraljaújhelyen is használt verzó típusával, melyen három puttó látható munka közben. (3. sz. kép) A Wachtl által forgalmazott kartonon az egyik megönti a lemezt, a második fényképez, a harmadik pedig elhelyezi a kész képet az albumban. Kaukál János Karcagon, Ferenczi Lajosné Zólyomban, Magyar Imre Budapesten, Ferdinánd Schmieder Temes-Kubinban, Stern József Rohoncon, Szabó Endre Kisvárdán stb. is ezt a népszerű grafikát használta. „Souvenir” felirattal is találtunk ebből egy variációt, melyen az üveget öntő alak már elmaradt és ezért a gépet ketten irányítják. Példaként a munkálkodó puttó ábrázolásokra egy egyedi művet választottunk. Beszédes Sándor a hátlapján mint fény- és kőnyomdász hirdette magát, aki elfogadott mindennemű megrendelést kőnyomatra. A betűket befoglaló tükör fölött egy kis puttó térdel háttal és fényképez.xi (4. sz. kép)M
A puttók egyben az attribútumuk hordozói is, ezt szimbolizálja az általam ikreknek elnevezett hátlapok rajza. A bécsi Haufler nyomda is használta ezt a népszerű grafikát.xii Práger József budai fényképész 1865. november 2-án keltezett hátlapján láthatjuk, hogy a festészetet és a fényképészetet szimbolizáló kis alakok két önálló mezőben ülnek. A jobb oldali egy festőállvány előtt kezében palettát és ecsetet tart, a bal oldali pedig egy állványon oldalra forduló fényképezőgép előtt kezében egy folyadékot tartó csészével jelenik meg. (5. sz. kép) Az ábrázolás ilyen gesztusa a két műfaj azonosságára (esetleg egyenértékűségére), egymás mellettiségére, egymásra hatására mutat rá sajátos módon. Csonka Simon, Königstein Samu, Veress Ferenc (címer variáció), és Licskó János is használta ezt a verzót. Licskó próbálkozott ugyanabban az évben egy másik variációval is, melyet a Pollák testvéreknél nyomtatott ki Pesten, ezen a két kis puttó egymás mellett áll, egymást átkarolva néz ki a képből. Az egyik alak kezében paletta a másik pedig a gépre támaszkodik. A barátság motívum sajátos megfogalmazásaként értelmezhető az egymást átkaroló gesztus.xiii
Az egyik legösszetettebb és legszebb grafikát Kozics Ede használta Pozsonyban rövid ideig. Az alsó mezőben hat kicsi puttó csodálja a gépet, a sztereót, és a képeket nézegetik. A középmezőben a tükör mellett két puttó a bőségszaruból önti elő a fényképeket, legfelül pedig három lóval vontatott kocsin szemben érkezik a fáklyás géniusz, aki az állványos fényképezőgépet hozza le hozzánk a napból. A legutóbbi pozsonyi Kozics katalógus erre a részletkérdésre nem tér ki.xiv Véletlenül fedeztük fel a Bolognában és Velencében működő Sorgato testvérek művészi színvonalú, azonos rajzát, mindkettőn „H. Junker”xv jelzés olvasható az alsó mezőben. Antonio Sorgato (1825−1885) is rövid ideig használta ezt a grafikai megoldást, majd áttért a kiállítási érmeinek reklámozására. A torinói múzeum állományában barna, az Imolaban lévő múzeumban pedig kék színű változatok is előfordulnak. Kozics kapcsolatainak köszönhetően transzponálta ezt az ábrázolást, mely így beépült a magyar verzó katalógusokba és kiemelkedik onnan összetett és kiváló rajzosságával. (6−7. sz. káp)
Akár négy puttó is tevékenykedhetett a műteremben, ahogy a Kaunitzer testvérek és Langsfeld Mór kaposvári műtermében használt ábrázoláson látható, hiszen ezen már a lefényképezni óhajtott modell is puttó, a fényképező mester úgyszintén, a mögöttük álló kis alak, aki nézegeti a negatívot már gatyát is kapott. Háttal nekünk az asztalnál pedig retusőrként dolgozik a negyedik alak. Az allegorikus női alak ábrázolására két példát választottunk, egyiket közkedveltsége, a másikat magyar vonatkozása miatt. Előzményként csak megemlítjük az 1860-as évek elején kedvelt női figurát, aki a fényképezőgépen ül régies ruházatban. A napsugarakat jelképező vonalak felé nyújtja