Farkas Zsuzsa: Magyar magángyűjtők – Beszélgetés Fodor Istvánnal

A flickr csoport egyik tagja Fodor István agrárszakmérnök, vízügyi szakember, aki 1978-ban született. Több mint 20 éve a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál dolgozik Karcagon. Abban különbözik az eddig bemutatott társaktól, hogy ő mindent gyűjt. Elbeszélése szerint a nála gyerekkorban kialakult szenvedély már nagyapjában is megvolt. Először numizmatikai tárgyakat gyűjtött, majd ebből alakult ki a mindent gyűjtés varázsa. A Monarchia időszakában készült tárgyakhoz vonzódik intenzíven tíz éve. Egyik kedvelt gyűjtési területe az 1896-ban zajlott ezredéves kiállítás és az ezzel kapcsolatos emléktárgyak. Eddigi élete során a gyűjtési szenvedélye a legkülönfélébb területekre terjedt ki (bélyeg és postatörténet, herbárium, könyvek, néprajzi és használati tárgyak stb.), a munkájához kapcsolódva a vízüggyel kapcsolatos relikviák, tárgyak is fontos részét képezik a nála megragadt tárgyaknak. Különleges, funkcionális üvegeket is megmentett, sörös és szódás üvegek mellett ásványvizes és csatos üvegek is ott sorakoznak a polcán. Egy nagyméretű litográfia díszíti dolgozószobájának a falát: az alkotója Suhajdy György grafikus volt, aki sokféle dokumentumot használt fel művéhez. A szegedi árvíz és a király alakja az 1879-es eseményeket idézi föl, a művész ismerhette Plohn Illés hódmezővásárhelyi és Klösz György budapesti fényképész felvételeit is.i

A fotógyűjteménynek a kartonon lévő része vagyis az úgynevezett keményhátúból jelenleg hat ezer darab van, az üvegnegatívok mellett a 20. század elején készült fényképekkel együtt tíz ezerre rúghat a fotótár nagysága. A gyűjtés célja az „összeterelés”, amelynek első fázisa maga a birtoklás volt, majd azon túlhaladva már csak a gyűjtés vált fontossá. Fodor István szeretné az anyagát publikálni, ehhez a flickr csapat segítségét remélte. Sajnos a csoport lassan felbomlott, így ez a fajta lehetőség megszűnt, hiszen a nap mint nap egymásra figyelő, összetartozó, egymást segítő társaság már nem létezik. A publikáláshoz még hiányoznak az anyagiak, ezért a gyűjtő számára jelenleg a leletmentés a legfontosabb. Egyszer a kidobott, óriási papírhalmok között a Debreceni Református Kollégium értesítő gyűjteményének ezerötszáz darab másodpéldányaira bukkant az 1840–1940 közötti időszakból. Ezek Bárándról kerültek az újrahasznosításra váró hulladék közé egy padlásról, de hogy oda hogyan kerültek, azt senki sem tudja már.

A jelenlegi gyűjtemény darabjai közül azokat válogattuk ki, amelyek egykor felkeltették a flickr-es gyűjtők érdeklődését, és a korábban a Fotóművészetben megjelent gyűjtőkről szóló sorozatban reprodukált anyagokhoz képest érdekes látványt, beállításokat, verzókat nyújtanak számunkra. Fodor Istvánnak számtalan olyan fényképe van, amelyen különleges feliratok olvashatók a verzókon. Olyan fényképészekre is felfigyelhetünk, akik semmilyen regisztrációs rendszerben nem találhatók meg. Most azokat a portrékat emeltük ki, amelyek mindkettőnk számára érdekes újdonságokkal szolgálnak.

Az első ezek közül Kaunitzer Jakab, aki feltehetően az első karcagi fényképész volt. Két felvételén két különleges jelzés látható, az egyiken zöld pecséttel jelölte meg a vizitkártya hátoldalát, melyen már a „Karczag” felirat is szerepel. A modellnek nagyon hatásos a beállítása, hiszen nagyon lazán ül a géppel szemben, ugyanakkor keresztbe tett lábaival nem mindennapi szorongását figyelhetjük meg, kezében lévő pálca megmarkolása hasonló indulatokat rejt. A másik kép viszont arról árulkodik, hogy a kartont nyomdai úton kiviteleztette, eszerint ő az első utazó (mai használatos szóval: vándor) fotográfus Magyarországon. (Az itt látható és olvasható felirata szerint: erster reisender Photograph in Ungarn) Ez bizonyára túlzó megfogalmazás, mely azonban jellemző volt a korban. A karton minőségéből és az előoldalából is érzékelhető, hogy a képek az 1870-es évek elején készültek. Borda Márton fenyiratok.hu weboldalán, a fokozatosan és állandóan bővülő recto-verso katalógusban Kaunitzer testvérek szerepelnek, de ott nem jelölik meg a helyiséget. Kaunitzer Jakab (Jacob) mint szolnoki fényképész is megtalálható ebben a regiszterben, tehát ugyanebben az időben ott is dolgozott.

