„Szerelemben élni volna jó.” - Ujj Zsuzsi kiállításai

Liget Galéria, Első füzet, 2021. 11. 1. – 12. 10.
Veszprém, Dubnicay Palota, Self-Timer 2021. 7. 23 – 9. 12.

„A hídon merengek, alattam a folyó
Egy férfi lép mellém, de nem hozzám való
Fúj a szél, hajamra hull a hó
Szerelemben élni volna jó.”

A fenti idézet a Csókolom együttes egyik legismertebb, Dunántúli slágerében hangzik el. Az alternatív zenekart Ujj Zsuzsi hozta létre, mely 1992-től 2009-ig működött. Meghalt a király, éljen a király módjára a zenekar születése gyakorlatilag egy képzőművész pályát zárt le. Ujj Zsuzsi az első saját mikrofonját az eladott fényképzőgépének árából vette, ezzel mintegy végleg lezárva a képzőművész korszakát. Talán, mert mint énekes jelen volt, ezért nem is tűnt fel ez a befejezett életmű. Vagyis gyakorlatilag jelen volt, de mégsem. Ráadásul a zenéjében ugyanazt a szeretet és szerelem utáni vágyat, a sérülékenységét fogalmazta meg, mint korábban a képeiben.

Úgy tűnik, a 2021-es év Ujj Zsuzsi számára mintegy örök visszatérést jelentett. Egyrészt nyáron Veszprémben, a szülővárosában volt egy áttekintő, nagy vonalakban összegző életmű kiállítása. Novemberben pedig a Liget Galériába pontosan 14 évvel az első, 1987. november 1-én nyílt Első füzet című kiállításának évfordulóján, szintén Első füzet címmel, jó részt ugyanabból az anyagból láthatott a közönség egy összeállítást. Itt a kezdést idézték meg, míg Veszprémben a lezárt egész életművet.

Ujj Zsuzsi munkássága az utóbbi években került a művészettörténészek érdeklődésének fókuszába, az Oltai Katai által írt és összeállított œuvre-katalógus részletesen feltárja az életmű jellemzőit. Oltai Kata egy előadásábanii arról beszélt, hogy a fotói előbb kerültek egy-egy nemzetközi neves kiállításra, minthogy a hazai művészettörténész szakma felfedezte volna. Miután 2009-ben beválogatták munkáit a bécsi Gender Check kiállításba,iii a 2012-es londoni Bigger Splash: Painting after Performance tárlaton láthatták néhány fotóját. Ezeknek a hatására a hazai köz- és magángyűjtemények is elkezdtek érdeklődni munkái iránt, így a már említett 2018-as előadásban elhangzott adatok sem érvényesek.

Ujj Zsuzsi munkássága is beleillik a kor alternatív fotókészítésébe, mely már nem a technikai tökéletességre helyzete a hangsúlyt, hanem a mondanivalóra. Számos, fotózás szempontjából amatőr alkotó nyúlt a fényképezőgéphez - még olyan művészek is, akik alapvetően más médiumokban dolgoztak -, de akár más, új képalkotó eszközhöz is. Ujj Zsuzsi nem folytatott művészeti tanulmányokat, a művészeket jórészt Halas Istvánon keresztül ismerte meg. Még korábbról, Veszprémből ismerte Jokesz Antalt is, akivel különböző táborokba járt együtt (például Sümegre), sőt Jokesz egyik első képét Ujj Zsuzsiról készítetteiv. Szintén régebben ismerte meg Durst Györgyöt, Dárdai Zsuzsát, Lugosi Lugó Lászlót, Kerekes Gábort és Szilágyi Lenkét is. Szilágyi egyik fotója inspirálta a torzós meztelen nőt ábrázoló képeit.

Az összesen 6 éven át tartó munkásságának alapvetően ő maga a főszereplője, képei a férfi-nő kapcsolatot, a lelki levetkőzést, a szerelem utáni vágyat dolgozzák fel. A művész különböző női szerepeket ölt magára. A szerepjátékai kicsit hasonlóak Cindy Sherman metamorfózisos szerepjátékaihoz, ám minden női karakter a benne rejtőző különböző nők megjelenései: kedves naiv lány, csábító nő, seprűs boszorkány, feleség, szülő nő, megvert, megalázott, elhanyagolt vagy épp halott nő.

