Szentirmay Réka: Életvágy

Ata Kandó (1913–2017) néhai férje Hollandiában nemzeti kincs, a legnagyobbak között tartják számon — és nem véletlenül. Ed van der Elsken (1925–1990) életművész volt, a szó legnemesebb értelmében. Mindig a maga ura, de legalábbis vágyainak engedelmes szolgája. Hithű utcai fotós, világvándor, szoknyabolond, a meg nem értettek pártfogója és megörökítője.

"Néhány negatívom egy cseppet elengedte magát az évek során: festői helyen éltem ugyan, de cserébe nem feltétlenül szárazon és penészmentesen. Tényleg úgy gondolom, hogy ezek a karcok jól állnak a képeimnek, akárcsak egy régi festménynek. Így tűnnek csak igazán valódi műalkotásnak."i

A rotterdami Nederlands Fotomuseum 1993 óta őrzi a mester hagyatékának java részét, köztük 42 000 színes diát. Az anyag 70%-án elszaporodó gomba ellen évtizedekig nem létezett igazi megoldás, bár a szakszerű tárolás jelentősen lelassította a pusztító folyamatot. Mindemellett a múzeum restaurátorai 2015-re minden egyes diát átmostak és lefertőtlenítettek. 2016-ban a művész Eye Love You című albumához készült 1000 képről egy továbbfejlesztetett pilótaprogram keretében másolatot készítettek, s végül ezeket a másolatokat restaurálták és digitalizálták, hogy aztán további digitális helyreállítást végezzenek rajtuk. A tesztprogram olyan jól sikerült, hogy a munka hamarosan elérte a napi 200–300 képes sebességet: 2018-ra a színes diák mindegyike sorra került. Mindezt közösségi finanszírozás tette lehetővé, amelynek hála nem csupán az életmű jelentős része került biztonságba, hanem a restauráció tudománya is gazdagabb lett egy új módszerrel.ii Talán még Van Der Elsken maga sem találná ezt túl nagy árnak cserébe azért, hogy képei ma már kevésbé festményszerűek.

A munka eredményeit bemutatandó, Ed van der Elsken Lust for Life [Életvágy] című kiállítása 2019. május 25-e és november 3-a között került megrendezésre a rotterdami Nederlands Fotomuseumban.

Az ifjú Van Der Elsken Amszterdam egy egzotikus hangzású külvárosában, Betondorpbaniii nőtt fel. Innen a Hollandiát 1940-ben megszálló német hadsereg munkaszolgálatra sorozta volna be, ám a náci propagandával egyet nem értő fiatalember egy ügyes trükkel cukorbetegnek nyilváníttatta magát. 1943-ban kezdte meg szobrásztanulmányait Amszterdamban, hamarosan azonban szigorodtak a munkaszolgálat feltételei, így inkább az ország déli részébe menekült; itt bujkált a térséget 1944-ben felszabadító szövetségesek érkezéséig. A felszabadulás után tolmácsként helyezkedett el, majd Belgiumban tűzszerésszé képeztette magát, hogy önkéntesként az aknamentesítők munkáját segíthesse. A háborút követően visszatért a harcokat Betondorpban átvészelő szüleihez. Itt jutott hozzá Weegee (1899–1968) 1945-ben megjelenő Naked City [Meztelen város] című könyvéhez. A New York sötét oldalát vakufénynél felfedező fényképész munkája nagy hatással volt az ekkor 20 éves fiúra. Bár operatőr szeretett volna lenni, villanyszerelői tanulmányokat kezdett. Hamarosan átnyergelt azonban a fotográfiára, vizsgáit egy hágai szakiskolában tette le.iv

1950-ben egy nagy szerelmi csalódást követően Párizsba indult szerelmi bánatát kiheverni. Az első Szajna parton töltött éjszakákat követően, egy ajánlólevélnek hála, hamarosan munkát kapott az 1947-ben alapított Magnum ügynökség sötétkamrájában.v Itt ismerkedett meg a nála 12 évvel idősebb, háromgyermekes, elvált Kandóval, akivel néhány hónapon belül egymásba szerettek és összeköltöztek. A munkát a magánélettől elválasztandó, Van Der Elsken felmondott, és visszatért az utcákra, hogy Párizs bohémjaival töltse napjait sikátorokban, kocsmákban. Ebben az időszakban készültek első ikonikus képei, többek között az ausztrál művésznőről, Vali Myers-ről, akivel élethosszig tartó barátság vette itt kezdetét.vi

A fényképész 1953-ban ismerkedett meg Edward Steichennel (1879–1973), aki ekkor nem mellesleg a MoMA fényképészetre fókuszáló kurátora is volt. Így került Van Der Elsken egy képe a híres The Family of Man (1955)vii kiállítás fotói közé. 1954-ben házasságot kötött Kandóval, 1955-ben pedig Amszterdamba költöztek. Eseménydús év volt ez számukra: megtörtént Van Der Elsken első szólókiállítása a chicagói Art Institute-ben, amely hamarosan Minneapolisban is bemutatásra került, szeptemberben pedig elváltak Kandóval közös útjaik. Ekkor kezdte el dokumentálni az amszterdami underground kultúrát: a kiábrándultság továbbra is kedvenc témái közé tartozott, akárcsak Párizsban. 1956-ban egy holland kisváros könyvkiadójának kantinjában állították ki képeit, majd megjelent első albuma Een Liefdesgeschiedenis In Saint Germain Des Pres [Szerelem a bal parton] címmel. Habár a könyv hatalmas port kavar a valóság cenzúrázatlan ábrázolásával, a fotográfus egyre keresettebbé vált.viii

