ALBERTINI Béla: A Magyarországi Munka-kör fotócsoportja (1930–1932) – Második rész

Miben állt ez? Az ember-egésztől a szociofotón át az új ember-egészig – szólhat a tömör összegzés. „Tudatosan nem azt mondjuk: osztály-ember épít osztályos társa számára” – hangsúlyozta Kassák fentebb idézett programadó cikkében.¹ Ő a személyiség egészét tekintette kiindulási pontnak; felfogása szerint ezt kellett szocialistává formálni. Ebből következett, hogy számára nem az úgynevezett nyomorfotográfia állt a fényképezés középpontjában. A kassáki szemlélet szociofotója a fotográfia által dokumentált világ egyik eleme, amely része a személyiség-építés, a tudatos szocialistává nevelés egészének.

Ezek az elvek a fotócsoport működésének egyes állomásain keltek életre. A Természetbarátok Turista Egyesületének budapesti nagytermében 1931. március 1-én megnyitott első kiállítás képeiről² nincs műtárgyjegyzék. Egy kiállítási beszámolóból ismert, hogy a fotócsoport indulásának mintegy „erősítéseként”, továbbá a képzőművészet felőli indulás egyik jeleként Kassák és Schubert Ernő (1903–1960), a képzőművészeti csoport tagja is állított ki montázsokat Akasztott ember, illetve Pilsudski családi körben címmel.³ Ebben a Nádass József (1897–1975), költő, író, publicista, és a Munka helyettes szerkesztője által írt forrásértékű közleményben a szerző belülről szóló információt nyújtott. „Ha igazi szocialistákat akarunk nevelni – mondta Nádass – akkor az emberek teljes átalakításáról van szó, mert hatásos szónoklatokkal talán elérhetünk pillanatnyi politikai eredményeket, de ugyanezek az eredmények veszendőbe mehetnek, ha egy adott helyzetben tetszetősebb szónoklat inkább hat.”⁴ Aligha kell hangsúlyozni, hogy rímel ez a fentebb megfogalmazott ember-egészre. A beszámoló utcai jelenetek, „a szegénység szögletei”, és gépek képeinek bemutatásáról beszél, amelyek között nincs „munkaapoteozis-giccs”, vagy most (mármint akkor) divatos gépromantika. „Az új tárgyilagosság az, amiről itt szó van: a tárgyak uralkodnak a képeken […]” – szólt a tárlaton megtestesült fotográfiai formanyelvről a szerző. Olvasói levelekre készült válasznak álcázva – hiszen itt nyilvánvalóan erről van szó – írt egy eszmefuttatást a kiállítás értelmezéséhez a csoporttag Haár Ferenc. „A dolgozónak a világ megismerésére kell törekednie a fotón keresztül. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a munkásfényképész ténykedése kizárólag a nyomortanyák éhező és angolkóros gyermekei fotografálásában merüljön ki. Ez ugyan már tárgyilagos fotografálás lehet, de még nem szocialista fotografálás, legföljebb annak egyik téma-eleme.”⁵ Ez a mondat már az induláskor rávilágít a Munka-körös fotográfusok szociofotó felfogására. Haárnak, a gyakorló fotográfusnak arra is volt gondja, hogy magyarázatot adjon az általuk művelt fotómontázs használatra is: a dolgokat a maguk összességébe helyező „szocialista ember” a montázs által „[...] különböző képanyagokat és különböző képelemeket épít egy organikus egésszé.”⁶ A publikálás szervezőmestere Kassák elérte, hogy már az első fotográfiai fellépés hatékony szóbeli kereteket is nyerjen, vagyis hozzájáruljon a befogadók világnézeti és vizuális neveléséhez. (Vö.: Az ember-egésztől a szociofotón át az új ember-egészig). Sajátos kommunikációs kísérőjelenség – ugyancsak már a kezdetektől – Szélpál Árpádnak a Munka-körös fotográfiai munkát illető publicisztikai szereplése. Ő, mint gyakorló és nagyon hatékony szociofotós az ügy patrónusa volt, de személyes okokból szemben állt Kassákkal.⁷

