Albertini Béla: Magyar fotótörténet sorozat

1919. augusztus – 1941. június
Ötödik rész

1920. október elején jelent meg Papp-Vári Elemérné portréja a Tolnai Világlapjában abból az alkalomból, hogy ő nyerte az irredenta imára kiírt pályázatoti (1. kép). A fotográfus neve nem szerepelt a kép alatt; a főszerep a képpel kísért információé volt. Röviddel ezek után minden nap a Magyar Hiszekegy elmondásával kezdődött a tanítás az ország számos elemi iskolájában. *

Október 30-án, szombaton délelőtt gróf Andrássy Gyula nyitotta meg az Iparművészeti Múzeum üvegcsarnokában a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetsége által rendezett III. művészi fényképkiállítást, amely november 15-ig volt nyitva.

Úgy tűnhet, nem fontos kérdés, hogy amatőrfényképezőkről, és ne fényképészekről beszéljünk, de ez csak részben helytálló. E kiállításról szólva is látható lesz, hogy a fényképezők és fényképészek közötti különbségtétel úgy, és olyan tartósan volt jelen a két világháború közötti korszakban, mint hamu alatt a parázs, és esete válogatta, hogy ez a parázs mikor villant fel és mekkora lángot vetett.A tárlatról mint eseményről az ábrázolás érdekében elbeszélést kell írni, de már itt megjegyzést érdemel, hogy e kiállítás szakmai strukturális jelenséget is megtestesített, amely leírást igényel.

Erről szólva fölvetődik egy fotótörténet-elméleti kérdés: miről irjunk fotótörténetet? Azokról a témákról, amelyekhez elegendő mennyiségű, könnyen elérhető forrásunk van, vagy azokról is, amelyekhez nincsenek látványos támpontok, de szakmai fontosságuk miatt voltaképpen megkerülhetetlenek? Azonnal rögzíteni kell, hogy a budapesti III. művészi fényképkiállítás ez utóbbi kategóriába tartozik, mivel korszaknyitányt jelentett a két világháború közötti magyar fotóéletben.

Maga a probléma szélesebb – történetelméleti – alapokhoz visz. Miről, milyen mennyiségben keletkeznek – maradnak fenn – és találhatók meg tartalmas források, ez pedig a dolog természetéből következően többnyire esetleges. Így volt ez a szóban forgó kiállítás esetében is. Fotográfiai szakmai folyóirat 1920 októberében-novemberében Magyarországon nem létezett, így leginkább kézenfekvő, fórum a kiállítás bemutatásra, elemzésére abban az időben nem volt. Ugyanakkor az a tény, hogy – ha csak egy-egy rövid (ún. mínuszos) hír erejéig is –, mintegy másfél tucat különböző politikai, eszmei alapállású sajtóorgánum foglalkozott a kiállítással, jelzi az esemény közéleti, kulturális és művészeti jelentőségét. Elmondható, hogy a korabeli sajtóban megjelent közlemények, képek számos következtetésre nyújtanak lehetőséget, segítik a történtek megértését.

Az egyik elsődleges forrás a kiállítás katalógusaii, amely a maga módján alapvető, gazdag információkat nyújt az utókor érdeklődői számára.

Számomra a cikk írásakor három fotográfiai szaksajtóbeli publikáció ismert a kiállításról. Az első Bécsben, német nyelven látott napvilágotiii. Ennek egy magyar, a kiállítást illetően többszörösen érintett szerzője volt dr. Fejérváry Sándor személyében. Egy másik beszámoló jóval a kiállítás után, az 1921 májusában indult Fotóművészeti Hírek első számában szignálatlan visszatekintésként jelent meg, gerincét a díjnyertesek felsorolása képezteiv. A harmadik egy 1922-es, ugyancsak a Fotóművészeti Hírekben megjelent közlemény, ez az 1920-as kiállítás képeinek technikai eljárásait vetette össze a két évvel későbbivelv. Ezek elsődleges kútfőt jelentenek a kutatáshoz, de mint az a későbbiekben látható lesz, e forrásokat egybevetve olyan ellentmondások bukkannak fel bennük, amelyek forráskritikát igényelnek.

