Anne Kotzan: Analógiák – Bernd és Hilla Becher, Peter Weller, August Sander Ipari tájak, építmények, arcképek
„Amiként a középkori katedrálisok annak a korszaknak a világnézetéből keletkeztek, vagy
ahogy a 18. századi kastélyok megtestesítették a feudalizmust, ezek a képződmények felfoghatók
saját koruk kiforgatott másaként, társadalmunk önreprezentációjaként.”
Bernd & Hilla Becher, 1971i
A kölni Photographische Sammlung/SK Stiftung Kultur Köln (a kölni Sparkasse kulturális alapítványának fotográfiai gyűjteménye) aktuális Analógiák című kiállításának a hátterét a Siegerland vidéke, valamint Siegen városa adja, amely fokozatosan olvad bele a vele határos, szélesen terpeszkedő Westerwald középhegységébe. Ebben a régióban a kelták óta jellemző volt a bányászat, lényegesen korábban tehát, mint a jól ismert Ruhr-vidéken. Itt keresendők Bernd Becher, Peter Weller és August Sander gyökerei. Élettörténetükben számos párhuzamot figyelhetünk meg. Mindhárman autodidakta fényképészek, képeikre pedig nagy hatással van a környező tájék. Weller és Sander még dolgozott bányában ércválogatóként, és mindhárman a Rajna-vidéken, Düsseldorfban, illetve Kölnben dolgoztak életük utolsó szakaszában. Személyesen nem ismerték egymást, a két idősebb fotográfus mégis nagy hatással volt a fiatal Bernd és Hilla Becher munkájára, akiket ma világszerte a Düsseldorfi Iskola alapítóiként ismernek.
A különböző művészegyéniségek munkáinak térbeli szembeállítása a kiállításon felszínre hoz tartalmi és módszertani megfeleltethetőségeket, amelyek a Becher házaspár életművének az alapját jelentik, és egyúttal betekintést engednek az SK Stiftung gyűjtői tevékenységébe is. A háromszög ismeretlen tényezője kétség kívül Peter Weller.
Weller 1868-ban született a Westerwald egy kis településén, Hommelsbergben, és 1940-ben Düsseldorfban halt meg. Mindössze tizenöt éven keresztül foglalkozott fényképezéssel, és nyilvánvaló tehetsége ellenére is csak mellékfoglalkozásként. Tizennégy évesen ércet válogatott, később a Bindeweide bányában szakképzett vájárként dolgozott. Itt lett később kereskedelmi alkalmazott 1891-ben, majd 1896-ban előléptették a Krupp-féle Bányaigazgatóságra. Nem ismert, hogy miként kezdett el fényképezni, feltehetőleg a századfordulón sajátította el a fényképezés mesterfogásait. Habár 1888-tól már hozzáférhető volt az első kereskedelmi forgalomban kapható tekercsfilm, mégis a nagy formátumú kamera mellett döntött, amelyhez 12,5x16 cm-es üvegnegatívokat használt. Ekkor kezdte szisztematikusan, lényegre törően és pontosan rögzíteni az őt körülvevő világot. Lefényképezte az aknákat és a kohóműveket a jellegzetes tornyokkal, a hozzájuk kapcsolódó kiszolgáló épületekkel, vasúti vágányokkal, amelyek gyakran belesimultak az egészet körülölelő tájba és egybefonódtak a közelben elterülő bányászházakkal. Ez a korszak számított a siegerlandi vaskohászat fénykorának, amely messzire visszanyúló hagyományával meghatározta a régió identitását és az emberek önbecsülését. Wellernek a bányászatot dokumentáló képanyaga, ellentétben Becherékével, nem korlátozódik az ipari létesítményekre. Kamerájával felkereste a bányászokat, néha még a földfelszín alá, a tárnákba is követte őket. Lefényképezte például a bányászokat a Bindeweide bánya előtt, ahol maga is ércválogatóként kezdett dolgozni, akik a műszak kezdete előtt csákányokkal, karbidlámpával és egyszerű kalapban várakoznak a tárna bejárata előtt. Amilyen közvetlennek hat a felvétel, annyira jelentős egyeztetésre volt szükség az érintettekkel a nagy formátumú kamera használata miatt. Különösen a tárnákban, rossz fényviszonyok mellett készült felvételek mutatják, milyen fontos volt számára egy-egy jellegzetes testtartás. Mivel jól ismerte a munkafolyamatokat, ezért nagyon élethűen tudta rendezni az egyes helyzeteket. Képei ma híven tanúsítják a kemény és bizonytalan munkaviszonyokat. Igaz, annak idején is komoly elismerést szereztek. Egy Altenkirchenben rendezett kiállításon 50 felvételét mutathatta be, és három évvel később részt vehetett az Essener-Sauerland kiállításon. Egy 1915-re tervezett másik kiállítás viszont meghiúsult a háborús események miatt. Utolsó felvételei ebből az időszakból származnak, amelyeken katonák láthatók pályaudvarokon vagy járványkórházakban.