Ujj Zsuzsi minden képe önvallomás, önterápia, sikoly. Az esendősége vizualizálódik bennük. Ahogy levetkőzik, a meztelen test valójában a lélek meztelensége és kitárulkozása lesz. A képeket alapvetően a Párizsba költözött barátjának készítette vallomás szándékával, mintegy Ady Szeretném, hogyha szeretnének élménye fogalmazódik meg bennünk:

„De jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.”v

Ez a sérülékeny kitárulkozás, sőt az olykor kifejezetten szuicid-gesztusok, igaz egészen más képi nyelven, de Francesca Woodman világára emlékeztetnek. Ám az ő szofisztikált profizmusával szemben Ujj Zsuzsi képeinek az erényét éppen a képi kísérletező kedv adja. A 70-es, 80-as években – ahogy Koncz András kiállításának címe is erre utal:vi mindenki fotókat csinált. Mitől is válnak izgalmassá ezek a fotótechnikailag nem professzionális képek? Pontosan attól, hogy a képeken nem a perfekcionista technika, a megfelelő fény-árnyék beállítás a fontos, hanem a hangsúly a témára és a koncepcióra kerül. A kor alternatív fotográfiájában ez a fajta képiség amúgy is jelen volt, ráadásul a képalkotó technikákhoz betársult a fax és a fénymásolat is. Ujj Zsuzsi képi világára feltehetően a filmes közeg is hatással volt, filmklubokba járt, a Balázs Béla Stúdióba is Forgács Péter asszisztenseként került, ahol privát fotókat rendszerezett.

A képek személyes inspirációja egy zavaros, bonyolult hátterű szerelem két mással házasságban élő ember közt. A házasságáról Ujj Zsuzsi mint társas magányról nyilatkozott, így beleszeretett másba, Halas Istvánba, s a képeit neki készítette. Elsőként néhány furcsa portrét, tükrös önarcképet (Önarckép, Önarckép tükörrel, Tükör a falon). A tükör később többször is visszatér majd nála. A művészettörténet során a tükör alkalmazása és ábrázolása részben hiúság jelentéssel bírt, de a portrék és aktok esetében is előszeretettel alkalmazták a tekintet irányának megtévesztésére. Amikor a modell háttal áll a nézőnek, akivel így látszólag nem tart szemkontaktust, ám ravaszul, a tükröződés révén mégis. A tükör a megsokszorozódásnak és az illúziókeltésnek is kiváló médiuma. Ezután a következő témáknál az alkotó már bátrabban nyúlt a különböző kompozíciókhoz. Ezeken az arcát összepöttyözte (Pöttyös-sorozat) és a testére, hasára egy nagy stilizált női nemi szervet festett (Sarkos-sorozat). A test befestése az illúziókeltésnek, a megtévesztésnek, a másnak mutatásnak és a metamorfózisnak is kiváló eszköze, mivel általa a test mintegy festővászonként működik.

A tükör ugyanakkor a Tükrös öles képeinek is fő eleme, melynek segítségével a nemi szerve helyén felvillanó-világító tükör mintegy a courbet-i Világ eredetének új megfogalmazása, elementáris erővel bíró, szinte önálló entitással rendelkező testrész. Azt a kérdést persze nyitva hagyja a kép, hogy a tulajdonosa tekint-e így magára, a fotós vagy épp a férfiak.

Ujj Zsuzsi legmeghatározóbb sorozatán a teste csontvázszerűen van befestve, nemi jelleget is adva így a csontváznak, mely természetesen nem rendelkezik ezzel. Olyannyira meztelen, hogy a festéssel még a húst is levetkőzte magáról. Mintegy vanitas jelenségként minden földi dolog mulandóságáról beszél, és a szerelem az egyik leginkább mulandó dolog. A művészettörténet során a csontvázakkal a mulandóságon túl az idő múlását is ábrázolták, bár e kettő szorosan összefüggött. Ujj Zsuzsinál a csontváz sugallja a teljes elszemélytelenedést is, mintegy maszkként szolgál, ugyanakkor bizarr is az egész jelenet. Több változatban is léteznek ezek a képek: síkfilmen, negatívkén, felnagyítva kartonra, ez utóbbi egy keményebb változatot jelent, a fénymásoláshoz hasonlatos kemény kontúrok láthatók rajta. Egy alulról fotózott változata a Tojásos (az elnevezéseket utólag adták, mivel eredetileg nem volt címe a képeknek).

