Fejér Zoltán: Az „aranyos” Zone VI

Két rokonszenves amerikai Vermontban – 1986-tól egy évtizeden keresztül – Zone VI néven angol rendszerű favázas, nagyformátumú fényképezőgépeket gyártott.

Előzmények
Richard T. Ritter 1983-tól mintegy tizenöt évig Fred Picker (1927–2002) legfontosabb segítőtársának számított. A két barát fényképezési tartozékokat, laboratóriumi segédeszközöket állított elő. Műhelyüket az Egyesült Államokban, a kiszámítható, hosszú és sajátos színekben pompázó őszről ismert Vermont állam 1555 lakost számláló Newfane városkájában rendezték be. Picker lakott Newfane-ben, Ritter tizenöt mérföldnyire, a még kisebb, alig több, mint ezerfős Townnshendben élt, onnan járt át a műhelybe.

Picker és Ritter termékeik márkanevét az 1980-as évek közepén elhunyt – Ansel Adams (1902–1984) iránti tiszteltből – az igényes fekete-fehér képkészítésben fogalomszerűvé vált zónarendszerből vették. A Zone VI a tizenegy fokozatú árnyalati (szürke) skála hetedik fokozata, 55-65 %-os szürkeértékkel. (Ilyen fényvisszaverési értéket mutat például az arcbőr szórt fényben.)

A Zone VI gyártmányoknak csak egy részét forgalmazták Európában. Ismertetéseik, fotóik, méretválasztékuk Németországban például a kasseli Mono-C Archivierungs und Photoprodukte GmbH-nak a Monochrom néven kiadott katalógusaiban, árjegyzékeiben jelentek meg. Ezeket a kiadványokat jelzőbójáknak is tekinthetjük, amelyek folyók vagy tavak helyett a szakma mélységeit (komolyságát) szondázták. Ha ezt az állítást elfogadjuk és átlapozunk néhányat ezek közül, akkor egyértelművé válik, hogy Európában a fekete-fehér, nagyformátumú fényképezés igényszintjében a legnagyobb magasságot az 1990-es évek közepe jelezte. A kínálat ugyan 2003-ig részben bővült, de az ehhez kapcsolódó marketingfogások ennek hatását rontották.

Az 1994/95-ös Monochrom katalógusban érdekes módon nem szerepel Pickerék egyik stabil terméke, a fa fényképezőgép-állvány, valószínűleg azt viszonylag nagy tömege miatt kis tételben jelentős összeg ellenében szállították volna Európába. Megtalálhatjuk viszont a Zone VI „tónusüveget”; filmmosót, kontaktmásoló-keretet és a nagyítások szárítására használható hálós kereteket.

A mozgófilmek másoláskor történő tónusmódosítása az esetek túlnyomó többségében az egész képkockára kiterjed; szemben a fényképnagyítások egyes képrészekre történő beavatkozásával. (Takarás, visszatartás, utánexponálás stb.) Emiatt a filmoperatőrök a fotóriportereknél gondosabban vizsgálják a téma fény-árnyék különbségeit és szükség esetén radikálisan beavatkoznak – derítenek, világítanak. A filmoperatőrök gyakran használnak úgynevezett tónus-üveget, amely tulajdonképpen színszűrő, és arra való, hogy a téma tarkaságát a fekete-fehér nyersanyag színérzékenységének megfelelő árnyalatokra átváltoztassa. Pickerék korong alakú tónusüvegének téglalap alakú kivágását a képkivágás meghatározására is lehetett használni. (Emiatt háromféle képmérethez készítették.) Amikor keresztülnézett rajta valaki, a beleépített Kodak Wratten 90-es szűrő változtatta át a téma színeit a fekete-fehérhez közelítő árnyalatokra.

A Zone VI filmmosót 9,2 centiméteres átmérővel, háromféle magasságban gyártották. A dupla üveghengerek között alul történő víz-áramlás 15 perc alatt mosta ki a negatívokat. A maximum 20x25 centiméteres negatívot befogadó Zone VI másolókeretet Pickerék mahagóniból készítették el.

Adams nagyításait egy keretre feszített hálóra helyezve vízszintesen tartva szárította. Pickerék 61x76 centiméteres szárítókereteikre már nem fémből, hanem üvegszál-rostból előállított hálót helyeztek.

