Fogarasi Klára: Hontalanok honosítása – a kontextusba helyezett fotó, mint sajátos képforma

Az ikonográfiai művelődéstörténet kutatása ugyan az elmúlt évtizedekben nagyobb figyelmet kapott az etnológusok, antropológusok, néprajzkutatók, művészettörténészek, filozófusok jóvoltából – bizonyos témakörök, részterületek mégis mindeddig kimaradtak az érdeklődésből. Történik mindez annak ellenére, hogy a kezdetektől léteznek, gyarapodnak, változnak, és jelentős kommunikációs szerepet töltenek be egyes figyelemre méltó változatai, ahogy az itt következő példák mutatják. A privát falusi családi fényképek történetének vizsgálata közben találtam rá a fotográfiák „öltöztetésének” változatos formáira,i majd az ország több múzeumának anyagában igyekeztem fölkutatni a helyi változatokat.ii Így lehetett némileg képet alkotni sokkal inkább a tárgytípus gazdagságáról, mint maradéktalan megismeréséről. Az itt következőkben olyan példákat kerestem, ahol a fotográfiák, ezen belül is az arcképek a privát vagy közösségi használatban kaptak egyedi „öltözetet” s ezáltal többletjelentést, társadalomtörténeti kontextust. Az alábbi változatok bemutatásával szeretnék hírt adni egy készülő kiállításról is, amely Kecskeméten a Magyar Fotográfiai Múzeumban lesz látható 2021. június 4-től augusztus 22-ig.

Már a fotográfia elterjedésétől nagy figyelmet fordítottak forgalmazóik a dagerrotípiát befoglaló kazetták míves kialakítására is. Arra, hogy a praktikum mellett (védjék a lemezeket), ne csak a fotó legyen értékes, hanem maga a létrehozott tárgy is. A tehetősebb polgárok, arisztokrata megrendelők privát arcképei nem csupán a különleges fölnyitható dobozkákban, hanem arany ékszereken is feltűntek, így a megajándékozottak vagy életben maradtak a gyűrűkön, medálokon, karkötőkön testközelben viselhették szeretteik képmását. A fotográfiát kiszolgáló iparágak minden földrészen folyamatosan szem előtt tartották az aktuális igényeket, így az amerikai polgárháború idején például nemcsak a műtermi háttereken, hanem a dagerrotípiákat rejtő fém keretezés vésett-karcolt díszítmények mintázatain is katonai attribútumok tűntek föl. Abraham Lincoln és Viktória királynő temetésekor képmásaikkal ellátott jelvényeket árusítottak különböző méretekben, árban és minőségben, hogy bárki leróhassa kegyeletét a fekete gyász-szalaggal ellátott arcképek föltűzésével. Számtalan változat került forgalomba ezekből a tömegtermékekből.

Később más jellegű és indíttatású lapok születtek Angliában az arisztokrata társasági hölgyek érdeklődésének megfelelően, amikor a kivágott fényképek kollázs kompozíciók részeként szerepeltek humoros, sőt több ízben vitriolos gúnyrajzokon, akvarelleken. Itt közéleti vagy más szereplők személyes használatú fotográfiái kaptak a fotón látható alakok világát megidéző egyedi paszpartut, illetve máskor jeles személyek (államfők, politikusok, katonai vezetők) portréit ábrázoló, egyedi készítésű testületi tablók készültek.

Magyarországi példákat is szép számmal találunk. Közismertek a Habsburg Birodalomban és később is forgalomban lévő („Szolgálati időm emlékére,” és „Emléklap” feliratú) sokszorosított olaj- vagy hímezhető nyomatok, amelyeken az uralkodók és szövetségeseik portréi és egyéb katonai jelvények láthatók, középre pedig minden hadviselt katona a saját portréját ragaszthatta. Szokásban volt faluhelyen a menyasszonyi koszorút és vőlegényi bokrétát bekereteztetni középen az esküvői képpel.

