Štĕpánka Bieleszová: Az Olomouci Művészeti Múzeum fényképgyűjteménye

II. František Drtikol (1883–1961)

A világszerte jól ismert František Drtikol a 20. század első harmadának egyik legjelentősebb cseh fotográfusa. Közülük is egyike az elsőknek, aki felvételein elegyítette a szexualitás és a spiritualitás elemeit.

Az Olomouci Művészeti Múzeum 2007-ben vásárolta meg a kicsi, de különösen nagy jelentőségű gyűjteményt Anna Fárová (1928–2010) fotótörténésztől. Ez a nagy gonddal és okosan összeállított válogatás az életmű számos korszakából tartalmaz munkákat. Kronológiájában követi a kulturális változásokat és a társadalmi folyamatokat, amelyek elválaszthatatlanul összefonódtak az új Csehszlovákia megalapításával, és amelyeknek végül a gazdasági világválság, valamint a második világháború vetett véget.i A kollekció darabjai jól mutatják, hogy ez az időszak Drtikol munkásságában átmeneti korszaknak számított, amelyben a kreatív impresszionisztikus és szecessziós-szimbolista iránytól elfordulva a modern kísérletező fényképezés felé tájékozódott.

A korai korszakból két felvétel látható a gyűjteményben. Egyikük A költő Bohdan Kaminský protréja. A pigment nyomat beható pszichológiai vizsgálódás és kifinomult művészi kidolgozás eredménye, amely Kaminský halála, azaz 1929 előtt, de már azt követően készülhetett, hogy Drtikol 1912-ben megnyitotta prágai stúdióját. A másik egy táncos arcképe, amelyen a beállítás kihangsúlyozza a kép vízszintes kompozícióját. A modell Ervina Kupferová, a fotográfus felesége, akiről 1919 és 1926 között rendszeresen készített felvételeket, köztük portrékat is. Drtikol szabad szellemű gondolkodására jellemző az 1920 körül készült Vanitas című kép. A csendélet narratív kompozíciója az akt és a koponya viszonyán alapul, amely a szecesszió és a szimbolizmus erőteljes hatását mutatja. A kép egy nagyobb egységbe tartozik, amelynek egyes darabjain a fotográfus a végzet asszonyát helyezte középpontba. Erre utal egyértelműen a témaválasztásban Judit, Salome, Kleopátra, Messalina vagy Lukrécia alakja. Ezek a karakterek az élet és a halál, a szerelem és a gyűlölet ellentmondásos kapcsolatát jelképezték, és nem csak Drtikol számára, aki ebben olyan korábbi művészek nyomdokain járt, mint Gustave Moreau (1826–1898), Oscar Wilde (1854–1990) vagy épp Gustav Klimt (1862–1918).

Alkotói korszakának legjelentősebb szakaszát az 1930-as években készült Alak, illetve Testforma című munkák képviselik. Bár aktjaira szeretnek a női test szépségének időtlen megjelenítéseként tekinteni, a nő felmagasztalása egyáltalán nem állt szándékában. Mi több, „vadállatoknak” nevezte őket. Bár még sokáig az emberi test és lélek tökéletességének ábrázolhatóságát kereste, egyre inkább lemondott annak valós jelenlétéről. Mégis, egy ideig még a geometrikus a formák közé illesztette a férfi és a női testet. Harmonikus alakjuknak és a stúdiódíszletek linearitásának szembeállítására alapozott dinamikus kompozíciókat hozott létre. Ezt az emberi test plasztikusságának és a geometrikus elemeknek az éles ellentétére alapozta, amelyet az árnyékok és csúcsfények segítségével teremtett meg. Az egyes formákat neves avantgárd építészek és díszlettervezők inspirálták, köztük Vlastislav Hofman (1884–1964), Jiří Kroha (1893–1974) vagy Bedřich Feuerstein (1892–1936). Ebben az időszakban igen sok munka készült, amelyek közül több megtalálható a prágai Iparművészeti Múzeumban, illetve magángyűjteményekben.

Drtikol ezt követően fokozatosan áttért az absztrakt, idealizált, karcsú és kecses végtagú papírfigurák használatára. Életének ebben a szakaszában teljesen lemondott az élő modellekről, és egyre inkább eluralkodott rajta a nők iránti ellenszenv is. Ezzel egy időben az érdeklődését a geometrikus és anorganikus formák esztétikai és érzelmi hatásai keltették fel, amit jól példáz a múzeum gyűjteményében megtalálható Alak című kép is, amelyen már nyoma sincs a test erotikus vibrálásának. A felvétel, amely valószínűleg az 1930-as években készült, jól mutatja, hogy kompozíciós elképzeléseihez és világítási megoldásaihoz leginkább a puha és rugalmas papíralakzatok illeszkedtek. Ennél a fényképnél is érzékelhető már, ahogy figyelme a jóga és a buddhizmus felé fordult. Sok tekintetben mégis emlékeztet egy régebbi és sokkal ismertebb felvételére, az 1925-ben készült Hullámra, amelyről ő maga így nyilatkozott: „Az élet olyan, mint egy hullám. A csúcsa boldogságot és örömöt jelent, a völgyei nyomorúságot és bánatot… Annak, aki elég erős akarattal rendelkezik, az élete egyenes vonal.”ii

Fényképei igen kedveltnek számítottak a könyvkiadásban is, amit alátámaszt három borító is. Itt a felvételeit egy-egy kollázshoz használták.

Drtikol végül eljutott a buddhizmus inspirálta absztrakt kompozíciókig. Ennek ellenére elsősorban a merész elrendezésű aktképek készítőjeként maradt ismert, amelyek a különféle irányzatok, köztük a szimbolizmus, a szecesszió, az art déco, illetve az avantgárd, főként a kubizmus vagy a konstruktivizmus hatásait mutatják.

Fordította Pfisztner Gábor

Lábjegyzet

1 Josef Sudek képei az 1950-es évek közepéig datálhatók.
2 Doležal, S. – Fárová, A.: František Drtikol – Diaries and Letters from the Years 1914–1918 dedicated to Eliška Janská, Prague, Svět Publishing House, 2001, 125.