Szegedy-Maszák Zsuzsanna: Amerikai kabinetképek reflektorfényben

Az amerikai fényképészet gyűjtésének és kutatásának egyik fontos intézményében, a fort worth-i Amon Carter Museum of American Art-ban megrendezett Acting Out. Cabinet Cards and the Making of Modern Photography [Megjátszás. Kabinetkártyák és a modern fényképészet megalkotása] (2020. augusztus 15. – november 1.) című tárlat anyagát amerikai magán- és közgyűjteményekből válogatták.i A katalógusii előszava a kiállítást a kabinetkártya fénykép típus első [amerikai] nagy átfogó bemutatásának nevezi. Négy szerző egy-egy tanulmányával, 211 képpel és 27 szövegközti illusztrációval valóban terjedelmes, de nem feltétlenül széleskörű áttekintést kínál. A hangsúly erősen a színpadias, sokszor mulatságos kabinetkártyákra tevődik, megfeledkezve a feltehetően nagyszámú átlagos, a vizitkártyák hangulatát folytató, tárgyilagosabb képmásokról. A címben sugallt kapcsolat a színjátszással az elemzésekben is visszatérő motívum: a kabinetkártya népszerűségét az amerikai színházi élet felvirágzásával hozzák összefüggésbe (színházi hálózat kiépülése, színtársulatok utazása a bővülő vasúthálózat révén, amerikai színészek és drámaírók első nagy generációjának megjelenése), a kamera mellett (és nem mögött) álló nagynevű fényképészek működési módszerét a színházi rendezőkhöz hasonlítják, a műtermet színpadként értelmezik, komoly hangsúlyt kap a színházi díszlettervezőkkel való szoros együttműködés, és mindezt a meséléshez, fikcióhoz való vonzódást egy specifikusan amerikai jelenségként írják le a szerzők.

A bevezető alaptézise szerint azzal, hogy a kabinetkártyák megtanították az embereket önmagukról mint fénykép témájáról gondolkodni, és ennek megfelelően viselkedni a kamera előtt, előkészítették a rendszeres családi és baráti fényképezési szokásokat és így – állítja John Rohrbach, a kiállítás főkurátora és a katalógus szerkesztője – a kabinetkártyák elengedhetetlen állomást jelentettek a Kodak Brownie kamerához vezető úton. Rohrbach ezért is nevezi a kiállítás fontos előzményének a 2007-es The Art of the American Snapshot, 1888–1978: From the Collection of Robert E. Jackson [Az amerikai pillanatfelvétel művészete, 1888–1978. Válogatás Robert E. Jackson gyűjteményéből] című kiállítást (National Gallery of Art, Amon Carter Museum of American Art).

