Philpott Beatrix: Mayer György és az aktfényképezés kezdetei Magyarországon

Akt ábrázolások a fényképezés első korszakából

A fényképezés 1839-es szabad felhasználásúvá tételét követően rövid idővel megjelentek, és gyorsan, – már az 1840-es években – népszerűvé váltak a meztelen, akkoriban döntő többségében női testet ábrázoló aktfotográfiák. Ezek a képek az adott időszak aktuálisan elérhető fotó-technikai repertoárjának minden formájában készültek, ahogy az általános portré- táj- és tárgyfényképek is: először dagerrotípiaként, majd a technika fejlődésének iránya szerint később papír, illetve számos egyéb hordozón is megjelentek, nem ritkán sztereofotói formájában.

A kezdetekben a célközönsége, és a célja – a téma jellegéből adódóan – az ellenkező nem vizuális kielégítése volt, ennélfogva hivatalos úton is előállították azt a személyt, aki ilyen képeket terjesztett, hiszen a meztelenséget ábrázoló fényképeket az erkölcsiség elleni támadásnak vélték.

Lássunk egy pár példát az 1860-as évek első felének magyar híradásaiból:
„Bécsben egy házaló 3 napi szigorú börtönre és 5 forintnyi pénzbirságra lőn elitélve oly szivarszopókák árulásáért, melyeken stereoscop segélyével erkölcstelen képek valának láthatók. Bizony legfőbb idő az ilyen méregre is kiterjeszteni a figyelmet, mert a botrányos képek rettentő pusztítást okoznak az erkölcsiség terén, pedig elég látható mindenfelé stereoscop nélkül is.”ii

„A berlini rendőrség egy műárusi kirakatból a leghíresebb festők remekképeinek fotograf másolatait, mint erkölcsteleneket lefoglalta, s a műárust, mint erkölcstelen képek árulóját vád alá helyezte. A nyilvános tárgyaláskor a kérdéses képek Titian Dianája, Carraud Psychéje, Baudry Lédája, Titian Venusa, Barrias Saphoja sat. erkölcsi szempontból bírálat alá vétettek; a műárus hatalmasan védelmezte a vád alatti műremekeket, megnevezte a műtermeket, melyekben az eredeti festmények vannak, a többek közt a berlini múzeumot is. No erre aztán a törvényszék sem mondhatott egyebet, mint hogy a rendőrség erkölcsös buzgalmában kissé elvetette a sulykot, s Diana, Sapho, Venus sat. ismét visszakerültek a kirakatba.”iii

Az erotikus fényképek modelljei leggyakrabban prostituáltak, vagy abban az időben laza erkölcsűnek számító hölgyek, akik némi keresetkiegészítés reményében vetették le a ruhájukat. A témában közölt egy érdekes – irodalmi jellegű, de talán egykori személyes hallomáson alapuló – történetet Jókai Mór író 1902-ben a Magyar Nemzet hasábjainiv egy bűnesetről, amely az 1850-es években a fővárosunkban történt: egy hagyaték részeként egy vasládát találtak, amelyet felnyitva „ezer meg ezer” fénykép került elő magyar balett- és operaénekes hölgyekről „nimfai megjelenésben”. Mint utólag kiderítette a rendőrség, a láda elhunyt tulajdonosának titkos és príma megélhetését biztosították a rendszeresen exportált aktfotók, ugyanis – a művésznőket a meztelen képekért jól megfizetve – készíttetett felvételeket egy városligeti fényképészműteremben, a képeket pedig negatívjukkal együtt Amerikába exportálta megrendelésre egy dupla fenekű láda alsó rekeszébe rejtve. Jókai a története végén megjegyzi – bár lehet, hogy csak groteszk elemként és nem korának történeti tényeként –, hogy a Bach-korszak elején „Budapest ellátta New Yorkot, Bostont, Philadelphiát, Chicagót szépségek fényképeivel százezerszámra”.

