Szalai Zsolt: Győr fényképészei a tizenkilencedik században

A fényképezés története Győrött (is) a vándorfényképészek megjelenésével kezdődött, akik néhány napig tartózkodtak a városban, és a helyi sajtóban hirdették szolgáltatásukat. Jellemzően az evangélikus konvent udvarán, a Rába-parton állították fel ideiglenes, üvegtetős építményeiket. Ezzel egyidőben a fotográfia iránti érdeklődés a városban élő tudósok részéről is megmutatkozott, jóllehet tudomásunk szerint nem művelték a mesterséget, vagy a tudományos kíváncsiságtól hajtva csak rövid ideig kísérleteztek vele. Jedlik Ányos fénytani kísérleteihez több eszközt is vásárolt, amelyeket győri, pozsonyi, majd pesti időszakában is használt, illetve gyarapította vele a bencés szertárakat. 1842-ben Bécsben vásárolt kamerájához a saját mérései alapján készíttetett lencsét Fájth János pesti optikussali, a bencés gimnázium fizikaszertárának taneszköztárába pedig már az 1830-as években bekerült egy – Prokesch bécsi optikustól – vásárolt osztógép, illetve egy, a camera obscura elvén működő szemmodell is. Jedlik 1847-ben feljegyzéseket készített a fénytani kutatásaihoz kapcsolódóan, és a Királyi Magyar Természettudományi Társulat előtt előadásokat tartott a fényképezésről.ii Levelezéséből arra is fény derül, hogy más szerzetesekkel együtt élénken érdeklődött a fotográfia technika újításai iránt, és pl. 1852-ben, Kruesz Krizosztom későbbi pannonhalmi főapát az albuminpapír receptjét küldi el neki.iii

A fénnyel írt képek iránti igény különös módon sejlik fel a színházi előadások színlapjain. Beke László tanulmányában hivatkozik Gaetano Pecci Theatrum Mundi győri bábszínházi előadássorozatára, és ugyanebben az évben érkezett Stockholmból Wilhelm Pratte és testvére is, akik 1837-ben 11 előadást tartottak. Műsorukon a lovagdrámák mellett látványos mechanikus produkciók szerepeltek. A plakáton szellemekkel (valószínűleg árnyképekről), torzított, kicsinyített, nagyított mozgó és eltűnő alakokkal ajánlották a műsort.

Már ekkor feltűnt Skopáll József is, aki 1837. szeptember 27-én Der See-Kampf (A tengeri csata) című, 3 részből álló önálló tűzijáték-műsorral jelentkezett a Rába-part melletti práter területén kialakított arénában. 1844-ből is van adat győri pirotechnikusi működésérőliv, közben azonban Pozsonyban és Bécsben is rendszeresen szerepelt. A Der Wanderer című lap 1839-ben a pozsonyi Sommertheaterben rendezett színielőadás kísérőprogramjaként említi Skopáll nagy sikert arató tűzijátékát, majd pár héttel később arról is beszámol, hogy egy baleset következtében kis híján leégett a színház, mivel Skopáll közelben álló sátra tüzet fogott. A szeptemberi Tempel der Verehrung (A tisztelet temploma) című tűzijáték-előadás azonban minden korábbit felülmúlt. Az 1841–42-es évadban, az akkor Bécs elővárosának számító brigittenaui Colosseumban több alkalommal prezentált tűzijátékot, amelyek plakátjain olyan győri vegyésznek és pirotechnikusnak nevezik meg, aki már több alkalommal ejtette ámulatba a közönséget.v

A színház és fotográfia kapcsolatát azonban legjobban a Pestről érkező Esche testvérek 1848. május 21-i győri előadása mutatja be, amely „nagy mutatványa a’ láttani fényképeknek és a’ szin- (sic!) és vonaljátékoknak”vi, amelynek keretében laterna magicával táj-, élet- és árnyképeket vetítettek a közönségnek.