1959-ben tizennégy hónapos világkörüli útra indult. Új feleségével, a szintén fényképészként dolgozó Gerda van der Veennel (1934–2008) bejárták többek között Afrikát, Malajziát, Japánt, Mexikót és Észak-Amerikát. Visszatértük után azonban nem találtak kiadót, amely az útjukról készült könyvet publikálta volna. Van Der Elsken csalódottságában a film felé fordult. Több kísérleti alkotást készített, majd az évtized közepével egyre forrongóbb társadalmi feszültségek dokumentálásához újból egyre gyakrabban használta fényképezőgépét. 1966-ban végre megjelent az utazásaikat megörökítő Sweet Life [Édes élet], valamint szólókiállítása nyílt az amszterdami Stedelijkben, a város mindmáig legjelentősebb kortárs művészeti múzeumában. Ettől kezdve karrierje rendületlenül ívelt felfelé, folyamatos megbízásai révén rengeteget utazott. Mindemellett második szerelméről, a filmről sem feledkezett el. 1972-ben, Van Der Veentől való válását követően, Olaszországba is ellátogatott, ahol elkészítette Death in the Port Jackson Hotel [Halál a Port Jackson Hotelben] című filmjét. Ebben egykori párizsi múzsájával, Vali Meyers-szel együtt elevenítik fel a párizsi éveket.ix

1972 szeptemberében ismerte meg Anneke Hilhorstot (1949) is, aki hamarosan összeköltözik az ekkor már egy vidéki tanyán, Edamban élő férfivel. A fényképész 1974-től egyre gyakrabban használ színes anyagokat. Habár eddig is készített diafelvételeket, ez idő tájt ejtette igazán rabul a médium. 1977-ben jelent meg első színes albuma, az Eye Love You.x Ezzel a könyvével a korábban szinte kizárólag fekete-fehérben dolgozó művész, aki saját magát a „félresikerültek PR-osaként”xi definiálta, mintegy szimbolikusan, negativitását is hátrahagyta. Barátai az „Ed, csináltál te jó képeket is!” felkiáltással üdvözölték az új korszakot.xii

Az 1980-as években Van Der Elsken folyamatosan alkotott és számtalan albumot publikált. 1984-ben feleségül vette Hilhorstot, aki nem csak a magánéletben, de munkájában is nélkülözhetetlen partnerévé vált. 1988-ban kapta meg első életmű díját. Ironikus, hogy ugyanebben az évben diagnosztizálták halálos betegségét is. Humorérzéke azonban nem hagyta el: 1989-ben Hilhorsttal közösen forgatni kezdte Bye [Viszlát] című filmjét, amely 1991. január 27-én, egy hónappal halála után debütált.xiii

Lábjegyzet:

1 Van Der Elsken: Amsterdam! Oude Foto’s 1947–1970, Van Holkema & Warendorf, Bussum, 1988, 95. A szerző saját fordítása.
2 Gierstberg, Frits (szerk.): Lust for Life – Ed van der Elsken in kleur, Lecturis, Eindhoven, 2019, 247–250.
3 Szó szerinti fordításban Betonfalu, amely az 1920-as években épült kísérleti jelleggel, megfizethető lakhatást biztosítandó az egyre növekvő amszterdami lakosságnak. Az olcsó alapanyagokból készülő házak építéséhez legfőképp betont használtak. Forrás: http://betondorp.org/geschiedenis.html, Letöltve: 2019. november 3. (A szerző saját fordítása.)
4 Van Der Elsken, Ed: De verliefde camera, Hannibal, Amsterdam, 2017, 9–10.
5 Van Der Elsken, Ed: Parijs! Foto's 1950-1954, Bert Bakker, Amsterdam, 1985, 2–3.
6 Van Der Elsken: I. m., 2017, 10–11
7 The Family of Man [Az ember családja] című kiállítást 1955-ben nyitották meg a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA). A Steichen összeállította tárlat a humanista fotográfia történetének egyik legfontosabb állomása, amely jelenleg is megtekinthető a luxemburgi Clervaux városában.
8 Van Der Elsken: I.m., 2017, 11–13.
9 Van Der Elsken: I.m., 2017, 13–16.
10 Van Der Elsken: I.m., 2017, 17.
11 Van Der Elsken , Ed: Jong Nederland, Bert Bakker, Amsterdam, 1987
12 Gottlieb, Katrien: „De sterfotograaf van mislukkingen”, Het Parool, 1990. december 31.
13 Van Der Elsken: I.m., 2017, 17–19.