Rendkívül gyorsan, 1931. április 19-én létrejött a „második kiállítás”, itt Bass Tibor, Haár Ferenc és Lengyel Lajos képei szerepeltek. Ez már egy professzionista képzőművészeti kiállítóhelyen, a Kovács szalonban történt. Ezúttal nyomtatott meghívó is készült Kassák bevezető soraival. „Korunk egyik legjelentősebb kultur-alakító eszköze a fotografáló gép.” (Ebben az indító mondatban ráismerhetünk a bevezetőben az „első vonulat” cím alatt vázolt változásokra és a „második vonulat” keretében megidézett Kassák-féle kiállítás-kritika fotófelfogására.) „A fotografáló gép feltalálásával az akusztikai korszakból átlépünk az optikai korszakba” – folytatta Kassák.⁸ Rámutatott arra a korlátra is, hogy a „három fiatal munkás” még primitív technikai eszközökkel dolgozik. Ami ennek a kiállításnak az esetében lényeges, hogy a meghívón Lengyel Lajos „halas” képe látható⁹ (3. kép), amely 1930 decemberében már megjelent a Munkában. Az akkori fényképi halábrázolás, mint azt művészettörténeti elemzések már korábban kimutatták, szinkronban volt a korabeli szociális ihletésű festészettel, elsősorban Derkovits Gyula (1894–1934) munkásságával,¹⁰ és mint ilyen, a hétköznapi csendélet fölé emelkedve szimbolikus mondandót testesített meg. A kép kiemelése kétségtelenül ismét Kassák igen finom vizuális és szociális érzékenységének megnyilvánulása volt. A kiállítás rangját mutatta, hogy erről már a korabeli legjelentősebb irodalmi és művészeti sajtóorgánumban, a Nyugatban jelent meg méltatás. A lap munkatársa, Farkas Zoltán kritikája szerint a kiállítók „Elvetik az eddigi fényképezgetés számos babonáját”, s bár a kritikus úgy látta, hogy a kiállítók „mesterségbeli ügyeskedésben” nem érik el a kortárs hivatásos fotográfusok teljesítményét, de jóval őszintébbek azoknál. „Ha a külföldi hasonló törekvésekhez viszonyítjuk ezt a munkásfénykép-kiállítást, meg lehetünk vele elégedve. A mi nyomorúságosan korlátozott viszonyaink között [ez egyértelmű utalás a korabeli hivatalos művészetpolitika következményeire – A. B.] néhol eléri a nyugati színvonalat, mert néhány valóban őszinte emberi dokumentumot szolgáltat” – fejeződött be a széles látókörű művészeti író kritikája.¹¹

Valószínűleg elfogyott a fotócsoport alkotói lendülete (ami az alapvetően amatőr fotográfusok közegében érthető is), mert a következő, „harmadik kiállításra” csak 1932 februárjában¹² került sor az Atelier Művészeti Tervező és Műhelyiskolában.

A közben történt belpolitikai változások – Bethlen kormánya belebukott a gazdasági válságba, 1931. augusztus 24-től a jóval szerényebb politikai kvalitású gróf Károlyi Gyula lett a miniszterelnök; szeptemberben a biatorbágyi viaduktrobbantó merénylet¹³ ürügyet adott a baloldal, főként a kommunisták elleni támadásra, statáriumot hirdettek – a gazdasági válság miatt amúgy is meglévő társadalmi feszültségek a pattanásig növekedtek.

Kiállítás(ok) hiányában Kassák a publicisztika lehetőségét használta fel a fotócsoport munkájának népszerűsítésére. A Munka 1931. októberi számában tényleírásként hozta a szociofotós Frühof Sándor beszámolóját egy budapesti külvárosi helyszínen (Ferencvárosi erdőtelep) folytatott fényképezéséről. „Munkásfényképező vagyok. Ismerem a fénykép lehetőségeit, és tudom, hogy a szocialista ember fényképe szocialista ideálokat fejez ki” – kezdte cikkét a szerző.¹⁴ Frühof a továbbiakban életszerűen mutatta be a bódékban lakó nincstelenek elhárító, védekező viselkedését a fényképezni szándékozó ismeretlennel szemben. 1931-ben Gró Lajos szerkesztésében jelent meg A Munka Kulturstudiója című periodikum első száma, borítóján egy Frühof fotóval, a lapban további Munka-körös fényképek is helyet kaptak, a lapnak folytatása azonban nem volt. A fotócsoport intézményesen bizonyára legképzettebb, egyik legintelligensebb tagja, Haár Ferenc 1932 januárjában írt a szocialista nevelésről¹⁵ – ez már a Munka-kör működésének következménye volt, ennek feldolgozása még szakmai adósságunk.