De ezeken kívül is születtek egyetlen példányban létrehozott, évszámmal, esetleg további szöveges magyarázattal ellátott különleges alkotások a 19. századtól napjainkig, amelyek az élet különböző területeire kalauzolnak el bennünket a történelmi, közéleti vagy magán-események szereplőinek „öltöztetett” fotográfiái segítségével. A falusi ezermesterek és specialisták (asztalosok, rézművesek, kovácsok stb.) tevékenysége nyomán is léteznek szép számmal míves darabok, s a történelem során hadifogságba, munkatáborba került férfiak is készítettek képkereteket, belefaragva a díszítményekbe az otthon iránti vágyakozásukat, bánatukat és reményeiket.

A személyes üzenetek kifejezésének igénye, s a szakmai tudás, alkotói kedv rendkívül gazdag anyag- és formavilágú tárgytípus létrejöttét eredményezte. Előképek sokasága állt a készítők rendelkezésére a magas művészet (kép- és tükör-, illetve ablak-, ajtókeretek stb.), és a népi díszítőművészet területéről is. A fotók elhelyezésének feladata a kialakítás során változtatásokat is követelt: a mindenkori képtípusok méretarányaihoz (vizitkép, brómolaj nagyítás, anzix) igazították a megjelenítést. Az anyagi lehetőségek is korlátokat szabhattak, így készült képkeret nemcsak fából, vasból, bádogból, rézből, bronzból, üvegből, gyöngyből, textilből stb., hanem paraszti használatban olcsóbb, kéznél lévő anyagokból is, cérnából, szalmából, faágakból, tobozból, kagylókból, csontból, drótból, sőt tésztából is. A készítők mindig az általuk ismert tárgyalkotói hagyományok alapján dolgoztak, így a kisebb kultúrtájak néprajzi és helytörténeti – egyházi, falusi, paraszt-polgári, ipartörténeti – sajátos vonásai, motívumkincsei is beépültek munkáikba, nemcsak a különböző korszakok stílustörténeti jellegzetességei.

EMLÉKKÉPEK

A hazai, 19. századi változatok közül a legismertebbek az 1848-49-es forradalomhoz és szabadságharchoz kötődnek. Ennek emléke a fényképezéshez fűződő tárgyi anyagban is rendkívül gazdag. Reprezentatív tárgyak során jelentek meg a kor politikai és közéleti szereplőinek arcképei: a Batthyány Kormány tagjai, Deák Ferenc, Andrássy Gyula portréi – porcelán tárgyakra égetve, selyemre hímezve, jelvényre másolva: nemzetiszín szalaggal feltűzhetően. Leggazdagabb szokáshagyomány azonban Kossuth személyéhez fűződött: „arcképét a ceglédi szobákban a szentképek mellé akasztották, hajtincsét medálba zárták.”iii A Kossuth kultuszt a vizualitás és az ikonográfiai hagyomány adatai alapján vizsgálva azt látjuk, hogy arcképei önmagukban, de más, személyéhez közvetlenül vagy közvetetten kötődő mozzanatok révén is a kultusz részévé válhattak (szakál-, kalap-formák; a temetés koszorúiból gyűjtött levelek vagy gyászszalag fényképe köré helyezésével létrehozott kép családi ereklyének számított, intim lakóterek féltett dísze volt). A kultusznak mintegy összegző, reprezentatív képi megjelenése a ceglédi monumentális tabló, ahol középpontba helyezett arcképét száz kisebb portré övezi: sajátos univerzum a 48-as eszmék vezéralakja köré gyűlő reményteljes utókor minden realitást elsöprő sokaságával, a jelképes pajzs formába illesztve.

A fertálymesterekiv tablójav egy 16. századtól országosan létező, majd a 19. századtól már csak Egerben működő intézmény vezető testületének tagjait ábrázolja. Nemcsak a szemrevételezhető tisztségviselők egészalakos portréi idézik a történelmi időket, hanem a fotókat övező barokkos grafikai elemek, és az elmaradhatatlan címerek is, amelyek a címerfestés, céhes kiváltságlevelek, díszpolgári oklevelek és egyházközségi anyakönyvi díszítmények stílusában készültek. Az emlékkép látványvilága, vizuális megjelenése korszakokat köt össze: az ekkor még létező középkori díszítőművészeti hagyomány találkozik a 19. század korszerű képrögzítési technológiájával, a fényképezéssel.

