Albertini Béla: Egy elvetélt albumterv, 2. rész: a teljes kudarc

Fejérváry Sándor 1887. május 29-én született Budapesten. Apja a székesfehérvári születésű Fejérváry Frigyes százados, honvéd hadbíró, publicista, szerkesztő; Győrben született édesanyja Friedrich Laura volt (a római katolikus születési anyakönyvi kivonatban az anya vallása rovatban az „izr.” bejegyzés áthúzva szerepel). A szülők akkori lakóhelye: Budapest, Aréna (ma: Dózsa György) út 7.

„Fejérváry Frigyes v. m. kir. honvéd százados hadbíró, a Magy. táv. Értesítő és az Ungarische Correspondenz szerkesztő-tulajdonosa folyó évi deczember hó 11-én d. u. ½4 órakor hosszas szenvedés és a halotti szentségek feladása után életének 63-ik, boldog házasságának 38-ik évében csendesen elhunyt” – mondta 1910-ben a gyászjelentés.i Az 1848-ban született Fejérváry Frigyes jogot végzett. A Magyar Távirati Értesítőt a honvédségtől történt nyugdíjaztatása után 1891-ben hozta létre; ezt megelőzően szerkesztette az Országgyűlési Értesítő és az Ungarische Post című kőnyomatos lapokat, 1870-ben a Budapesti Közlöny szerkesztője volt, 1868-ban pedig a Századunk munkatársa. A Zsidó Lexikon az izraelita felekezetből kilépettként írt róla szócikket.ii

Külön figyelmet érdemel, hogy a születési anyakönyv szerint Fejérváry Sándor 1897. június 6-án történt keresztelésekor az egyik keresztszülő Wekerle Sándor „m. k. államtitkár” volt.iii Jól ismert, hogy Wekerle, aki Fejérváry Frigyeshez hasonlóan szintén 1848-ban született – a jelen téma szempontjából fontos megjegyezni, hogy a Fejér vármegyei Móron –, a későbbiekben háromszor lett Magyarország miniszterelnöke. (Ő volt az első polgári származású magyar miniszterelnök.) Fejérváry Sándor keresztelésének évében vált frissen kinevezett államtitkárrá.

Fejérváry Sándor apjához hasonlóan jogi képzettséget szerzett. „Pályáját mint számgyakornok 1908: kezdette a Pénzügymin. számvevőségén, később a legfőbb áll. számvevőséghez került” – mondja a Magyar írók élete és munkái című nevezetes adatbázis.iv Ez Wekerle második miniszterelnökségének (1906. április 8. – 1910. január 17.) korszakában történt. Az állami számvevőszéket 1870-ben hozták létre „[…] az állam bevételeinek és kiadásainak, az államvagyonnak és az államadósság kezelésének s általában az állam számvitelének ellenőrzése végett […].”v Személyzetéről a hivatkozott törvényt 1914-ben módosító törvénycikk ad tájékoztatást. Az egyes kategóriákban előírták a személyzet létszámát: „[…] a rangban a miniszterekkel egyenlősített elnökön kívül áll […] tizennyolc legfőbb állami számvevőségi segédtitkárból, miniszteri segédtitkári ranggal és jelleggel […].”vi – mint egy későbbi, itt majd részletezendő dokumentumból látható, ez utóbbi segédtitkárok egyike volt dr. Fejérváry Sándor. A módosító törvénycikk bizonysága szerint a meghatározott létszámú személyzeti kategóriák között ez volt a legalsó szint. Van hivatalos dokumentum arról, hogy Fejérváry doktor részt vett a világháborúban; 1917. február 4-én az ojtozi szorosban súlyos lábsérülést szenvedett, több kórházban kezelték, kitüntették, előléptették (1916: II. oszt. ezüst vitézségi érem, soron kívüli zászlóssá kinevezés; 1917: bronz vitézségi érem, Károly-csapatkereszt). Egy 1918. február 12-i kimutatás szerint rendfokozata: „t. hadnagy”.vii (1. kép) A háborús sérülés hosszabb távon végzetessé vált számára: 1925-ben sérült jobb lábát amputálni kellett, emiatt 1927 végén, életének 41. évében elhunyt.viii