1919-ben a háború után 800 üvegnegatívot ajándékozott a helyi történeti és hagyományőrző egyesületnek (Siegerländer Heimat- und Geschichtsverein),ii majd Lüdenscheidbe költözött, ahol 1923-ig a helyi mozgóképszínházat (Lüdenscheider Kinematographisches Zentral-Theater) vezette. 1933-ban Düsseldorfba települt, ahol átvette egy mozi üzemeltetését, majd 1937-ben megalapította saját vállalkozását, a Central-Theater Weller & Co-t. Így nem vált meg teljesen a fényképezéstől, inkább csak a mozgókép felé fordult.
Bernd Becher, aki 1931-ben Siegenben született és 2007-ben Rostockban halt meg, talán érzett némi rokonságot Wellerrel, amikor a hagyományőrző és történeti múzeumban felfedezte a felvételeit. A Siegerland, amelynek vidékét meghatározta a bányák látványa, az ő otthona is volt. Neki viszont már azzal kellett szembesülnie, ahogy egymás után bezárják őket, és már küszöbön állt ennek a kétezer éves kultúrtörténeti korszaknak az elkerülhetetlen lezárulása. „A gyerekkor emlékezete az iparvidék kellős közepén […] jelentős hatással volt rá. Ennek akart alakot adni művészi eszközökkel.”iii Becher az 1950-es évek végén először még csak lerajzolta az aknatornyokat, hogy megörökítse és így megmentse őket a végleges megsemmisüléstől. 1957 óta tipográfiát tanul a düsseldorfi művészeti akadémián, ahol egy évvel később megismerkedett Hilla Becherrel, a fotográfussal, aki 1934-ben született Potsdamban, és 2015-ben halt meg Düsseldorfban. Ezt követően közösen kezdtek el dolgozni Becher szülőhelyén, a Siegerlandban, de ekkor már fényképezőgépet használtak. Első témájuk mégsem a bánya volt, hanem a környékre jellemző favázas házak, amelyeket szemből és középpontosan rögzítettek. A sorozat egyes felvételeihez mindig ugyanazt a nézőpontot választották, amely a jellegzetes szerkezetet az oromzat felől mutatja, esetleg oldalirányból vagy a sarok felől, ezáltal téve összehasonlíthatóvá az építményeket. A módszeres eljárásmódban egyértelműen felfedezhető August Sander életművének hatása Becherékre. Sander, aki sajátos dokumentarista megközelítésével és kimondott tisztelettel közelített a 20. századi emberekhez, miközben saját környezetükben fényképezte őket, hogy azután hét tematikus mappába rendszerezve katalogizálja a felvételeket: A földműves, A kézműves, A nő, A foglalkozási rendek, A művészek, A nagyváros, Az utolsó emberek. Számára az volt a lényeges, hogy lehetőleg tipikus és tényközlő arcképeket készítsen egy-egy társadalmi csoport képviselőiről. „Sander első megjelent műve, az Antlitz der Zeit [A kor arca] (1929), már régebb óta kötelező olvasmánynak számított Becheréknél.”iv Becherék az ipari építményekre alkalmazták Sander felismerését, mely szerint a tárgyilagos és pontos portrét motívumai vizuális tipizálásának alapvetéseként használja.
August Sander, aki 1964-ben Kölnben halt meg, szintén a Sigerland szülötte volt. 1876-ben jött világra Herdorfban, gyalog mindössze tíz perc távolságra a legközelebbi bányától. A régióban jellemző módon első munkatapasztalatát ércválogatóként szerezte. Daniel Jung, a nagybátyja és egyben a bánya igazgatója, ajándékozta neki 1892-ben az első fényképező felszerelést, nem sejtve, hogy ez határozza majd meg az akkor 16 éves fiatalember szakmai jövőjét. Az ifjú Sander autodidakta módon sajátította el a fényképezés technikáját, és nem sokkal később már felvételeket készített a természetben, otthon vagy épp a munkahelyén. Talán érezte, mennyire meghatározza az ember egyéniségét a szakmája és a társadalmi környezete, és mennyire hamisan hatott az akkoriban szokásos műtermi portréfelvétel. A jelenlegi kiállításon bemutatott képek mind Herdorf környéken készült felvételek, és jórészt ismeretlenek a közönség előtt. Viszont megmagyarázzák a kezdetben még a piktorializmushoz ragaszkodó Sander útját, aki akkor már saját stúdióval rendelkezett Linzben, egészen a tárgyilagos dokumentatív képfelfogásáig. Az anya még romantikusan jelenik meg a rokka mellett (1910), miközben nagybátyja, Daniel Jung, az erdőben (1930) már tárgyilagos józansággal, és immár halhatatlanná válva bányaigazgatóként megörökítve unokaöccse mappájában látható. Sander képeinek kettős funkciója lehet, amennyiben tipikus, ugyanakkor személyes arcképként is olvashatók.