Együttműködés Wisnerrel
A két barát talán kissé unta a tartozékok előállítását, ezért azokat favázas, japán Tachihara és Wista fényképezőgépekkel bővítették. Fred Picker 1986-ban nagy lélegzetet vett és elutazott a Massachusetts állam-beli Marionba, „Ron” Wisnerhez. Nemcsak Marion volt négyezer lakosával nagyobb település Newfane-nél, hanem a felkeresett iparos cég, a Wisner Classic Manufacturing Co. Inc. is Pickerénél jelentősebbnek számított. A fényképezőgép-gyártás indításakor az ötezer négyzetméteres ipartelepen még csak fél tucatnyian, a második évben viszont már kétszer annyian dolgoztak.

Ronald B. J. Wisner (született 1955-ben) az 1980-as évek elején kezdett angol rendszerű, favázas, nagy képformátumú (4x5-től 20x24 inch-ig!) fényképezőgépeket készíteni. Schneiderékkel együttműködve pedig kialakítottak egy Wisner Convertible Plasmat nevű objektívet is. Ezeket lencsetagokból különbözőképpen lehetett összeállítani és így 152-450; 182-500 és 227-600 mm-es kombinációk jöttek létre. Az évszázados ötlet napjainkban is tovább él, a cikk megírásának idején a Nagy-Britanniában 1894-től tevékenykedő Cooke Optics Limited készít ilyet, 8x10 inches képmérethez.

Wisner legkevesebb három különböző géptípust forgalmazott: a Technical Field-et, a Traditional-t és az Expeditiont. Ezek jellegzetes, burgundi vörös bőrharmonikája a képmérettől függően 580, 760 és 1090 milliméteres maximális kihuzatot tett lehetővé. A Technical Field panoráma képméretekkel is készült (4x10; 7x17; 8x20 és 12x20). Fontos jellemzője ezeknek a gépeknek, hogy a hátsó keret kétoldalt egy-egy rézsínben mozdul el korrekció és becsukás esetében egyaránt. A cseresznyefa-vázas Expedition 4x5-ös és 8x10-es méretben készült. Ehhez képest a „Pocket” Expeditiont változatosabb anyagfelhasználással, felülettel és kezelőgomb-kialakítással forgalmazták.

Picker gyakran működött együtt nála fiatalabbakkal, így a Ritterrel körülbelül egyidős Wisnerrel is jól összebarátkozott. A marioni műhely tulajdonosát szinte meghatotta, hogy a vermonti pályatárs tiszteli elért eredményeit és tőle akar tanulni. Át is adta a 4x5-ös és 8x10-es képméretű Technical Field S géptípusának gyártási jogát.

Wisnernél a 4x5-ös gépvázhoz tartozó harmonika 90-es minimális és 584 milliméteres maximális kihuzatot tett lehetővé. A beépített vízszintezők például ½ fokos pontosságot adtak. A nagy csavarok és az alapdeszkába épített fogaslécek az objektívtartó lap és a hátsó keret elmozdítását egyaránt lehetővé tették. Az élességet tehát az alapdeszkás fényképezőgépekkel ellentétben, a kardán-rendszerűekhez hasonlóan mind az objektívsík, mind a filmsík elmozdításával be lehetett állítani.

Wisnert fotósként is elfogadta a szakma; például a Kodak nagyformátumú fényképezést bemutató kiadványában is megjelent egy felvétele, amely a polarizációs és sötétsárga színszűrő együttes használatát illusztrálja. Ugyanez a kötet a szöveg indításakor két angol rendszerű, de az Egyesült Államokban gyártott, 4x5-ös képméretű favázas fényképezőgépet mutat be: egy Deardorffot és a Wisner Classic-ot. Érdekes, de a Deardorff 8x10-es méretben „ütősebb”, 4x5-ben a Wisner a vaskosabb hátsó keret és az alapdeszkát befogadó magasabb    alaplap-keret miatt jóval masszívabbnak látszik. (Minden bizonnyal súlyosabb is lehetett!)

A Zone VI történet
Picker 1986 és 1988 között 150 favázas fényképezőgépet készített, amelyekre mindkét cég nevét tartalmazó réztáblát helyezett el. 1988 után viszont a kamerák alapdeszkájának elöl lévő élére már a „Made by Zone VI Studios, Newfane, Vermont USA” szöveget tartalmazó rézlapot szereltek. A kivitelt az 1990-es évek közepén a súlycsökkentés miatt egyszerűsítették. Ritter az 1990-es évek végén kivált a cégből; Picker pedig a legkurrensebb termékeket átadta a Calumet Photographic Inc.-nek. Az 1939-ben Chicagóban alapított cég 1955-ben vette meg a 4x5-ös Kodak Master View gyártási jogát, így az ilyen típusú fényképezőgépek előállításának terén már négy évtizedes tapasztalattal rendelkeztek.