Az államapparátusban történt munkálkodása 1921. április közepén ért véget. Ennek oka részletesen ismert. Április 14-én tartotta utolsó, búcsúzó minisztertanácsi ülését az első Teleki kormány. A jegyzőkönyv szerint a 3. pontot a miniszterelnök, Teleki Pál (aki 1920. július 19-től töltötte be ezt a funkciót) terjesztette elő. „A ministerelnök úr előadja, hogy a népjóléti és munkaügyi ministeriumba szolgálattételre beosztva volt dr. Fejérváry Sándor Legfőbb Állami Számvevőszéki segédtitkár ellen ezen minisztérium igazoló bizottsága által lefolytatott igazolási eljárás, valamint az annak alapján a legfőbb állami számvevőszék által megindított fegyelmi eljárás során beigazolást nyert, hogy nevezett a tanácsköztársaság ideje alatt oly magatartást tanusított, mely a »hazafiatlanság« ismérveit magában foglalja, miért is a reá kirótt fegyelmi büntetés mellett az 1920. évi XI. t. cz. 4. &-a alapján a tényleges szolgálat kötelékéből való eltávolítása válik szükségessé. A legfőbb Állami Számvevőszék elnöki teendőinek ellátásával megbízott állami számvevőszéki alelnök javaslata alapján [a miniszterelnök] kéri a minisztertanácsot, méltóztassék hozzájárulni ahhoz, hogy dr. Fejérváry Sándor legfőbb állami számvevőszéki segédtitkár az 1920. évi XI. t. cz. említett szakaszának rendelkezése értelmében az állami szolgálatból eltávolíttassék. [Megjegyzés:] A minisztertanács hozzájárul.”ix [Írásmód, helyesírás az eredeti szerint.]

A jelen időpontig nem sikerült olyan levéltári, vagy más egyéb dokumentumot fellelni, amiből tételesen kiderülne, hogy a fentebb megfogalmazott „hazafiatlanság” konkrétan miben nyilvánult meg. Dr. Fejérváry Sándor neve nem bukkan fel a tanácsköztársaság sajtójának bibliográfiájában, cikkíróként nem szerepel a tanácsköztársasági sajtórepertóriumban.x Hogy ő – ironikusan fogalmazva – nem volt egy második Kun Béla, az a minisztertanácsi ülésen idézett törvénycikkből, illetőleg annak következményéből is kiderül. A hivatkozott 4. §. ugyanis így kezdődik: „Felhatalmaztatik a m. kir. minisztérium, hogy a tényleges szolgálat kötelékéből eltávolíthassa azokat az állami, államvasuti és vármegyei tisztviselőket és egyéb alkalmazottakat, akik az 1918. évi október hó 31.-étől a jelen törvény hatálybalépéséig terjedő időben beigazoltan hazafiatlan, társadalomellenes vagy a közerkölcsbe ütközó magatartást tanusítottak, akiknek ez a magatartása azonban nem esett olyan súlyos megítélés alá, amely az illetőnek a szolgálatból való elbocsátását vonta volna maga után.”xi [Írásmód, helyesírás az eredeti szerint.] Fejérváry közvetlenül a kommün után az állásában maradhatott. „Bűnösségének” mértékét az is érzékelteti, hogy az idézett jogszabály folytatása szerint bírósági elmarasztalás esetén az elbocsátás nyugdíjvesztéssel is járt, az idézett Magyar írók élete és munkái azonban azt közli, hogy Fejérváry doktort 1921-ben nyugdíjazták.xii

Joggal tehető fel tehát a kérdés: mi adhatott okot a távozó Teleki Pál miniszterelnöknek, hogy vegye a fáradságot, és 1921-ben (!), a számára utolsó minisztertanácsi ülésen személyesen rugattasson ki egy kishivatalnokot 1919-es (!) „hazafiatlansága” miatt?

Itt kell felidézni, hogy a számvevői területen „a kommün alatt tanusított magatartás” miatt az utolsó (publicitást is nyert) elbocsájtásról jelenleg 1920 októberéből van forrásunk. Ekkor „fegyelmi ítélettel” három főt távolítottak el állásukból.xiii

Megemlítendő, hogy 1927-ben élete utolsó – ráadásul nemzetközi olvasótáborhoz, négy nyelven szóló – publikációjában Fejérváry a klebelsbergi értelemben vett magyar kultúrfölény hirdetőjeként lépett fel.xiv Ezt olvasva „damaszkuszi úthoz” hasonló jelenség tanúi vagyunk, vagy az 1919-es „hazafiatlanság” eleve nem volt olyan meghatározó Fejérváry gondolkodásában? – erre a kérdésre valószínűleg nem lehet érdemi választ adni. A „kultúrfölény” eszméje melletti kiállása viszont valóság volt. Lehet, hogy Teleki lépése személyes indíttatású volt? A fentiek nyomán ez a kérdés valóban felmerülhet. Ugyanis nem felejthető, hogy Wekerle Sándor és az eltávolított hivatalnok apja, Fejérváry Frigyes iskolatársak voltak a székesfehérvári gimnáziumban.xv – Wekerle 1921-ben már élete vége felé járt: augusztus 26-án hunyt el Budapesten.