A következő kép, Landau Alajos festő-fényképész portréja, ritka pillanatot varázsol elénk. Az anyja ölében lévő kisgyermek boldogan mosolyog. Kivételes alkalom ez, hiszen majd csak a 20. században készülnek hasonló művek. Landau Alajos (1833–1884) apjánál Landau Lénártnál (1790–1868) kezdte meg tanulmányait, aki Pesten az 1800-tól felállított rajziskola segédtanára, majd 1824–50 között igazgatója volt. A főtanító mellett Khor József és a fia lettek idővel az első tanárok. Landau Alajos 1857–58-ban a bécsi Akadémián tanult, a festészeti előkészítő szakosztály hallgatója volt. 1855–59 között tizenhárom képpel vett részt a pesti Műegylet kiállításán. 1859-től a szegedi állami főreáliskola rajztanáraként a rajz mellett szépírást is tanított. Szegeden működtetett fényképészműtermei: 1862–65 között a Búzapiac utcában (Dáni Korda ház), 1866–70 között a Szentháromság utcában fogadta látogatóit. A ház hátsó udvarán álló építmény várószobával, nagy, üveggel fedett felvételi teremmel, több másoló és festő-szobával rendelkezett. Az átalakítás a Szegedi Híradó szerint tetemes összegbe, négy-ötezer pengőbe került. Első, 1862-ben készített fényképei a kritika szerint még igen sötétek voltak, 1863-tól már papír porcelánfényképeket is készített, kissé drágábban. Ebben az évben több pesti és bécsi fényképműtermet látogatott végig, hogy újabb tapasztalatokat szerezzen, és új gépeket is vásárolt. Ezért jelenthette be a sajtónak, hogy kiváló látogatójegyeket készít és megnagyobbítja a műtermét is. A helyi kritika külön hangsúlyozta, hogy a negatív retusálását is ismeri. Fényképeit Szeged leghíresebb könyvesboltosa, Burger Zsigmond is árusította. 1870. május 15-én visszavonult a fényképészettől, felszámolta a műhelyt, eladta a kellékeket és a negatívokat.

Természetesen találunk olyan képet is, ahol a klasszikus „Maler und Fotograf” feliratot láthatjuk. Ma már tudjuk, hogy ezeknek a titulusoknak, megnevezéseknek nincs semmi köze a valósághoz. Bárki használhatta, nem ellenőrizték, akár az „akadémiai festész” megnevezést is feltüntethették a felvételek hátoldalán. Ilyen Schön Adolf is, aki a nyomdai kivitelezés során nem tüntette fel, hogy melyik helyiségben él és dolgozik. Újra a fenyiratok.hu adatbázisára utalhatunk, ahol Schön Adolf első verzójának papírcéduláján a felragasztott adatok szerint „A.Schön Fotograf” alatt egy korabeli írott szöveg található: Fünfkirchen (vagyis Pécs középkori latin nevének német változata) helymegjelöléssel.

A technikai különlegességek közül egy olyan ferrotípiát tudunk bemutatni, amelyen autós papírmasé látható, tudvalévő, hogy ezekben a többnyire ideiglenes műtermekben nagyon kevés alkalommal használtak díszletet. Abban is kiemelkedő darabnak látszik, hogy szecessziós papírkeretezése is megmaradt. Német felirata miatt feltételezzük, hogy Bécsben készült 1909-ben, bár az egész Monarchia területén használatos volt ez a keretezés és a felirat is.