A fenti történet valóságalapjára nincsen bizonyítékunk, ugyanakkor vélhetően az író személyes hallomásai, esetleg színházi körökben munkálkodó feleségének otthoni pletykái ihlették. A magyar aktképek külföldre való exportálására - legalábbis a XIX. századot tekintve -, nincsen bizonyítékunk, annyi azonban még a mi korunkból visszatekintve is bizonyosan megállapítható, hogy a fényképészek valószínűleg nem maguk terjesztették a meztelenséget ábrázoló képeket, azokat terjesztői megrendelés szerint teljesítették, illetve előfordulhatott ritkább esetben tanulmány vagy művészeti célú alkotás gyanánt saját felhasználásra készített – esetleg szeretőt vagy családtagot, például feleséget ábrázoló – kép is.

Az akt-fotográfia magyar viszonylatai
A korszak magyar viszonylataiban ismert Petőfi Sándor özvegyének, Szendrey Júliának második férje, Horvát Árpád történész pornográf tartalmú könyv- és fotográfia gyűjteménye, amelyet a történész hajdanán előszeretettel nézegetett felesége rosszallása ellenére is. „Horvát egyre jobban elszakadt családjától. […] Furcsa, érthetetlen dolgokat csinált. A professzor most már délelőttönkint dolgozott. Befüggönyözte a szobája ablakait, alsóruhára vetkőzve ült az iróasztal elé, füstölgő olajmécses lángja mellett irt, vagy – tanulmányozta furcsa képgyüjteményét.”v

Horváth Árpád könyvekből, művészeti alkotásokból és fotókból álló magánkönyvtára örökösei által került közgyűjteményi tulajdonba, majd az idők folyamán az „elképesztő obszcenitásokat ábrázoló” kollekció beolvadt az Országos Széchenyi Könyvtár törzsgyűjteményébe.

Minden bizonnyal számos korai dagerrotípia jellegű fényképet is tartalmazott a gyűjtemény, és bizony csiklandozza a modern érdeklődő kíváncsiságát, hogy vajon miféle képek lehettek ezek, és volt-e magyar vonatkozásuk?

Az ismert tények alapján azt gondolhatjuk, hogy amit Franciaországban megvalósítottak a fényképezés technikájával, azt – nyilván a piaci érdekek által vezérelve – hazánkban is megtették. Csakhogy ez az elképzelés mostanáig kizárólag elméletben létezett, a gyakorlatban nem sikerült magyar aktfotókat azonosítani abból a korszakból, amikor Franciaországban már kis túlzással szólva tömeges készítésük működött.

A meztelen női test ábrázolásának üldöztetése eredményezte többek között azt a szomorú, korszakra jellemző általánosságot, hogy az akt témában készült fényképek csak nagyon elenyésző számát jelezte a fényképész saját neve alatt, és azok is leginkább csak Franciaországban készült felvételek esetén jellemzőek. Hazánkban, amennyire közgyűjteményi értekezések ismerni engedik, ezidáig nem is tudunk bizonyíthatóan magyar fényképész által hazánkban készített aktdagerrotípiáról, de korai XIX. századi aktfotóról sem. Papír alapú fényképek esetén az 1870-es évektől az „alakrajz oktatásának bevett segédeszközeként találkozhatunk a művészeti célú aktalbumokkal a Mintarajztanoda könyvtárában”,vi azonban – a leírás erre enged következtetni – ezek is külföldön, idegen fényképészek által készült felvételek, hozzánk csak szemléltetési céllal kerültek. Úgy tűnik tehát, hogy ezidáig azonosított tárgyi emlékeink alapján a magyar aktfényképezés kezdetét legkorábban a XX. század elejétől számíthattuk.

Ahogy fentebb is kitértem rá, a XIX. században készült, meztelenséget ábrázoló felvételek legtöbbször jelzetlenek, készítőjük szándékosan nem látta el a képeket saját névjegyével, hiszen ilyen fotók terjesztéséért hatósági fellépésre számíthatott. Adott tehát a nehéz feladat: a fényképeket más úton kell a fényképészhez, és így készítési helyhez kötni, a kényelmes információ a képen jelzett készítői adatokkal ez esetben nem áll rendelkezésre.