A tablókészítés szokása a fertálymesterek körében 1849-től, a polgárosodás időszakától kezdődött, és 1869-től egészült ki fotográfiákkal. A kompozíció hangsúlyos elemei a város gazdagságát biztosító szőlő és gabona-motívumok – a korábbi vizuális hagyományok toposzai, melyek a csoportképeket keretezik. Az évente megválasztott tisztségviselőkről készült tabló-sorozatból 20-at őriz a Dobó István Vármúzeum, a fertálymesteri intézmény azonban – Magyarországon egyedülállóan – Egerben ma is élő hagyomány. A város megbecsült polgárai – különleges öltözékben, kezükben a fertálymesteri díszes bottal – a fontosabb közéleti események szereplői, a lokális identitás, az „egriség” megtestesítői, képviselői. Az elkészített tablók egy működő szokásrendszer látványban megfogalmazott részei, dokumentumai, bármikor megtekinthető emlékképei, melyet azonban közéleti és rituális cselekvésekben, öltözékekben, jelképekben és szimbólumokban kifejezett más elemek is kísérnek. A közéleti terekben elhelyezett tablók nemcsak a képen látható tisztségviselők rangját és pozícióját voltak hivatva hirdetni, hanem az intézményrendszer folyamatosságát is a mindennapokban. Képileg is megjelenítették a testületnek a jól működő gazdaság fenntartására irányuló törekvéseit. Tablók készítésére is azért volt szükség, mint a fertálymesterség ceremóniájához tartozó többi kellékre (zászlóra, díszes botra, köpenyre), hogy velük a közösség összetartozását demonstrálják, hangsúlyozzák és erősítsék. Ebben az esetben is – ahogy a szimbolikus arcképek vagy tárgyak esetében mindig – nem a papír, selyem vagy a dísz a fontos, hanem az általuk képviselt gondolat: a hagyományok őrzésének fontossága, a közösség erejének fenntartása.

Születésnapi ajándék volt az a nagyméretű, elegáns, ívesen futó szecessziós polgári keretben elhelyezett családi fényképekből összeállított tabló, amely a fővárosi Mai Manó műintézetből került ki. Finom tónusú, harmonikus pasztellszínekkel festették meg a képek közötti felületet, hogy a dekorációval is kellemesebbé tegyék majd az otthon barátságos miliőjét. Egy jólszituált (nagy)polgári família délután rendezett szolid családi összejövetelén lephették meg vele az ünnepeltet. A boldog békeidők derűje és harmóniája sugárzik az arcokról, a művészien kialakított virágkompozícióból, amely betölt időt és teret… A gyermekek fotói között két ablak üresen maradt – további unokákra várva – a történelem azonban egészen más színtereken és forgatókönyvvel hiúsította meg ennek a világnak a reményeit.

Meglepő fénykép ”öltözet” ez a különleges „ruhába” bújtatott csokoládé, melynek első oldalán vékony arany keretbe helyezve egy fiatal pár háromnegyed-alakos fényképe áll. A barna papír és a fénykép közé soksoros, raffolt, ívelt szélű (egykoron fehér) tüll anyagot ragasztottak, helyenként arany pöttyökkel, és sok masnira kötött piros szalaggal. Az arany szálacskák már nagyrészt lekoptak, amin nem csodálkozhatunk, hiszen a 20. század elejéről származó kedveskedő ajándék két világháborút (talán több költözést és egyebeket) vészelhetett át, amíg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményének féltett darabja lett. A csokoládé hátulján, a barna papírra ragasztott arany embléma nyomtatott szövegén Kugler Henrik cégalapító és a Gerbeaud név egyaránt szerepel. A cukrászat 1870-től működik Budapesten, a Vörösmarty téren, amelyből fényűző, napjainkig virágzó nagyüzemet Emil Gerbeaud teremtett.