ecsetjét, jelezve, hogy a napból nyert fénnyel alkotja meg műveit. Az „Artis Amica Nostrae” felirat a sugarak fölötti mezőbe esik. Egy rövid ideig olyan sokan használták ezt a verzót, hogy felsorolni sem tudjuk a felhasználókat anélkül, hogy valaki újabb variációt ne tudna elénk tenni.xvi Zelesny Károly pécsi verzóját emeltük ide (8. sz. kép) példaként. A női arc számos eltérő vonással gazdagodott a variációkon, majd találtunk olyat is, ahol eltűnt a felső felirat, ilyen Fischer F Körmöcbányán használt kartonja. Még öntudatosabb megrendelők voltak Schöfft Béla (1874-ben), és a Tauffer-Veress Gyula társulás, akik az eredeti felirat helyére tették a cég nevét, az utóbbi vállalkozás megrendelt egy olyan változatot is, ahol a női alak már nem emeli föl a karját, csak az ölében tartja. Ezt az utóbbit Bécsben a Trapp&Münch cég reklámozta 1876-ban.xvii
A fényképezés allegóriája olyan 1860-as évekbeli előképekre tekint vissza, ahol a két puttó egy bekeretezett festményt tart lebegve a vizitkártya közepén. Ezt alkalmazta Schöfft Béla 1873-ban,xviii majd később Váncza Mihály Miskolcon, de könnyen ráakadhatunk, hogy Genovában is jelen volt Sciutto, G. B. műtermében.xix A fényképezés allegóriája a század végén egy angyal lett, aki hatalmas szárnyaival vékony leplekbe burkolva egy fényképezőgépet működtet, hiszen az állványon lévő gépről éppen leemeli a kupakot, tehát azt működés közben ábrázolták. Példaként Bartcky Viktor hátlapját választottuk, mert azon az 1893-as évszám is szerepel. (9. sz. kép) A leghosszabban és legváltozatosabban a Fanto és Kluge kecskeméti cég használta ezt a grafikát, de megemlíthetjük Bergtraun Dezső lévai, Kovács Ferenc (jelezve Wachtl nyomdájából) budapesti fényképészek azonos hátlapjait is. Létezik egy olyan variáció is, amelyen az angyal az állványra szerelt géppel együtt éppen a magasba készül fölrepülni, ezt használta többek között Buchsbaum Gyula Debrecenben és Szente Béla Kaposváron. Egy további jelentős átalakulás is kiviláglik, hiszen az egyik variáción a szárnyas női lényből valóságos századvégi dáma lett, szárnyak nélkül. Wachtl műhelye jelzi a divatos megújulást, erre példa Ivantsó megoldása Krompachbanxx (10. sz. kép), melyet Sztrahe J Sátoraljaújhelyen is alkalmazott.
Az utolsó választott magyar verzónk Pejtsik Károly műhelyében készült, a földgömbön álló női alak karjait felemelve és kitárva napraforgót tart mindkét kezében, melynek szárai és levelei grafikai díszként keretezik a figurát. Ezt a mintát illusztrálva ismeretlen fényképészt választottunk, aki 1905-ben Verőcén örökített meg egy kislányt. (11. sz. kép) De találunk példányokat lepecsételve is, hiszen Kövesy jelzésű, Lenics Géza Nagyszalontán, Maar Béla, Molnár Dezső Budapesten, Regetzky Ferenc Vácott, Száger M Cegléden 1906-ban, és Tupi Imre mind alkalmazták ezt a közkedvelt (és vélhetően olcsó) verzót. A grafika átírását, átalakítását láthatjuk a szintén Pejtsik Károly által jelzett változaton, ahol a napraforgóból tulipán lett. (12. sz. kép)
A végére hagytam a Mai Manó által használt rendkívülien gazdag szimbolikájú verzót, ahol a trónuson ülő nőt kerek tallérokként aláhulló képek veszik körül,xxi egy puttó mutatja föl a megnyíló térben műtermét. Az ezredéves pesti kiállítás oklevele és a Párizsban nyert érme és a fényképész neve a verzó jobb oldalára szorult. A Wachtl által gyártott kép abban tér el az előzőktől, hogy fényképezőgép nincs jelen, így ez a fajta megdicsőülés sajátságosan a jól működő mesterség, a saját ego szimbóluma, amiben igaza is van, hiszen ilyen maradandó gazdagságot senki más nem tudott felmutatni. (13. sz. kép)
Lábjegyzet:
1 Borda Márton Áron honlapja fenyiratok.hu. Az Archívum három részből áll. A fényképészek portréi, A műtermek ábrázolásai versokon, Recto-Verso katalógus.