Egyéb adatok hiányában egyedül magából a képből tudunk kiindulni, a műtermi képen ábrázolt berendezések, díszítő elemek adhatnak támpontot a beazonosításhoz. A legtöbb fotográfus nem cserélte túl gyakran a műtermi berendezéseit, azok 2-3 éves időszakon belül mindig egy adott fényképészhez köthetők. Persze minden korszaknak megvannak a maga divatos, sokak által használt ekvivalens bútorelemei, azonban egynél több azonos gyártású és kinézetű bútorelem nem igen lelhető fel azonos időben két fényképésznél.

A tematikus gyűjtő vagy kutató általában jól ismeri a saját érdeklődési területét, így a XIX. századi fényképek kutatása esetén egy-egy ábrázolt bútor, vagy a bútorelemek együttese gyakran egészen egyértelműen meghatározhatóvá teszik számára az azonosítani kívánt kép készítőjét.

Akt sztereofotó-sorozat Mayer György műterméből

A cikkemben megjelentetett, összesen 6 db sztereofényképből álló aktsorozatnak az a különlegessége, hogy – koraisága mellett, és jelzetlensége ellenére – egyértelműen azonosítható annak magyar készítője. A fényképek Mayer György pesti fényképész Nagyhíd utca 4. szám alatti műtermében készültek, a használt bútorelemek által nagyjából jól meghatározható időszakban, 1860 és 1863 között. Az 1-es sorszámú kép berendezése (ideértve a jellegzetes falikárpitot, a parketta-hatású szőnyeget és a kanapét) rendkívül ritkán jelenik meg Mayer György fényképein, jómagam – többszáz Mayer fotó mellett – eddig összesen két-három darab olyan általa jelzett fényképpel találkoztam, amelyen ennek a képnek a díszletegyüttese díszlete szerepel, azok közül is egy fénykép tartalmazott kézzel írt autentikus 1861-es dátumot. Tekintve a fentieket, valamint azt, hogy a díszletet a jelek szerint nem használta sokat és sokáig a fényképész, az aktképek (kiváltképp az 1-es számú fotó) készítésének ideje szorosan 1861 köré tehető. Az aktképeken nincsen cégjelzés, ami egyébként Mayer György általában cégjelzett munkáit tekintve szokatlan jelenség. Megfigyelésen alapuló tapasztalatok szerint általánosan elmondható a Mayer által készített fényképekről, hogy bélyegzővel pecsételt cégjelzést 1863-ig használt, azt követően előnyomtatott kartonra kasírozta a képeit. Az aktképek tehát – amennyiben elfogadjuk a képek datálását – még Mayer bélyegzős időszakában keletkeztek, így rögtön el is vethetjük azt a feltételezést, hogy a cégjelzés esetleg azért maradhatott le az aktfotókról, mert a fényképész kifogyott az előnyomtatott kartonból, esetleg az nem állt rendelkezésére megfelelő méretben, hiszen a bélyegzőt minden különösebb gond nélkül rájuk tudta volna nyomni. A cégjelzés mostani elmaradásának általános főbb okai a fentiekben már szerepelnek, ugyanakkor a képeket nézegetve, s azokat összevetve Mayer György általános munkáival új feltevések fogalmazódnak meg. Ugyanis, ha az üzletember saját szemszögéből, a képeken keresztül vizsgáljuk az eseményeket, hamar világossá válik, hogy az egyébként hivatalosan az arisztokráciát fényképező művész nagyon gyorsan elvesztette volna úri ügyfélkörét, ha azok hírét veszik, hogy a bútorokon, amelyekre a fényképezések alkalmával ők helyezik kényelembe konzervatív hátsófelüket, nos, néha prostituáltak meztelen alsórészeivel is érintkeznek. Mayer tehát rengeteget kockáztatott az aktképek készítésével, gyakorlatilag az egész megélhetését és a reputációját tette fel egy lapra. Ez szintén újabb kérdéseket vet fel: vajon anyagi okokból volt szüksége az aktképek készítésére? Nem tudjuk, hogy milyen összegeket fizettek annak idején a terjesztők az aktfotókért, de másvalamit viszont tudunk: Mayer korának egyik legjobban menő fővárosi fényképésze volt: politikusok, tudósok, arisztokraták és művészek is jártak hozzá, műtermeiben – saját állítása szerint – havonta „25 000 képnél több lenyomatik”,vii amely nyilvánvalóan téves adat,viii azonban az biztosan megállapítható a nagy számban fennmaradt fényképeiből, hogy rengeteg megrendelője volt. Minden arra utal tehát, hogy még beruházásai mellett is tisztességes megélhetést biztosított neki a szakma.