Fred Picker 2002-ben elhunyt. Richard T. Ritter addigra önállósította magát és manufakturális szinten ugyan, de még a cikk megírásának idején is foglalkozik favázas kamerák előállításával.

A Zone VI fényképezőgép közelről
Picker igényesen fényképezett és nagyított tájképfotói; könyvei, időközi kiadványai, termékei és természetesen fényképezőgépei napjainkban az Egyesült Államokban és Nyugat Európában a használtcikkek kereskedelmében rendszeresen előfordulnak, míg Magyarországon alig ismertek. A mai, internetes árusítási helyzetben gyakori eset, hogy olyanok kínálnak eladásra egy-egy tárgyat, akiknek fogalmuk sincs annak rendeltetésszerű használatáról. Gyakran helytelen, vagy fél-információk alapján jellemeznek, írnak le egy-egy eszközt, a tévedések megváltoztathatatlanok, olykor valóságos legendák terjednek el. Ilyennek számít az a magát szívósan tartó vélekedés, amely szerint a Zone VI cseresznyefából készített egyik, mintegy ezer darabos sorozatának a rézből készített kezelőelemeit a gyártó aranyozta. A helyzet az, hogy azok valóban úgy csillognak, villognak, mint a gyerekkoromban csak trombitaréznek nevezett dublé. Nemesfém használata helyett valójában ezt egyfajta felületkezelés eredményezte…

Annak ellenére, hogy 1990-től rendszeresen kiutaztam a photokinára Kölnbe, emlékezetem szerint Pickerrel – mint kiállítóval nem találkoztam személyesen. Pedig tudósításaimban a nagyformátumú fényképezőgépek a korábbi időszak mások által írt cikkeinél hangsúlyosabban szerepeltek. 1998-ban nem csak szövegben, hanem gyári fotókon is bemutattam például a japán Tachiharát és Ebonyt, valamint az osztrák Lotus View-et. 2000-ben is rácsodálkoztam a Linhoffal egy standon kiállító osztrákokra és írtam az Egyesült Államokban gyártott Canham DLC 45-ről. 2002-ben a Lotus View-en túlmenően beszámoltam a kínai Shenhao megjelenéséről is.

2004-ben – érzékelve a piac felvevőképességének gyors változását – photokina tudósításom már a sokatmondó Eltűnő szivárvány címmel jelent meg. A hasábokon a képeken kívül leírtam a Linhof és a Sinar gyártmányait, valamint a Plaubel Peco Profia PL69D-t. A Schneider nagyformátumú, nosztalgikus rézobjekjtíveket mutatott be Fine Art Lens néven; a Shenhao-hoz 6x17 centiméteres tekercsfilm-kazettát forgalmaztak. Az idősíkok folyamatosan keveredtek, mivel az októberben bemutatott és a jövőben forgalmazott termékeket a szakírók megismerhették és mire azok kézzel fogható termékként forgalomba kerültek, addigra számukra már a múlt részévé váltak. Jelen cikk papírra vetésekor újra átolvastam írásaimat, amelyekből Picker kamerái sajnálatos módon kimaradtak. A Fotóművészet honlapján, a Korábbi számaink rovatban is hozzáférhető 2002-es cikk utolsó mondatán viszont megakadt a szemem: „Ki tudja, mit hoz a múlt; mi történt a jelenben és milyen volt a jövő?” *

A fent leírtak alapján érthető, hogy nagy örömmel vizsgáltam meg egy cseresznyefa-vázas, 4x5-ös képméretű Zone VI fényképezőgépet, amelyhez három objektív tartozik. A 8/90 mm-es Schneider Super Angulon nagylátószögű objektív minden további nélkül élesre állítható a normál – és cserélhető, műanyagból készült – harmonikával. Ezek szerint a vékonyabb (nagy látószögű) harmonikát csak az ennél rövidebb gyújtótávolságok alkalmazásakor kell használni. Ilyen esetben viszont az alapdeszkát ferdeszögűre, az objektívtartó keretet pedig függőlegesre kell állítani, nehogy a gépváz eleje belógjon a képbe.

A 270 mm-es Rodenstock Rotelar meglepően rövid kihuzatot igényel, így azt a villa hátratolásával is felvételi helyzetbe lehet hozni. Normál objektívként egy, az 1925-ös évek közepén gyártott, Compur zárba épített, 6,8-as fényerejű 168 mm-es Goerz Dagor szolgál.

