ELEK Orsolya: A fotográfiai aktus - Mathieu Pernot munkái

Mathieu Pernot műveit itthon alig ismerjük, noha a kortárs francia fotográfia egyik meghatározó alakjáról van szó. Ennek egyik oka talán az, hogy kiállításai Franciaországon és a vele határos Belgiumon és Svájcon kívül máshol szinte egyáltalán nem láthatók, és (a főként franciául megjelent) könyveit is elsősorban Nyugat-Európában terjesztik. Munkássága azonban itthon is érdeklődésre tarthat számot, ezt a hiányosságot most legutóbbi egyéni kiállításainak apropóján pótoljuk.
A párizsi Jeu de Paume-ban 2014-ben és az antwerpeni Fotomuseumban 2015-ben bemutatott egyéni tárlatai után (hogy csak az utóbbi évek legjelentősebb kiállításait említsük) az idei évben Pernot három egyéni kiállítással szerepelt Franciaországban. Az új formában, tavasszal megrendezésre került Párizsi Fotóhónap részeként az Állami Levéltár [Archives Nationales] biztosított a művész számára szabad teret és kezet. Az En avion au-dessus de … [Repülővel … felett] című installációi¹ az archívum képeslap-gyűjteményének felhasználásával készültek. Az Arles-ban és Toulon-ban megrendezésre került kiállításai pedig a cigány kisebbség ábrázolásának és ábrázolhatóságának tematikája köré épültek, amely témával Pernot már több, mint két évtizede foglalkozik.

A kisebbségek kérdése nemcsak hazánkban, de Franciaországban is kényes téma, ami a társadalmi feszültségek számtalan rétegét képes előhívni. A kisebbségi közösségek, társadalmi peremhelyzetük okán, elutasító viszonyrendszerbe szorulnak a többségi társadalommal szemben. A képi ábrázolási konvencióktól szabadulni képtelen cigányság pedig jó esetben is egy romantikus elgondolás foglya, amely a roma kultúrát mint egzotikumot láttatja. Az előítéletek alatt megbúvó ember azonban minden esetben láthatatlan marad. Pernot ezeket a sztereotípiákat kérdőjelezi meg rendkívüli érzékenységgel, empátiával, nyitottsággal, és politikai szándéktól mentesen.
A Gorgan családdal Pernot 1995-ben találkozott arles-i fotográfiai tanulmányainak második évében. Képsorozata egy hagyományos, dokumentarista felfogással vette kezdetét: évekig fekete-fehér filmre fotózott Rolleiflex kamerával. Ez a technika és műfaj olyan viszonyt determinál a fotós és modellje között – a köztük lévő távolságtól függetlenül –, melyben az egyik a másikra mint idegenre tekint, akit megismerni és felfedezni kíván.
Pernot arles-i tanulmányai végeztével Párizsba költözött, így a kapcsolat közte és Gorgan-ék között megszakadt. A 15 évvel későbbi újratalálkozás azonban mély emberi dimenziókat tárt fel mindkét fél számára. Az elválás óta készült családi képek felfedezésén túl számos örömteli és fájó pillanatot éltek közösen át, amely tapasztalat túlmutat a hagyományos fotográfiai kereteken. Az eltelt másfél évtized természetesen a fotográfia átalakulását is jelentette. Mindez együttesen tette lehetővé a képi ábrázolás és ábrázolhatóság újragondolását. Így jött létre az a komplex kiállítási anyag, amely nem nevezhető sem fotósorozatnak, sem fotóesszének. Olyan fotóalbumról van szó, mely egyszerre családi album és művészeti alkotás: a családtagok között valamint a fotós és a család közötti bonyolult kapcsolati háló bontakozik ki a néző szeme előtt. Ez a bemutatás egy hierarchia nélküli elbeszéléssé formálódik a kiállítási térben és a könyvben egyaránt.
Pernot ezt elsősorban azzal éri el, hogy több fotográfiai eljárást és stílust elegyít: Polaroid-képeket, fekete-fehér negatívról készült nagyításokat, fotóautomata-felvételeket, beállított portrékat és családi emlékképeket is találunk az anyagban, amelyek nem kizárólag Pernot saját felvételei. A fotográfus képeit ellensúlyozó privát fotók azt a belső nézőpontot tárják fel, melyben a jelentéktelen családi események meghatározó jelentőségűvé válnak. A családi képek beemelése a kiállítási anyagba olyan különleges több nézőpontúságot eredményez, ahol ugyanaz a személy vagy esemény más-más perspektívából tárulkozik fel. Ahogy minden ember másként érez, másként él át egy adott eseményt (például egy családtag elvesztését), úgy annak a tapasztalatnak a megörökítése, verbális és képi megfogalmazása is különböző. Ez az evidencia rendkívül finoman bontakozik ki Pernot anyagában. Az emberi élmények és érzések sokfélék, így a fotográfia sem lehet minden esetben ugyanolyan. Nincs olyan képi forma vagy ábrázolási mód, amely képes önmagában megragadni a valóság sokféleségét: ezért szükséges tehát a fotó-dokumentarizmus meghaladása.
Pernot azt hangsúlyozza, hogy a képei nem a cigány családok egymást követő generációinak életéről és sorsáról szól, hanem egyetlen konkrét család életéről és sorsáról, valamint a velük való találkozásáról. Az általánosítás elvetésével tehát az egyéni tapasztalatot helyezi előtérbe. Pernot nem a politikai sztereotípiákat kívánja lebontani, vagyis a Les Gorgan nem politikai állásfoglalás, hanem olyan művészi alkotás, mely az élet komplexitásáról szól egy kapcsolati háló összetettségének fotográfiai feldolgozásával.
A Les Rencontres de la photographie d'Arles fotófesztiválon bemutatott kiállítás installációs megoldásaival is ezt a többnézőpontúságot nyomatékosítja: minden egyes családtag egy külön falon szerepel. A kiállításhoz kapcsolódó könyvben² a kronologikus rend megbontásával ér el hasonló hatást. Az albumban két (francia nyelvű) tanulmány is olvasható: Clément Chéroux Pernot munkáját fotótörténeti és -elméleti aspektusból elemzi, Johanne Lindskog pedig a képzőművészet és a néprajzkutató tudományos módszereinek kapcsolatát vizsgálja.