A 19. századi polgári enteriőrök falra függesztett fotográfiái között láthatók olyan nagyméretű képek, melyeken több arc- vagy mellkép került egy keretbe, a köztes felületet – paszpartut – pedig akvarellel vagy egyéb technikával készített ornamentika díszíti. A családtagok portréit dolgozták így egybe a korabeli fényírdák munkatársai a kor ízlésének megfelelő stílusban. A familiáris leszármazás dokumentálásának korszerű változata a fotográfiákból összeállított, vagy ezekkel kiegészített családfa. Ilyen készült a hódmezővásárhelyi Plohn műteremben, mely a dátumokkal és az idős házaspár középponti elhelyezésével is egyértelműsíti a készíttetés apropóját: aranylakodalmuk ünneplése alkalmából rendel(het)ték a leszármazottak, vagy a tehetős gazdapár. A professzionális grafikai megoldás, kivitelezés a bizonyítéka, hogy a neves műterem hírnevéhez méltó munkák kerültek ki innen, még a napi rutintól eltérő feladatok végrehajtásakor is.

Egy 1951-ben Szatmár megyében készített dokumentum-felvételenvi a május elsejei felvonulásra Rákosi arcképével készített szokatlanul nagyméretű, ötágú csillag alakú aratókoszorú látványos elegye a különböző eredetű, célú hagyományok abszurd találkozásának. Számtalan aratókoszorú-forma ismert (a magyar koronától a monstranciáigvii) – képpel (szentképpel) egyedül az utóbbi készült. Valóságos személy portréjával valószínűleg egyedül Rákosié – feltehetően fölsőbb utasításra. Az ideológiák cseréjét a hivatalos felvonulások és díszmenetek ceremoniális kellékeinek is tükröznie kellett: így a monstrancia-formát az ötágú csillag, az aratókoszorú közepébe helyezett Szűz Mária képet pedig Rákosi portréra cserélték, a méretet pedig óriásira növelték.

A szimbólumok koronkénti változásainak lehetünk tanúi – miközben a szimbólumok használóit is megismerjük, amikor a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium 12. D osztálya 2020-ban végzett növendékeinek tablójátviii szemléljük. Az alapkérdés változatlan: „Lenni vagy nem lenni?” – a szereplők, az érintettek köre és a vonatkoztatható időintervallum azonban a mai kor embere számára sokrétűbbé, jóval bonyolultabbá vált, mint azt egykor elgondolni lehetett volna. A kérdés ma is nyitott, a választ a (távoli? közeli?) jövő rejti – csak találgathatunk, erre van lehetőségünk. Ami bizonyosság, az a kérdezők személye – akik választott hivatásaik, a természettudományok és informatika ötvözése, s a helyzet komolyságának átérzése nyomán jutottak el a 21. század egyik legizgalmasabb s legégetőbb kérdésének megfogalmazásáig: az ember és a mesterséges intelligencia létkérdésekkel összefüggő viszonyrendszere alakulásának találgatásáig. Ők a reményteljes jövő azon képviselői, akik okos, lényegi kérdések nyomába eredve feltehetően bölcs megoldások feltalálói lesznek – lehetnek.

Következtetések

A fotó(k) körüli felületek – egyedi keretezés vagy a paszpartun lévő díszítmények, további képek – némelykor csupán dekorációs elemek, máskor szimbolikus formák, a „képes beszéd” gazdag motívumkincséből merítve (szív, madár, kereszt, növényi indák: mint az örökké megújuló élet jelképei stb.) – általános utalások. A létrehozott tárgy stílusa, kialakítása – nem függetlenül attól, hogy például milyen anyagból hozták létre –, készítőinek világára reflektál. Több ízben szerepelnek a képeken évszámok, vagy szöveges feliratok is. Ezek a stíluselemek korjelző adottságainál pontosabb eligazítást, konkrét utalást adnak az arckép(ek) tulajdonosaira vonatkozóan. Elbeszélésekbe, máskor magába a történelembe vezetnek bennünket, hiszen idő és elbeszélés egymástól elválaszthatatlanok - ahogy a narratív identitás képviselője, Paul Ricœurix francia filozófus írja, hiszen történetekben létezünk. Az adott tárgy születését életre hívó gondolat és tartalom a megmunkálást, látvány- és motívumvilágot egyaránt áthatja.