Az állami szolgálatból az 1921. április 14-iki döntés nyomán kirúgott dr. Fejérváry Sándor – figyeljünk a dátumra! – 1921. április 15-től a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségének választott főtitkára lett.xvi 1921 májusától pedig ő a fentebb már érintett, frissen induló Fotóművészeti Hírek felelős szerkesztője és kiadója.xvii Bár a MAOSZ – úgy is, mint a lap gazdája – polgári egyesület volt, mégis joggal tehető fel a kérdés: milyen súlyú politikai, eszmei vétket követhetett el a kommün alatt valaki, aki az állami szolgálatból történt „eltávolítása” után azonnal egy országos szervezet főtitkárává és egy ugyancsak országos hatókörű folyóirat felelős szerkesztőjévé és kiadójává válhatott? Kishivatalnoknak elfogadhatatlan volt, főtitkárnak, lapkiadónak és felelős szerkesztőnek viszont igen? Funkciója a lap élén haláláig (1927) változatlan maradt. Emellett 1923. március 16-tól a Herlango Magyar Fotóipar rt. helyettes igazgatója lett.xviii (Az már modelljelenségnek tekinthető, hogy valaki az államigazgatásban szerzett szakmai, közéleti tapasztalatait, rutinját a gazdasági életben tudja konvertálni.) Megemlítendő, hogy 1923-ban szerzőként közösen jegyzett egy szakkönyvet Vydarény Ivánnal – Az átnyomás: az olaj és brómolaj eljárás és a kombinált nyomat címmel.xix Az valószínűsíthető, hogy Fejérváry ezúttal „csendestárs” volt; ő adhatta a pénzügyi, a nyomdai (kiadási) ismereteket, talán még a nyelvi megformálásba is besegített (lévén, hogy kettőjük közül ő volt magyar anyanyelvű), Vydarény pedig erősen Heinrich Kühn nevezetes könyvére – Technik der Lichtbildnerei, Halle, Knapp, 1921. – támaszkodva nyújtotta a szakmai nyersanyagot.xx A Fejérváry doktor által szerkesztett 1925. évi áprilisi Fotóművészeti Hírek szignálatlan vezércikkben foglalkozott A művészi fényképezés mesterei magyar változatának perspektívájával. Az alaphang panaszt és reménykedést fejezett ki. „Minden kísérletünk eddigelé meddő maradt, mely nemzetközi viszonylatban igyekezett felvenni a kapcsolatot fotografikus téren” – indult a szerkesztőségi, valószínűleg dr. Fejérváry Sándor tollából származó írás. „Egy csomó külföldi kiállításról maradtunk le, mindig csak anyagi okokból, s így kétszeresen fájó volt látni, hallani és olvasni, hogy mily olcsó sikereket értek el egyes nemzetek, mi pedig itthon keserűen állapítottuk meg, hogy fényképezőink tudásban, ízlésben, technikában, témában klasszisokkal haladják meg azokat, kik ünneplésben és babérokban aratták le kisebb értékű munkáikkal a sikereket.”xxi Ez a panaszkodás nem konkrét; csak valószínűsíteni lehet, hogy az 1919 utáni állapotokra vonatkozik, feltűnő továbbá, hogy sem a magyar „meghaladókat”, sem a „kisebb értékű munkáikkal” nagyobb sikereket megért külföldieket nem nevesíti, így az utólagos tényalapú értékelésre nincs mód.xxii A vezércikk a továbbiakban ezt mondja: a „Meister der Lichtbildkunst kiadója érdeklődött a magyar munkák iránt, meglepetéssel szemlélte képeinket és elhatározta, hogy egyik legközelebbi kiadmányát a magyar fényképezők képeiből állítja össze. […] A könyv német nyelven kívül külön magyar kiadásban is megjelenik […] A könyvhöz tartozó mintegy 30 illusztrációs képen kívül a szövegrész is tisztán a magyarokkal fog foglalkozni, munkásságunkat, elért eredményeinket fogja tárgyalni.xxiii [Kiemelések az eredeti szövegben.]