Jelentek meg hosszabb-rövidebb ismertetések a vizuális kultúra hazai folyóirataiban, így a Magyar Grafikábanvi és a Magyar Iparművészetbenvii is. Sajátos gondot idézett elő, hogy a képzőművészeti élet legfőbb publikációs fóruma, Lyka Károly lapja, a Művészet ekkor már nem állt rendelkezésre (a folyóirat 1902-től 1918-ig működött, a funkcióit lényegében átvevő Magyar Művészet Majovszky Pál szerkesztésében pedig csak 1925-től indult). Ez a hiány kétszeresen is sajnálatos. Egyrészt a kiállítás előkészítőinek, szervezőinek és résztvevőinek legfőbb ambícióját a művészeti szférához való tartozás képezte – ekkor különösen erős volt a fotográfia művészi rangjának elismertetéséért folytatott küzdelem. Nyilvánvaló, hogy az érintettek számára egy hivatott képzőművészeti, közelebbről festészeti fórum reagálása nagyon kívánatos lett volna. Másrészt a képzőművészeti szakíró Lyka Károly fotográfiapárti attitűdje jól ismert (erről már esett szó e sorozat előbbi tanulmányában), ráadásul Lyka a szóbanforgó kiállítás legfőbb sajátosságának, a festői fényképezésnek a szószólója volt egykor. Ő azonban – bár nyilvánvalóan a legilletékesebb lett volna – más fórumon sem nyilatkozott a kiállítással kapcsolatban. Lehet, hogy Lyka ekkorra megérezte, hogy a festői fényképezés alkonya nemzetközi síkon már megkezdődött?

Az illusztrált hetilapok közül a dr. Váradi Antal és dr. Falk Zsigmond által szerkesztett Ország-Világ (alcíme: Képes hetilap) ugyanazon számában két helyen is foglalkozott a fényképkiállítással: elsőként az aktuális általános helyzetképbenviii, másodszor pedig egy a tárlatnak szentelt írásbanix. A feltörekvőben lévő polgárság kulturális, művészeti igényeit kielégíteni kívánó, Kiss József által szerkesztett, ekkor már tekintélyes múltra visszatekintő A Hét (alcíme: Politikai és irodalmi szemle) már cikkének címében is érintette a kiállító fotográfusok amatőr illetőleg hivatásos fényképező voltát, és egyes fényképeket erőteljes értékmegkülönböztetéssel ítélt meg.x

Itt ki kell térni arra, hogy a jellegzetesen nagy fényképfogyasztó, konzervatív képes hetilap, a Vasárnapi Ujság nem foglalkozott a kiállítással, és Herczeg Ferenc egyre inkább fényképbaráttá váló lapja, az Új Idők (indulás 1894-ben) sem emlékezett meg róla. Ugyanakkor megemlítendő, hogy az 1854-től hetente megjelenő Vasárnapi Ujságot 1920-ban ritkábban adták közre, és az események úgy alakultak, hogy a III. művészi fényképkiállítás megnyitása (október 30.) éppen két lapszám megjelenése közé esett (20. szám: október 24., 21. szám: november 14.).

Kabos Endre 1913-ban indult lapját, az Érdekes Újságot (alcím: Képes szépriodalmi hetilap), amelyet sorozatunkban már korábban is megidéztünk, különös kapcsolat fűzte a kiállításhoz.Az Érdekes Újság cikket nem közölt a kiállításról, viszont heteken át több számában válogatást nyújtott a kiállított képekből; ezt esetenként a hátsó borítón tette meg, ami a teljes lapfelület betöltését jelentette – tehát kiemelt jelentőséget tulajdonított a bemutatott képnekxi, máskor pedig kisebb méretekben jelentek meg a lap belső oldalainxii. Megjegyzem, hogy más sajtóorgánumban eddig nem találtam fotográfiát a kiállításról. Lehet, hogy az állt emögött, hogy Az Érdekes Újság – mint fényképekre általában is erősen építő lap – valamilyen módon megszerezte a kizárólagos jogot a kiállítás képeinek közlésére (mint a későbbiekben látható lesz, ennek volt is személyi oka). Csak feltételezni lehet, hogy a Vasárnapi Újságban és az Új Időkben esetleg azért nem írtak a tárlatról, mert a fentebbiek folytán nem kaptak közlésre képeket.

