Gáspár Balázs: Wellness & Business – kapitalizmuskritika kortárs magyar fotográfusok munkáiban
Munkával töltött szabadidő. Éjjel írt e-mailek. Intelligens ébresztőóra. Üveg-acél irodaházak. Fejlesztő tréningek. Rövid távú projektek. Személyre szabott ajánlatok. Alkalmazás, amely hozzáfér a fényképeidhez. Hirdetés, amely tudja, mire vágysz. Vágy, amelyet a hirdetés kelt fel. A lájkok száma. A számok hatalma. A hatalom szavai. Az álmatlan éjszakák. Nyugtalanság. Kedvetlenség. Ismerős?
Az utóbbi időben Magyarországon is egyre inkább a közbeszéd részévé váltak a korunk kapitalizmusával és neoliberalizmusával foglalkozó kritikák.i A nyugati világ társadalmi-gazdasági rendszerére vonatkozó reflexiók többek között olyan jelenségekre irányítják a figyelmünket, mint a növekvő egyenlőtlenség, bizonytalanság és (ön)kizsákmányolás; a munka és a fogyasztás mindent átható jelenléte; digitális megfigyelés és adathalászat; pszichés problémák (kiégés, depresszió, alváshiány); nyelvhasználat, amely az anomáliákat elfedi vagy megmagyarázza. A különböző problémafelvetéseket és eltérő megközelítéseket összeköti, hogy azok mindezt nem a rendszer következményeként vagy negatív (mellék)hatásaként, hanem annak szerves és szükségszerű részeként, vagy éppen lényegeként értelmezik.
Az elmúlt években egyes alkotók témaválasztását, illetve a sorozatok elméleti hátterét jelentős mértékben meghatározta a kapitalizmuskritika, így ezeket ebből az irányból is meg lehet közelíteni és értelmezni. Ezek a munkák különösen élesen reflektálnak az említett jelenségekre – a következőkben négy olyan sorozatot mutatok be, amelyek 2019 óta készültek/készülnek, és láthatóak (voltak) magyarországi kiállításokon. Geibl Kata Nincs semmi új a Nap alatt és Szalai Dániel Unleash Your Herd's Potential című sorozata a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj támogatásával készült. A Pécsi-ösztöndíj célja, hogy „kedvező feltételeket teremtsen a formanyelvében és tartalmában korszerű, színvonalas művek létrehozásához”,ii így mindig aktuális képet kapunk arról, hogy mi foglalkoztatja a mai (fiatal) magyar fotográfusokat. Az elmúlt két év bemutató kiállításain Geibl és Szalai sorozata állította a középpontba a mai kapitalizmus leginkább aktuális jelenségeit. Bartha Máté Vasárnap és Gyenis Tibor Személyes Döntés című alkotása a Capa Központban megrendezett Gyógyír csoportos kiállításra készült. Gellér Judit kurátor felkérésére az alkotók arra a kérdésre keresték a választ, hogy hogyan legyünk jól: „A huszonegyedik században az emberek lelki válságba kerülése globálisan érzékelhető problémává vált. Egyes kutatások szerint húsz éven belül a világ legsúlyosabb mentális egészségügyi krízisét a depresszió fogja okozni. […] Épp ezért tűnt időszerűnek a válságból való kiutak lehetőségeivel, a gyógyír témakörével foglalkozni” – olvasható a bevezető szövegben.iii Az alkotók közül elsősorban Bartha és Gyenis reflektál a jelenlegi rendszer kritikájának mentén tágabb, társadalmi kontextusban a felvetett témára.
