Fejér Zoltán György: A Canon távmérős modelljei

A japán Canon Camera Co. Inc. harmincöt éven keresztül, 1933 és 1968 között állított elő kisfilmes, távmérős, redőnyzáras fényképezőgépeket.

Előzmény
A Fotóművészet 2022/1-es számában írtam a japán cég tükörreflexes kameráiról és jeleztem, hogy a távmérős Canonokat is elemzem. Az 1930-as évek elején alapított Seiki Kogaku Kenkyusho cég alkalmazottja, Goro Yoshida (1900−1993) megtervezett egy, a távmérős, vászonredőnyzáras Leica II-eshez hasonló fényképezőgépet. A prototípusok elfogadása után 1940-ig folyt az értékesítésre szánt távmérős fényképezőgépek gyártása. Ezeket a típusokat a szakirodalom az „Original Series” megnevezéssel illeti. 1935 és 37 között az NK Hansa nevű típus, majd 1940-ig a Canon Hansa készült.i 1939-től lehetett megvásárolni az egyszerűsített kivitelű (távmérő nélküli) J sorozatot. Ezzel párhuzamosan, egészen 1947-ig folyt a távmérős S sorozat gyártása is.

1947 szeptemberében a gyártó neve Seiki Kogakuról Canon Camera Co.-ra változott. 1952-ig azonban az objektíveken felváltva a Seiki Kogaku és a Serenar megnevezés szerepelt, 1947-től 1968-ig tartott a távmérős Canon fényképezőgépek különböző kivitelű változatainak előállítása. McKeownii ezek közül harminchetet ismertet. Ilyen bőségben természetesen jelen cikk nem foglalkozhat a témával, ezért úgy döntöttem, hogy két alapvető típust mutatok be.

Út a két távmérős Canonhoz
A korábbi kivitel folytatásaként 1947-49 között készült a Canon S-II-es modell. Ez a Canonnál hagyományosnak mondható szögletesített, nem teljesen lekerekített gépvázban és a keresővel egyesített távmérőben eltért a csavarmenetes Leicától, de a többi jellemzőben hasonlított rá. (Vászon redőnyzár, hosszú idő állítógomb a gépváz elején, vázméret.) A csere objektívek 38,5x1,1 mm-es csatlakozómenete ugyan nem volt teljesen azonos a Leicáéval, de a gyártó a IIB típus 1949. áprilisi piacra dobásakor ezt megváltoztatta. A cég akkori konstruktőre, Ryotaru Yamazoe más, fontos műszaki megoldást is bevezetett. Mivel a távmérővel egyesített kereső az 50 mm-es gyújtótávolsághoz tartozó képkivágásnak megfelelően mutatta a témát, teleobjektívek (85, 100, 135 mm) használata esetén a felhasználó általi pontos élességállítás döntőnek bizonyult. Ríotaru Yamazoe olyan, a fényképező személy által kézzel beállítható keresőt tervezett, amely két lépcsőben kinagyította a keresőkép egy részét, így jelentősen megkönnyítette az élesre állítást. Mind a gyártót, mind a vásárlókat elgondolkodtatta az, hogy az egyik beállítás a 100 mm-es, míg a másik a 135 mm-es objektív képkivágásához közelítő kinagyítást mutatott. Sokakban felmerült a kérdés: miért ne lehetne egy ilyen típusú keresővel kiváltani a fényképezőgép tetejére illeszthető (minden gyújtótávolsághoz külön-külön előállított) optikai keresőt, vagy a több objektívhez is alkalmazható univerzális keresőt? Nos, a problémát az jelentette, hogy a Riotaru Yamazoe által tervezett, a távmérő beállítását megkönnyítő kereső nem jelölte ki egyértelműen a normál objektívnál hosszabb gyújtótávolságokhoz tartozó képhatárokat. Az objektív és a kereső közötti tengelytáv-eltérés (parallaxis) is markáns képkivágás-különbséget okozott. A gyártó a megfelelő műszaki megoldást először a 35 mm-es nagy látószögű objektív használatakor oldotta meg az 1956-ban bevezetett VT modellnél, majd 1961-től pedig a 7-es típusoknál a 135 mm-es teleobjektívnél is. Annak ellenére, hogy a Canon IIB csereobjektíves, jól használható fényképezőgépnek számított, a szakirodalom szerint csak 14 400 darabot adtak el belőle. A nagyobb áttörés 1951 után következett be a IIF, IIS és a IID típusokkal. Időközben egy kedvező politikai változás is bekövetkezett. A II. világháború befejezésekor Ausztrália, India, Új-Zéland, az Egyesül Királyság és az Amerikai Egyesült Államok megszálló erőket telepített a vesztes Japánba. Ennek az állapotnak a San Franciscó-i békeszerződés vetett véget 1951. szeptember 8-án. A Szövetséges Erők főparancsnoksága 1952. áprilisában elhagyta az országot. 1951 végéig Japán hivatalos neve Occupied Japan [Megszállt Japán] volt. Az ott előállított ipari termékeken a Made in Occupied Japan, vagy MIOJ rövidítést kellett feltüntetni. A képen bemutatott távmérős Canon filmbetöltéskor levehető alsó lemezén is a rövidítés nélküli, hosszabb megnevezés áll.