Kétségtelen, hogy ez a közlemény a magyar fotográfia addigi történetének legjelentősebb átfogó reprezentációját helyezte kilátásba. Ugyanezen lapszámban a Hírek rovatban az albumra vonatkozólag újabb bíztató információk jelentek meg. Ezek révén tudomást szerezhetünk arról, hogy a fentebb jelzett 30 képből 5 heliogravür formájában fog testet ölteni. Ha a heliogravürök tervezett száma eggyel kevesebb is a korábbi, III. kötetben megjelentnél, az összesen 30 kép ígérete meghaladta az eddigi egyes kötetek képmennyiségét. Ebben a közleményben az is olvasható, hogy a magyar fotográfusok több mint száz képet küldtek Bécsbe az album céljaira, a szerkesztők ezekből válogathatták ki a nekik tetsző harmincat. A magyar fotókultúra örök vesztesége, hogy az elküldött száz kép mai ismereteink szerint együtt nem maradt fenn, hiszen nyilvánvaló, hogy a bécsi válogatás perspektíváját ismerve minden fotográfus a legjobb munkáit igyekezett adni. Így a Bécsbe érkezett művek a Magyarországon 1925-ben legkiemelkedőbbnek vélt fotográfiákból adhattak keresztmetszetet, ez – most eltekintve a képekre vonatkozó lehetséges konkrét értékítélettől – hiteles, alapvetően fontos fotótörténeti forrást képezhetett.

Valamelyes gyógyír, hogy a szóban forgó képekről mégis lehetnek legalább töredékes ismereteink. Az történt ugyanis, hogy ízelítő gyanánt Dentoni 1925 áprilisában – tehát az idevágó magyarországi közleményekkel párhuzamosan – hat magyar munkát közreadott lapjában, az Allgemeine photographische Zeitungban. (2–7. kép) E lapszámban Dentoni világhírűnek nevezte a hivatásos fotográfus Pécsi Józsefet, Rónai Dénest és Székely Aladárt, és kilátásba helyezte, hogy a magyar művészfotográfiáknak szánt album az ő kiadójuknál kora nyáron megjelenik.xxiv Megemlítette továbbá, hogy „Prof. Pecsi” és Gerő László felvétele a Wessely-féle félachromáttal készült. – Erről korábban ebben a lapban a grazi gyakorló fotográfus és szakíró dr. Hugo Haluschka már cikkezett.xxv (Ami Gerő kinti szereplését illeti: akkor még nem lehetett tudni, hogy az ekkor már folyó nevezetes frankhamisítási akcióban az Állami Térképészeti Intézet munkatársaként ő is részt vett, ezért az 1925 végén történt lebukás után őt „parkolópályára” állították, a későbbiekben pedig többek között fotográfusi munkássága tette lehetővé a közéletbe történő visszatérését.) Az Allgemeine photographische Zeitung 1925. évi márciusi számában a Haluschka-cikket kísérő magyar fotográfiák is a Bécsbe kiküldött anyag részét képezték.xxvi (8–9. kép)

Az összesen nyolc kép alapján el lehet dönteni, hogy a magyar fotográfiák alapvetően a Fotóművészet előző számában vázolt Herczeg Ferenc- vagy Fülep Lajos-féle világlátással, értékrenddel harmonizáltak-e. Ez a kérdésfeltevés szándékosan kiélezett; a mindennapos gyakorlat színesebb palettát nyújtott, több volt benne az átmeneti jelenség, semhogy csak a vagy-vagy kérdésére kellene kategorikus választ adni. A fő jellegzetesség megragadásához azonban a szembeállítás reálisan nyújt támpontot. A Fotóművészeti Hírek tudósított a tervezett magyar fotóalbum áráról, megrendelési lehetőségeiről is. „A könyv ára azok részére, kik azt most megrendelik, nettó 60 000 magyar korona, amennyiben ezen megrendeléssel együtt 15 000 korona előleget küldenek lapunk címére” – mondta a közlemény, hozzátéve, hogy ez a magyar kiadás példányszámának tervezése miatt kívánatos.xxvii (1924 decemberében egy budapesti középiskolai tanár illetménye az I. fizetési fokozatban 4 340 610.-, a VIII., vagyis a legalacsonyabb fokozatban 2 283 610 – inflációs – korona volt).xxviii

1925 júniusában szintén vezércikk formájában esett szó az albumtervről a Fotóművészeti Hírekben. A Felhívás olvasóinkhoz júliusi megjelenést ígérve népszerűsítette a kötetet, és kérte az olvasóktól megrendelők toborzását.xxix

A Fotóművészeti Hírek a hirdetési rovatban közölte, hogy „lapunk szerkesztője” [akiről ismert, hogy dr. Fejérváry volt – A. B.] személyesen járt Bécsben a kiadónál „…ki a legnagyobb elismerés és elragadtatás hangján nyilatkozott a magyar kollekcióról”. A kiadásra tervezett képek száma ezúttal 28 darab volt, plusz 5 heliogravür – a teljes képszám tehát a korábbi 30-hoz képest kissé növekedett.