Összehasonlítva az itt bemutatott képeket más, azonos korban készült francia aktfotókkal, ezek a felvételek egészen amatőrnek tűnnek mellettük. Az itt bemutatott aktképek modelljeit tanulmányozva szembetűnő, hogy legtöbbjük még a kor ízlését tekintve sem nevezhető csinosnak, úgy tűnik, hogy a művész nem nagyon válogathatott. A beállítások többsége a finom művésziességre sem törekszik különösebben, a pozitúrák gyakran merevek vagy esetlenek, habár a képenként mindig változó díszlet sejteni engedi, hogy a fényképész sok időt töltött a beállításokkal, a pozitúrák rendezgetésével. Feltűnő, hogy ez esetben még tükröt is használ díszletként a háttérben, amely egyáltalán nem jellemző berendezése Mayer portréinak.

A sorozat felvételei rendkívül jó minőségben készültek, a korszak fényképeihez viszonyítva élesnek számítanak, és állapotuk is kitűnő, amely arra utal, hogy nem voltak gyakran mozgatva, ideális helyen, együtt vészelték át az elmúlt közel 157 évet. Az 5. számú kép a többinél jóval fakóbb, valószínű, hogy a sorozatból kiemelve tartósan más helyen tárolták, esetleg hosszabb ideig napsütésnek kitéve (például kirakatban) állt.

A fotók anyaga albumin, jellegük úgynevezett sztereó fénykép, amely két, egymáshoz közeli, de különböző nézőpontból mutat egy képet, így sztereonéző készüléken keresztül szemlélve a térbeliség hatását kelti. Az itt bemutatott aktképek mindegyikének jellemző tulajdonsága, hogy az egyes sztereóképek két nézőpontjának szöge között nagy az eltérés, ami annak a lehetőségét is felveti, hogy a felvételeket nem sztereokamerával készítették, hanem egynézőpontos kamerával két különböző állásból.ix Az itt bemutatott képek – készítési technikájuktól függetlenül – remek háromdimenziós élményt nyújtanak, a térhatás jól érvényesül rajtuk.

Sztereófotók készítése a XIX. századi Franciaországban és Angliában volt kifejezetten népszerű, hazánkban csak elvétve találunk ezzel az eljárással készült korai magyar fényképet, azon belül is általában Klösz György és Gévay Béla városképeivel találkozhatunk az 1870-es évek közepétől. Ismeretes azonban egy rendkívüli sztereó-fotósorozat, amely Teleki László politikus holttestét és halálának helyszínét ábrázolja – minő véletlen – Mayer György 1861. május 8-án készült felvételein.x Az eseményről és a fényképekről több kiváló cikk és egy kiadványxi is értekezik. Ezek a tanulmányok érdekes megközelítésbe helyezik az itt bemutatott akt-sztereofényképek keletkezését abból a szempontból, hogy mindkét sztereó-sorozat 1861-ben, illetve akörül keletkezett, és mindkettőt Mayer György fényképész készítette. Hasonló időszakra tehetők a Mayer által szárazbélyegzővel cégjelzett, budapesti városképeket ábrázoló sztereofotók is, amelyek a bécsi Albertina múzeum gyűjteményében találhatóak.xii Ahogy fentebb röviden már kitértem rá, a korai (1870 előtti) magyar sztereófotók meglehetősen ritkák, e pár különleges sorozatot szemlélve úgy tűnik, hogy a technikai feltételekkel és tudással is rendelkező magyar fényképészek leginkább csak kivételes esetekben ábrázoltak ilyen technikával, jellemzően olyan alkalmakkor, amikor fontos volt az ábrázolt téma több szögből történő vizuális bemutatása. Nem tudjuk, hogy Mayer György mikor kezdett sztereoképeket készíteni, sőt azt sem ismerjük pontosan, hogy mely magyar fényképész és mikor készített elsőként hazánkban sztereofényképet, azonban korabeli híradásokból tudjuk, hogy Strelisky Lipót pesti fényképész már 1854-ben is készített sztereofotókat,xiii valamint ugyancsak ő 1855-ben Károly Ferdinánd főherceg elhunyt fiát vette le sztereo formában,xiv tehát a magyar sztereofényképezés kezdetét 1854-nél korábbra kell tennünk.