A Zone VI-ben 4x4 inches (101x101 mm-es) objektívtartó lapot lehet használni. Ez azért érdekes, mert a nagyfilmes fényképezőgépek egy része ennél kisebb lapot igényel. Ezek kisebb méretük miatt ugyan beilleszthető a Zone VI objektívtartó keretébe; de gondot okoz a vastagság és a hátoldali fényzáró részek eltérő kialakítása.    Az Európában meglehetősen elterjedt Linhof 96x99 mm-es lapja vékonyabb, fényzárását pedig egy 83,5 mm-es átmérőjű, kör alakú gyűrű biztosítja. Bár a Graflex termékeit használtcikként az Egyesült Államokban nagy mennyiségben árusítják, a lekerekített sarkú, 5 mm összvastagságú, 92x99 mm-es objektívlapok kialakításuk (perem) miatt nem illeszthetők a Zone VI-be. Még meglepőbb, hogy a Graflex Crown View 4x4 inches lapja sem használható, mivel a kelleténél vastagabb (6,5 mm a Zone VI 6,15-ös maximális befogó-méretével szemben) és a belső, fényzáró rész mérete is eltérő. Csak arra tudok gondolni, hogy a Zone VI kialakításakor a gépváz belsejében az objektívlap 88x88 mm-es belső részét befoglaló elemét szándékosan méretezték úgy, hogy a Graflex Crown View lapokat (azok 91x88 mm-es fényzáró része miatt) ne lehessen használni!

A Zone VI-et gépvázát én nagyvonalúan méretezettnek érzem. Hasonló gondolatom támadt, amikor néhány éve Bécsben nézegettem egy Wisnert. A Zone VI befoglaló mérete a kiálló és viszonylag nagyméretű kezelőelemek miatt nyitva 23x26x35 centiméter, a mattüvegtartó keret pedig 19,5x19,5 centis. Mivel az alaplap tömör, az objektív helyét pedig nem vágták ki, a gépvázat csak süllyesztett és viszonylag kisméretű, lapos objektívvel lehetne összecsukni. Egyéb esetben az objektívet ki kell emelni. (Hja, kérem! Íme egy különbség az alapdeszkás, távmérős műszaki fényképezőgépekhez képest.) A Zone VI mérete csukva: 19,5x20x10 cm. Sajátos érdekessége ennek a kamerának az, hogy az objektívtartó lap 28 millimétert lefelé süllyeszthető, a bejelölt közép-(alap)álláshoz képest. Ezt rálátásos felvételnél meg lehet, összecsukáskor pedig meg kell tenni. A harmonikás kihuzat aszimmetrikus állása miatt furcsák azok a fotók, amelyek a különböző internetes fórumokon időnként a Zone VI-et leeresztett, azaz nem alapállású objektívvel mutatják. A harmonika hosszabb az Európában megszokottnál. Ezt egy vízválasztónak számító, 480 mm-es objektívvel szoktam tesztelni. A Kardan rendszerű Linhof Color például még éppen viszi, a Super Technika V-ös már nem. Nos, a Zone VI minden további nélkül használható ezzel a Zeiss gyártmányú teleobjektívvel.

A legjelentősebb különbség a 19. században, vagy a 20. század közepéig gyártott favázas fényképezőgépek és a Zone VI között természetesen a nemzetközi hátlap. Ez az 1950-es évek közepén alakult ki oly módon, hogy a gyártók elfogadták a Graflex egyik hátlap-típusának méretezését szabványosnak. Így ezekhez a fényképezőgépekhez az eladók különböző képmérettel (például: 9x12 centiméter vagy 4x5 inch) folyamatosan, nagy mennyiségű síkfilmes kazettát kínálnak.

A vizsgált fényképezőgép-típus az elmúlt években az Egyesült Államokban érzékelhető népszerűségre tett szert, amibe a már említett, aranyozós legenda is belejátszhatott. Kritikus szemmel azonban a tárgyon felfedeztem egy olyan műszaki megoldást, amelyre nem találtam magyarázatot. Az objektívkeret (függőleges) helyzetének nincs egy bejelölt és egyszerűen beállítható, gyári null-állása. Az objektívtartó keretet így a felhasználónak a felvétel elkészítése előtt magának kell a megfelelő helyzetbe állítani és tanácsos azt a filmtartó rész párhuzamosságához viszonyítva is ellenőrizni.