A plusz információk révén a fénykép használatának új minősége jön létre: a portré – és a tulajdonosához fűződő konkrét történések (időben és térben), továbbá az emlékképet létrehozó személy kreatív energiái (esetenként személyes viszonyulása, érzelmei) révén (legyen ő azonos, vagy három különböző személy). A portrén látható(k) már nem csupán önmaguk, hanem az adott (életükből kiemelt) események jelképes képviselői, s itt identitásuk is ennek alapján határozható meg. Az emlékkép pedig a fénykép, az adott idő, hely, esemény és identitások összefüggésrendszerének sűrített, vizuális kifejezése, összegzése. Legtöbbször az emlékállítás gesztusával létrehozott (díszes) tárgy kapcsolata a fenti elemekkel lényegi – vizsgálata így a portré-fotó, az emlékezés és identitás, narrativitás, motívum-kutatás témaköreiben is indokolt.

A különböző eredetű, méretű, anyagú és stílustörténeti korszakból származó egyedi készítésű tárgyak ugyanakkor közös jellemzőkkel is rendelkeznek. A vizuális információk és a fénykép összetartozása itt lényegi és megbonthatatlanx: a mű önmagába zárt, „magáértvaló egész”xi. A portrék és környezetük (paszpartuk, keretek) közös megjelenése egy összetett: kontextusba helyezett KÉP létrejöttét eredményezi, amely egyszerre történeti dokumentum, és gyakran művészi formában vagy igyekezettel létrehozott sajátos alkotás. Sajnos, a tárgyak nem mindegyike kerül sokszor még országos múzeumban sem fényképgyűjteménybe, vagy legalább egy helyre, hanem más-más (egyik a bútor, másik a háztartás, a szakrális vagy textilgyűjteménybe): a készítés alapanyaga, s nem a lényegi elem, a fotó alapján elhelyezve. Tudománytörténeti besorolásuk a fényképgyűjteményekben indokolt – mint ahogy történik ez például a Magyar Fotográfiai Múzeumban, vagy a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában.

A festmények és a fotográfiák „keretezésének” megítélése nem lehetséges egyazon szempontrendszer alapján. A fotó itt konkrét – s nem időtlen elvontságban és absztrakciókba zárt egység, ezért más-más asszociációkat kelt és igényeket támaszt nézőiben, s az „öltözeteit” készítő alkotókkal szemben is. Az adott kor hangulata, stílusa, levegője, története, ízlése, lelkivilága, reményei és jövőképe mind-mind „beletitkolódik”xii a fotókat körülölelő mikrovilágba: a néhány centiméterbe, vagy tekintélyesebb felületekbe – s így ad hírt nekünk az egykor élt portré tulajdonosának pillanatnyi közérzetéről vagy sorsáról.

A 20. sz. végi, s 21. századi digitális világ képáradatának „örökké forgó emlékezetében”xiii a képi sablonok egyszerűbben, gyorsabban elérhetők. A „szürmodernitás”xiv közösségeinek gyermekei gyakran választják a fikciók, a színpadszerűség világát: tematikus tablókon egy-egy divatos film vagy mesehős álruhájában jelennek meg – önmaguk pillanatnyi identitását jellemezve. A saját jelenükben otthonosan mozgók is különböző attitűdökkel élnek: emlékeznek – kapcsolatot tartanak a múlttal; érzelmekre vágynak a mindennapjaikban; míg mások inkább az ígéretes vagy félelmetes jövőre kérdeznek. Mindegyik az emberi történelem más-más szelete, távlata. De a jövő mindig új perspektívákat kínál – talán merőben más szereplőkkel.