Mayer György, a fényképész
Habár szakmai sikerei kevéssé dokumentáltak vagy hitelesítettek, a magyar fényképezés történetében mindenképpen jelentős személyiségnek számít, számos – a magyar fotótörténetben fontos – felvétel köszönhető neki, többek között rendkívül jó minőségű, éles felvételeket készített az 1876-os budapesti árvízről, illetve az eddig ismert első magyar bűntényfotók is neki tulajdoníthatók. Élettörténetének és munkásságának feltárása során egyértelművé vált személyiségének visszahúzódó természete: a legalább harminc év fényképészeti pályán eltöltött idő alatt meglehetősen ritkán hirdette műtermét és szakmai felkészültségét, noha ezt nyugodtan megtehette volna, hiszen a korabeli Magyarország egyik legsikeresebb fényképésze volt.

Származása, korai évek
1818. február 18-án született Pesten a Szentistvánvárosban, egy a koronázó téren lévő házban.xv Szülei Mayer Mihály kocsmáros, és Steiner Margit, akiknek gyermekei közül Mayer Eleonóra Sipos Ferenc kártyakészítőé, Mayer Franciska pedig Wilner József kártyakészítő felesége lett, amelynek abból a szempontból van jelentősége, hogy a kezdetekben Mayer György szintén a kártyakészítő iparban tevékenykedett.

1836. március 9-én keletkezett Mayer vándorkönyvénekxvi az a Schneider József kártyafestő céhmester általi bejegyzése, mely szerint Giergl Károly játékkártyafestő-mesternél tanult 12 héten keresztül. Mint kártyagyáros 1845-ben a Váci utca 47., 1848-ban a Régi Posta utca 57. szám alatt működött, korábbi és későbbi működési címei nem ismeretesek számomra. Az Iparművészeti Múzeum több olyan kártyapaklit is őriz, amelyeket Mayer György sógorával, Wilner Józseffel társulva közösen készített. Kártyafestői tevékenységével látszólag 1856-ban hagyott fel végleg, s a továbbiakban csak fényképészettel foglalkozott.

Műtermei, fényképészeti munkássága
Fényképészeti munkásságának legelső éveit az adatok hiánya, és a meglévő ellentmondásos információk miatt nehéz rekonstruálni.

A Hajnal Naptár 1862-es kiadásának egyik oldalán megjelent életrajzában a következőket olvashatjuk róla:
„[…] búcsút mondva a kártyagyártásnak 1856-ban a Széna téren, majd a Mocsonyi-házban (Váczi utca) fényképészeti műtermet nyitott. Pár évvel később pedig a Nagyhíd utcában a Mocsonyi féle házban, 4sz. fényes és nagyszerű műtermet alapított […].”

Valószínűleg ez az írás adta az alapját a szakirodalmakban megjelent információnak, mely szerint Mayer György 1856 óta dolgozott fényképészként. Ennek az életrajzi adatnak azonban ellentmond egy 1855 márciusában keletkezett anyakönyvi kivonat, amelybe Mayer György keresztszülőként, mint fotográfus lett bejegyezve.xviiA korabeli anyakönyvi kivonatokon a foglalkozást leíró bejegyzések általános jelleggel az érintett személy főtevékenységét jelzik, így tehát ez az 1855 márciusi bejegyzés az idáig megtalált legelső autentikus bizonyíték arra, hogy már 1855-ben elsődleges foglalkozása szerint fényképész volt, minden bizonnyal még önálló műterem nélkül. Ez az adat persze nem zárja ki azt, hogy a fényképezés mellett továbbra is foglalkozott kártyakészítéssel, s azzal teljesen valószínűleg csak 1856-ban hagyott fel a művész. 1853-ban a Szerviták tere (mai nevén Szervita tér) 1. sz. alatt lakott Mayer György, – egyéb információk hiányában – feltételezhető, hogy 1855-ben még itt a lakásán, vagy egy ehhez közeli utcában bérelt szobát fényképészeti működéséhez, esetleg kártyagyárosi tevékenységével azonos helyen kezdte a fényképezést. Valószínűleg az életrajzban szereplő 1856-os kezdési dátum Mayer első, Széna téri (mai nevén Kálvin tér) hivatalos műtermének nyitását jelzi. Valamikor 1857 és 1859 között üzemeltette a Váci utca 12. szám alatti műtermét, majd 1859 decemberében már új, a Nagyhíd utca 4. (későbbi nevén Deák utca) alatti műterme építéséről szerzünk tudomást az alábbi hirdetésből:

„A Gizella téren a Mocsonyi-féle sarokház fölött, ahol a Treichlinger-féle műkereskedés található, most szerelnek fel egy elegáns, üvegezett tetőteraszt tetőablakokkal, négy ablaknyi hosszúságban. Ezt a csinos helyiséget a híres-nevezetes Mayer György fényképész úr építteti, és fényképészeti munkájához fog majd műteremként szolgálni, ahol minden esetben kiváló lesz a fény. Mivel M. úr lakása éppen ezen műterem alatt található, így innen fog felvezetni oda egy kis lépcső.”xviii

Eszerint Mayer kiváló üzleti érzékkel pozícionálta műtermét az úri közönség által jó látogatottságnak örvendő belvárosi Treiclinger-féle műkereskedés fölé, ahol naponta nagy számban összegyűltek a bámészkodók a kirakat előtt, az újságok pedig szüntelenül tudósítottak a műkereskedő boltjában kapható legújabb különlegességekről. 1857-ben egy finom kritikai észrevétel is megjelent a Családi Lapok hasábjain a műkereskedés kirakatának egyik obszcén tartalmú képe miatt:

„Ezen siestának egyébiránt mi hasonlatossága sem volt avval, melly Treichlinger kirakványában látható, s az általános erkölcsi érzületet sérti. — Két kaczérnő, olly pongyola helyzet és ruhában a kihívó csáb minden jeleivel, egy mellettök elmenő szerzetesre, kinek arczára a művész el nem mulasztá egy rendetlen vágy kifejezését festeni — tekint.”xix

1860 márciusában a Nagyhíd utcai műterem már üzemelt, Mayer itt 25 db vizitkártyát kínált 15 Forintért:
„Minden bizonnyal a finom luxushoz tartozik a fényképes vizitkártya. Ha az ember valakit meglátogat, és nem találja otthon, ott szokta hagyni a kártyáját, hogy a barát megtudja, ki járt ott; ami viszont csak szegényes kárpótlás, különösen, ha egy szeretett barátot régóta nem láttunk. Ezen a problémán segít a fényképezés azzal, hogy vizitkártyának használható kis arcképeket állít elő. Az ilyen fényképes kártyák megtekinthetők Mayer György úr kirakatában a Nagyhíd utca azon ház kapujánál, ahol a Treichlinger-féle műkereskedés és a második emelet fölött Mayer úr új fényképészműterme is található. Ezekből a kis arcképekből 25 darab 15 forintért vehető meg.”xx

1862-ben a fényképész házat vett Grácban, ahol fiókműtermet létesített, majd 1863-tól Zágrábban is nyitott egyet. 1864-ben Szegeden Bietler Ferenc fényképésszel társulva is működött, ezeket a műtermeket a pestivel párhuzamosan üzemeltette. 1866-ra már csak a pesti Nagyhíd utcai üzletét tartotta meg, majd 1869-ben azon is túladott, hogy új műtermet nyisson a Kerepesi út 3. szám alatt. A későbbiekben még számtalan helyen nyitott új üzletet a pesti belvárosban. Az 1890-es évekig volt, hogy egyszerre hármat is üzemeltetett, illetve rövid, pár hónapig tartó társulások nyomait is mutatják fennmaradt fényképei.