Fodor István tulajdonában van az a különleges esküvői kép, amelyet Greszingh Lajos (1887–1960) készített Clevelandban. Reprodukciója megjelent Fejős Zoltán: Amerikai magyar műtermi fényképészek az 1880-as évektől a második világháborúig című kötetben.ii Fejős kikutatta, hogy a fényképésznek érdekes sorsa volt, mert Cleveland-ben született, de iskoláit Egerben végezte, majd 19 éves korában visszatért Amerikába. Műterme nemcsak a magyar társaság kedvenc találkozóhelye, hanem számos magyar jótékony célú aukció lebonyolítója is volt. Két műtermet is üzemeltetett, a másodikat 1920-ban nyitotta. „Keresse fel! Győzödjön meg, hogy ki legjobb fényképész. Greszingh Lajos magyar fényképész. A legjobb lakodalmas csoportképek nála készülnek. Minden tucat képpel egy életnagyságú képet ad ingyen. Jelszava: jó, olcsó, pontos kiszolgálás. 1810 West 23 th Street, földszint. A legnagyobb üzlet Clevelandben.”iii – szól a hirdetése. A másik portré, amely ebből a gyűjteményből került a kötetbe Balkányi (Magaziner) Antal (1875–1958) munkája. Ennek a mesternek Sátoraljaújhelyen és Debrecenben is volt fényképészeti műterme, amikor 1914-ben kivándorolt Amerikába. Gyermekei itthon maradtak, leányai Debrecenben mentek férjhez. Johnstown, majd Detroit végül Bridgeport voltak életének helyszínei. Fejős Zoltán néprajztudós a képeket a flickr-en keresztül ismerte meg és választotta ki. Németi (Némethi) József debreceni mester fényképészeti és festészeti műteremként hirdette magát 1900-tól a Piac utcában a Biedermann palotában. Egyes képek hátoldalán olvasható: „E képből egyes példányok folyvást kaphatók vagy róla nagyítások festmények bármely nagyságban megrendelhetők.” 1908-ig Máramarosszigeten és Ungváron is üzemeltetett fényirdát, ezt is jelezte verzóin. Egyes képeit platinotípia és oliotípia formában is elkészítette a megrendelők számára, melyek igen drágák voltak. A fenyiratok.hu recto-verso katalógusában olyan kép hátoldalát is közölték, amelyen 91 869 ceruzával felírt szám is látható, mely utal arra, hogy milyen hatalmas mennyiségű képet készített az I. világháború végéig. Attól függetlenül, hogy az 1940-es évekig élt Debrecenben és tartott fenn műtermet, nagyon keveset tudunk róla. Érdekes, hogy Némethi szecessziós verzóját az Alamy képügynökség világszerte árusítja a fortepan oldalára utalva (81 300).iv Ára a felhasználás mikéntjétől függően (personal use) 9,99 eurótól (marketing package) 179,9 euróig terjed. A képet adományozó magyar állampolgár biztosan elcsodálkozna, hogy az általa ingyen átengedett kép verzójából hogyan lesz kelendő árucikk. Választott képünk az interneten nézegetők között jól ismert, hiszen a szabadban beállított ideálkép számos helyen megjelent. A katona rendfokozata nem kivehető, ezért azt pontosan nem tudtuk meghatározni.

Fodor István a fortepannak ajándékozott 100 reprodukciót, amelyeket az ottani szakértők datáltak és helyeztek fel az idővonalra. A szabad felhasználásra átengedett képek fekete-fehér formában kerülnek a közönség elé, ahol a gyűjtő nevét a képek alatt mindenkor jelzik. Egyet választottunk most ki, a különleges levelezőlapon sajnos olvashatatlan a fényképész neve, mert azt levágták, de a Koppenhága felirat jól látható (fortepan 31782). Egy olyan képpel van dolgunk, amely portré trükk felvételként ismert, szabadalmaztatott eljárás volt. A modellt függő tükrökkel vették körbe, és így készült el mű. A fortepan időskáláján 1922-re datálták, de véleményünk szerint ez korábbi lehet, a divatos ingnyak használata az 1910-es évekre utal. A legismertebb a Marcell Duchamp-ról készített hasonló kép, amelyet számos helyen közöltek.v

Grégász Miklóssal és a Debreceni Egyetem Médiatárának közreműködésével közösen Karcagon szervezték meg a Győrffy István Nagykun Múzeumban a ma már vándorkiállításként szereplő, Wiener Fotografien Walzer az 1860-as és 70-es évek bécsi műtermi fotográfiái című kiállítást 2018 nyarán. A társ-kurátor elbeszélése szerint Fodor Istvánnak egyre több bécsi fényképe lett, ezért ezen a helyszínen nagyrészt az ő gyűjteményéből állt össze a tárlókban bemutatott anyag.