Az idén először közönség elé kerülő, a képzőművészeti alkotófolyamat és a tudományos kutatói munka módszereinek egybeolvadásából született Survivances [Örökségek]című kiállítás anyaga, bár egészen más formában, de a Les Gorgan sorozattal sok tekintetben megegyező kérdéseket feszeget.
A francia survivance szó jogi értelemben utódlási jogot vagy várományt jelent, hétköznapi szóhasználatban pedig egy letűnt korból hátramaradt eszmét, tárgyat vagy technológiát jelöl. Ez utóbbi értelmében a francia kifejezés negatív jelentésréteggel bír: a survivance egy hátramaradt csökevény vagy örökség, jellegét tekintve pedig túlhaladott és divatjamúlt. Jacques Derrida francia filozófus utolsó szemináriumai alkalmával³ újrakontextualizálta a fogalmat, és azt a folytonosság és a továbbélés értelmezési rétegeivel ruházva fel. A halálról és az elmúlásról gondolkodva a survivance vagy sur-vivants kifejezéseket használta arra a tárgyi, szöveges és vizuális örökségre, amely az emberi élet és halál gondolati és biológiai keretén túlmutat. Noha Derrida gondolataira Pernot nem tesz utalást ‒ filozófiai és művészetelméleti ismeretei számos más kontextusban törnek felszínre ‒, kiállításának címválasztásában mégis a derridai jelentésrétegeket érezzük meghúzódni. A Survivances⁴ című kiállítás és a hozzá kapcsolódó Rômania címet viselő könyv⁵ nem egyetlen család történetét meséli el; az 1999-ben Romániában készült felvételek alapján készült anyag a kelet-európai romák történelmét és kultúráját tágabb értelemben vizsgálja.
A Toulon-ban bemutatott kiállítás nem csupán Pernot közel húsz évvel ezelőtt készült felvételeit használja fel, hanem egyéb archív dokumentumokat és képeket is: privát fotókat, koncentrációs táborok igazolványképeit, videó- és hangfelvételeket, visszaemlékezéseket. A cím egyértelműen utal arra, hogy a kiállítás a múlt töredékeit és a jelen darabjait gyűjti egybe, és az egyveleg éppen hiányosságaival képes valamilyen autentikus teljesség felmutatására. A Les Gorgan kiállításhoz hasonlóan nem a végső és egyetlen igazság felderítése és feltárása a célja, hanem a különböző jelenségek sokfajta igazságának és dimenziójának képi megfogalmazása.
Ugyanezt a célkitűzést erősíti meg az is, hogy Pernot munkáiban újra és újra előtérbe kerül a képek használati funkcióinak kérdése. Saját romániai felvételeit például két évtizedre félretette annak érdekében, hogy – mint fogalmaz –, „megszelídíthesse” azokat.⁶ A fényérzékeny anyagon rögzített valóságtól való eltávolodás segíti ugyanis a művészt abban, állítja Pernot, hogy egy másfajta viszonyulást alakítson ki, és hogy mélyebb jelentésrétegeket hívhasson elő. Kontextus hiányában minden kép ambivalens jelentést hordozhat csupán. A kép annak felhasználásakor és bemutatásakor nyer bizonyos értelmet, mely adott kontextustól függően igen eltérő lehet. Egy igazolványkép például a koncentrációs táborok archívumában egészen más jelentést hordoz, mint a családi fotóalbumban. A képek és a képi dokumentumok tehát egyedül a kontextus függvényében értelmezhetők.