A vándorfényképészek közül elsőként Miklosovits (a szövegben Mikloskovits) Károly, dagerrotípiákat készítő fényképész 1844. január 2-án és február 1-én ad fel hirdetést a Das Vaterland című lapban, amely szerint Jgl Gottlieb házában, a Torony utca 161. alatt vállal portrékészítést.vii

Kernstok Károly (valószínűleg az 1873-ban született id. Kernstock Károly festőművész nagyapja) 1844 októberében két alkalommal hirdette a Jellenek építőmester házában található dagerrotípia-műhelyét a Das Vaterland című lapban.viii Működéséről nem sokat tudunk, de egy bizonytalanul C. K. monogramnak olvasható jelzésű sópapír fénykép 1848-ból megtalálható a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Gyűjteményében.ix

Nagy István, aki összeállította a győri fotótörténet eddigi egyetlen kismonográfiáját, azt állítja a már színezett képeket is készítő Limbeck Józsefről, hogy csak néhány hétig lehetett Győrbenx, de más források bizonyítják, hogy győri polgár volt, üveges mesterként üzletében 1847-ben dagerrotípiák készítésére is vállalkozott. A Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményében megtalálható egy nyomtatvány, amelyen mint ablakos hirdeti magátxi, de az 1848-as győri nemzetőrök összeírásánál is épp a hirdetésben megadott címen szerepel,xii a családról pedig tudni lehet, hogy a társasági élet szempontjából is népszerű Limbeck kávéházat üzemeltette.

A pozsonyi Bubenik János szintén 1847-ben adott fel hirdetést, amelyben felajánlotta, hogy kéthetes tartózkodása alatt három nap alatt megtanítja az érdeklődőknek a dagerrotípiakészítés mesterségét.xiii

A fotótörténet számára csak nemrégiben bukkant fel Mayrhofer József neve, aki győri szemináriumi tanárként, majd kanonokként foglalkozott a fotográfiával. Önéletrajzában ezt írta: „15 éven keresztül foglalkoztam továbbá elektromos és optikai kísérletekkel és játékokkal, mindenekelőtt a készítésükkel és illúziókkal; komolyabban photographiai vázlatokkal, és képmások készítésével, amely mesterségnek Győrben én voltam az első és egyetlen felszínes tudású mestere. 1844-től dagerrotípiával, de komolyan csak az 1849. évtől, amikor a photographiát is feltalálták.”xiv Flesch Bálint, Ormos József és Sor Zita a Mayrhofernek tulajdonított fotográfiákat bemutató könyvben közölt tanulmányuk szerint a dagerrotípiát és a fotográfiának tekintett és nevezett pozitív-negatív eljárást különböztethette meg Mayrhofer, de elképzelhetőnek tartják azt is, hogy a korban a dagerrotípia és a talbotípia nemritkán ugyanazt jelentette.xv Mayrhofer 1847-es önarcképe, egy színezett talbotípia az első általunk ismert győri fotográfia.

Skopáll József 1814. október 15-én született Zoboron (ma Nyitra egyik városrésze). Az 1848–49-es szabadságharcban honvéd tüzér főhadnagyi rangot kapott, röppentyűket gyártott a nagyváradi fegyvergyárban. Az első feleségével, Reith Jozefával kötött házasságából született gyermekei anyakönyvi bejegyzéseiben előbb gépész, majd műkészítő, szerszámkészítő foglalkozást is találunk. Az első győri iparmű-kiállításon, 1846-ban két általa készített zongorával vett részt, amelyekért dicséretben részesült ugyan, de a kiállítás bírálati jegyzőkönyve szerint az első „meg nem felel a’ zongorászat igényeinek”, és a másodikkal szemben is több kifogást támasztottak. Ugyanakkor megjegyzik, hogy a kalapácsok bőrözése jól sikerült, és mivel a hangszert a saját számításai alapján készítette és láthatóan fejlődik ezen a téren, méltányolják igyekezetét. xvi További hangszerkészítő ténykedéséről mindenesetre nem tudunk többet.

