Csanádi-Bognár Szilvia: Valóság adta avantgárd

Interjú Robitz Anikóval

Szeptember végén zárul Robitz Anikó Dunkelkammer című kiállítása a The Space Galériában, és ezzel párhuzamosan egy másik sorozatot is bemutat Lehetséges világok címmel az Artphotóban. A két kiállítás szervesen kötődik a művész korábbi munkáihoz, de az eljárások és a témák terén is megfigyelhető néhány jelentős változás. A két anyag összeállítása közben képei régi és új irányairól, látásmódjának az avantgárdhoz való viszonyáról kérdeztem.

A fotóidon a részleteké a főszerep. Ez a fajta figyelem azonban egyáltalán nem magától értetődő. Hogyan fordult az érdeklődésed a részletek felé?

A Szellemkép Szabadiskolában, ahol analóg fotózást tanultam, Telek Balázs adott először olyan feladatot, amelyiknél kifejezetten a textúrákra és a faktúrákra kellett figyelnünk. Elindultam a városban, hogy felvételeket készítsek, és adta magát, hogy a részletekben mutassam meg az anyag szerkezetét. Az alkalmi feladat sokkal több lehetőséget tartogatott számomra és tovább dolgoztam rajta.

Hatalmas a kontraszt a képcímeid és a képek között. Elsőre azt gondolná az ember, hogy a pars pro toto elve alapján működnek, s így aztán ironikussá is válik a címadásod. Megjelölsz egy egész várost a nevével, mondjuk Hong Kongot, és azután, ami a képen szerepel, lehet, hogy csak egy négyzetméternyi, vagy annál is kisebb részlet, amelyről az ember nem tudja, hogy mihez tartozik.

Nem érzek kontrasztot a képcímek és a képek között, iróniáról pedig szó sincs. Amikor elkezdtem épületek részleteit fényképezni, a rendszerezéshez el kellett neveznem a fájlokat. Adódott, hogy annak a városnak a nevével mentem el a képeket, ahol készültek. Természetesen egy várost vagy akár csak egy városrészt nem lehet egyetlen képbe sűríteni, tehát a címadással nem ez volt a szándékom. Az épített környezetben találom meg a számomra érdekes formákat és a részletek felől közelítem meg az egészet. Ha kiemelek elemeket a teljes látványból akkor az természetesen mást mutat. Érdekel az a folyamat, amikor a kiválasztott részlet már annyira eltávolodik az eredeti egésztől, hogy többé nem felismerhető.

Mi a jelentősége annak a játéknak a munkáidban, hogy a részletek olyannyira titokzatosak, hogy meg is tévesztik az embert? Úgy tűnik, mintha a fotó festmény lenne, olyan, mintha a sík kép térben strukturált felületet mutatna. Ez a pszeudo felé való kacsingatás volna?

Szeretem az optikai játékokat, és a fotóimon ezeket a fény és az árnyék gyakran meg is teremti. Mivel a kompozíciókhoz csak a legszükségesebb elemeket használom, úgy tűnhet, mintha nem is fotográfiák, hanem inkább grafikai munkák lennének. Ez főleg azokra a képekre lehet igaz, ahol a textúrák nem hangsúlyosan jelennek meg. Ahol viszont az anyagszerűség hangsúlyos, ott a térbeliség érzetét keltheti a fotó. A valóságtól azonban nem távolodnak el teljesen ezek a képek, mert utólag nem manipulálom őket és a természetes „hibákat” (esőcseppek, malterfoltok stb.) is rajtuk hagyom. Ezek a valósághoz amolyan kapcsokként működnek.

Az Artphoto Galériában látható képeken feltűnő változás, hogy megjelenik, sőt központi szerepet játszik a természet. Mit jelent számodra a természetben lenni?

Inkább városi típus vagyok, ezért először a belvárosi múzeumokat, galériákat keresem fel. Sokáig egy jó városi park, amilyenek például Angliában vannak, elég volt számomra mint természet. Amikor hosszabb időt töltünk egy országban, akkor van idő és lehetőség a természeti látványosságokat is felfedezni. Ilyenkor általában barátokkal megyünk együtt és úgy alakítjuk a programot, hogy mindenki megkapja az utazástól azt, amit leginkább vár tőle. Késznek kell lenni kompromisszumokra és érdemes nyitottnak lenni. Ha megkapom a városi élményt a múzeumokkal, épületfotózással, egyebekkel, akkor utána megyek én is természetet járni vagy eltöltök több napot egy hajón, pedig ez utóbbit nehezen viselem. Így történt legutóbb Ecuadorban, Galápagos-on is. A kényelmetlenségek aztán feledésbe merülnek, mert az élmény és a látvány felülírja őket. Egy hétig jártuk sorra a lakatlan szigeteket és sétáltunk az állatok között, akik semennyire sem tartottak tőlünk. Nem sok ehhez hasonló érintetlen része maradt a Földnek, örülök, hogy láthattam. Ajándék és lehetőség egyben, ha olyan helyre juthatok el, ahol hallgatni lehet a csendet.

A másik jelentős újítást a beállított körülmények között készült képek és a fotogramok jelentik, ezek módszertani értelemben némiképp közelítenek egymáshoz. Összefüggenek vajon az alkotói gondolkodásod során is?