2 Cs. Plank Ibolya: „Fényképészműtermek Budapesten”, Budapesti Negyed, 1997/15, tavasz, 67−105.
3 Farkas Zsuzsa: „Magyar magángyűjtők. A Promenade- gyűjtemény”, Fotóművészet, 2022/2, 86−93.
4 „Kőnyomatos hazai verzógrafikák az 1860-as évek első felében”,
promenadecollection.blog.hu/2022/11/07konyomatos Köszönöm, hogy csatlakozott a feldolgozáshoz és gazdagította meglátásainkat.
5 Uo.
6 Peternák Miklós: „Fénykép térkép világkép (Első rész)”, Fejős Zoltán (Szerk.): Fotótörténet 1., MAFOT, Budapest, 2020, 39−40, 37−38, 128. jegyzet.
7 Uo., 39−40.
8 Középre helyezték Ferenc József császár arcképét, ezért Borsos József nem fogadhatta el. Photographische Correspondenz, Nr. 129. 1875. melléklet.
9 Uo., 141, 127. jegyzet.
10 A Promanade Collection Décsey, Gévay, Mihály, Szinay, Wagenblatt, és Wesz Lipót variációit őrzi ebből a típusból.
11 Beszédes verzóinak történetéről még nem sokat tudunk, de az Esztergomban évek óta készülő monográfia bizonyára erre is rávilágít. Borda Márton Áron gyűjtésében 1872. február 2.-án keltezett kártya látható.
12 A Haufler cég hirdetése a Photographische Correspondenze (Nr. 126, 1872) 244. oldal utáni mellékleten, Gondy és Egey, Meinhardt Ágoston, Décsey Eduard és Hess Fridolin hátlapjain a nevek tipográfiáját emelte ki. Köszönöm a Promenade Collection segítségét.
13 A Promenade Collection is idézi a blogján ezt a vizitkártyát, hiszen a Pollák testvérek (Károly, Tivadar és Gyula) 1858‑ban alapított vállalata később Légrády néven a magyar nyomdaipar jelentős alakjaivá váltak.
14 Elena Kurincová-Marta Janovicková: Mesto v ateliéri, ateliér v meste. City in studio in the city, City Museum, Bratislava, 2016, 96.
15 Nem találtuk nyomát a készítőnek.
16 A Borda gyűjteményben: Hajdu József Mezőtúr, Honisch Lipót Békéscsaba, Knittel, Georg Eszék, Mendihoszky József Nagybánya, Persiwal Katharina Karánsebes, Schnapek M, Stefany Otto Gyöngyös és Balassagyarmat stb.
17 Photographische Correspondenz, No. 129, 1876, Index utáni melléklet. Kapanidis Trebizonde és Rigopulo Braila hátlapjain.
18 A Promenade Collection tulajdonában lévő, ritka vizitkártya.
19 G. B. Sciutto e C. 10 Via Nuova Palazzo Adorna 10. Genova. A verzó felirata: „Fotografia antichitá e belle arti”, Antonio Mancino gyűjteményében.
20 Korompa város német elnevezése, ma Szlovákiában található.
21 Mysz Viktor nagyszebeni fényképész verzóján ugyanez a trónuson ülő női alak látható, a Wachtl által gyártott verzón a trónus előtt rengeteg fénykép (és nem érem) fekszik a földön.
