E számunk szerzői – 2018/2
Albertini Béla, Dr. (1940)
Fotótörténész, professor emeritus (Kaposvári Egyetem). Apáczai Csere János-díjas (2009), Németh Lajos-díjas (2010).
Bacskai Sándor (1961)
Író, újságíró, a Fotóművészet munkatársa. A kilencvenes években körülbelül száz életút-interjút készített a Magyar Fotográfiai Múzeum archívuma számára.
Elek Orsolya
Elek Orsolya fotográfus, PhD hallgató. Doktori tanulmányait Franciaországban, az Aix-Marseille Egyetemen és az ELTE Bölcsészettudományi Karán párhuzamosan végzi. Doktori kutatásához kapcsolódóan rendszeresen részt vesz magyarországi és nemzetközi konferenciákon. Az ELTE Történetírás és vizualitás - a fotó és a film 20. századi kontextusainak tükrében elnevezésű kutatócsoport tagja. Miután évekig foglalkozott a Paris Photo Art Fair online felületeinek szerkesztésével, ez év júniusától a L'Œil de la Photographie (The Eye of Photography) nemzetközi internetes magazin rovatvezetője és projektmenedzsere.
Fejér Zoltán (1951)
Szabadúszó fotós. 1968 óta foglalkozik a fényképezés különféle alkotó módozataival. 1985 óta folytat fotótörténeti kutatásokat, ezekből eddig kilenc könyvet publikált. Lapunk munkatársa.
Kiscsatári Marianna (1958)
Magyar–történelem, majd fotográfia szakot végzett az ELTE-n. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára muzeológusa.
Palotai János (1939)
Történelem–filozófia szakot végzett az ELT E-n, esztétikából doktorált. A Műegyetemen művészetfilozófiát, az Iparművészeti Egyetemen vizuális kommunikációt, az ELT E-n média ismeretet tanított. A mozgóképkultúra oktatásához Pásztor Erikával közösen készített tananyaga az interneten olvasható. A Balkonban, a Filmkultúrában, a Filmvilágban, a fotografus.hu-n es az Új művészetben publikál.
Mészáros Márton (1995)
Mészáros Márton újságíró. 1995-ben született, Budapesten. 2009-től 2014-ig rendszeresen publikált a világhálón: a Mészáros Márton blogja elnevezésű egyszemélyi virtuális kulturális-életmód magazinja alapvetően művészekkel, politikusokkal, manökenekkel készített interjúkat, film-, színház- és albumkritikákat, ismeretterjesztő történelmi cikkeket tartalmaz. 2014-től 2018-ig a Népszava kultúra rovatának szerzője, jelenleg szabadúszó. Rendszeresen publikál az Új Szó szlovákiai magyar napilapba, a Filmvilág, a Premier, az Édes Anyanyelvünk című nyomtatott havilapokba, valamint a Kultúrpart online kritikai magazinnak. 2013-ban az év diákújságírója elismeréssel, 2017-ben Ifjúsági Sajtódíjjal tüntette ki a Diákújságíró Egyesület. Rövidfilmeket rendez, több fotója a Magyar Távirati Iroda (MTI) tulajdonában áll, a hírügynökségi bizományos munkák mellett felvételei jelentek meg a Népszava és a Múlt-kor című lapokban. Az általa alapított kulturális közönségdíjat, az Arany Medál-díjat ötvennél több művész vehette át az évek során.
Sajjadi, Leila (1979)
Leila Sajjadi iráni/brit kurátor, művészeti író és fordító, aki jelnleg Tehránban él. Elkötelezetten dolgozik különböző művészeti és kulturális projekteken kiemelve és bemutatva az iráni művészet legjobbjait együttműködve számos múzeummal és intézménnyel világszerte. Lelkes kutatóként és íróként rendszeresen működik együtt számos koadóval és magazinnal, olyanokkal mint az Ocila, az Asia Art Newspaper, Asia Art Archive, L'Œil de la photographie és az Art Monthly.
Somogyi-Rohonczy Zsófia (1985)
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, ahol művészettörténetet, kommunikációt és pedagógiát tanult. 2011-ben egy szemesztert töltött Lisszabonban, 2013-ban részt vett a The Peggy Guggenheim Collection internship programjában. Az évek alatt dolgozott kommunikációs munkatársként több kulturális intézményben, tapasztalatott szerezett tárlatvezetőként és múzeumpedagógusként, vezetett városi sétákat a legkülönfélébb témákban. Jelenleg a Ludwig Múzeumban dolgozik múzeumpedagógusként.
Somosi Rita (1980)
Művészettörténetet és kulturális menedzsmentet tanult. Kurátorként dolgozik és kortárs művészetről publikál, különös tekintettel a fotóművészetre és kortárs ékszerre. A VILTIN Galéria munkatársa, a Budapest FotóFesztivál kurátora.
Standovár Júlia (1987)
Standovár Júlia 2013-ban a MOME fotográfia szakán szerzett BA diplomát, majd az amerikai School of Visual Arts mesterképzését végezte el, azóta is New Yorkban él és alkot. Kiállított többek között a Ludwig Múzeumban és a Budapest Art Marketen, illetve New Yorkban a Radiátor Galériában, MOMA PS1 Book Fair-en és a brooklyni Knockdown Center-ben. Tagja a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának és a 2018-as Pécsi József ösztöndíj egyik nyertese. Munkái sokrétűek és vizuálisan diverzek, viszont sorozatainak témái döntő többségben társadalmi és politikai kérdéseket vetnek fel, személyes motívumokkal keverve. 2016-ban angol nyelven jelent meg az első könyve, a Hungry Hungarians, és jelenleg a következő kötet előkészítésén dolgozik, amely 2018 végén várható.
Surányi Mihály (1959)
A BME Vegyészmérnöki karán diplomázott 1982-ben. 2005 és 2008 között a MOME művészeti menedzser képzésére járt. A magyar fotográfiai életben a Nessim Galéria vezetőjeként vált ismertté: 2006 óta több, mint negyven budapesti és külföldi kiállítást rendezett. 2017-től a FOTÓMŰVÉSZET magazin főszerkesztője.