Hogy még morbidabb legyen a történet, a csontváz karakter máskor férjhez megy egy vőlegénynek öltözött bábuhoz, s van, ahol egy csecsemőt is ringat már. Szülést imitáló sorozata is készült. Ezeken, noha imitációk, mégis a szülés naturális ábrázolását idézi, míg általában a közbeszédben a szülésről mindig nagyon patetikusan beszélnek, mintha nem fájdalommal, kínnal, vérrel járna a folyamat. De van, hogy az utcán, villamos megállóban, sőt a sínekre fekve is láthatjuk az alakot. Ezért is említettem Ujj Zsuzsival kapcsolatban Francesca Woodmant.

Ebben a csontvázzá festett állapotában is készített tükrös „önarcképet”. Ennek a sorozatnak a legbizarrabb darabjai azok, melynek során a főszereplő fólia alatt, mintegy áttetsző hullazsákban látható, a néző pedig a halottkémmé válik. Tehát a sínen fekvő alakból már hulla lett. Bódy Gábornál találkozhattunk azzal a morbiditással és gesztussal, hogy a néző halottkém szerepét kapja. Bódy tetem-munkája is hathatott Ujj Zsuzsira, akit a Balázs Béla Stúdióból jól ismert. Az ő művére is igaz lehet, amit Bódy munkája kapcsán írtak: „a holt tetemmé vált személyiség az emléktárggyá dermedt élet szemlélője.”vii

Nem a képek sorrendjében ugyan, de a testfestéses, csontvázas képei gyakorlatilag a csábítástól az esküvőn, a szülésen át egész a halálig ívelnek. Ezekből a sorozatokból egész filmszalagok is előkerültek, amelyek a Liget Galériában az első és a mostani kiállításán is szerepeltek. A képek mellett az általa írt dalszövegek is láthatók, ezeket egy füzetben is publikálták, s most ennek a reprint kiadása 100 példányban újra megjelent.

Ujj Zsuzsi következő nagyobb projektje, az Öcsis-sorozat (1988), a napszemüveges mellkép, a bőrkabát alól kivillanó meztelen keblekkel. Az öltözet, illetve a helyzet nem indokolja a napszemüveget, amelyet a nők olyankor viselik zárt térben, ha bántalmazták őket, mert elrejti a bántalmazás látható nyomait. A sorozat további képein a felülről lefelé fotózás által a felcsúszott szoknya, lehúzott harisnya nem a csábítás, sokkal inkább a kiszolgáltatottság és a megalázottság érzését erősítik. Ahol a férfi is megjelenik a képen, bizonyos helyzetekben háttal áll, tudomást sem véve a nőről. Ez a tudomásul nem vétel folytatódik azokon a képeken is, ahol a férfi kerül a középpontba, félig letolt nadrággal kilógó nemi szervvel, s inkább magát szórakoztatja, mintha láthatatlan lenne a nő, még a félmeztelenre vetkőzött állapotában sem figyel rá, inkább olvas. Ennek következtében mindkét fél magába fordul, és a társas magány vizuális szemléltetésének lehetünk tanúi. Ezt a sorozatot Ujj Zsuzsi saját bevallása szerintviii is Hajas Tibor Lou Reed totálja ihlette.

Az egyik legizgalmasabb sorozata azokból a női aktokból áll, melyek egyes testrészek kitakarásával készültek, így élő torzók illúzióját keltik. Ezekhez nyilvánvaló inspirációt jelentettek Szilágyi Lenkének azok a fotói, amelyet a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóhelyén egy csoportos kiállításán látott, s amelyeket Szilágyi később elküldte Ujj Zsuzsinak.ix

Egy meztelen nő lehet kihívó, csábító, de ahogy itt is, a meztelenség által védtelen, kiszolgáltatott. Ezt a kiszolgáltatottságot csak erősíti a torzójelleg. Noha lehet, hogy eredendően csak egy poénnak, vizuális játéknak indult a kitakarás hatásának a vizsgálata, de a végső látvány igen drámai lett, átmenetként a szobortorzók és a sérült élő emberek között. Évekkel később Marc Qiunn foglalkozik hasonló gondolatokkal A terhes Alison Lapper szobra kapcsán, bár itt konkrét testi fogyatékos személyről van szó, és később egy egész sorozatot készít torzó-fogyatékos emberekről. Marc Quinn arról beszélt, hogy amíg az emberek pénzt költenek arra, hogy a múzeumokban antik torzókat nézzenek, addig a való életben zavarja őket a fogyatékos emberek látványa.