Geibl Kata Nincs semmi új a Nap alatt című munkájában mai társadalmunkat az élet minden területét meghatározó globális kapitalizmus jelenségein keresztül vizsgálja. A sorozat címe A prédikátor könyvéből származik, a képek és a jelenlegi világunk kontextusában pedig többféleképpen értelmezhető. Az idézett passzus hosszú időn át arra emlékeztette az embereket, hogy a teremtés Isten kiváltsága és a teremtett lények nem teremthetnek újat. Az individualizmus eszméje – vagyis, hogy a társadalom egymástól különálló, racionális egyénekből áll – és az arra épülő kapitalizmus azonban megváltoztatta ezt az elképzelést, az emberi viselkedés középpontjába pedig a hasznosság maximalizálását és a gazdasági számítást helyezte.iv A modern ember hübrisze megalkotta a saját világát, az önfejlesztés, a kreativitás és a vállalkozó szellem pedig a kapitalista rendszer legfontosabb értékei közé emelkedtek. Geibl szerint „ez a fajta individualizmus ahhoz a meggyőződéshez vezetett, hogy úgy gondoljuk, a világ miattunk és értünk létezik.”v
Ennek az eredményét láthatjuk a sorozat képein: emberi kontroll alatt tartott állatok; ember által alakított tájak; önmagukat fejlesztő egyének; nagyvárosok üzleti negyedei. Az üvegtornyok és irodaházak, a kapitalista rendszer szimbolikus építményei Nicholas Mirzoeff szerint „a globális kapitalizmus feltételezett átláthatóságának illusztrálására szolgálnak. Amint azt a 2007-es pénzügyi válság idején és utána felfedeztük, többet rejtenek el, mint amennyit feltárnak. Az üveg valójában csak a bent tartózkodóknak engedi meg, hogy kilássanak. Ezek az egyirányú tükrös épületek egy világrend épített környezete.”vi A megfigyelők és a megfigyeltek között a technológiai fejlődéssel párhuzamosan kialakult szakadék következményeként az egyén már nem racionális döntésekre képes lényként, hanem a viselkedés menedzselésének formálható és beleegyező alanyaként válik láthatóvá. Az információkat és az adatokat pedig önként szállítja a megfigyelőinek.
A megfigyelési kapitalizmus a kapitalizmus egyik új formája, amely a modern technológiát használja fel céljai eléréséhez. Az interneten és a különböző alkalmazások által felhasználók milliárdjai használnak ingyenes szolgáltatásokat, amely lehetővé teszi, hogy a viselkedésüket hihetetlen részletességgel megfigyeljék – gyakran hozzájárulás nélkül. Shoshana Zuboff The Age of Surveillance Capitalism [A megfigyelési kapitalizmus kora] című könyvében részletesen foglalkozik a jelenséggel: szerinte ez egy új gazdasági rend, amelyben az ember ingyenes nyersanyagként szolgál előrejelzések és értékesítések rejtett kereskedelmi gyakorlatához, illetve viselkedési adatok megállapításához; végül pedig magának az egyén viselkedésének a megváltoztatásához. Mindez azonban egyoldalúan történik: „a megfigyelési kapitalisták mindent tudnak rólunk, míg a működésüket úgy tervezték, hogy az számunkra megismerhetetlen legyen. Az új ismeretek hatalmas területeit halmozzák fel általunk, de nem nekünk. A jövőnket nem a mi, hanem mások haszna érdekében jósolják meg.”vii
Byung-Chul Han Pszichopolitika. A neoliberalizmus és az új hatalomtechnikák című könyve szerint ennek az alapja a mai nyugati társadalmak okoshatalma, amely – ellentétben a tizenkilencedik és huszadik századi, fegyelmezésen alapuló rendszerekkel – az egyének akaratát a saját maga javára fordítja. A folyamatos kommunikáció és fogyasztás a szabadság érzetét adja, azonban éppen az önkéntes kitárulkozás által válik lehetségessé a minden korábbinál hatékonyabb ellenőrzés, egyfajta digitális panoptikum, ahol mindenki saját magára felügyel. Az állandó aktivitásra késztetés egyúttal a hatékonyságnövelés parancsát vonja maga után: az egyén (ön)optimalizálja magát, hogy minél jobban teljesítsen, amely végül saját magának az önkizsákmányolásában teljesedik ki.viii
Szalai Dániel a megfigyelési kapitalizmus és a neoliberális hatalomtechnika működésmódját tejtermelő szarvasmarhák egy automatizált telepén térképezte fel.ix A kapitalista termelés-fogyasztás folyamatában az állatok is fontos szerepet játszanak, a különböző rendszerek pedig rájuk is alkalmazzák – vagy éppen rajtuk próbálják ki – a hatalmi technikákat. A modern kapitalizmus történetével párhuzamosan az állatok, a körülményeik, illetve a maximális hatékonyság elérésének eszközei is folyamatosan változtak. Az önkizsákmányolásra épülő rendszerben élő szarvasmarhák pedig „már rég nem azért mennek tejet adni, mert hajtják őket, hanem mert jutalomért cserébe, egy zárt rendszeren belül, önszántukból elmennek és a robotfejőgéppel megfejetik magukat”.x Az Unleash Your Herd's Potential című sorozat képein festményszerű vagy számítógépes grafikákhoz hasonló módon megjelenített állatokat látunk: tehénfejeket, fekvő és álló, illetve egymás mellett szorosan sorakozó teheneket. A képek a farmot irányító szoftverek látásmódjára reflektálnak, amelyek így egy valósnak tűnő, de absztrahált látványt adnak. Az állatok végeredményben egy megszűrt, vizuális információhalmazzá redukálódnak – ebben a formában pedig az algoritmus eszközeiként teljesítik a rájuk kiszabott feladatot.
