FEJÉR ZOLTÁN: Fényképezés és jegyzetelés egyszerre

105 évvel ezelőtt jelent meg az első olyan Kodak Autographic típusú fényképezőgép, amelyben a hozzá kifejlesztett és forgalmazott filmtípusra az amatőrök szöveget is írhattak.

A gyáros és az ötlet

George Eastman (1854–1932), a rochesteri Kodak alapítója és tulajdonosa néha megelégedett egy-egy számára fontosnak látszó találmány bekebelezésével. Zseniális vállalkozóként azt azonban mindig tudta, melyik vetélytárs céget kell felvásárolnia. Kihasználta képzelőerejét is, ami gyakran évtizedekkel előbbre repítette. A felsoroltak miatt Eastmannak többször sikerült a fényképező tömegek vágyait arra terelnie, amerre fejlesztései irányultak. Nem követte, hanem meghatározta a piaci igényeket.

1913 májusában az Eastman-cég egy fejlesztési folyamatot indított el, amely a nagy példányszámban forgalmazott, tekercsfilmes kézi fényképezőgépeihez kapcsolódott. Az első ezzel kapcsolatos szabadalmat 1913. május 6-án, az utolsót 1921. november 8-án jelentették be. A jól ismert formájú és kivitelű, alapdeszkás, központi záras klappkamerák objektívtartó lapja vagy nyitáskor beáll a végtelen élességére, vagy kézzel kell azt egy adott pontig kihúzni. Első esetben gyakran alkalmaznak a csigamenetes élességállítást, a második megoldásnál pedig az alapdeszkán mozgatják az objektívlapot tartó sínt.

Eastman 1914 telén két feltalálóval egyeztetett. Ernest E. Underwood a gépvázak drága bőrözését háromrétegű, olcsó, és a könyvkötészetben is alkalmazott vékony, impregnált vászonnal kívánta kiváltani, Robert J. Kroedel pedig az élességállítás műszaki megoldásával foglalkozott. Mindkettejük találmányai beépültek a Kodak kézikamerákba, és azokat az angolszász nyelvterület más államaiban is bejegyeztették. (Kanadában 1916-ban, Ausztráliában 1914–1918 között, Nagy Britanniában pedig 1914–1915 között háromszor is.) Bár ezeket a műszaki részleteket fontosnak mondhatjuk a gyártó és a felhasználók szempontjából is, kimunkálásukat inkább a mérnöki szorgalom, mintsem a zsenialitás ösztönözte.

Az őrület és a zsenialitás határán egyensúlyozó feltaláló, Henry Jacques Gaisman (1869–1974) személyesen kopogtatott be Eastman irodájába. A teljhatalmú vezér természetesen azonnal és kitüntető figyelemmel fogadta a „pengés önborotva” kitalálóját. A gyáros nemcsak használta a nagysikerű „zsilettpengés” terméket, hanem – életrajzírója szerinti – ismerőseit is gyakran megajándékozta egy-egy dekoratívabb darabbal.

Gaisman üzletileg is eredményesnek mondhatta magát; több száz találmányának haszna a Gilette Safety Razor Corporation egyik tulajdonosává tette. 1938-as visszavonulásakor vagyonát 25 millió dollárra becsülték. Ennek ellenére az élet habzsolását nem vitte túlzásba, és 45 évvel ezelőtt (1974. augusztus 6-án), száznégy éves korában hunyt el.

Gaisman fényképezéssel kapcsolatos lázba hozta Eastmant. A gyárost természetesen nem a műszaki részletek, hanem az elvi felvetés és a kiindulás ragadta meg. Gaisman ugyanis arra gondolt, hogy a fényképezőgép hátoldalában keskeny, nyitható rést alakít ki, ily módon a fényképezőgépben szabaddá vált tekercsfilmre – védőpapíron keresztül – egy vékony, nem túl hegyes fémtűvel felírhatja a jegyzeteit; a felvétel helyét, idejét, expozíciós adatait vagy a felvételen szereplők neveit. A védőpapír és a fényérzékeny anyag mechanikus összepréselése (például ráírás) ugyanis a fényhez (expozícióhoz) hasonló hatást vált ki a rétegből.