Ekkoriban a Bangha Béla, harcos jezsuita szerzetes által 1919-ben szervezett Központi Sajtóvállalt orgánumai, a Nemzeti Újság és az Új Nemzedék foglalták el a napilapok közötti vezető szerepet. A Túri Béla katolikus pap szerkesztette Nemzeti Újság (alcím: Keresztény politikai napilap) a kiállítás megnyitójának másnapján rövid hírt adott közrexiii, Az Új Nemzedék (főszerkesztő: dr. Milotay István, felelős szerkesztő: Krüger Aladár dr.) pedig pár nap múltán reagáltxiv.

A nagy múltú, ekkortájt mérsékelten konzervatív Pesti Hírlap (főszerkesztő: dr. Légrády Ottó, felelős szerkesztő: Lenkey Gusztáv) a hírek között egyes szerzők munkáinak kiemelésével szólt a kiállításrólxv.

A konzervatív liberális irányt követő napilap, Az Újság (felelős szerkesztők: Ágai Béla és Kóbor Tamás) értékelő tudósítást nyújtott a tárlatrólxvi.

Az 1920-ban a 67. évfolyamában járó Pester Lloyd (alcím: Morgenblatt [Reggeli lap], főszerkesztő: Vészi József, felelős szerkesztő: dr. Friedrich Tivadar) nemcsak egyes, a lap által kiemelt kiállítókról tájékoztatott, de néhány esetben közölte a bemutatott képek címeit isxvii.

Az „újságmágnás”xviii Miklós Andor sajtóbirodalmának liberális lapjai közül a Magyarországxix, és a Mester Sándor főszerkesztése alatt működő Pesti Naplóxx közölt hírt a kiállításról a megnyitó másnapján.

A polgári radikális Világ néhány kiállított kép rövid elemzésével tűnt ki a híradásokat közlő napilapok közül.xxi

A Kis Ujság című bulvárlap (alcím: Képes politikai napilap) sajátos módon közelített a kiállításhoz. Időben minden más lapot megelőzve hozott egy viszonylag hosszú írást (a többsoros alcím előrevetítette a kiterjedt tartalmat), amely a közelgő tárlat apropóján egészen a 19. század végéig visszatekintve kissé zanzás (siker)történetet nyújtott a magyar fotóművészet eredményeiről, majd egy interjúval zárta le a „h. s.” szignóval ellátott szöveget. A cikk a szombati megnyitót megelőző kedden jelent megxxii. Érdekesség, hogy a lap szerkesztősége a maga részéről ezzel elintézettnek tekintette a kiállítást, magáról az eseményről a Kis Ujság a későbbiekben semmit sem írt.

A kiállítás előkészületeiről egyelőre nincs ismert forrás. Az időzítés az adott viszonyok között mindenestre sikeresnek tekinthető. 1920. július 19-én lett miniszterelnök gróf Teleki Pál, s ezzel lezárult a vesztes világháborút és a forradalmakat követő zavaros politikai időszak rövid életű „strandkormányainak” a regnálása; megkezdődött a politikai – és némileg a gazdasági konszolidáció isxxiii. A kiállítás nyitva tartásának idején zajlott le a Soltra-ügy: Soltra József rendőrt, aki randalírozó szélsőjobboldali különítményeseket akart november 10-én este az Oktogon közelében megfékezni, a rendbontók lelőtték. A rendőrgyilkosság, amely parlamenti felszólalások témájává is vált, és amit valamennyi újság napokon át taglalt, hatással volt a törvényes rend helyreállításának folyamatára is.