A kapitalista rendszer a hatékonyságnövelés érdekében a bolygó összes élőlényét kész önoptimalizálásra szoktatni. Mindez egyre inkább elmossa a humán-non-humán határvonalat abban az értelemben, hogy a digitális megfigyelés és a pszichébe való beavatkozás által létrehozott viselkedésmódok és mintázatok hasonló, a fogyasztást-termelést maximalizáló alanyokat hoznak létre. Ebben a közegben pedig az emberi (ön)tudat végül már nem feltétlenül jelent megkülönböztető sajátosságot. A sorozat egyúttal rávilágít az emberi társadalomban is alkalmazott mechanizmusokra, amelyekben épp olyan számszerűsített és tudatlan adathalmazokként jelenünk meg, mint a tehenek a farmokon: a cél pedig a rendelkezésre álló információkkal való automatizálás.
Ezek a folyamatok nem csak a munka tereit és idejét határozzák meg. A huszonegyedik század kapitalizmusának egyik fő jellemzője az örökös mozgás: a nap minden órájában és a hét minden napján működő piac elmossa a határokat a nappal és az éjszaka, a munka és a pihenés, az aktív és a passzív ciklusok között. Jonathan Crary a 24/7: Late Capitalism and the Ends of Sleep [24/7: Késői kapitalizmus és az alvás vége] című könyvében arról ír, hogy korunk non-stop folyamatai, a szünet nélküli munka és fogyasztás számára kialakított globális infrastruktúra megszünteti az időbeli differenciálás lehetőségét, így a hétvége is már csak régóta fennálló rendszerek modern maradványaként van jelen az életünkben.xi
Bartha Máté Vasárnap című sorozatában a globális bizonytalanság érzelmi vetületét kutatja. A szimbolikus fotókból, az alkotó érzékeny megfigyeléseiből álló sorozat egyik darabján – amely egyúttal a Gyógyír kiállítás fő képe is – egy lány egy összegyűrt takaróra görnyed egy matrac szélén, miközben üres tekintettel mered a semmibe. A háttérben párnák, valószínűleg éjszaka van. Úgy képzelhetjük, hogy valami miatt nem tud aludni. A szünetek és időközök nélkül működő társadalmunkban egyre kevesebbet alszunk (tudunk aludni), Crary megfogalmazásában a 24/7 ideje „a közömbösség ideje, amellyel szemben az emberi élet törékenysége egyre inkább alkalmatlan.”xii A bizonytalanság, a stressz és a pszichés problémák általános jelenléte Mark Fisher szerint a társadalmi rendszerünkből következik, a kapitalizmus lényegéhez tartozik;xiii Byung-Chul Han pedig úgy látja, hogy a folyamatos önoptimalizálás és önkizsákmányolás vezet óhatatlanul a kiégéshez és a depresszióhoz.xiv
„Az önmagát felemésztő emberiség és a közelgő végzet látomása népszerű sajtótémává vált, megtermékenyítve a kiutat keresők fantáziáját. A vágyak visszatérő eleme lett a lelassulás, egy nem halmozásközpontú társadalom ideája. A sebességváltás végül egy világjárvány, és az azt követő kényszerpihenők képében állított be mindennapjainkba” – olvasható a sorozathoz tartozó leírásban.xv Habár a világjárvány kitörése utáni hetekben-hónapokban sokan másféle jövőt, egyfajta megújulást vizionáltak, az inkább tovább fokozta a bizonytalanságot, a nyugtalanságot, a depressziót és az alvással kapcsolatos problémákat. A sorozat egy másik képén éjszaka van, egy háztetőn üres székek és asztalok állnak, a háttérben kivilágított épületek sorakoznak: a 24/7 kapitalizmus nem áll meg, az online platformokon keresztül továbbra is integrálják a felhasználókat az idő és a tapasztalatok irányításának és ellenőrzésének világába, ahol az elmélkedés és a szemlélődés csupán haszontalan és megszüntetendő tevékenységnek számít.xvi