Fodor István segítette a debreceni Déri Múzeum munkáját is, főként Szabó Anna Viola fotótörténészt a Gondy és Egey monográfia írásakor. Olyan verzókat küldött az online feldolgozáshoz, amelyek a múzeumban nem voltak meg. A magángyűjtemény részét képezi Blaha Lujza fiatalkori portréja, aki 16 évesen szerződött Debrecenbe, itt vált országos hírű primadonnává. Szigligeti Ede 1871-ben csábította fel Pestre a Nemzeti Színházba. Teltkarcsú termete, bájos arca, gyönyörű énekhangja volt, hol érzelmes, hol dévajkodó kedvessége miatt népszínművek szerepeiben tündökölt. A debreceni Déri Múzeumnak számos Gondy és Egey által készített jelmezes portréja van Blaha Lujzáról. Ebből az itt közölt képből két példány, amelyeken Franz von Suppé mitológiai vígoperettjének címszerepében szoborként látható a díva mint „A szép Galathea”. A darabot 1868 őszén mutatták be Debrecenben, a kép is akkor készülhetett. Blaháné nagyon szerette Gondyt mint fényképészt, amikor Debrecenbe jött, mindig elment hozzá később is – bár ezek a képek nincsenek meg – egy fennmaradt levelében azt írja neki, hogy „bár oly szép volnék, mint ahogy maga azt kitatarozgatta – megmutatta ezeken a képeken, hogy a semmiből is tud alkotni”. Ez a későbbi évek teltkarcsú alakjánál már szükséges beavatkozás lehetett, a 18 éves színésznőnek még nem volt szüksége a retusra.vi A lábait is kacéran kivillanthatta.

Mióta a magyar flickr csoport széthullott, illetve az addig megszokott méretű tárhely ingyenesen nem használható, Fodor István átlépett az Instagram képmegosztó oldalra. A jelenleg még ingyenes tárhelyre már 600 régi fényképet helyezett el. Ezzel egy újabb korszak következett el, hiszen akár a facebookon olvasható kommentelésekből, egy-egy csoport tagjainak hozzászólásaiból is rengeteget lehet tanulni, mások gyűjteményében található dátummal ellátott képek segítik a datálás pontosságának ellenőrzését is. Számos gyűjtő sajátságos megjegyzése, kiegészítése pedig segíti a képek csoportosításának, rendezésének a folyamatát is. A gyűjtő három „leget” választott gyűjteményének legkedvesebb darabjainak bemutatáshoz: a legdrágábbat (velocipéd), a legérdekesebb paszpartut (tablókép) és dr. Márki Sándor történetíró leányának portréit, amelyek egy albumban maradtak meg (egy képen 18 arckép különféle műtermekből). Mindegyik kép megérne egy-egy elemzést, sőt akár egy-egy esszét is, annyira erős a vizuális tartalmukból kibontható kontextus.

Lábjegyzet:

1 A Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában lévő példányon jól olvasható, hogy Grund Vilmos nyomtatta Budapesten és Tóth Dezső volt a kiadó tulajdonosa. Papír, litográfia 56x5x72,2 cm, Grafikai gyűjtemény ltsz. 89.10
2 Budapest, 2020, 79., Néprajzi Múzeum
3 Az idézetet az eredeti helyesírás szerint közöljük.
4 A fortepan oldalán „Némethi” kereséssel található meg, a szám beírásával nem.
5 Inventing Marcel Duchamp: The Dynamics of Portraiture című kiállítás 2009-ben a Smithsonian National Portrait Gallery-ban zajlott. Marcel Duchamp (1887–1968) ötszörös portréja került a középpontba, mely 1917. június 21-én készült a Broadway Photo Studio-ban. Az akkoriban az USA-ba települt művész identitásának keresése közben alkalmazta ezt a közkedvelt beállítást. Duchamp számára a képeslapok nem csupán újdonságok voltak. A többszörös arckép gyakorlatot átértelmezte, hiszen egy névtelen fényképezőgép-kezelő által készített mechanikus képet önarcképpé alakított át, amely az instabil identitásképet testesítette meg. Duchamp későbbi különféle alteregóit, például Rose Sélavy megalkotását előzte meg.
6 Nagyon köszönjük Szabó Viola Anna segítségét. Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fényképészeti műintézete Debrecenben, Átdolgozott és javított kiadás, 2015, oldalszám nélkül. Az idézet: Déri Múzeum Irodalmi Tára KX76.128.1., www.derimuzeum.hu/Szakmai információk/Gondy és Egey