Az alapvető feltételek a fotóélet újjászervezéséhez tehát adva voltak, bár a külpoiitikai viszonyok hordoztak fenyegető elemeket, s a gazdaságot is több területen szorító körülmények jellemezték. A kiállítás megnyitásáról hírt adó lapok első oldalaikon tudósítottak arról, hogy az ország halaszthatatlan határidőt kapott a békeszerződés ratifikálásáraxxiv, és a törvényi becikkelyezés országgyűlési előkészületei is éppen a kiállítás idején zajlottak. Jött értesülés a Magyarország harapófogóba zárását célzó kisantant megalakításának terveiről isxxv. Az infláció ijesztő vágtában száguldott: 100 koronáért 1914. június 1-én 103,10 svájci frankot adtak Zürichben, 1916. június 1-én 84,60-at, 1918. december 1-én 30,15-öt, „…és tegnap már 70 koronát kellett 1 svájci frankért fizetni” – írta 1920. október 31-én Az Estxxvi. Eközben a budapesti pályaudvarokon vagonok százaiban éltek az elszakított területekről érkezett menekültekxxvii, a kiállítás megnyitása körüli napokban pedig rendkívüli lehűlés történt az országban; „Az utolsó ötven esztendőben nem volt ilyen hideg október végén: Budapesten -9, Szegeden ma már -10 fokot észleltek” – olvasható Az Est október 31-i, vasárnapi számábanxxviii, miközben a főváros súlyos fahiánnyal küzdött.xxix A kulturális, művészeti élet mindazonáltal lendületben volt; október 30-án az Operaházban a Lakmé, a Nemzeti Színházban Az aranyember, a Budaiban a Leányvásár, az Új Színházban A szerelem iskolája, a Magyar Színházban Sardou Fedorája ment. A Pesti Hírlap november 3-án (szerdán) arról tudósított, hogy a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében vasárnap délelőtt tartották meg a tudományegyetem új fakultása, a Közgazdasági Kar ünnepélyes megnyitóját; a rendezvény Horthy Miklós kormányzó beszédével kezdődöttxxx.

A fényképkiállítást megnyitó ifj. Andrássy Gyula gróf (1860–1929) személye az adott viszonyok között sajátosan fontos volt. Az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó közös külügyminisztere (1918), és bár még ekkor is aktív részese volt a hazai politikai életnek, itt inkább a művészet világának egyik legjelentősebb prominens személyeként vett részt. Ebben az időszakban ő volt az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat és a Nemzeti Szalon elnöke. A hazai fotóművészet legitimációját is erősítette, hogy elvállalta a megnyitót. Kevéssé közismert Andrássy szerepe a két háború közötti kulturális, művészeti élet szempontjából kiemelt jelentőségű kulturális fölény fogalom megjelenését illetően. Ezt a közvélemény általában gróf Klebelsberg Kuno (1875–1932) kultuszminiszter (1922–1931) nevéhez köti, ami annyiban helytálló is, hogy ez az ő Trianon utáni kultúrpolitikájának egyik központi eleme volt, ám nem ő hivatkozott először kulturális fölényre. A fogalom Andrássy megfogalmazásában implicite már 1912-ben felbukkant, amikor a Nemzeti Szalon Nyugdíjintézete javára kiadott Almanch előszavát írta. „Nyelvünket nem értik Európában. Tudományunk, szépirodalmunk nagyrészt zárt könyv az idegenek előtt. Nemzetközi hatást, tekintélyt, kulturális súlyt [kiemelés tőlem – A. B.] leggyorsabban és legbiztosabban művészetünkkel szerezhetünk. [...] Az igazi művészet azon tényezők egyike, amellyel belső értékünket növelni lehet. A művészet erősíti azt az »olvasztó felsőbbséget«, amely, mint Széchenyi mondja mindig győzött az erőszakon«, s a mely (sic!) nemzetünk létét jobban biztosítja minden más tulajdonságunknál”xxxi. Arra érdemes itt felfigyelni, hogy ehhez a felvetéshez a képzőművészet, a vizuális kultúra adta az indítékot. A közelítés ezúttal külpolitikai él nélkül való volt (ne feledjük, hogy még csak 1912-őt írtunk), bár az olvasztó felsőbbség hangsúlya elég egyértelmű. Pár nappal a trianoni békeszerződés aláírása előtt már a fogalom tételes alkalmazása látható Andrássynál egy folyóiratbeli publikációban. (A volt külügyminiszter nyilván pontosan tudta, hogy mit kell majd aláírni.) „Az állam régi nagyságát csak a nemzet erkölcsi és szellemi nagysága állíthatja helyre. Csak kulturális fölényünk szerezheti vissza azt a világállást, azt a hatalmat, azt a tekintélyt, mely minket megillet, s melyet hibák és szerencsétlenség következtében ideiglenesen elvesztettünk. És csak kulturfölényünk (sic!) fogja azt biztossá tenni és megtestesíteni, amit a természet rendje, ügyes politika s kedvező szerencse visszaadhat”xxxii. Azért is lehet indokolt megnézni az eredetét, mert a kultúrfölény fogalom visszatükröződését a fotókultúrában már e kiállítással összefüggésben is konkrétan fogjuk látni, s a későbbi években is többször felbukkan majd.