Mindig megéri! – szól az egyik kereskedelmi üzletlánc szlogenje: az üzleti perspektívát beemelő jelentés ma már kitörölhetetlenül beleivódott a megéri szóba, amellyel a fogyasztásra berendezkedett kapitalista gazdasági rendszer marketingstratégiája a beláthatatlan számú és fajtájú termék közötti választást próbálja meg irányítani. A reklámok megéri feliratai a gyorsulásra és az azonnali fogyasztásra, a mérlegelés és a gondolkodás kiiktatására ösztönöznek. „Habár a halogatást nem jegyzik pozitív tettként, mégis elengedhetetlennek bizonyul, amikor a cselekvés el szeretne emelkedni a munka szintjétől. Ma egy olyan világban élünk, ami nagyon szegény megszakításokban; hiányoznak a »közök« és a »köztes idők«. A gyorsulás minden időközt kiiktat” – írja Byung Chul-Han A kiégés társadalma című könyvében.xvii
Gyenis Tibor Személy Döntés című munkájában a választásokhoz kapcsolódó döntési szituációt hangosítja ki az által, hogy egy szópárra irányítja a figyelmünket. Az alkotó két nagy táblát állított fel, több országban, különböző helyszíneken, amelyekre, egyfajta performanszként, saját maga festett fel szavakat: az egyiken a MEGÉRI, a másikon a NEM ÉRI MEG felirat áll. A Személyes Döntés szópárja – illetve a mód, ahogy azt a művész létrehozta – megállásra, szünet tartására, a döntési folyamatra való reflexióra késztet. Gyenis munkája azt az időt adja vissza, amelyet a munka és a fogyasztás, a multitasking és az impulzusvásárlás felszámol – ennek ironikus, mégis őszinte megjelenítése az a videó, amelyben két napágy mögött látjuk a MEGÉRI és a NEM ÉRI MEG feliratokat; a művész pedig hol az egyik, hol a másik elé fekszik le napozni.
A másik videóban és a fényképeken azonban a feliratok köztéren állnak, ahol elsősorban kereskedelmi és politikai üzenetek találhatóak – ezek egyértelmű kijelentések, felszólító mondatok vagy a választ magukban foglaló kérdések formájában kommunikálnak (manipulálnak), párbeszéd és alternatíva lehetősége nélkül. A közösségi térben álló MEGÉRI/NEM ÉRI MEG szópár egyfelől opciókat ad, másfelől az egyéni dilemmákon és érdekeken túl azt a kérdést is felveti, hogy a választást milyen módon határozza meg a társadalmi rend. Az alkotó, hasonlóan Mark Fisherhez, úgy gondolja, hogy rengeteg problémára egyéni gyógyírt keresünk, miközben a problémák valójában a társadalom működésében rejlenek.xviii
A társadalmi konfliktusok és ideológiai harcok egyik fő terepe mindig is a nyelv volt. Minden politikai és gazdasági rendszernek megvan a maga sajátos, rá jellemző nyelvhasználata. Egyes szavakat és kifejezéseket előnyben részesít, másokat megpróbál háttérbe szorítani, és számosnak új jelentésréteget ad. A Személyes Döntés a MEGÉRI/NEM ÉRI MEG szópár középpontba állításával magára a nyelvre, annak működési módjára irányítja a figyelmünket. Egy kor nyelvezete, annak szavai egyszerre formálják és tükrözik társadalmának valóságát és a domináns nézeteket; a nyelv tehát nem csupán passzívan tükrözi a világot, hanem a képzelet és dolgok létrehozásának eszköze is. John Patrick Leary szerint olyan kulcsszavakon keresztül, mint innováció, megosztás, okos, rugalmasság, wellness, magunkévá tesszük a kortárs kapitalizmus értékeit, amelyek aztán erényként tűnnek fel és széles körben elfogadott tevékenységeket hoznak létre; sőt, még a képzeletünket is korlátozzák. Ugyanakkor „a megújulás kiindulópontjai is lehetnek, feltéve, hogy elutasítjuk, és valami jobbra cseréljük őket.”xix
Ami ismerős, az megszokott. Ami megszokott, azt természetesnek érezzük. Ami természetes, arról azt gondoljuk, hogy nem lehet másképp. Sokat idézett mondat, hogy „könnyebb elképzelni a világ végét, mint a kapitalizmusét.”xx Az említett jelenségek és tünetek azonban, bármennyire is elsöprőek és nyomasztóak, nem megváltoztathatatlanok. A történelemben bármikor bekövetkezhetnek váratlan fordulópontok, amelyek hatással lehetnek a különböző rendszerekre. Habár a legutóbbi jelentős, előre nem látott esemény, egy világjárvány, inkább tovább fokozta az aggasztó tendenciákat, a bemutatott sorozatok, azáltal, hogy rámutatnak ezekre, talán a jövőbeli megoldáshoz is hozzájárulhatnak.