Magánélete
Még kártyafestő tevékenysége idején, 1845-ben vette feleségül Pesten egy halászmester lányát, az 1820-ban született Reder Karolinát. A házasságból hat gyermek született, de csak hárman érték meg a felnőttkort: György, Karolina (később Bihary Ferencné) és Auguszta (később sipeki Balás Vincéné). Házassága ideje alatt azonban Mayer beleszeretett egy osztrák származású, Pesten tartózkodó férjezett énekesnőbe, Kusche (született Schwartz) Karolinába, akitől házasságon kívül származott gyermekei közül az 1865-ben született Schwartz Richard érte meg a felnőttkort, és aki később, mint operaénekes lett közismert Kornai Richard néven. Mayer házasságon kívüli kapcsolata nem sokáig maradhatott titokban felesége és gyermekei számára sem, felesége 1882-ben történt halálakor már nem éltek együtt (Mayer végrendeletébőlxxi tudjuk, hogy elváltak), a családjával megromlott viszonyt tükrözi az is, hogy volt felesége gyászjelentésén Mayer nem szerepel a családtagok között. 1890-ben Budapesten feleségül vette régi szeretőjét, Schwartz Karolint, és felvette annak evangélikus vallását is. Schwartz Karolina 1903-ban hunyt el Budapesten fia, Kornai Richard lakásán. Az asszony haláláról hosszú, szép nekrológot jelentett meg a Budapesti Napló,xxii míg Mayer György halálával kapcsolatban mostanáig nem ismeretes semmilyen gyászhirdetés – mely zavaros családi hátterét tekintve valószínűleg nem véletlen. Nagyon sok az ellentmondás azokkal az adatokat kapcsolatban, amelyek Mayer halálának időpontjához vezethetnének el bennünket, azonban valószínű, hogy a fényképész 1890 és 1898 között hunyhatott el, valószínűleg nem Budapesten, esetleg nem is Magyarországon. Mayer György utóélete, ha nem is örökre, de egy időre még biztosan a homályba vész.

Lábjegyzet:

1 Térbeli kép illúzióját keltő kettős kép.
2 Religio. 1863. 17. sz. 136.
3 ölgyfutár, 1864. 4. sz. 30.
4 Magyar Nemzet, 1902. augusztus 20. évfolyam, 198. szám
5 Dr. Mikes Lajos és Dernői Kocsis László: Szendrey Julia ismeretlen naplója, levelei és halálos ágyán tett vallomása, Genius Kiadás, 1930.
6 Imre Györgyi: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben, Magyar Nemzeti Galria Budapest 2004
7 Hajnal Naptár1863. 34.o.
8 Esetleg éves szinten értendő, vagy az addig összesen Mayer által készített meglévő negatívok számát takarja.
9 Felvinczi ándor sztereofotó szakértő személyes éleménye nyomán.
10 Magyar Nemzeti Múzeum, ltsz.: 1941/32, 1941/33.
11 Pesti helyszínelők 1861 Teleki Lászl az országgyűlés halottja, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2011.
12 Leltári számok: FotoGLV2000/22316, FotoGLV2000/22317
13 Pesth-Ofner Localblatt und Landbote1854. 12. 05.
14 Budapesti Hírlap, 1855. 03. 15, 670. sz.
15 A Hajnal Naptár 1862-es kiadása, melyben Mayer György rövid életrajzát találhatjuk, téves adatot közöl. A művész születése nem 1817, hanem valójában 1818, habár a hónap és a nap pontosan került feltüntetésre.
16 Wanderbuchür den. : [Georg Mayer játékkártyafestő számára], ővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény, B 384/370.
17 Jungbauer Mihály születési kivonata, 1855. 03. 17, Pest. Jungbauer Mihály édesanyja Réder Terézia Mayer György sógornője volt.
18 Pesth-Ofner Localblatt und Landbote, 1859. 12. 15. Fordította: Babcsányi Judit (História Fordítás).
19 Családi Lapok, 1857. 07. 16, 3. sz. 43.
20 Pesth-Ofner Localblatt und Landbote, 860. 03. 01. Fordította: Babcsányi Judit (História Fordítás).
21 Mayer György végrendelete 1880, HU BFL VII.185 1880 1731.
22 Budapesti Napl1903. 04. 18, 106. sz.