A Hazánk 1848. április 29-i számában ad hírt arról, hogy Skopáll megnyitotta műhelyét, de vándorfényképészként többször utazott a környező városokba. A sajtóban több nyomát is megtalálni bécsi fotográfusi tevékenységének, noha ott készült fényképet ezidáig nem ismerünk. 1853-ban a Wiener Theatersblattban jelent meg Karl Mahlknecht hirdetése, amely szerint átveszi Skopáll fényképész Haarmarkt 730. alatti, 4. emeleti lakását.xviiA Wiener Zeitung 1857-ben pedig hírt ad egy olyan nagyítókameráról, amelynek alapjául a Skopáll-készülék szolgált. xviii

1868-ban a karmelita kolostor Rába-híd felőli oldalánál állította ki képeit. A Győri Közlöny tudósítója nem fukarkodott a dicsérő szavakkal: „Napokban megtekintettük Skopáll József fényképésznek a karmelita-téren felállított utazó-műdéjét, az ügyességgel s ritka csinnal szerkesztett jármű valóban meglepett, s el nem mulaszthatjuk a tisztelt közönség részvétét fölhívni, az áldozatoktól vissza nem rettenő művész ez ujabb remekére annyival inkább, miután az abban nézésre kitett fényképek, mint művészi tökély, mint pedig érdekességüknél fogva igen kellemes látványul szolgálnak.”xix (sic!)

1870. november 20-án halt meg Ménfőn; éppen a vasúti pálya próbaútján résztvevők megörökítésére készült. Felesége, Maria Lameur, aki maga is dolgozott a műteremben, Skopáll halála után Skopáll özvegye néven vitte tovább az 1861-től Mosonmagyaróváron is működő üzletet, Győrben pedig a Rábaszer u. 30. alatt épített új műtermet.

Skopáll ismerte Győrben élő kortársát, Mayrhofer József kanonokot, akinek több képén is feltűnnek Skopáll műhelyének a kellékei. Több, Mayrhofer portréját ábrázoló talbotípián is felismerhető a jelzettel ellátott Skopáll-képeken látható terítő, az albuminképeken pedig a műtermi enteriőr egy-egy részlete. Mayrhofer fényképei Mohl Antal és Ebenhöch Ferenc által összeállított albumokba ragasztva maradtak ránk, amelyeket azonban más fotókkal is kiegészítettek. Skopáll felvételei a győri bencés múzeumba kerültek, de ebben az anyagban is található legalább egy, a Mayrhofer-albumokból kivett darab, így a szignáltakon, és egyéb jellegzetesség alapján elkülöníthető fényképen kívül szerzőségük nehezen megállapítható. Míg Mayrhofer albumai többnyire egyházi személyek, papnövendékek, tanítóképzős diákok arcképeit tartalmazzák, addig Skopáll felvételein polgári személyek, kereskedők, jogászok, katonák láthatók, nagyjából egyenlő arányban férfiak és nők. A Skopállnak tulajdonított fotókon megjelenő alakok azonosítása nehéz, mivel csak néhány fényképen szerepel az ábrázolt személy neve. Az 1850-es évek második felétől készített vizitkártyái már jobban adatoltak.

A sópapírra készült felvételek között találjuk az első városfotókat is. Skopáll Torony utcai műterme mellett magasodott egykor a győri tűztorony. Ennek tetejéről készülhettek a várost panorámaszerűen pásztázó fotók, amelyek a mai Arany János utcát a Rába-part irányába, a Baross utat, illetve a Szent Ignác-templomot és környékét örökítették meg. (Városfotó