Lábjegyzet:
1 Ebben nagy szerepet játszott, hogy magyarul is megjelent Mark Fisher: Kapitalista realizmus. Nincs alternatíva?, és Byung-Chul Han: A kiégés társadalma, illetve Pszichopolitika. A neoliberalizmus és az új hatalomtechnikák című munkája. Fisher könyve angolul 2009-ben, magyarul 2020-ban, Han könyvei angolul 2015-ben és 2017-ben, magyarul 2019-ben és 2020-ban jelentek meg. Angolul tehát már régebb óta ismertek voltak.
A kortárs/kései kapitalizmus és neoliberalizmus kifejezésekre számos definíció létezik, és hosszas viták tárgya, hogy egyáltalán mit érthetünk rajtuk. Jelen tanulmánynak nem célja pontos meghatározást adni, elsősorban a fotográfusok munkáinak témáin keresztül közelít a fogalmakhoz. A korunk aktuális állapotára reflektáló sorozatok végeredményben pedig valamilyen elképzelést is adnak arra vonatkozóan, hogy milyen folyamatok húzódnak meg ezeknek a kifejezéseknek a hátterében.
2 Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj archívum. http://pecsiosztondij.capacenter.hu/ Utolsó elérés: 2021. április 9.
3 Gyógyír. https://capacenter.hu/kiallitasok/gyogyir/ Utolsó elérés: 2021. április 9.
4 Daniel Bromley: Possessive Individualism: A Crisis of Capitalism, Oxford University Press, Oxford, 2019, IX–X.
5 Geibl Kata: Nincs semmi új a Nap alatt. Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj archívum. http://pecsiosztondij.capacenter.hu/ Utolsó elérés: 2021. április 9.
6 Nicholas Mirzoeff: How to See the World, Penguin Random House, London, 2015, 200.
7 Shoshana Zuboff: The Age of Surveillance Capitalism, Public Affairs, New York, 2019, 18.
8 Byung-Chul Han: Pszichopolitika. A neoliberalizmus és az új hatalomtechnikák, Budapest, Typotex Kiadó, 2020, 23–26., 52–56.
9 A sorozathoz tartozó leírásban Byung-Chul Han fentebb bemutatott gondolatmenete, illetve annak kulcsszavai köszönnek vissza.
10 Szalai Dániel – Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 2020. https://youtu.be/WaRxN79ep-s Utolsó elérés: 2021. április 16.
11 Jonathan Crary: 24/7: Late Capitalism and the Ends of Sleep, Verso, London/New York, 2014, 29–30.
12 Jonathan Crary: 24/7: Late Capitalism and the Ends of Sleep, Verso, London/New York, 2014, 9.
13 Mark Fisher: Kapitalista realizmus. Nincs alternatíva?, Budapest, Napvilág Kiadó, 2020, 62–64.
14 Byung-Chul Han: A kiégés társadalma, Budapest, Typotex Kiadó, 2019, 26–27.
15 Virtuális kiállítás – Gyógyír. https://blog.capacenter.hu/2021/03/28/virtualis-tarlat-gyogyir Utolsó elérés: 2021. április 9.
16 Jonathan Crary: 24/7: Late Capitalism and The End of Sleep, Verso, London/New York, 2014, 40.
17 Byung-Chul Han: A kiégés társadalma, Budapest, Typotex Kiadó, 2019, 45.
18 Gyenis Tibor – Gyógyír kiállítás. https://youtu.be/u9A3bayWujs Utolsó elérés: 2021. április 9.
Mark Fisher: Kapitalista realizmus. Nincs alternatíva?, Budapest, Napvilág Kiadó, 2020, 40–41.
19 John Patrick Leary: Keywords. The New Language of Capitalism, Haymarket Books, Chicago, 2018, 36.
20 Mark Fisher egyszerre tulajdonítja Fredric Jamesonnak és Slavoj Žižeknek a mondatot. Lásd: Mark Fisher: Kapitalista realizmus. Nincs alternatíva?, Budapest, Napvilág Kiadó, 2020, 16. Az idézet Geibl Kata sorozatának a leírásában is megjelenik, ami a munkának egy újabb jelentésréteget ad.