Két kivételt (egy tornádóról és egy kültéri újrajátszott verekedésről készült fényképet) leszámítva a kiállításon látható valamennyi kép műtermi felvétel, amelyeknek a készítését, az előkészületek során véletlen folytán megtalált nagyméretű festett stúdió háttér bemutatásával idézték meg. A katalógus képanyagát három tematikus részre osztotta a szerkesztő: Caught in the Act [Rajtakapva], The Trade [A mesterség], és Sharing Life: Family and Friends [Társas élet: család és barátok]. A Caught in the Act szekcióban túlnyomórészt Napoleon Sarony kabinetkártyái láthatók, Benjamin J. Falk és Jose Maria Mora néhány fényképével kiegészítve. Erin Pauwels tanulmányaiii elemzi ezt a képanyagot, melyből részletesen kirajzolódik Napoleon Sarony (1821–1896) életpályája.iv Sarony az egyetlen fényképész, akinek munkásságáról átfogóbb áttekintést kapunk a katalógusban. A québec-i származású fényképész, aki hosszú évekig litográfusként működött New Yorkban, európai körútja során meglátogatta Angliában élő bátyját, Oliver Sarony-t és tőle tanulta el a fényképészeti mesterséget. Oliver Sarony Angliában nemcsak több városban nyitott műtermet, hanem szabadalmaztatott egy olyan stabilizálásra használható tartószerkezetet, mely a szokásosnál több vízszintes elemmel kiegészülve sokkal bonyolultabb beállításokat tett lehetővé. Napoleon Sarony először Birminghamben nyitott műtermet, de négy év múlva, 1866-ban áthelyezte üzletét New Yorkba és mind művészi, mind üzleti tehetsége révén felépítette az amerikai kabinetkártya egyik legnagyobb brandjét. A Union Square-en található műtermében – amelynek homlokzatán hatalmas aranybetűkkel megjelenített szignója volt látható – számtalan amerikai és Amerikába utazó híresség (színészek, énekesek, politikusok, írók) fordult meg, hogy a nyilvánosság által ismert képmásukat elkészíttessék. És bár a fivére által kitalált tartószerkezet segítségével pillanatnyinak tűnő beállításokat tudott lefényképezni (például balett táncosokat en pointe helyzetben), megnyerő kompozíciói nem elsősorban a modern felszerelésnek voltak köszönhetők (Saronyval ellentétben például egyes vetélytársai korán kezdtek használni elektromos megvilágítást), hanem a jól átgondolt beállítások mellett a retusálási utómunkálatoknak is. Sarony 1867-ben egy külön, retusálásra használatos keretet szabadalmaztatott, és az utómunkálatok során, a hibák kijavításán kívül, tulajdonképpen valódi vegyes technikával készült alkotást hozott létre. Jó példa erre egy festett kandalló mellett álló hölgyről készült felvétel, melynek a negatívján a hölgy ruhájára a kandalló tűzének megfelelő fény-árnyék hatásokat festett a fotográfus. Sarony saját magára bármely képzőművésszel egyenrangú művészként tekintett, saját kompozícióit pedig szerzői jogdíjas alkotásoknak tartotta. Ennek beszédes példája, hogy 1884-ben a legfelsőbb bíróság egy határozatban Saronynak adott igazat azt követően, hogy a Burrow-Giles Lithographic Company engedély nélkül 85 ezer másolatot készített a művész Oscar Wilde-ról készített portréjáról, aki akkoriban Amerikában turnézott. Az ítélet, amely kimondta, hogy Oscar Wilde híressé vált ábrázolásának szellemi szerzője Sarony, fontos mérföldkő volt a fénykép mint kreatív médium elfogadtatásában.

Saronynak mind a komponálásban, mind az utómunkálatokban való jártassága nyilvánvalóan a litográfusi tapasztalatából eredeztethető, ahogy ez a fajta pályakép – festőből lett fényképész – a vizitkártya időszakában meglehetősen gyakori volt. A kabinetkártya korában azonban a gyárilag előállított készen kapható szárazlemez és zselatinos előhívópapír értelemszerűen kiszélesítette a fényképészek körét, amelyet Britt Salvesen három csoportba osztva különböztet meg a Second-Class Operators, First-Class Work [Másodosztályú kezelő, első osztályú munka] című tanulmányában.v A címben használt kifejezést korabeli újságcikkekből és reklámokból merítette Salvesen, ahogy írásában is többször hagyatkozik a 19. század utolsó évtizedeinek nyelvezetére, sőt voltaképpen abból kiindulva rekonstruálja a közönség részéről megfogalmazott igényeket a kabinetkártyák művészi kialakításával – a megvilágítással, a beállítással, a retusálással, a maszkolással – kapcsolatban. Ennek jegyében próbálja értelmezni a „koncepció”, az „egyéniség”, az „érzés” vagy az „ízlés” szavak használata mögött rejlő jelentéseket.