Ebből a forrásból kiderül, hogy az albumban közreadandó képeknek kik a szerzői. Itt ábécérendben felidézve: Angelo, Balogh Rudolf, Gerő László, dr. Fejérváry Sándor, Kankovszky Ervin, Kerny István, Pécsi József, Rónai Dénes, Schermann József, Schmidt Nándor, Stolz Róbert, Szakál Géza, Székely Aladár, Tomcsányi Béla, Tomcsányi István, Vydarény Iván, Wessely János. (Nyilvánvaló, hogy Fejérváry az albummal kapcsolatos „menedzseri” szerepe folytán küldhetett képet; alkotó fotográfusként őt itthon nem jegyezték.)

„A könyvben a következő cikkek fognak megjelenni: – folytatódott a közlemény. – Pécsi József Az aktról, Wessely János A modern optikáról, dr. Fejérváry Sándor A magyar művészi fényképezésről, Vydarény Iván A negatív kép jelentőségéről, Stolz Róbert Az átnyomásról.”xxx

Csaknem egy évszázad távlatából visszatekintve azt lehet mondani, hogy mind a képek, mind a szövegek szerzőit tekintve a névsor hazai relációban reprezentatív volt. Valószínű, hogy a magyar fotográfusok minden tekintetben akkor elérhető csúcsteljesítményüket nyújtották.

A kiadandó albumra vonatkozó hírek is ekkor (1925 júniusában) voltak a tetőponton. A szeptember–október havi Fotóművészeti Hírek ugyanis már késésről tudósított: az album megjelenése október végére várható. A késedelem okaként az öt „eredeti heliogravür” előkészítése szerepelt, mintha ezt a mennyiséget korábban nem tudták volna, és a kiadónak nem lett volna tapasztalata heliogravüröket is tartalmazó album kiadásában. A közlemény további részében az áll, hogy lapunk szerkesztője – természetesen dr. Fejérváry – személyesen korrigálta a szövegrészt. „A munka kiadója, Jos A. Dentoni rendkívüli gondossággal készítette elő a magyarok munkáit és mindent elkövet, hogy az album tartalmához és illusztrációihoz mérten grafikailag is tökéletes legyen” – olvasható 1925 őszén.xxxi Az ígéretesnek tűnő október vége is elmúlt, és a magyar decemberi lapszám híranyagának megfogalmazója (megfogalmazói?) már elnézést kér(nek) az előzetesen befizetőktől a késedelmes megjelenésért. „Lapunk szerkesztője az elmúlt napokban Wienben volt és személyesen győződött meg a késés okairól.” (Nyomdatechnikai akadályok.) A könyv karácsonyra kerül ki a sajtó alól – mondta ezúttal a közlemény.xxxii A folytatásban azzal vigasztalta az előfizetőket, hogy „az eredeti képek minden finomságát visszaadják a reprodukciók, míg az 5 átnyomás első nyomásai feltűnést keltően sikerültek.” Megtudható volt az is, hogy a magyar és a német [nyelvű] kiadás összesen 10 000 példányt tesz majd ki.

A decemberi Fotóművészeti Hírek hátsó borítójának külső felét teljes terjedelemben a kötet reklámja töltötte meg – szintén a karácsonyi megjelenéssel bíztatva az olvasókat, itt már 70 000 koronás árért – azoknak, akik a kötetet a lap útján még most előjegyeztetik. (10. kép) 1926-ban februárban jelent meg az első magyar lapszám. Ez újra elismerte a késést. A közlemény szerint a kiadó Jos. A. Dentoni értesítette a Szövetséget, hogy „[…] az utolsó képek most készülnek, így a munka a legutolsó stádiumba került.” A híradás írója úgy vélte, hogy a könyv mindenkit kárpótolni fog a késedelemért, és egyben jó beharangozója lesz az előkészületben lévő budapesti nemzetközi kiállításnak.xxxiii (Ez volt a valóban már hosszabb ideje tervezett II. nemzetközi művészi fényképkiállítás – az I. még 1910-ben volt látható –, a II. némi késéssel 1927 őszén meg is valósult.) Figyelmet érdemel, hogy ez a februári közlés is azzal zárult, hogy a könyvre előjegyzéseket még elfogadnak. Némi zavarról tanúskodik, hogy a hátsó borító külsején szó szerint megismétlődött az 1925. évi decemberi hirdetés, így az – februárban! – karácsonyi megjelenéssel bíztatott.