Andrássy, bár aktív királypárti politikus volt, ekkor óvatosan ítélte meg az államfő személyének problémáját: „…ma a királykérdés eldöntését vétkes könnyelműségnek tartom” – írta egy kis könyvecskéjében 1920-banxxxiii. Az is figyelmet érdemel, hogy az 1918–1919-es forradalmakról szólva elítélte az eseményekben résztvevő zsidó vezetőket, de a zsidóság egészének megítélésében a differenciálást tartotta kívánatosnak; „Nem szabad egy felekezetet, vagy egy egész fajt a maga összességében elítélni, lenézni, sértegetni, mert elkerülhetetlen, hogy ezzel számtalan nemes és becsületes egyént vérig ne sértsünk és mert ez elkerülhetetlenül igazságtalan is, hisz a faj és a felekezet nem lehet felelős egyesek bűneiért.”xxxiv E sorozat korábbi közleményeiből tételesen látva az 1919–1920. évi antiszemita megnyilvánulásokat, ez a disztinkció tanulságos. Elmondható, hogy Andrássy megnyitási felkérésének nem csak protokolláris és művészeti szempontjai voltak.

A katalógus előszavát Az olvasóhoz! címmel dr. Fejérváry Sándor (1887–1927), a kiállítás igazgatója írta. Fejérváry életútjáról, szakmai pályafutásáról részletes információk olvashatók a Fotóművészet 2018. évi 2. számábanxxxv. Ezért róla ezúttal csak annyit célszerű megemlíteni, hogy ekkor, 1920 októberében még nem lehetett tudni, hogy közel fél év múlva Teleki Pál egyik utolsó miniszterelnöki ténykedése nyomán Fejérváry doktort a forradalmak idején tanúsított hazafiatlanság vádjával kirúgják a Legfőbb Állami Számvevőszéken betöltött segédtitkári állásából.xxxvi

A katalógus és a kiállítás egészének részletes elemzésére terjedelmi okok miatt a folytatásban kerül sor. *

A hazai fotótörténet-írás látóteréből még sajnálatosan hiányzik A Társaság című „Szépirodalmi és társadalmi képes hetilap” (1914–1944) beható elemzése. Pedig a 19. század végén létesült Park Club előkelő egyesület sajtóorgánuma a maga idejében fontos tere volt a a társaság tagjairól – főként az oda tartozó hölgyekről – készített fotóportréknak és egyes, a felsőbb rétegek körében lezajlott események riportképeinek. A lap az 1920-as évek elején a politikai konszolidáció egyik jeleként Endrődi Béla (1886–1956) – neve 1916-ig Kupricz – szerkesztésében gyakran adott helyet a korábban már érintett Gaiduschek Erzsi elegáns Erzsébet téri műterméből kikerült, a nagyvilágot reprezentáló képeknek.