Az ötletet Eastmanék természetesen továbbfejlesztették, ennek eredménye lett a módosított védőpapíros, úgynevezett Autographic film, amelyet a későbbi évtizedekben felár nélkül, a Gaisman elképzelését megvalósító, Autographic-nek elnevezett típusú fényképezőgépekben történő használatra gyártottak és forgalmaztak, és jelzéseként a típusszámhoz egy „A” betűt illesztettek (ez nekünk kissé zavaró, hiszen a magyar nyelvben ez a betű névelő is).

Gaisman elképzelésének terméke a fényképezés történetében először tette lehetővé a kép és a(z esetlegesen) hozzá tartozó adatok egyszerre, ugyanazon a filmkockán (tulajdonképpen filmtekercsen) történő tartós rögzítését. A fényképező jegyzetlapjai megsemmisülhetnek, elkallódhatnak, azonosíthatatlanul összekeveredhetnek, az Autographic film és fényképezőgép viszont lehetőséget adott ezen hibák kiküszöbölésére.

A legendákra éhes Egyesült Államokbeli közönség vélekedése szerint Gaisman egymillió dolláros csekkel a zsebében távozott Eastman irodájából. Elizabeth Brayer ezzel szemben azt állítja: Eastman első nekifutásra tízezret (!) fizetett, majd ezt 1915 januárjában háromszázezerre egészítette ki. Brayer szerint mindezt kettejük korabeli, tucatnyi iratból álló levelezéseii bizonyítja. Ezek közül a legfontosabbnak Eastmannak Gaismanhoz írt 1914. február 19-i levelét mondhatjuk. Ez ugyanis közvetlenül megelőzte a százöt évvel ezelőtti, április 3-i (1,184,941-es számúiii) szabadalmi bejegyzést.

A termékek

Az enciklopédikus tudású Jim McKeown szerint a Kodak 1914 és 1933 között legkevesebb négy különböző méretű filmre dolgozó, legalább tizenöt féleiv Autographic fényképezőgépet forgalmazott. Ehhez külön történetként járulnak az 1912-től forgalmazott, első, zsebre vágható méretű Vest Pocket gépek három évvel későbbi Autographic változatai (ezek ’A127’-es típusú tekercsfilmre dolgoztak). Az ilyen típusú filmet igénylő kamerák behatárolható mennyiségű és olykor sajátos kivitelű változatait a fotótechnika-történészek megkülönböztetett figyelemmel kezelikv, és én magam is tervezem, hogy egyszer ismertetek ezek közül néhányat.

Jelen cikkhez Vest Pocket Kodak Special Autographic fényképezőgépről készített fotókat is mellékelek. Ennek az egyébként egyszerű kivitelű – be sem borított, csak festett – gépváznak az érdekessége, hogy a gyártó drága, német gyártmányú, 75 mm-es Carl Zeiss objektívet illesztett bele. A Kodak szériákban nagyon alacsonynak számító 6297-es gyártási szám azt jelzi, hogy ebből a változatból a többihez képest meglehetősen kevés készülhetett. A maga korában kicsinek számító fényképezőgép méretét atyai nagyapám első világháborús öngyújtójával próbáltam meg érzékeltetni. A napjainkban egyeduralkodóvá vált 120-as típusú tekercsfilm a XX. század elején csak egy volt a választható lehetőségek közül. Jelenlegi ismertsége miatt összehasonlításként bemutatok egy-egy 120-ast a három másik kamera orsójával együtt. A 127-esnél jól látszik: a tengely átmérője és a filmtekercs szélessége is kisebb.

A képeinken szereplő barna borítású, de fekete harmonikás, No 1A Pocket A116-os típusú filmmel működik, képmérete 2 1/2x4 ¼ inch. A fotón jól látható, hogy a filmorsó csak kicsivel szélesebb, de sokkal nagyobb átmérőjű, mint a 120-asé.

A fekete bevonású No 2C Pocket Kodak A130-as típusú filmre 2 7/8x 4 7/8 inch méretű negatívot készített. Némileg megtévesztő módon egyes Pocket Kodakok megnevezéséből hiányzik az Autographic kiegészítés, így azok közül négy típust még az előzőekben említett „leltárhoz” hozzá kell adni.