1926 májusában aztán bekövetkezett az utolsó felvonás. A vonatkozó híradást célszerű szó szerint felidézni, mert az a maga módján kommunikációs mestermű volt. „A Magyar művészi fényképezés mesterei Jos. A. Dentoni, Wien kiadásában készülő album megjelenési időpontja egyenlőre [sic!] még bizonytalan, ezért azok, akik már előfizettek az albumra és arra várni nem akarnak, tudassák levelezőlapon a kiadóhivatallal [mármint a Fotóművészeti Hírek kiadóhivatalával], hogy a már befizetett pénzüket küldjük vissza, mely esetben a pénzt a reklamálóknak visszaszármaztatjuk.”xxxiv [Kiemelés és helyesírás az eredeti szerint.] Sapienti sat… Bár a közlemény megfogalmazója, valószínűleg Fejérváry dr., ténylegesen le nem írta, de a szövegből nem volt nehéz megérteni, hogy ez az album már sohasem jelenik meg. Fel kell figyelni arra, hogy a kialakult helyzet valódi okáról, okozójáról itt semmit sem lehetett megtudni. Kié, kiké volt ténylegesen a felelősség? Járt-e, jár-e valamilyen következménnyel – bárki számára is – az albumterv bukása? Egyáltalán: milyen stádiumig jutott el valóságosan a kiadás előkészítése? Ezekre a reálisan felvethető kérdésekre az 1926. májusi közleményben nem olvashatunk feleletet. Mivel az előlegek befizetéséből nagy valószínűséggel elég jelentős összeg gyűlhetett össze, a pénzügyi botrányt elkerülendő a magyar szervezők vállalták a visszafizetést. Célszerű itt újra felidézni azt a tényt, hogy Fejérváry Sándornak jogi végzettsége volt, s a Legfőbb Állami Számvevőszéknél annak idején sokoldalú pénzügyi jártasságot is szerezhetett. A Szövetségnek – és személy szerint Fejérváry doktornak – különösen a küszöbön álló nemzetközi kiállítás előkészületi folyamatában nyilvánvalóan nem hiányzott egy esetleges bírósági kártérítési eljárás. Így egy gáláns ajánlattal kihátráltak az albumkiadás elmaradásának ügyéből.

Sem a Fotóművészeti Hírekben, sem az Allgemeine photographische Zeitungban többé nem esett szó a magyar album dolgáról, a kiadás elmaradásáról. Dentoni lapja – feltehetőleg némi kárpótlás gyanánt – 1926 további részében és valamelyest 1927-ben is közölt még néhány magyar fényképet. Konkrét források híján nem lehet megállapítani, hogy ezek a Bécsbe egykor megküldött több mint 100 képet tartalmazó csomagból, vagy esetleg a konkrétan az albumba tervezett 30–35 kép közül kerültek-e ki. Találgatni nem célszerű.

A nagy terv tehát 1924–26-ban elvetélt. Albumkiadás több mint egy évtizedig nem valósult meg nálunk. Majd 1938 végén Magyar fényképezés 1939 cím alatt négy nyelven megírt szöveg (Rosner Károly, 1938.) kíséretében 80 kép jelent meg magyar fotográfusoktól a B. T. Batsford LTD, London kiadásában, a budapesti Officina Nyomda által kivitelezve. Ez azonban már nem az egykori Dentoni-kötetek, hanem a korábbi német, csehszlovák, osztrák és szlovén évkönyvek példáit követte (Das deutsche Lichtbild 1927-től; Československá fotografie 1931-től; Das österreichische Lichtbild. Jahrbuch 1933, Slovenska fotografija, 1935-ben). A húszas évek közepén történt kudarc egyértelműen a magyar fotótörténet vesztesége, hiszen így – mint az fentebb látható volt – csak megközelítő benyomásunk lehet arról, hogy milyen teljesítményre volt képes a magyar fotókultúra 1925-ben. Természetesen ismerünk egy sor folyóiratbeli megjelenést itthon és külföldön, maradt számos kép abból az időszakból köz- és magángyűjteményekben is, de ez nyilvánvalóan más, mintha ‒ bár a kiadó ízlése által befolyásolt ‒, célzott, eredeti összeállítású kép- és szövegegyüttest láthatnánk. Egyfelől… Másfelől azonban a világ általában mégis tudott valamit a korabeli magyar fotográfiáról, mert tény, hogy a fentebb érintett, 1927 őszén bekövetkezett II. budapesti nemzetközi művészi fényképkiállításról (amikor Magyarország külpolitikai szempontból már visszanyerte „szalonképességét”) a nemzetközi mezőny progresszív alkotói döntő többségükben távolmaradtak. (A kivételek, például a cseh František Drtikol – aki pár évvel Pécsi József előtt végzett az itt megidézett müncheni fotográfusképezőbenxxxv –, vagy Albert Renger-Patzsch, aki Németországban ekkor már nyújtogatta „új tárgyias” oroszlánkarmait, munkáik által csak részben jelentettek modernizációs vigaszt Budapesten.) Természetesen a teljes valóság itt sem csak a fekete-fehér, igen-nem ellentétpárokkal írható le. Egy a közelmúltban megszűnt folyóiratban éppen arról kezdtem közreadni egy cikksorozatot, hogy a korabeli Magyarország fotóéletében szakmailag, a fotográfiai formanyelv tekintetében voltak európai mércével mérhetően előremutató mozzanatok is – bár sajnos alapvetően csak „búvópatak” jelleggel.xxxvi