A fotogramot a sötétkamrában folyó munka hozta magával. Két éve, egy korábbi sorozatomhoz, a Fonott tükrökhöz vásároltam mindenféle hálós anyagokat, amelyeket akkor nem használtam fel. Az egyik ilyen háló most a kezembe került és kísérletezni kezdtem vele. Tetszett az eredmény és eldöntöttem, hogy egy sorozatot készítek, amelyhez ezt az anyagot is használom. Jól illeszkedik a The Space-ben látható koncepcióba. A kiállítás építészeti, geometrikus szerkezetekkel indul, azután az épített képek következnek, kevésbé rendezett struktúrákkal, majd mindez elvezet a teljes kuszasághoz a fotogramokkal. Ezt fordítva is nézhetjük: indulhatunk a kevésbé rendszerezettől a szabályosig, a létezőtől a konstruáltig, mindkét irányban működik.

A képeidet az absztrakció keresése, az épített elemekkel való kísérletezés és a fotogram absztrakt használata is az avantgárdhoz köti. Hogy látod, a részletekkel valami olyat mutatsz meg, amit más nem lát, valami titkos tudást hozol felszínre?

Nem gondolom, hogy a fotós látás titkos tudás lenne. Mindannyian másként látunk, az egészből más-más részleteket veszünk észre. Ha egymás mellett állnánk és az előttünk lévő látványt fényképeznénk, akkor sem lennének egyformák a képeink. Ezt egyszer az unokabátyámmal ki is próbáltuk Párizsban. Jól mulattunk.

Amikor a valóságból kiemelt részlet elveszti az összefüggéseit, akkor az eredeti arányait már nem érezzük. Egy-egy képem ugyanúgy lehet egy házfal sokméteres részlete, de lehet pár centiméteres is. Ezek a fotográfiák arra ösztönözhetik a nézőt, hogy megpróbálja megfejteni, kiegészíteni a kompozíciót, hogy gondolkodjon róluk. Ha kapcsolatot fedezel fel a munkáimban az avantgárddal az talán amiatt lehet, hogy a hétköznapi látványt a képkivágásokkal alakítom át és ezzel új jelentést hozok létre. Ennek a folyamatát kutatom, az érdekel, hogyan és mikor megy végbe a változás, hasonlóan a Szóritész-paradoxonhoz, amikor az eredetiből kiindulva létrejön valami új.

Ahhoz képest, hogy ma a látvány milyen erősen befolyásolja a hétköznapjainkat, nem feltétlenül jár aprólékos figyelemmel. Ezzel a tapasztalattal együtt jelentkezik egyfajta elvárás a kritika részéről, hogy a művész leplezze le a mögötteseket, tárja fel, hogy mi generálja a látványt. Számodra van valamilyen hasonló szerepe a részletek elemző rögzítésének?

A részlet megmutatása az egészhez való viszonyunk feltárását is magában foglalja. Az arányok, a rész és az egész összefüggéseinek vizsgálata kérdéseket vet fel az egésszel kapcsolatban. Ugyanígy a különféle társadalmi vagy politikai, gazdasági jelenségeknél, a kapcsolatainkban, viselkedésünkben, mindegyik esetében nagyon sok múlik az arányokon. Ha a dolgokat részleteiben kezdjük el nézni, több minden tárulhat fel az egésszel kapcsolatban. A The Space-ben rendezett kiállításban, hosszas rendezgetés, csoportosítás után kialakult, hogy a képek mind hálós szerkezeteket mutatnak a szabályosabbtól a kuszábbig. Benne élünk egy világban, amit szeretnénk rendezettnek látni, tájékozódni próbálunk benne, keressük a támpontokat, hogy mi érvényes, mi felel meg az értékrendünknek. Ez a tapasztalat indulhat az átláthatatlannak tűnőtől a teljesen letisztultig, de ugyanígy a másik nyomvonalon, amikor azt hisszük, hogy rend van a fejünkben, szabályos rendszer, aztán mikor értelmezni próbálunk egy jelenséget, rájövünk, hogy valójában nehezen birkózunk meg a kuszasággal. Mindenki kiépít magának valamiféle értékrendet, ami az alapját jelenti a véleményformálásának, de elképzelhető, hogy jön egy olyan esemény, ami ezt a szilárdnak tűnő rendet, megbillenti, vagy akár ki is húzza a talajt az ember lába alól, és elérkezünk az átláthatatlansághoz, ami persze tisztul majd megint. Mindig újabb és újabb megoldásokat keresünk, elméleteket gyártunk. A Covid is jó példa erre: figyeltük a híreket, de a szakértők sem mindig tudtak érvényes válaszokat adni. Az információ mennyisége egyszerre volt sok és kevés, az ember megélhette az eligazodás képtelenségének érzését. A kuszaságban is van egy sajátos rendszer, ami kezdetben nem mutatkozik, de aztán az értelmezői folyamatban feltárul.

Dunkelkammer
The Space Contemporary Art Gallery and Management, 1015. Hattyú utca 16.
2022. augusztus 24 – szeptember 23.

Lehetséges világok
Artphoto Galéria, 1111 Bartók Béla út 30.
2022. szeptember 6. – október 13.