A felső társadalmi rétegek számára annak idején kiemelt eseményt jelentettek az alagi lóversenyek. Az egyik ottani rendezvényről Waltner Berta (1894–1993) fényképeit közölte A Társaság 1920 novemberében. A fotográfusnő a hazai állatfényképezés legjelentősebb képviselője volt – életútjáról és munkásságáról 2017-ben hangzott el egy konferencia-referátumxxxvii. Az itt látható lóverseny-fotográfia folyóiratbeli megjelenési formátuma miatt is figyelmet érdemel. (2. kép) Abban az időben nem volt mindennapos az erőteljesen a lényegi mozzanatra koncentráló képkivágás; ekkortájt még nem élt az a későbbiekben kialakult séma, hogy az ilyen típusú felvételeken a mozgás irányában kell több helyet hagyni, hanem maga a mozgás megragadása képezte a fotográfusi teljesítményt.

Egy másik fénykép A Társaságban egy belpolitikai szempontból fontos eseményről tudósított. A fentebb érintett rendőrgyilkosság áldozatának temetésén a kormányzó is megjelent. Horthy demonstratív részvétele, s az erről készült címlapkép – az általunk már jól ismert Müllner János felvétele – (3. kép) azt jelenítette meg, hogy a kormányzó elhatárolódik a szélsőjobboldali önbíráskodó különítményesektől, és a törvényes rend megőrzését kívánja – továbbra se feledjük; 1920 novemberében járunk. Megjegyzést igényel, hogy Müllner nem tartozott A Társaság által foglalkoztatott fotográfusok közé – ő a lap társadalmi szintje alatt volt. Ebben az esetben nyilvánvalóan az történt, hogy a szerkesztőség politikai érdeke azt kívánta, hogy legyen egy címlapképük Horthy szerepléséről, és Müllner, a rutinos riporter ezt minden további nélkül abszolválta.

Lábjegyzet:

1 Tolnai Világlapja, 1920/23. 5. – A vezetéknév írását illetően vannak eltérések: a Tolnai Világlapja és más források a „Pap-Váry” írásmódot alkalmazták, a síremléken a „Papp-Váry” változat szerepel.
2 A Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetsége III. művészi fényképkiállítása az Iparművészeti Múzeumban: 1920. október 30 – november 15. [Előszó:] dr. Fejérváry Sándor, Bp., MAOSZ, 1920. számozatlan oldalak.
3 Fejérváry Alexander: Dritte Ausstellung künstlerischer Photographien des Landesverbandes ungarischer Amateurphotographen, Photographische Korrespondenz, 1920/12. (723.) 320–321.
4 A III. művészi fényképkiállítás”, Fotóművészeti Hírek, 1921/1. 10.
5 Figyelő: „A technikai eljárások változásai a két utóbbi évben”, Fotóművészeti Hírek, 1922/7. 118–119. A III. művészi fényképkiállítás, Fotóművészeti Hírek, 1921/1. 10.
6 Pinterits Tibor: „Művészi fényképkiállítás”, Magyar Grafika, 1920/9. 142–143.
7 Fejérváry Sándor: „III. művészi fényképkiállítás”, Magyar Iparművészet, 1920/2. 94–95.
8 Bende János: „Kiállítások”, Ország-Világ, 1920/45. 543.
9 Ludvig Zsigmond: „Művészi fényképkiállítás”, Ország-Világ, 1920/45. 544.
10 Faludi Iván: „Amatőrök és szakfényképészek: (Művészi fényképkiállítás az Iparművészeti múzeumban” (sic!), A Hét, 1920/34. 525– 526.
11 Az Érdekes Újság, 1920/44.; 1920/46.; 1920/47.; 1920/48.; 1920/50.
12 Az Érdekes Újság, 1920/ 44. (okt. 28.) 23. – két kép; 1920/45. (nov. 4.) 23. – három kép; 1920/47. 23.
13 Két kiállítás az Iparművészeti Múzeumban, Nemzeti Újság, 1920/258. 5.
14 (Fényképkiállítás az Iparművészeti Múzeumban), Új Nemzedék, 1920/259. 7.
15 Művészi fényképkiállítás, Pesti Hírlap, 1920/258. 4.
16 Művészi fényképkiállítás, Az Újság, 1920/258. 4.
17 Ausstellung künstlerischer Photographien, Pester Lloyd, 1920/258. 7.
18 Az „újságmágnás” fogalmat illetően copyright: Lengyel Géza (Lengyel Géza: Magyar újságmágnások, Bp., Akadémiai Könyvkiadó, 1963.)
19 A Magyar Amatőrfényképezők III. művészi fényképkiállítása, Magyarország, 1920/258. 7.
20 Fényképkiállítás, Pesti Napló, 1920/258. 5.
21 „Művészi fényképkiállítás”, Világ, 1920/258. 5.
22 h. s.: „Egy uj [sic!] magyar iparág fejlődése: A magyar fotóipar és művészet útja – Fotografáló főhercegek. – E hónapban megnyílik a fotoművészeti [sic!] kiállítás. – Mit mond az Amateur Fotografusok Országos Szövetsége: A »Kis Ujság« tudósítójától”, Kis Ujság, 1920/250. 2.
23 Teleki személyéről, tudományos, közéleti, politikai pályafutásáról jó összefoglalást nyújt a Rubicon történelmi magazin 2016. évi 5–6. száma.
24 November 15-éig kell ratifikálni a békszerződést: Az entente jegyzéke a magyar kormányhoz: Páris, október 30, Az Est, 1920/258. 1.
25 „Megalakul a kis-entente: Romániáé lesz benne a tulsuly”, (sic!) Az Est, 1920/258. u. o.
26 „A magyar korona láztáblája…,” Az Est, 1920/258. 2.
27 „A nyugati pályaudvaron 728 vagon áll, telve lakóval. A postacsarnoktól egészen a rákosi rendezőig vagon-vagon mellett. […] kérdéseinkre türelmetlenül, szemrehányóan felelgetik a vagonlakók: – Ma reggelre már minden kocsiban befagyott a víz. […] Alig múlik el nap, hogy tíz-húsz vagon ne érkeznék.” Az Est, 1920/258. 6.
28 Az Est, 1920/258. 4.
29 NAPI HIREK „– A fűtetlen iskolákból ma hazaküldték a tanulókat. Ma a hőmérő a fagypont alá süllyedt, a dermesztő hideg szél a legzordabb telet juttatta eszünkbe. Az iskolák ezért ma beszüntették az előadást és a tanulókat hazaküldték, mert a főváros tanácsa még nem adott engedélyt a fűtésre.” Kis Ujság, 1920/257. 3.
30 Az egyetemi közgazdasági kar megnyitó ünnepe, Pesti Hírlap, 1920/259. 4.
31 Andrássy Gyula: „Előszó: A Nemzeti Szalon Almanachja” – Almanach (képzőművészeti lexikon), szerk. Déry Béla, Bányász László, Margitay Ernő, Bp., Légrády Testvérek Nyomdája, 1912. 17., ill. 18.
32 Andrássy Gyula: A nemzeti főváros hivatása, Magyar Helikon, 1920/2. 53.
33 Andrássy Gyula: A királykérdés jogi szempontból, Bp. Pfeifer Ferdinand-féle nemzeti könyvkereskedés (Zeidler Testvérek), 1920. 21.
34 Andrássy Gyula: Gondolatok néhány belügyi kérdésről, Bp., Pfeifer Ferdinand-féle nemzeti könyvkereskedés (Zeidler Testvérek), 1920. 11.
35 Albertini Béla: „Egy elvetélt albumterv. 2. rész: A teljes kudarc”, Fotóművészet, 2018/2. 116–118.
36 Albertini Béla: u. o.
37 Vörös Éva: »Az állatfénykép specialistája« Waltner Berta. A Magyar Fotótörténeti Társaság Fotográfusnők konferenciája a Petőfi Irodalmi Múzeumban – 2017. május 24.