1952-től a japán ipar komoly fejlődésnek indult, amit a finommechanikai-optikai eszközök egyértelműen dokumentálnak. Már a Fotóművészet 1997/3-4-es számában is írtamiii a távmérős Nikon fényképezőgépekről, azok Canonnal történő összehasonlításával mind a mai napig adós vagyok. Pedig a téma meglehetősen tanulságos.

A Nikon cég a maga korában (1954−1957) népszerű, távmérős, kisfilmes, redőnyzáras, cserélhető objektíves S2-eséből 56 715 darabot gyártott és ezt a típust akkor 98 000 Yenért lehetett megvásárolni. A vetélytársnak számító Canon IVSB, IID-2, IIF2, IIS2, VT, L1, L2 típusokból 1954 és 1957 között jóval több, összesen 83 075 darab készült. Ezek ára egyes esetekben alacsonyabb volt, mint a Nikoné. A Canon IVSB2-esért 74 500 Yent kértek, a IID2 pedig − igaz, 2,8-as objektívvel, de már – 48 000 Yenért elvihető volt.iv Az L1-es modell 1,2-es fényerejű objektívvel is csak 87 000 Yenbe került, azaz 11 ezerrel kevesebbe, mint az 1,4-es normálobjektíves Nikon S2.

A Nikon távmérős csúcsmodelljeiből, a fém redőnyzáras, motorizálható SP-ből, az S3-asból, a félformátumú S3M-ből és az S4-esből 1957 és 1960 között összesen 42 760 darab készült. Ezzel szemben a kereskedelmileg jóval sikeresebb távmérős Canon VT, L+, VL, VL2, VTDM, VI-L, VI-T és P típusai 1957 és 1960 között százezerrel több, 144 150 példányban fogytak el.

Kiviteli jellemzők
Az 1951 után készített távmérős Canon fényképezőgépek (műszaki kivitelük és külső megjelenésük alapján) három csoportra oszthatók. A Leica III-asok külsejére erősen emlékeztető modellekre, a szögletesebb gépvázasokra, valamint az utóbbiakból kifejlesztett 7-es típus változataira. Az első csoportnál lényeges az, hogy a kamera összekapcsolható-e a gyári vakukészülékkel, vagy sem. Egyes modellekhez gyorsfelhúzót is lehetett illeszteni.

A szögletes gépvázú távmérős Canon kamerák keresője már nem csak a normál (50 mm-es), hanem a korszakban műszaki szenzációnak számító módon már a 35 mm-es objektívhez tartozó képkivágást is mutatta. Ezekből készültek olyan változatok, amelyek alsó részébe a Leicavithez hasonló kivitelű gyorsfelhúzót építettek. Jellemző a korabeli keresletre, hogy 1957 és 1960 között ugyan a már korábban említett mennyiség, azaz 144 150 darab készült ezekből a típusokból, de a 7-es két változatából (7 és 7sZ) már ennél is többet, 137 250-et és 20 000-et állítottak elő.

Miért volt ilyen sikeres a Canon 7-es? Egyértelmű választ adnak a kérdésre az összehasonlító műszaki adatok. A IIB 136x31x70 mm-es gépvázába gumírozott vászon redőnyzárat szereltek, ami két lépcsőben 1/20-tól 1/500-ig rövid és 1/20 (1/8)-tól ½ másodpercig hosszú időket exponált. A filmtovábbítás/zárfelhúzás továbbító gombbal történt, a távmérővel egyesített kinagyítható keresőről már esett szó. Külső önkioldót az exponáló gombhoz lehetett csatlakoztatni; a zárszerkezetet viszont nem szinkronizálták sem egyes, sem örökvakuhoz. Csereobjektív használata esetén a gépváz tetején lévő tartozék-papucsba lehetett csúsztatni az adott gyújtótávolsághoz tartozó optikai, (vagy univerzál) keresőt. Ezeken a téma távolságát is be kellett állítani, így kapott a használó tengelytáv-eltérésmentes képkivágást. A jellegzetes használati módozatú fényképezőgép bevezetésével egy időben, 1949 áprilisában rögzítette a megszálló hatóság a Yen árfolyamát az amerikai dollárhoz képest 1:360-ban. Mivel a IIB 1949-ben 60 000 Yenbe került, ez átszámítva 167 Dollárt jelentett. Az amerikai katonák a külön számukra rendszeresített boltokban vásárolhattak „EP” jelzéssel ellátott cikkeket, amelyeket azután az USA-ba vihettek (vagyis exportálhattak.) Az 1949-es árat a hivatalos inflációs rátával felszorozva 2022-re 2080 US Dollárt kapunk. Az amerikai Ebay-env a cikk megírásakor 999 dollárért hirdetnek egy Made in Occupied Japan jelzéssel ellátottvi Canon IIB-t, normál objektívvel. Így elmondható, hogy a termék használtan a (szokott rutin szerinti) felét éri az új árnak.

