Csanádi-Bognár Szilvia: A mű ötször

Introverziók fotókönyvek, Gábor Enikő fotóival, A Fehér Vera, Bartis Attila, Miltényi Tibor, Nagy Zopán, Vedres Ági szövegeivel

A kortárs művészet értelmezési lehetőségeivel kapcsolatban számos pozíció ismeretes. Ha a végletektől indulunk, egy elzárkózó alapállás a jelenkor képzőművészetét egyszerűen érthetetlenek tartja, míg az ellenoldalon az értelmezői lehetőségek éppenséggel kimeríthetetlenek. A két szélső érték között találjuk a szerzői szándékot figyelembe vevő megközelítést, mely szerint az elemző számára irányadó a művész elgondolása, tehát a felfejtés hitelesen kinyilatkoztatásokkal körülbástyázva, az eredeti szándékkal összhangban hozható létre. Ez utóbbi hozzáállás még akkor is kíséri az értelmezőt, ha különben hitet tesz amellett, hogy (legalábbis az igazán kvalitásos művek esetében) egyetlen feloldás sohasem merítheti ki az alkotásban rejlő potenciált. Sőt, nemhogy kíséri, de az interpretáció perdöntő igazolásaként szolgál, ha az elemző talál olyan alkotói megnyilatkozást, melynek mentén a gondolatmenete alátámasztható. Posztmodern interpretációs gyakorlat ide vagy oda, az ilyen típusú érvelés az elemzői fegyvertár részét képezi. A konceptuális munkák esetében különösen eleven ez a probléma, hisz elmaradhatatlan a kiinduló elmélet ismerete. Olyannyira így van ez, hogy az értelmezések némelykor ki is merülnek a szerzői koncepció ismertetésében, mintha nem volna a szerzői elgondoláson kívül más, ami mondható.

Amikor Gábor Enikő felkért öt fényképészettel és írással egyaránt foglalkozó művészt, hogy készítsenek a képeit értelmező szövegeket, amelyek aztán egypéldányos könyvecskékben tanulmányozhatóak, lényegében elébe ment az Introverziók című sorozata ilyen tekintélyelvű magyarázatának. A szövegek lírába hajló, vagy kifejezetten lírai jellege az értelmezés tág mátrixát nyitja, és az újraértelmezés létjogosultságát deklarálja. A fotósorozat darabjain anyag és technika, téma és hordozó tökéletes egysége valósul meg, mivel a képek meghajlított fotópapírok levilágításával jöttek létre. A térbeli formává alakított fényérzékeny lap így önmagának vetett árnyékot, majd széthajtogatva absztrakt festményekhez hasonló felületet eredményezett. Ami létrejött, tömören: az absztrakció konceptuális feltárása. Bizonyítéka annak, hogy az absztrakt művek önmaguk kifejezésére törekednek, önmaguk elemzését és színrevitelét állítják elő. De bizonyítéka annak a modernitás számára egyértelmű törekvésnek is, hogy az absztrakció fő feladata az alkalmazott művészeti ág alapvető lehetőségeinek, ebben az esetben a fény térbeli megmutatkozásának a kutatása. Hogy mindez – az anyagszerű kísérleteken túl – mennyiben elemezhető vagy írható le, nyelvileg hozzáférhető-e egyáltalán, az az absztrakt művészet egyik járulékos kérdése. Sokkal inkább az elemző és a kritikus problémája, mint az absztrakt képet készítő művészé. Gábor Enikő munkájában azonban már az eljárás fázisai miatt, illetve az öt pályatárs bevonása miatt is, tetten érhető az összművészeti törekvés. A szoborszerű hajtogatások festményekhez hasonló képeket hoznak létre, ehhez társulnak a szépirodalmi igényű szövegek, amelyek alá a hangoskönyv változatokban még zene is került. A fotók és a köréjük létrehozott értelmezői bázis így kétségtelenül ünnepélyessé vált. Az absztrakt törekvés dicsérete a képekhez való nyelvi hozzáférés problémájával bővült, átmenetileg megszabadítva a konceptuális alkotást attól a tehertől, amely az alkotói elmélet végső igazságával kapcsolatban az értelmezőre nehezedik.

Az elemzések kiindulópontja mind az öt esetben a fényérzékeny anyag térbeli használatával indokolható önértelmezés problémája. Az önmagát a fény segítségével rögzítő fotópapír minden szövegben metaforikus összefüggésbe került; a fotótechnikai megoldás megszemélyesítés révén önmagam látásává módosult: „a fotogram önmagát nézi.”i Ezáltal különféle megközelítésből ugyan, de mindegyik szerző a fizikai határoltság hétköznapi tapasztalatának korlátjával foglalkozott (azzal a nehézséggel, hogy teljes alakban rálátni önmagamra csak valóság-másolat kapcsolatok létrehozásával tudok). Az identitásképzés ilyen alapvető nehézségét a 20. század közepét megelőző gondolkodás elsősorban objektivációként, önmagunk tárgyiasító elgondolásaként tudta feloldani, a szerzők azonban ennek a modellnek a meghaladására törekedtek.

Miltényi Tibor Salamon apokrif példabeszédei című verseii az egyes szám második személyű megszólításokat általános alannyal ellátott szentenciákkal váltogatja. Az én elgondolása tehát az alany megközelítésének grammatikai variációival az alapját jelentő szubjektumtól nagyobb távolságot tart, és az önmagamról való beszéd helyett a rólad és az (általában vett) emberről való beszéddé alakul. Csak a fohászkodó részekben, csak Istennel szemben marad meg önelbeszélésként, melynek a hitelességét a címben jelzett apokrif megjelölés bizonytalanítja el: a háromféle alany szembefordított tükörként működik a szubjektum végtelen sokszorozásában.