Szintén vitatható szerzőségű az a négy – a fotókat közreadó Perger Gyula által szintén Mayrhofernek tulajdonított – fénykép, amely egy győri orvos, Schemnitz (vagy Schemitz) Károly Király utcai házának ablakából készült 1855-ben. Perger Szilágyi Gábor 1966-os tanulmánya alapján jelenti kixx, hogy a képeket egy nézőpontból, de különböző expozíciós időkkel, a kamera elmozdítása nélkül készítették. A kamera valóban ugyanazon a helyen van, mindenesetre a három (illetve a Mayrhofer-albumokban találtakkal együtt már négy) kép közül egy biztosan több nappal előbb vagy később készült, mivel azon több házról is hiányoznak a spaletták, és az egyik ház kéménye is más. Az 1876-os bencés értesítő említi, hogy Bierbauer Lipót bencés tanár Schemitz Károly által készített, győri helyszíneket ábrázoló fényképeket adományozott a régiségtárnak.xxi Schemnitz orvos volt, és bár ez idáig nem tudtunk az ilyen irányú érdeklődéséről, de elképzelhető, hogy a szóban forgó képek mégsem Skopáll vagy Mayrhofer munkái.

A Molnár és Brodszky fényképészet 1862-ben Pestről érkezett Győrbe, de több más városban is működtek „időszakosan”. Előbb a vásártéren, majd az Evangélikus Konvent udvarán működő műtermet használták. Molnár József és Brodszky Sándor 1870-ig dolgozott Győrött. A Mayrhofernek tulajdonított fotográfiák közül több az ő műtermükben készült, tehát Mayrhofer vagy nemcsak Skopáll műtermét használta, hanem másokét is, vagy ezen fotók esetében is megkérdőjelezhető a szerzősége.

1874-ben nagyszámú vizitkártya került be a győri múzeumbaxxii, amelyek főleg győri (Skopáll, Skopáll Özvegye, illetve Molnár és Brodszky, Kutenits), de bécsi, komáromi, pozsonyi, vagy éppen kairói műtermekben készültek. Bár az összes fénykép már nincs meg a múzeumi gyűjteményben, mégis jelentős számú győri polgárról rendelkezünk információval, ugyanis a verzók többségén a fényképezett személyek neve, tisztsége, vagy életrajzi adatai is szerepelnek, illetve éppen ezek szolgálnak forrásként a korabeli műtermekről.

A helyi újság hirdetéseit, naptárakban közzétett szaknévsort lapozgatva feltűnő, hogy milyen más, a fotográfusitól nagyban különböző polgári foglalkozást űzők próbálkoznak meg a fényképezéssel. Nagy Mihály Újvárosban, a főutcán a tésztagyárában nyitott műtermet. 1863–64 között foglalkozott fotográfiával, a helyi újságban adott fel hirdetéseketxxiii, és porcelánképek készítését is vállalta, de képet tőle nem ismerek. Nagyobb sikert a száraztésztáival aratott, amelyeket a fővárosba és külföldre is szállított, és az 1868-as párizsi világkiállításon aranyérmet nyert. Ő tette külföldön is ismertté a tarhonyát, de 1870-ben már a zacskós leveshez hasonló „leves pótlékot” is forgalmazott, az 1879-es szegedi árvíz károsultjainak pedig légmentes dobozokban küldött készételt.xxiv

Az 1860-70-es években Győrött működő fényképészek közül többen az Országút 27. (mai Bajcsy-Zsilinszky út) alatt hirdették magukat. Előbb Ország, Erdély M., majd Fischer L. és Brodszky Mór is használta ezt a műtermet. Utóbbi 1887-ben átköltözött a Kármelita tér 3. szám alatti házba, majd a hely szűkössége miatt visszakötözött. Fiának, Brodszky Miklósnak a Deák utcában nyitott üzletet, majd 1895-ben felépítette a Széchenyi téren az első állandó műtermet. Ez volt Győr egyetlen napfényműterme, amelyet 1931-től – 1963-as átalakítása után is – a Jánossy család használt az 1990-es évekig. xxv