Lábjegyzet:

1 Lásd bővebben: Fogarasi Klára: „Kalotaszegi fotográfiák és installációk változásai a 20. század első felében”, Néprajzi Értesítő LXXX., Néprajzi Múzeum, Budapest, 133–150.; Fogarasi Klára: „Mounting, matting, framing, passe-partout, presentation”, Encyclopedia of Nineteenth-Century Photography, John Hannavy szerk., Routledge Taylor & Francis Group, New York, London 2008, II, 951–955.
2 „Örök emlékül” – falusi családi fotók „öltözetei” a futó időben (1890–1950) című NKA kutatási támogatás segítette a munkát 2015-ben, melyet ezúton is szeretnék megköszönni.
3 Reznák Erzsébet: A Kossuth kultusz ceglédi hagyománya. Jelölési adatlap a szellemi és kulturális örökség nemzeti jegyzékére történő felvételhez (2. Az örökség elem leírása) https://adoc.pub/jellesi-adatlap-a-szellemi-kulturalis-rkseg-nemzeti-jegyzeke.html Utolsó letöltés: 2021. 04. 08.
4 A 17. és 18. században a közigazgatási feladatokat ellátó fertálymestereket – köztiszteletben álló polgárokat – egy évre választották a városrészek élére több magyarországi településen: ők közvetítettek a városnegyedek és a hatóságok között, felügyeltek a rendre, erkölcsre. Az intézmény a 19. században megszűnt, Egerben azonban hagyományőrző tevékenységként fennmaradt a 20. század közepéig. 1996-ben született újjá, és ma is a helyi öntudat erősítésének fontos eszköze.
5 A tablók leírásáról lásd: Petercsák Tivadar: „Fertálymesteri tablók a Dobó István Vármúzeumban”, AGRIA XLVI.2010, 219–239.
6 Porcsalma – Morvay Péter felvétele – Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény Lelt. sz: F 163554.
7 Madarassy László felvétele – Néprajzi Múzeum Fényképgyűjteménye, é. n.
8 Fekete Éva (Nyíregyháza) alkalmazott grafikus munkája.
9 Paul Ricœur: Time and Narrative, Ford. Kathleen Blamey, David Pellauer, The University of Chicago Press, Chicago and London, 1990. Lásd: Szendi István: Önéletrajzi emlékezet és narratív identitás, 358–360. http://acta.bibl.u-szeged.hu/49411/1/platonhoz_015_353-368.pdf;
http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/indexf8cc.html?option=com_tanelem&id_tanelem=900&tip=0 Utolsó letöltés: 2021. 04. 08.
10 A képek sok esetben többszörös keretezéssel készülnek: az információkkal ellátott paszpartun, kereten kívül előfordulhat még egy további, egyszerűbb, jellegtelen befoglaló keret, amely nem hordoz lényegi információkat.
11 Georg Simmel: A képkeret – Esztétikai kísérlet, Velence, Firenze, Róma, Atlantisz, Medvetánc, Budapest, 1990, 91.
12 Goethe említi Faust című műve kapcsán: sok mindent „beletitkolt” („hineingeheimnist”), Kovács Sándor Dr. Gán,Mus, A kígyó kertje avagy a sötétség, 21. Ősi Gyökér_2010_1-2_016-035.pdf
http://epa.oszk.hu/02300/02387/00008/pdf/%C5%90si%20Gy%C3%B6k%C3%A9r_2010_1-2_016-035.pdf Utolsó letöltés: 2021. 04. 08.
13 Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája,Tartóshullám könyvek, ELTE Bölcsészettudományi Kar, Budapest, 1990.
14 Marc Augé: Nem-helyek. Bevezetés a szürmodernitás antropológiájába. Elmegyakorlat, Fordította Fáber Ágoston, Budapest, Műcsarnok könyvek 11., 2012.