Azok, akik az előzőekben ismertetett műszaki felépítésű fényképezőgépekhez szoktak, a nagyobb méretű, 140x31x81 mm-es gépvázbanvii valami egészen újszerűt kaptak. A gépre tűző nap képét (például nyáron, strandon) az objektív kis pontként rajzolja ki, ami miatt a vászon redőny(zár) kiéghetett, azaz kis lyuk keletkezhetett rajta. A Canon 7-es 1 mp és 1/1000 között exponáló, fémfóliás redőnyzárával ez nem történhetett meg. Az expozíciós időket egy gombbal lehetett beállítani. A gépváz elejébe szeléncellás fénymérőt építettek, a mutató a gépváz tetején foglalt helyet. A képeken is látható példányban a gyártás után 60 évvel is működik a fénymérő. Az 1964 és 1967 között gyártott 7s és az 1967 és 1968 között készített 7sZ típusba már CdS (kadmium szulfidos érzékelős) fénymérőt szereltek.

A gépváz bal oldalán foglalt helyet a vakucsatlakozó, mivel a zárszerkezetet az egyes-, és az örökvakukhoz is szinkronizálták. A gépváz elejére, jobb oldalra szerelte a gyártó a beépített önkioldót. A gépváz bal oldalán, a kereső betekintő nyílása feletti részen egy tárcsát talált a használó, ahol a képkivágást állíthatta be a 35, 50, 85/100 és 135 milliméteres gyújtótávolságoknak megfelelően. A képkivágás nem változott; a keresőbe a képhatároknak megfelelő vonalak és a gyújtótávolság számbeli értéke vetítődik be. Ez kényelmes a 35 mm-es objektív használata esetén, de odafigyelést igényel a 135-ösnél. A hivatásos felhasználók köztudottan a rövidebb gyújtótávolságot részesítik előnyben. A 200 mm-es és hosszabb gyújtótávolságú (400, 600, 800 és 1000 mm) objektívekhez a gépvázhoz illeszthető tükörreflex-házat lehetett/kellett használni. Egy 1968-as gyári kiadványviii tizenkilenc (!) féle, a Canon 7-eshez gyártott objektív adatait ismerteti.

A továbbító gombos, Leicához hasonlatos távmérős Canon gépek filmbetöltése sem bizonyult egyszerű feladatnak. A gyári kazettába helyezett filmtekercset alulról kellett a gépvázba csúsztatni. A Canon 7 teljes hátlapja felnyílik és a gépvázba a szabványos, a nyersanyag-gyártók által forgalmazott filmkazetta könnyedén belehelyezhető. A zárfelhúzás és filmtovábbítás már nem gombbal, hanem egy kis karral történt, ami egyértelműen nemcsak egyszerűbb, hanem gyorsabb használatot tett lehetővé.

A Canon 7-be is 39-es menetes csereobjektívek illeszthetők, de a géptípushoz a maga korában rekordnak számító 0,95-ös fényerejű normál objektívet is szállítottak. Mivel a gyártó nem akarta, hogy ezt a termékét nem általa előállított fényképezőgépbe is megpróbálják belehelyezni, ezen az objektíven egy saját fejlesztésű, másutt nem alkalmazott bajonett foglalatot alakítottak ki. Így a Canon 7-es gépvázán a csereobjektívek csavarmenetes foglalata körül ez a bajonett csatlakozó is megtalálható. Természetesen az objektívet számos korabeli kritika érte, mivel teljes nyílással nem adott olyan éles rajzot, mint az 1,4-es fényerejű objektív 5,6-ra rekeszelve. (Ezt a lehetetlen és teljesíthetetlen követelményt megfogalmazó vevőket is illett tisztelni.)

A Canon távmérős modelljei napjainkban a szakirodalomból megismerhetők.ix Így például az 1956 után az Egyesült Államokba emigráló és ott fotósként és szakíróként is működő, éppen száz éve született Jónás Pál (1922−1998) több könyvet is publikáltx ebben a témában. Ezek közül néhány a hazai antikváriumokba is eljutott. A távmérős Canonok és tartozékaik folyamatosan megtalálhatók az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában megrendezett régi fényképezőgép-árveréseken, így aki rászánja a megfelelő összeget, előbb-utóbb hozzájuthat az általa kívánt példányhoz.

Lábjegyzet:
1 Princelle, Jean-Loup: Made in USSR, The Authentic Guide to Russian and Soviet Cameras, Le Rêve, Ondreville sur Essone, 2004.
2 Mladek, Milos Paul, Dr.: Interessante Kameras und Objektive aus der ehemalige Sowjetunion, Magánkiadás, Wien, 2007; Mladek, Milos Paul Dr.: Fascinating Cameras and Lenses from the Former Soviet Union, Magánkiadás, Vienna, 2013.
3 Bajtai Lajos: Fotórégiségek, Magánkiadás, Budapest, 2004.
4 Suzuki, Daisecu Teitaro: Bevezetés a zen buddhizmusba, Polaris Könyvkiadó, Budapest, 2019