Az én bináris értelmezői modelljét ugyancsak meghaladja a szövegek egy másik megközelítésmódja: az önmagát látó szem problémája, amihez asszociációs bázist a fotogram egyszerre tárgyat és alanyt képező technikája alkot: „Szemcse-szemcsepp, szemek a szemben […].” (Nagy Zopán)iii A térbelivé hajtogatott forma úgy alakul át az eljárás során, hogy a hajtások mentén létrejött árnyékok képpé rögzülnek. Pusztán a módszer leírása is vonzza a megszemélyesítést: önmagát látja, önmagát képezi le, önmagát rögzíti, mi több: az anyag önmagát testesíti meg. Ez utóbbi maga után vonja az emberkéz nélkül készült alkotás lehetőségének feltételezését, amely gondolat a fotográfiát kezdetektől kíséri, bár itt ez a lehetőség nem leképezésként, hanem (zavarba ejtő módon) egy plasztikus test létrejötteként valósul meg. A levilágított fényérzékeny anyag nem valaminek a képe, nem valami eredetivel szemben értelmezhető, hanem maga az eredeti. Hasonlóan ahhoz, ahogyan az önismereti folyamatban az ember nem csupán leíró munkát végez, nem csupán szembenéz önmaga elgondolt képével, hanem közben folyamatosan alakul: „Az anyag térbe lép, megtestesül és feleszmél.” (A Fehér Vera)iv

Bartis Attila és Vedres Ági még tovább ment, és az interpretáció mezejét megnyitotta a matematika és a fizika felé, így az önértés kérdését a világértés horizontjáig tágította. Bartis a tőle megszokott áradó nyelviséggel fikcionálja Bolyai Farkas fiához intézett mondatait a párhuzamosokról, lényegében abba a tudománytörténeti fordulatba engedve ezzel belátást, amelyben az euklidészi geometriát felváltotta a nem-euklidészi, és megszülettek a térben görbített, hiperbolikusan elgondolt geometria tételei, egy olyan matematikai leírás alapjait hozva létre, amelytől azt várták, hogy lehetővé teszi majd a valóság képletszerű feldolgozását: „[…] a falu bolondjai hiszik, hogy a mindenség kiszámtanozható.” – írja Bartis.v A fotósorozat térben hajlított, majd újra síkba rendezett lapjai egy ehhez hasonló szemléletváltás nyomait őrzik. Három dimenzióból két dimenzióba, üres felületről a plasztikus test árnyait őrző lappá változik az alkotás. Széthajtogatva az elképzelhető, sőt újra visszaalakítható térbeli lét nyomait mutatja. A gondolatmenetet folytatja Vedres Ági verse a hajított tér koncepciójának költői megfogalmazásával. Ebben a modellben az önmagammal való szembenézés képi másolat és objektiváció nélkül is lehetséges volna: „[…] és újra csak meggörbül a tér / aztán látom magam ahogy / a szoba közepén térdelek.” (Vedres Ági)vi

Az Introverziók sorozathoz készült írások öt különböző interpretációban, öt külön kis kötetben latolgatják az ábrázolás és az ábrázolt egybeesésének lehetőségeit, és közben az én önmagára való rálátásának modelljeit egyszerre küzdelemként és vágyként vázolják fel. Nyilván jelentősége van annak, hogy ezek a kötetek nem kritikusok, esztéták, szakértők elemzéseit tartalmazzák, hanem olyan alkotókét, akik számára a nyelvi és a fotográfiai kreativitás egyaránt gyakorlati kérdés. Az (ön)értelmezés így nem a szaknyelv távolságtartó terminológiájában fogant, hanem megőrizte a nyelv enigmatikus, néhol valóban önfeltáró sűrűsödési pontjait.

Lábjegyzet:
1 Introverziók fotókönyv, fotó: Gábor Enikő, szöveg: A Fehér Vera
https://issuu.com/eniko.gabor/docs-introverziok_photobook_01_gabor_eniko_a_feher_vera
Illetve hangoskönyvként: https://www.youtube.com/watch?v=dS6qPsSSGvs
2 Introverziók fotókönyv, fotó: Gábor Enikő, szöveg: Miltényi Tibor, 2021,
https://issuu.com/eniko.gabor/docs/introverziok_03_gabor_eniko_miltenyi_tibor
Illetve hangoskönyvként: https://www.youtube.com/watch?v=jedAlOCHqeM
3 Introverziók fotókönyv, fotó: Gábor Enikő, szöveg: Nagy Zopán, 2021,
https://issuu.com/eniko.gabor/docs/introverziok_04_gabor_eniko_nagy_zopan
Illetve hangoskönyvként: https://www.youtube.com/watch?v=JOOtQW-lW98
4 Introverziók fotókönyv, fotó: Gábor Enikő, szöveg: A Fehér Vera, 2021,
https://issuu.com/eniko.gabor/docs/introverziok_photobook_01_gabor_eniko_a_feher_vera
Illetve hangoskönyvként: https://www.youtube.com/watch?v=dS6qPsSSGvs
5 Introverziók fotókönyv, fotó: Gábor Enikő, szöveg: Bartis Attila, 2021,
https://issuu.com/eniko.gabor/docs/introverziok_photobook_02_gabor_eniko_bartis_attil
Illetve hangoskönyvként: https://www.youtube.com/watch?v=gkht8cJ9lSs
6 Introverziók fotókönyv, fotó: Gábor Enikő, szöveg: Vedres Ági, 2021,
https://issuu.com/eniko.gabor/docs/introverziok_05_gabor_eniko_vedres_agi
Illetve hangoskönyvként: https://www.youtube.com/watch?v=K-vITkcUo0c