Skopáll Tűztorony utcai műhelyét Mandausz János vette át 1879-től, 1898-ban viszont már a Kossuth utca 30. alatt volt Mandausz műterme. 1901-től képeslapokat is kiadott, amelyeken műtárgyfelvételek mellett városképek, egyházi épületek láthatóak. Festő-restaurátorként is dolgozott, magán- és egyházi megbízásokat egyaránt teljesített, és a hirdetései szerint nemcsak festészettel és restaurálással, de fényképretusálással is foglalkozott. A győri bencés rendház 1697-es freskósorozatát 1882-ben restaurálta, még szignójával is ellátta – ezt a korban ugyan dicsérték, ám a legutóbbi feltáráskor kiderült, hogy egyszerűen átfestette egy újabb olajréteggel, de szerencsére sikerült helyreállítani az eredeti freskót.xxvi 1920-ban halt meg Esztergomban, ahol 1904 óta lakott.

Pobuda Károly 1874-ben tűnt fel a városban. 1872-ben már tagja volt a Magyar Fényképészek Egyleténekxxvii . 1874-ben és 1879-ben is mint fényképész kapott katonai behívót, de ez évben még elkészítette az 1848–49-es szabadságharc győri tisztikarának tablóját is. (XJM C. 64.238.7., KÉP). 1890-ben már Budapesten volt műterme, és a Vasárnapi újság 1907. szeptember 22-i számában is jelentek meg fotói Budapest környéki hadgyakorlatokról.

A többszörösen elismert császári és udvari fényképész, a soproni Rupprecht Mihály 1879-ben nyitotta meg először a műtermét, de a Győri Közlöny újságírója nem sok sikert jósolt neki a helyi fényképészek mellett. „Uj fényképészeti műterem. Ruprecht Mihály soproni fényképész a jövő szombattól kezdve Győrött ideiglenes fényképészeti műtermet állít. Részünkről nem valami fényes jövőt jósolunk Ruprecht ur vállalatának, mert Skopál J. özvegye és Pobuda fényképészek annyira kielégítik szép munkáik által közönségünk müigényét, hogy alig hisszük, miszerint mellettök még egy harmadik concurrens is megállhasson. Nem rég volt alkalmunk Popuda ur műtermében megtekinteni a megyei tiszti­karnak Gyapay ur disz-albuma részére készített arczképeit, melyek oly díszesen és szépen állíttattak ki, hogy semmi kívánni valót sem hagynak fönn.”xxviii (sic!) 1880-ban még újra megnyitotta a műtermet, de aztán feladta további győri ténykedését.

Karl Alkier – aki vándorfényképészként szlovén és horvát városokban is megfordult –1873-ban Győrben is működtetett rövid ideig műtermet. Itt készítette azt a nagyméretű, 19x96,5cm-es, 4 részből álló panorámaképet, amely délről ábrázolja a belvárost a vasútállomás felől. A kép előterének jobb oldalán a leendő városháza területe látható, amely ekkor vásártérként működött. A sópapírra készült városképek után mintegy két évtizeddel ez az első felvétel, amelyről a város látképét ismerjük.

Nem tudjuk, ki készített felvételeket az 1883-as győri árvízről, amely elöntötte az újvárosi Kossuth utcát is. Az eseményekről Ebenhöch Ferenc győri kanonok Rómer Flórisnak írt leveleiben számolt be és fotót is küld róla,xxix Szávay Gyula pedig a Vasárnapi Újság 1883. január 24-i számában közöl egy hosszú cikket, amelyet az e fotók alapján készült grafikák illusztrálnak.

A temesvári születésű Steiner Mór (1832–1905) 1885-től hirdette magát Győrött. Nekrológjában mint a város első amerikai gyorsfényképészétől búcsúztak, aki a gabonavásárok alkalmával a mutatványosok sátrai között készített felvételeket.