Lábjegyzet:

1 Özv. Fejérváry Frigyesné, szül. Friedrich Laura […] Gyászjelentés. Egyik eredeti példányát az OSZK gyűjteményében őrzik; Gyászrovat: Fejérváry Frigyes […], Budapesti Hírlap, 1910/295. december 13. 12.
2 Zsidó Lexikon, Szerk. Újváry Péter, Budapest, a Zsidó Lexikon kiadása, 1929. 266.
3 Keresztlevél – kivonat, Budapest, Szent József Plébánia, 262/2011.
4 Magyar írók élete és munkái, megindította id. Szinnyei József: új sorozat, írta és összeáll. Gulyás Pál, Budapest, Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939. VIII. köt. 571.
5 1870:XVIIII. törvénycikk az állami számvevőszék felállításáról s hatásköréről: Magyarország hatályos törvényei: Kiegészítve a törvényeket módosító jogszabályokkal, Budapest, Grill Lajos Könyvkiadó V., 1942. 187.
6 U. o.
7 Előjegyzési lap a minősítvényi leíráshoz, Hadtörténelmi Levéltár, AKVI, 21706.
8 „Dr. Fejérváry Sándor †”, Fotóművészeti Hírek, 1928/1., április [!], 4–5.
9 Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1921. április 14., Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, OL K 24, 12. folio.
10 Sem a kiadók, a laptulajdonosok, a nyomdatulajdonosok, a főszerkesztők, a felelős szerkesztők, a szerkesztők, a helyettes szerkesztők, a társszerkesztők, a segédszerkesztők, a művészeti vezetők, a szerkesztőségi tagok, a főmunkatársak, és a munkatársak között sem szerepel a neve. – A Magyar Tanácsköztársaság sajtójának bibliográfiája, Budapest, MSZMP KB Párttörténeti Intézete, 1960.; A Magyar Tanácsköztársaság sajtójának repertóriuma, összeáll. Kálmán Lászlóné, Budapest, MSZMP KB Párttörténeti Intézete, 1968.
11 XI. törvénycikk az állami, államvasuti és vármegyei tisztviselőkre és egyéb alkalmazottakra vonatkozó egyes intézkedésekről: Magyar Törvénytár 1920. évi törvénycikkek, jegyz. ell. Térfy Gyula, Budapest, Franklin Társulat, 1941, 41.
12 Magyar írók élete és munkái, I. m., 571.
13 „Vegyesek: A pénzügyminiszter […]”, Számvevőségi Szemle, 1920/10., október, 146.
14 Fejérváry Sándor, A magyar művészi fényképezés története: II. nemzetközi művészi fényképkiállítás Budapesten a Műcsarnok termeiben: 1927. szeptember 14. –október 2., Budapest, MAOSz, 1927, 7.
15 Budapesti Hírlap, 1910/295. december 13., 12. I. m.
16 „Egyesületi hírek”, Fotóművészeti Hírek, 1921/1., május 11.
17 Fotóművészeti Hírek, 1921/1. május 11., impresszum.
18 Fotóművészeti Hírek, 1923/4. április, 43.
19 Fotóművészeti Hírek, Budapest, Breuer Ny.
20 A Magyar Fotográfiai Múzeumban őrzött eredeti Kühn könyv a Vydarény-hagyatékból származik, a csomagolópapír borítón Vydarény kézírásával olvasható: „Photobibel”.
21 „A művészi fényképezés mesterei: »Meister der Lichtbildkunst«”, Fotóművészeti Hírek, 1925/2. április [13.]
22 A festői fényképezés magyar és nemzetközi eredményeinek – például Fülep Lajos mércéjével és módján – történt alapos összevetése még nem történt meg. Tény, hogy a festői fényképezés elsajátítási folyamatában a magyar fotográfusok a tanítványok szerepét töltötték be – mint például fényképezést úri passzióként művelő gróf Esterházy Mihály, a halk szavú, szerény hivatásos fényképész Székely Aladár, az erős érdekérvényesítő készséggel rendelkező profi Rónai Dénes, a finom lelkű fényképésznő Máté Olga, a világfi Angelo, és a szakmát a müncheni fotográfusképzőben ifjúként elsajátító Pécsi József. A főként fotóriporterként nevessé vált Balogh Rudolf egyelőre nem ismert mestereknél tanult Ausztriában, esetleg Németországban a 19. és 20. század fordulóján – pillanatnyilag az bizonyos, hogy nem volt hallgató a bécsi K. k. Lehr- und Versuchsanstalt für Photographie und Reproduktionsverfahren 1888-ban alapított intézményében.