Pernot Párizsban bemutatott, az En avion en dessus de … című kiállításai szintén a képek felhasználásának hagyományos kereteit kérdőjelezik meg. A Francia Állami Levéltár felkérésére Pernot a gyűjteményben található, 2200 fényképet és 1900 képeslapot tartalmazó Lapie-alap⁷ felhasználásával olyan montázsokat készített, amelyek a kartográfiai szabványokat és konvenciókat figyelmen kívül hagyva átértelmezik Franciaország térképét. A több, mint 350 kiválasztott színes képeslap annak a sorozatnak a része, melyet a Lapie kiadó En avion en dessus de … címmel hozott forgalomba az 1950-es és 60-as években, és amelyek pedagógiai célzattal készült légi felvételeket ábrázolnak. A francia turisztikai és városépítészeti fejlődés meghatározó korszakában készült felvételek széles körben ismertek voltak, így a populáris kultúra szerves részét képezték akkor és képezik még ma is. Pernot ezeket a képeket illesztette egymás mellé, falat betöltő montázsokat alkotva.
A kiállítás anyagából készült Dorica castra⁸ című fotóalbum a Filigranes kiadó gondozásában szeptemberben jelent meg.⁹ Pernot a címmel magára az alkotói folyamatra utal egyértelműen: a dorica castra a képeslapok egymáshoz illesztésének technikáját világosan jelzi.
Az az elképzelés, mely szerint a fotográfus nem csupán az általa készített felvételek felhasználásával dolgozhat, és hogy a fotográfiai felvétel önmagában nem ábrázol gyakorlatilag semmit, már a Les Gorgan és a Survivances-ban is fontos szerepet kap, de ebben a munkájában ölt legtisztábban formát. Azzal, hogy kizárólag talált képeket használ fel, a valóság és annak ábrázolása közé egy újabb távolságréteget állít, aminek a célja éppen az interpretáció és megértés elősegítése. Pernot szerint pontosan ez a távolság a fotográfiai aktus lényege, mely sokban hasonlít a kutatói attitűdhöz, mivel mindkét esetben az előfeltevések teljes elvetésére van szükség. Az előzetesen elképzelt képeket és elgondolásokat félretéve válik ugyanis lehetővé egy új tudás, vagy legalábbis az újfajta kérdések megfogalmazása.
Pernot interdiszciplináris munkái nem csupán az álló- és mozgókép, valamint a fotográfia és az egyéb tárgyi dokumentumok együttes felhasználására törekszenek. A fotográfusi munkán és a képzőművészeti alkotófolyamaton felül Pernot hol történészként, hol szociológusként, néha pedig etnográfusként, levéltárosként vagy filozófusként lép fel. A művészetek és a tudományterületek között kapcsolatot és párbeszédet kereső alkotói attitűdje pedig olyan konceptuális szabadságot eredményez, amelynek köszönhetően kiállításai és fényképalbumai egy-egy képsorozat bemutatásán túl valódi fogalmi és formai egységet alkotnak.

Abstract:

Published on the occasion of Mathieu Pernot's recent personal exhibitions and book releases in France, this article aims to analyse the artist's creative approches in contemporary photography. Pernot's The Gorgan series, presented this year at the Rencontre d'Arles Photography Festival and published by Xavier Barral Editions, as well as his Survivances exhibition and published in a book entitled Dorica castra by Filigranes Editions, question the gypsy communities' history, tradition and role in Western and East-European territories. Pernot's work entitled En avion au-dessus de ..., presented as part of the Grand Paris Photo Month 2017, also examine the uses of photographic image and challenges the bounderies of the medium. In this paper we suggest that artistic and scientific approches are largely similar in the sense that both need stereotypes and assumptions to be put aside, as seen in Mathieu Pernot's work.