Marc Quinnhez képest se Szilágyi Lenke, se Ujj Zsuzsi nem fogalmaz meg ilyen direkt társadalmi üzenetet, inkább mindkét esetben a látvánnyal való kísérletezés, és úgy általában az emberi sérülékenység jelenik meg. Ráadásul Ujj Zsuzsi három aktjának feje sincs, így személyiségüket vesztik az aktok. A képek ember és szobor, élő és élettelen, fény és árnyék, valóság és látszat dichotómiák mentén épülnek fel. Gyakorlatilag ez is a test részleges eltüntetése, ahogy tulajdonképpen a testfestés is az.

Ujj Zsuzsi képeinek a terei nem-terek, szimplán a teret kijelölő, határoló falak, melyeknek nincs semmi információ értékük, hagyják, hogy a főszereplő alakja maradjon a középpontban. Ezekben a nem-terekben készíti a legismertebb Trónusos, Tojásos, Szülős képeit is. Önkioldóval dolgozik, de a képek előhívását már más, például Várnagy Tibor végezte.

Ez a nem-tér más módon jelenik meg az utolsó, 1991-es Körbe című sorozatán, mely az életműben méltatlanul háttérbe szorult, de a szépen installált veszprémi kiállításon elég hangsúlyos szerepet kapott ez a fizikailag is önkörében járó női félakt. Nemcsak körbejár, de olykor mintegy mutálódva megsokszorozódik, csak itt épp nem tükör által (homályosan), hanem a szellemképét, avagy akár a hatását hagyva maga mögött.

Az 1987-es Liget Galériában rendezett kiállítás után több hazai és nemzetközi kiállításon is szerepeltek Ujj Zsuzsi munkái, ezekről Várnagy Tibor a Ligeti sláger című írásában részletesen is beszámol.x Mindenesetre a Torzó I-III (1989) és az 1990-es VII. Esztergomi Fotóbiennáléra készített Esztergomi Fotóbiennále fődíjas műve című munkájának a varsói Sztuki Galéria Fotoanarchiv kiállításon való bemutatása és a Liget Galéria Második kiállítása zárta a képzőművészeti korszakát.

Azzal kezdtem, hogy Ujj Zsuzsi a fényképezőgépet mikrofonra cserélte, de ez nem váratlanul történt, hisz már az első kiállításán is ott voltak a dalszövegei, és a megnyitót is egy koncerttel zárták.

Lábjegyzet:
1 Oltai Kata: Ujj Zsuzsi fotós munkák 1985-1991, Budapest-Miskolc, MissionArt Galéria, 2013
2 Oltai Kata: Egy elfeledett életmű rekonstrukciója, 2018. február 4. (a videó feltételének az ideje). https://www.youtube.com/watch?v=3yhhHNQMFKg, Letöltve: 2022. január 9.
3 A magyar szekció anyagát András Edit válogatta, Gender Chcek, Bécs, MUMOK, 2012
4 Jokesz Antallal való privát emailes levelezés.
5 Ady Endre: Szeretném, hogyha szeretnének, 1909
6 Koncz András: A hetvenes években fotókat csináltunk, Budapest, Ernst Múzeum, 2002 (katalógus, Ernst Múzeum, 2002).
7 Szilágyi Ákos: „Morbiditás és burleszk. Kutya éji dala”, Filmvilág, 1983/5–8.
8 Oltai Kata: Ujj Zsuzsi fotós munkák 1985–1991, Mission Art Galéria, Budapest-Miskolc, 2013, 170.
9 Oltai Kata: Uo., 168
10 Várnagy Tibor: „Ligeti sláger”, Oltai Kata: I. m., 179–195.