Holbein Ármin fényképész és akadémiai festő a Deák út 6 szám alatt működött Vasas Árpáddal közös műteremben 1886-től, 1888-ban pedig már önállóan. Ezt egyértelműsítve nemes egyszerűséggel áthúzta Vasas nevét a vizitkártya hátlapjának cégjelzésén. Vasas Árpád később az Evangélikus konvent épületében fogadta az ügyfeleit.

A soproni születésű, majd Tatán, Blopner Józsefnél dolgozó Eggenweiler Miklós villanyfénnyel megvilágított műteremmel reklámozta magát 1890-ben, és ennek a valósághű ábrázolás szempontjából való előnyeit hosszabban is ecsetelte: „Ezen felette érdekes ujítás lehetővé teszi, hogy bármely időben felvételeket eszközöljek, lehetővé teszi azt is, hogy a személyek mozgás vagy munka közben vétessenek le s igy teljesen természethű képeket kapjunk. Nem szükséges e módszernél az annyira kényelmetlen, merev mozdulatlanság, mert a felvételre a másodpercz egy töredéke elégséges. Mily más képet nyerünk, ha a családot ugy fényképezzük, a hogyan este kedélyesen az asztal köré csoportosul, mint, ha a műteremben minden az előirt szabályok szerint lesz elrendezve s a családtagok merev arczczal lesik a kritikus pillanatot. Élet és valóság áll szemben a csinált és erőltetett állással és mesterkéltséggel (Kiemelés tőlem SZ. Zs.). A mai napig fáradhatatlan szorgalommal tanulmányoztam e találmányt s sok számtalan kudarcz után végre mégis csak teljes győzelmet arattam”xxx (sic!)

Az egyre fejlettebbé váló városban korábban máshol hírnevet szerző, vagy éppen párhuzamosan több helyen műteremmel rendelkező fényképészek is igyekeztek megtelepedni. A legjobb példa talán August Meinhardt (Meinhardt Ágoston), aki 1845-ben született Erfurt mellett, Töttleben. 1870-es évek elejétől 1886-ig Nagyszebenben működött. Miklósi-Sikes Csaba könyve szerint „jelentős hírnévnek örvendő fényképésznek számított Glatz és Auerlich mellett, több városban is volt filiáléja”xxxi Győrbe 1892 áprilisában érkezett, és a Tűztorony mellett, a Fehérvári utca 20. szám alatt nyitott műtermet. 1893-ban Pápán is üzletet nyitott, ahová hetente kétszer látogatott el. 1892-ben helyreigazítás céljából ki kellett adnia egy közleményt, miszerint az ő üzlete nem „csak fiókja egy győri hasonnemű üzletnek.”xxxii A győrit 1895-ben feladta, tőle Hollós István vette át. A győri és pápai hírlapok is beszámoltak a működéséről. Meinhardt hirdetésében újszerű volt, hogy próbaképeket adott, és a megrendelőnek nem tetsző fotókért nem kellett fizetni: „Minden felvétel alkalmával próba képek adatnak, melyek nem sikerülés esetén visszavétetnek.” xxxiii (sic!) 1935-ben halt meg Pápán, műtermét a második világháború végéig lányai üzemeltették.

A Révai Miklós Gimnázium, korábbi nevén Főreáliskola, egyik fényképalbumában több különleges felvétel van, bár ezeket amatőr fényképészek, a tanárok készítették. A fotókat Pálos Ede rendezte albumba, amelyben 1890-től 1919-ig készült cianotípiák, albumin, és zselatinos ezüst fotók kaptak helyet. Az album elején található egy jegyzék – ez feloldja a képek hátuljára rövidítésekkel írt információkat, amelyekkel a felvétel készítőjét, a használt kamerák és lencsék típusát jelölték. A két felső saroknál beragasztott pozitívok alatt, az album lapjára írva szerepelnek a képek címei, sőt megadták az üveglemezek leltári számát is, a negatívok azonban lappanganak.