A harmadik kiállításról, amelynek teljes képanyaga nem ismert, Gró Lajos tudósított a Munka hasábjain. A meghívón Frühof Sándor és Lengyel Lajos egy-egy képe szerepelt. (4. a., b. kép) A kiállítók: Bass Tibor, Bergmann Teréz, Bodon Sándor, Frühof Sándor, Haár Ferenc, Lengyel Lajos és Vajda János voltak. Ebben a fényképek tárgyáról csak töredékes információk szerepelnek (szövőszék – feltehetőleg egy később érintendő Frühof-felvétel –, kalapács, korsó stb.) „A munkásfotó célja: a dolgok felfedezése és a proletariátus erejének növelése. Erre törekszik a munkásfotó a polgári avantgarde [sic] technikai eredményeinek a felhasználásával és a szocialista szempontok alkalmazásával” – mondta Gró,¹⁶ amely egyértelmű utalás az „első vonulat”-ban jelzett egyetemes fotográfiai formanyelvi modernizáció Munka-köri érvényesítésére.

Ennek a kiállításnak az anyaga volt látható márciusban Bécsben a Naturfreunde szervezésében, majd március 27. és 30. között a Sarló mozgalom vendégeként Pozsonyban,¹⁷ a Művészegyesület termében, majd innen került április 3-iki megnyitást tervezve Szolnokra – az ott élő Tabák Lajos képeivel kiegészítve – a Magántisztviselők Szolnoki Csoportjának egyesületi helyiségébe. Előző este Kassák Irodalmi problémák címel előadást tartott, amelyen jelen voltak a rendőrség képviselői. Másnap délelőtt megnyitás előtt a kiállítás képeit lázító anyagként a hatóságok lefoglalták, elkobozták, Kassákot és Lengyel Lajost vizsgálati fogságba vetették.¹⁸

Kassákék a történtek nyomán a Munka első fotókönyveként 1932 májusában kiadták A mi életünkből című, 43 darab 1930–1931-ben készült képet tartalmazó kis kötetüket. (5. kép) Folytatásra nem került, nem kerülhetett sor. Ezután kiállításuk sem lett többé. A későbbiekben a tartós hatósági nyomon követés, zaklatás folytán a Munka-kör fotócsoportjának élete megszűnt.

A mi életünkből képegyüttese – bár közreadásának minősége az anyagi korlátok miatt nagyon szerény volt; mérete 23x17 cm; a képek hosszabb oldala egy kivétellel nem haladta meg a 15 centimétert – a Munka-köri fotográfia hű tükrét nyújtja. Kassák a kötet bevezetőjében ismét kifejtette a festészet és a fényképezés közötti különbségre vonatkozó véleményét, majd leszögezte: „A nyomornak vagy utcai tüntetésnek, mint szenzációnak a lefotografálásától nagy út van még a szocialista szempontjából meglátott felvételig.”¹⁹ A mi életünkből képgyűjtemény tematikailag a fentebb több alkalmmmal is érintett ember-egész élményét nyújtja. A kötet műfaji szempontból is gazdag: a portrék (6. a., b. c. kép) éppúgy megtalálhatók benne, mint az életképek (7. a. b. kép) és a csendéletek (8. a. b. kép). A fotográfiai formanyelv oldaláról nézve a Munka-körös fotográfusok lépéstartása nemzetközileg a modernizációval egyértelmű. Le kell szögezni: e tekintetben ők nem fedeztek fel semmi újat, de következetesen szinkronban voltak a dadaizmusból származó montázstechnika (9. kép), a Bauhausban hangsúlyt nyert felvételi nézőpont-felszabadulás (10. a. b. kép), és az új tárgyiasság – benne az anyagszerűség és az erőteljes képkivágás (11. a., b., c., d. kép) – eredményeivel.

Izgalmas szakmai feladat lesz a kötet korabeli hazai és külföldi visszhangjainak²⁰ mai nézőpontú elemzése – ezt rövidesen el kell végezni. 

A politikai okokból történt hazai ellehetetlenülést követően a Munka-körös fotográfusok írásaikkal és képeikkel még szerepeltek a bécsi Der Kuckuck hasábjain.²¹ Az érintett csehszlovákiai visszhangok mellett ez határainkon kívüli szélesebb körű hatásnak tekinthető.

1966-ban Szolnokon a Damjanich Múzeumban – Kassák részvételével – történeti visszapillantó kiállítást rendeztek az 1932-es betiltott tárlat még fellelt képeiből. (12. a., b. kép)