A mesterség tematikája köré felépített második fejezet képanyaga azokat a jellegzetességeket hangsúlyozza, amelyek – elsősorban változatosságuk révén – a kabinetkártya népszerűsítését szolgálták, mint például a különböző maszkolások és az egyre összetettebb hátterek. Rohrbach előfeltevése a kiállítás címével megegyező című írásában,vi hogy az általa némileg kategorikusan kezelt vizitkártya és a kabinetkártya funkciói határozottan különböznek: míg a vizitkártya az emlékezést szolgálta, addig a kabinetkártya, részben az időhöz való viszony átalakulását tükrözve a gyakori, majdhogynem rendszeres fényképezéshez, a kisebb horderejű események megörökítéséhez vezetett. Rohrbach szerint a másik, a gondolkodásmódban bekövetkezett változás az emberek önképét, az egyén és a társadalom viszonyát érintette, amelyben egyre hangsúlyosabban jelenik meg az individualista szemléletmód, és a családközpontú gondolkodás, ennek egyik megnyilvánulásaként értelmezi a gyerekkor stádiumainak rendszeres megörökítését. Jó példa erre egy kislányról öt egymást követő évben készült felvételsorozat. Rohrbach szerint a díszítések szélesebb variációja és általában a vizitkártyákhoz képest kevésbé sablonos megoldások mögött is ez a gondolkodásbeli változás húzódik. Témáját tekintve a vizitkártya és kabinetkártya persze nem szétválasztható, hiszen a vizitkártyák között is megtalálhatók a rendszeres fényképezések, a foglalkozási portrék vagy a barátságokat megörökítő felvételek, ahogy a kabinetkártyák sem szűkíthetők le ezekre az itt bemutatott katalógusban szereplő és amúgy rendkívül szórakoztató és teátrális típusokra. A különbséget Rohrbach úgy határozza meg, hogy míg az előbbi típus egy „összegzésszerű kijelentésnek” tekinthető, addig az utóbbi egy „pillanatnyi szórakozás” megjelenítése.

A harmadik képanyag csoportba sorolt felvételek többsége családi és baráti kapcsolatokat ábrázol informálisan és humorosan. Kiinduló téziséhez visszatérve Rohrbach szerint ez a fajta fényképezési szokás vezetett a családi fényképezésben később alaptémákká váló születésnapi és vakációs felvételekhez. Számos mulatságos példát láthatunk arra a típusra, amikor ugyanaz a személy egy képen belül többször megjelenik: például a sakkozó férfi, aki saját magával sakkozik, miközben harmadik személyként nézi a meccset, vagy ugyanaz a férfi, aki a kép bal oldalán éppen megérkezik a kinti havazásból, míg a jobb oldalon már a meleg kandallós szobában üldögél. A humor példájaként sok megjátszott, viaskodó kompozíciót is láthatunk, valamint több állatot és kisbabát ábrázoló képet is beválogattak a kiállított anyagba. A kedélyes, sokszor viccelődő megjelenítések mögött a szerző az akkori amerikai valóságban megélt társadalmi és gazdasági nehézségek ellensúlyozását látja. Rohrbach látszólag némileg ellentmondásos tézise, mely szerint a kabinetkártya egyszerre színjátszás és az átlagos mindennapok megjelenítése, vagyis keveredik benne a (kívánt) fikció és a (hétköznapi) tény, voltaképpen a mai fényképezési szokásainktól sem idegen.

Lábjegyzet:

1 A kiállítás következő helyszíne a Los Angeles County Museum of Art (LACMA).
2 John Rohrbach (szerk.): Acting Out. Cabinet Cards and the Making of Modern Photography, Amon Carter Museum of American Art, Fort Worth – University of Califormia Press, Oakland, 2020.
3 Erin Pauwels: „The art of not posing – Napoleon Sarony and the popularization of pictorial photography”, John Rohrbach: I. m., 20–38.
4 Erin Pauwels monográfiája Napoleon Saronyról megjelenés alatt van. https://www.cartermuseum.org/events/virtual-exhibition-talk-acting-out
5 Britt Salvesen: „Second-Class Operators, First-Class Work. The business of cabinet-card photograpgy”, John Rohrbach: I. m., 52–62.
6 John Rohrbach: Acting Out, I. m., 132–142.