Valamennyi Autographic Kodak objektívje mellé a gyárban elhelyezték a gépváz becsukását lehetővé tevő, megfelelő méretű fémtűt, amelyet – hogy ne csússzon meg a kézben rányomáskor – elkészítésekor gondosan gilosáltak. ( = marássalvi finom, felületi mintát vittek fel rá).

Összegzés

A filmes fényképezés időszakában többször is felmerült adatoknak a nyersanyagra mechanikus úton történő rögzítése. A Leica MD típusú kisfilmes regisztrációsvii kameragépvázának levehető (és ezért cserélhető) alsó részét 1965-ben úgy alakították ki, hogy ott egy résbe vékony celluloid lapot csúsztathatott a fényképész. Erre a filmkocka elé kerülő keskeny csíkra lehetett írni, ezáltal a szöveg a nyersanyagra exponálódott. A képkészítésre használható negatívméretviii ebben az esetben viszont 24x32,5 milliméterre csökkent. Ennek a módszernek és az Autographic kameráknak közös hátránya volt a kézírás miatti nehéz olvashatóság, amelyet az elektromos / kezdetleges elektronikus kialakítású „dátumozó hátfalak”, küszöböltek ki. Ezek közül az 1980-ban piacra dobott japán Chinon CA-4 már teljes tasztatúrát hordozott; a képnek a tervezők már alig hagytak helyet (a korábbi évtizedekben Schwanner Endre gyakran ismertette ezt a géptípust előadásain és a Fotóművészet hasábjain egyaránt). Az egyes távmérős kompaktokba beépített dátum-beexponálási lehetőséget pedig mintha a biztosítási kárszakértők munkájának megkönnyítésére találták volna ki.

Ezekben az években a Kodak elektronikus fejlesztésekbe kezdett. Mérnökeik – így Steven Sasson (sz. 1950) – munkálkodásaix, és az 1977. május 20-án beadott szabadalmának későbbi gyakorlati megvalósítása jelentősen hozzájárult az ezüst-alkonyhoz.

Napjaink elektronikus képkészítői magától értetődő természetességgel használják (ki) a XXI. századi lehetőségeket. Eszközeik – a képen kívül – rengeteg adatot tudnak rögzíteni és továbbítani. A felvétel tizedmásodpercre pontos idejétől annak a Földgömbön fél méterre lehatárolt helyéig hosszú lenne ezeknek még puszta felsorolása is. A teljesen új – és a korábbi tudásunknak olykor ellentmondani látszó vagy pongyola megfogalmazásúnak tűnő – fogalmak értelmezése pedig próbára teszi szelídségünket és türelmünket.

Mindegy, nyelek egy nagyot és így kiáltom – nem a pusztába – hanem GPS 47.52814/19.040272 felé, hogy hurrá!

Lábjegyzet:

1 Brayer, Elizabeth: George Eastman, a Biography; The Johns Hopkins University Press, Baltimore and London, 1996, 211. oldalán
2 Brayer, Elizabeth: George Eastman, i.m. 564. oldalán. Eszerint a dokumentum Rochesterben, a George Eastman House, International Museum of Photography and Film-ben található.
3 US PATENT: 1,184,941: H. J. Gaisman: Photographic Camera, Application filed: Apr. 3. 1914.
4 McKeown’s Price Guide to Antique & Classic Cameras, 12. kiadás, Grantsburg, 2004, 474. oldalán
5 Eastmanről és a Kodak Vest Pocketekről magyarul lásd: Horváth Győző Ferenc: Fotómúlt, Budapest, 1999.
6 Pallai Sándor: Ötvösség, nemesfémipar, divatékszer készítés, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1983.
7 Gesamtkatalog 100-1 gA, Leitz Wetzlar, 1968/IX; (katalógus) 5. oldalán
8 Rogliatti, Gianni: Leica, die ersten sechszig Jahre, Wittig Fachbuch, Hückelhoven, 1986, 107. oldalán
9 US Patent 4,131,919, Electronic Still Camera, Dec. 26. 1978