August Sander és Peter Weller elméletileg találkozhatott is volna egymással, mert miközben az egyik családját látogatta meg 1906 és 1910 között, a másik a bányákat dokumentálta Herdorfban. A találkozásra sosem került sor, a kiállítás mégis összekapcsolja a két elszánt, ám mégis előre tekintő fényképészt, akik mindketten nagy hatást tettek a Becher házaspárra. Weller mindenesetre ismeretlen maradt volna a régió határain túl, ha Benrd és Hilla Becher nem ébredt volna rá, milyen jelentőségűek és minőségűek dokumentum értékű fényképei. Kimagasló a Marien-kohóról készült felvétel, amely Becherék ösztönzésére egyike lett annak a nyolc képnek, amelyeket 1977-ben bemutattak a documenta 6-on, és ezzel Peter Weller hírnevét a halála után nemzetközileg is megalapozták.
Becheréket minden bizonnyal magával ragadta Weller ipari tájakat ábrázoló felvételeinek esztétikája, ami összhangban volt saját elképzeléseikkel. „Épp a tájképeknél csak olyan motívumokat fényképeztünk, amelyek jó képet is eredményeztek. Egyáltalán nem csak a dokumentálás szellemében jártunk el […]. A tájképek inkább tiszta kompozíciók, mint bármi más. Az egyes tárgyaknál vannak meghatározott kritériumok, amelyek megengedik, hogy helyesen adjuk vissza a formát.”v Az egyes nehézipari létesítmények, mint az aknatornyok, a gáztartályok, silók mellett kereken 200 ipari létesítmény fényképei tartoznak az életműbe. „1961-ben kezdte a házaspár a herdorfi San Fernando tárnánál egy ipari építmény fotografikus leírását.”vi A siegerlandi kezdetekből a Becher házaspár számára olyan hosszú távú munka bontakozott ki, amely tartós hatást gyakorolt a 20. századi művészetre és a fényképezésre is. Erről egykor minden bizonnyal álmodni sem mertek volna. „Ebbe a munkába a képek felett érzett puszta öröm miatt kezdtünk bele […], fel akartuk fedezni ezeket a formákat és össze akartuk gyűjteni őket a fényképezés segítségével. Minél inkább haladtunk előre, annál világosabbá vált, hogy meg kell értenünk ezeknek az általunk dokumentált technikai berendezéseknek a működését, hogy a gyűjteményünket funkcióik, valamint keletkezési idejük és szerkezeti elveik szerint rendszerezhessük.”vii
Fordította Pfisztner Gábor.
Lábjegyzet:
1 Bernd & Hilla Becher: Zeche Hannover, Text: Gabriele Conrath-Scholl, Schirmer/Mosel, 2010, 5.
2 Peter Weller fotográfiai hagyatéka jelenleg tartós letétben a Photographische Sammlung/SK Stiftung Kulturnál található Kölnben.
3 Bernd & Hilla Becher: Bergwerke und Hütten, Text: Heinz Liesbrock, Schirmer/Mosel, 2010, 6.
4 A Photographische Sammlung/SK Stiftung Kultur vezetőjének, Gabriele Conrath-Schollnak a megjegyzése az Analogien [Analógiák] című kiállítás bemutatóján a sajtó képviselői részére, 2020. 09. 28-án.
5 Bernd & Hilla Becher: Bergwerke und Hütten, Text: Heinz Liesbrock, Schirmer/Mosel, 2010, 8.
6 Bernd & Hilla Becher: „Zeche Concordia, herausgegeben von der Kulturstiftung der Länder – Patrimonia 279”, Verbindung mit der Photographischen Sammlung/SK Stiftung Kultur, Berlin/Köln, 2006, 12.
7 Uo. 13.