A legkorábbi fotók közül Ruby Miroszláv (1856–1895), rajztanár munkái érdemelnek figyelmet, aki a városképek mellett a mozgalmas győri hajós és vízisport-életet örökítette meg. Fotóin az azóta átalakult terek, régi hidak, a gabonaszállításhoz használt burcsellák is láthatók. Pálos Ede felvételei közül a városi eseményekről, illetve az akkor épülő új városháza tornyából készült képek a legkülönlegesebbek, amelyeken jól látszik a kezdődő iparosodás, a város keleti és nyugati irányban való terjeszkedése is. Az első világháború idejéből származó fotók is sok érdekességgel szolgálnak a város akkori életével kapcsolatban; noha nem volt háborús hadszíntér, sok hadifogoly és menekült érkezett a városba, illetve katonai csapatok is átvonultak a városon – erről több felvételt is találunk az albumban.

A tizenkilencedik századi győri fotótörténet Raab Lajos nevével zárul, és egyúttal új korszak is nyílt, hiszen megjelentek a városban az állandó műtermek. Nagy István szerint a Brodszkytól Raab Lajos által átvett Széchenyi téri műteremben 16-18 fős csoportképeket is lehetett már készíteni. Raab Párizsban tanult, majd Madridban, Kairóban és Bécsben dogozott. 1896-ban érkezett Győrbe és hamar sikeres lett.xxxiv A Vasárnapi Lapok Győrt bemutató tematikus számában több remek fotója is látható, köztük a Győri Hírlap szerkesztőségét ábrázoló villanófényes felvétel.xxxv Az átalakuló városról, a régi tűztorony mintájára tervezett új városházáról is neki köszönhetjük az első művészi városképet, és azt az ipari fejlődést nagyszerűen reprezentáló felvételt is, amely a Magyar Waggon- és Gépgyár összes dolgozóját, több mint száz embert örökített meg az ezredik vagon elkészülésének ünnepélyén készült csoportképen. Ő fotózott először a győri színházi előadásokon is.

A győri fotótörténeti kutatások a kezdetekre vonatkozóan egyre gazdagabbnak tűnnek, ugyanakkor egyre bizonytalanabbnak is. A forrásoknak köszönhetően mindig újabb fényképészekről szerzünk tudomást, de a nem szignózott képek esetében a szerzőségük megkérdőjelezhetővé válik; talán egy alaposabb fotórestaurátori összehasonlító vizsgálat tisztázhatja és megkülönböztetheti majd a talbotípiák, illetve sópapír fényképek készítőit. A későbbi időszakok műtermeiből származó portrékat és városképeket készítő (különösen a Győrött csak néhány évig működő) fotósokról pedig a folyamatosan bővülő digitális adatbázisok szolgálhatnak információval.

Lábjegyzet:

1 Karlovits Károly – Beke László: „The Beginnings of Photogrpapy in Hungary”, szerk.: Fitz Jenő, Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve 20., Székesfehérvár, 1983, 252.
2 Mayer Farkas: Epizódok Jedlik Ányos életéből, Budapest, Jedlik Ányos Társaság – Magyar Szabadalmi Hivatal, 2010, 123–124.
3 Sajtó alá rend. Székács István: Jedlik Ányos levelezéséből. A Magyar Tudománytörténeti Intézet tudományos közleményei 76., Budapest, Jedlik Ányos Társaság 2015, 72.
4 Das Vaterland, 1844. május 30., 252.
5 Wiener Zeitung, 1842. szeptember 10.,1856
6 Az előadás színlapja a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményében található. Ltsz.: XJM. 56.33.8.
7 Das Vaterland, 1844. január 20. 36.o., illetve 1844. február 1. 56.o.
8 Das Vaterland, 1844. október 5. 472.o., illetve 1844. október 8. 476.o.
9 Ltsz.: XJM. F. 2007.1.1.
10 Nagy István, A győri fotográfia 150 éve, Győr, Pro-Press, 1994, 8.
11 Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Ltsz. KD 1975.307.1.
12 Szávay Gyula: Győr. Monográfia a város jelenkoráról a történelmi idők érintésével (Győr, 1896.) 353.o.
13 Hazánk, 1847. szeptember 12, 276.
14 Győri Egyházmegyei Levéltár, Püspöki Levéltár Egyházkormányzati iratsorozat 1061/1897, közread.: Perger Gyula, Mayrhófer József Győr első fényképésze, Győr, Győri Egyházmegyei Levéltár, 2017, 19.
15 Flesch Bálint – Ormos József – Sor Zita: „A Mayrhofer által használt fényképészeti módszerek”, közread.: Perger Gyula, Mayrhofer József Győr első fényképésze, Győr, Győri Egyházmegyei Levéltár, 2017, 31.
16 Mű- és díjbírálati jelentés a győri első iparmű kiállításról. Győr, 1846, 30-31.
17 Wiener Allgemeine Theaterzeitung, 1853. március 4., 216.
18 Wiener Zeitung, 1857. január 23., 220.
19 Győri Közlöny, 1861. augusztus 8., 251.
20 Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fényképtől a színes fényképig. Magyar Filmintézet, Budapest, 1966, 250.
21 Értesítvény a Pannonhalmi Szt-Benedek-rend Győri Főgymnásiumáról az 1876./77. tanév végén, Győr, 1877, 116
22 Az Értesítő dr. Orsonich Iván hagyatékából 234 arcképet, és 6 városfotót, illetve Bierbauer Lipót révén még 68 db. műtárgyfotót említ. Értesítvény a Pannonhalmi Szt-Benedek-rend Győri Főgymnásiumáról az 1874./75. tanév végén, Győr, 1875, 64.
23 Győri Közlöny,1863. december 20., 408.
24 Antaliné Hujter Szilvia: Nagy Mihály tésztagyáros, a szultáni és a császári udvar szállítója, Győri Szalon https://www.gyoriszalon.hu/index.php?mact=News,cntnt01,detail,0&cntnt01articleid=4031, letöltés ideje: 2019. április 15.
25 Nagy István, Im., 50–52.
26 Wierdl Zsuzsanna: A győri bencés rendház lépcsőházi freskósorozatának feltárása, restaurálása, Műtárgyvédelem 23.,1994, 95–102.
27 Nagy István, Im., 17.
28 Győri Közlöny,1879. április 6. 3.
29„Romert sokan, Floriánt csak kevesen ismerik”. Rómer Flóris és Ebenhöch Ferenc levelezése 1845–1888, Közreadja: Csécs Teréz, Szent Mór Bencés Perjelség, Győr, 2019. 232–234.
30 Győri Közlöny, 1890. augusztus 31. 6.
31 Vö. Miklósi-Sikes Csaba: Fényképészek és műtermek Erdélyben 1839-1916, Haáz Rezső Alapítvány (Múzeumi füzetek 18.) Székelyudvarhely 2001. 165–166. Meinhardt működésének állomásait kiegészítettem, helyesbítettem a nagybecskereki, győri és pápai működésre vonatkozó évszámokkal: Szászváros (1870-1885), Medgyes (1890-1900), Gyulafehérvár (1890-1900), Segesvár (1890-1900), Kolozsvár (Óvár u. 1. 1882 e., Császár J. társsal közösen 1882 1886 k./) Szabadka (Deák u. 3. 1880 k.), Nagybecskerek (1886 k.) Győr, Fehérvári u. 20. (1892-1895)Pápa, Új u. 121. (1893-1910 k.), Rákóczi u. 18. (1916-1930 k.) valamint Győr, Fehérvári u. 20. (1892-1895)
32 Győri Közlöny, 1892. szeptember 4. 8.
33 Pápai Közlöny, 1893. március 26. 8.
34 Nagy István, Im. 34.
35 Vasárnapi Lapok, 1897. június 27.