Fotótörténeti tény, hogy a magyar tanítványok egyike sem haladta meg külföldi mesterét. Bizonyára ennek következtében nem szerepelnek magyar fotográfusok az Art in Photography: With selected examples of European and American work, ed. Charles Holme, London, Paris, New York, The Studio, 1905. kötetben – s ez nem ország-méret következmény, mert például belga fotográfusok helyet kaptak; nem jelentek meg képeik az amerikai Camera Work című emblematikus, a festői fotográfiának szentelt folyóiratban (1903–1917), ahol az európai legjobbak is jelen voltak. Nem szerepelnek továbbá a festői fotográfia magyar képviselői a nagy egyetemes fotótörténeti feldolgozásokban – Josef Maria Eder, Beamount Newhall, Naomi Rosenblum, Michel Frizot (szerk.), Mary Warner Marien – és mások könyveiben sem.
23 „A művészi fényképezés mesterei: »Meister der Lichtbildkunst«”, Uo.
24 [Josef A.] D[EN]T[ONI]: „Zu unserem Bildern”, Allgemeine photographische Zeitung, 1925/4., április, 48.
25 Ezt a cikket más összefüggésben, az előbbiekben már idéztem. Említést érdemel, hogy korábban magától Wesselytől is közöltek egy cikket a lapban – „Über den Gebrauch weichzeichnender Objektive”, Allgemeine photographische Zeitung, 1925/2., február 17–19.
26 „Hírek: A »Magyar művészi fotográfia mesterei«”, Fotóművészeti Hírek, 1925/3., június 30.
27 „A művészi fényképezés mesterei: »Meister der Lichtbildkunst«”, Uo.
28 Budapest székesfőváros statisztikai évkönyve, I. m. 520.
29 „Felhívás olvasóinkhoz”, Fotóművészeti Hírek, 1925/3., június [25.]
30 „Hírek: A »Magyar művészi fotográfia mesterei«”, I. m., 29–30.
31 „A »Magyar művészi fotográfia mesterei«[…]”, Fotóművészeti Hírek, 1925/4., szeptember, 44–46.
32 „A »Magyar művészi fotográfia mesterei«[…]”, Fotóművészeti Hírek, 1925/5., december, 56.
33 „»A magyar művészi fényképezés mesterei« […]”, Fotóművészeti Hírek, 1926./1., február, 7.
34 „A Magyar művészi fényképezés mesterei […]”, Fotóművészeti Hírek, 1926/2., május, 21.
35 Bár regényes, de szakmailag helytállónak nevezhető életrajz jelent meg magyarul is a közelmúltban a jeles cseh fotográfusról – Jan Němec, A fény története: Egy fotográfus életregénye, Budapest, Noran Libro, 2017. A fordító, J. Hahn Zsuzsanna Fejér Zoltánnak, a neves magyar fotótörténésznek is köszönetet mondott a fényképészeti szakmai segítségért (457.).
36 Albertini Béla: „A búvópatak jelenség a magyar fotókultúrában”, Új Egyenlítő, 2015/4., április, 56–59.; „A búvópatak jelenség, 2. Edward Steichen inkognitóban Budapesten”, Új Egyenlítő, 2015/8–9., augusztus–szeptember, 72–77. – képcsere miatt javított változat: 2016/1.; ”A búvópatak jelenség a magyar fotókultúrában 3.: Károlyi Árpád: Sorakozó”, Új Egyenlítő, 2016/7–8., július.–augusztus, 73–[77.]