FEJÉR Zoltán: Az angol Linhof

Cég-, és terméktörténet
A céget három másik vállalkozásból alapították; a dolgozók egy ideig átjártak egyik telephelyről a másikra. A Kingston upon Thames-ben tevékenykedő Micro Precision Products 1948-ra alakította ki markáns, a többi szigetországi fényképezőgéptől kivitelében és minőségében eltérő gyártmányát, a később Mark I-gyel jelölt Micro Technical Camerát.
A nagy képformátumú, 4x5 inches, alapdeszkás, fémvázas műszaki fényképezőgépet folyamatosan fejlesztették. 1949-ben került a boltokba a Mark II-es, majd két év múlva a Mark III-as változat. Az angol mérnökök kitűnően érzékelték a műszaki területen jelentkező elbizonytalanodást, így a IV-es és V-ös számokkal jelzett modellek prototípusban maradtak. A II-es gyártási mennyiségéről nincs adatom, az 1952-től kapható VI-os típusból pedig csak1500 darabot forgalmaztak.
Természetesen Kingstonban más termékek is kézültek, így például az 1950-ben bemutatott 4x5 inches M.P.P. Press riporter-fényképezőgép. Ez a redőnyzáras gépvázzal, távmérővel egybekapcsolt és központi zárszerkezetes objektíves kamera sokak számára az Egyesült Államokbeli Graflex Pacemaker Speed Graphic másolatának számít. A szigetország-béli tervezők azonban túltettek a Graflexen. Ezekre az USA-ban riportfényképezésre használt kézigépekre a Kalart cég által gyártott távmérőt a kamera jobb oldalára illesztették rá, mintha az annak nem is lenne szerves része. Az M.P.P. Press-be és annak következő változatába, a Micro Press Camerába viszont a gyártó a távmérőt a gépvázba integrálta és annak a tetejébe építette be.
1951-ben dobta piacra a cég az egyetlen angol gyártmányú két fényaknás-tükörreflexes fényképezőgép első típusát, a német Rolleicordra erősen emlékeztető Minicordot. A következő évtől forgalmazott Mk. II-es változatnál a hasonlóság még feltűnőbb, mivel az angol Ross gyártmányú objektívet a német Gauthier^i. cég Prontor nevű központi záraiba szerelték. Az Minicord előállítási tapasztalatait felhasználva 1958-ra dolgozták ki a Taylor, Taylor & Hobson objektívvel ellátott Microflexet. Azonban, alighogy piacra került, a kormány csökkentette az import termékekre kirótt magas vámot, így a vevők már eldönthették: Rolleiflex-szel, vagy Microflex-szel akarnak-e fényképezni…
Az együttműködés miatt az M.P.P és a német Iloca^ii. emblémáját is megtaláljuk az 1L jelzésű léptékes élességállítású, kisfilmes fényképezőgépen és annak sztereo változatán. Az M.P.P. műszaki kameráinak késői modelljeihez viszont az univerzális keresőt a német Tewe cég^iii. készítette.
A magyar fényképészek sajnos kevéssé ismerték a Kingstonban, majd 1976-tól Wandsworth-ban előállított, jó minőségű és drága M.P.P. fényképezőgépeket. A 4x5, 5x7 és 8x10 inches képformátumban, összesen 830 példányban gyártott, kardántengelyes M.P.P. Monorail kamerával néhány évtizeddel ezelőtt aligha találkozhattunk a keletnémet Globicával teletömött, hazai műtermeinkben.

Univerzális hátlappal
1956-ban az M.P.P-nél dolgozó szakemberek jó érzékkel észlelték: a szakma műszaki kérdésben ‒ döntő fontosságú ‒ közös nevezőre jutott. A 9x12cm-es, 4x5 inches képméretű fényképezőgépekhez csatlakoztatható üveglemezes, síkfilmes, vagy packfilm-kazetták, tekercsfilm-kazetták csatlakozása a gépvázhoz többféle lehet. A legrosszabb az a megoldás, amelyben az adott kamerához csak a gyártó által kitalált és előállított nyersanyag-tartók illeszthetők. A vékony fémlemezből készített kazetták külméretének, valamint az oldalsó szél gépvázhoz illeszkedő részének a kialakításához is legalább hat-nyolc féle változatot készítettek még azonos cégen (például Zeiss Ikon, Drezda) belül is.
Az 1950-es évek közepén vagy összebeszéltek a cégek, vagy sem. Az biztos, hogy a legelterjedtebb kétféle kazetta-méretezés ‒ Graflex és Graflok ‒ közül az utóbbi típusút választották ki. (Punctum saliens!^iv.) Ez lett a nemzetközileg elfogadott, úgynevezett univerzális hátlap. Feltehetjük a kérdést, hogy mi történik azzal a boldog gyűjtővel, aki talál egy 1950-es évek közepe előtt már 4x5-ös Graflok hátlappal elkészített fényképezőgépet? Erre a kellemes helyzetre majd egy későbbi cikkben térek ki…
A Linhof Technikánál a váltás a III-as sorozat 5. változatánál 1955-ben következett be, az M.P.P.-nél pedig a VII-esnél. Miután a nemzetközi hátlaphoz nagyságrenddel több lemezes és síkfilmes kazettát gyártottak és forgalmaztak, az 1955 előtti típusokat a használók, a későbbieket pedig a szemüket a kirakat tartalmán legeltető gyűjtők keresik.
Furcsa lenne, ha a szigetországban, a klubok hazájában éppen az M.P.P. kamerái iránt érdeklődők nem alkotnának érdekközösséget. Néhány évvel ezelőttig rendkívül intenzíven működött is egy ilyen csoportosulás. A tagok személyesen ismerték egymást, valamint az elérhető kínálatot, és a lehetséges eszközöket minden hibájukkal együtt. Értesüléseiket átadták egymásnak, lemásolták a használati utasításokat és más nyomtatványokat. Basil Skinner gyártörténeti alapművén kívül a rokonszenves Hicks-Schultz házaspár könyvét is rongyosra lapozták. Roger Hicks, a prófétai küllemű, ősz hajú, szakállas óriás egy burgundi vörös bőrözésű, Mk. VII-es Micro Technical büszke tulajdonosa is. Külső érdeklődő ilyenhez, vagy más, érdekes példányhoz aligha juthatott hozzá. (A helyzet a cikk megírásának idejére jócskán megváltozott.)

M.P.P. Micro Technical Camera Mark VII és Mark VIII
Minden általánosítás túlzó és könnyen téves is lehet. Akiknek az alapdeszkás, fémvázas, beépített távmérős, nagy képformátumú műszaki fényképezőgép egyenlő a Linhof Super Technikával, azoknak az M.P.P. Mark VII-ese furcsán hasonlónak tűnhet. Ez azonban a jóval lekerekítettebb sarkokkal rendelkező gépvázú Mark VIII-asra még kevésbé érvényes. Ha már mindenáron külső formai hasonlóságot keresünk, úgy előképnek az 1958-ban piacra dobott, amerikai Super Graflex számíthat.
Az M.P.P. 1956-ban jelentette meg a már nemzetközi hátfalas Mark VII-est, amiből valamivel több, mint négyezer darab készült. A VIII-as a márka használóinak körében kisebb sikert aratott, mivel a gyártó megváltoztatta az objektívlap külső kialakítást és méretezését… Ebből az 1963-ban forgalomba hozott modellből csak 2780 példányt készítettek és azok egy része is „hivatalos” használóhoz került. Természetesen ezek jelzése mindössze egy számsor a gyártási számtól eltérő helyen, de a gyűjtők előtt ma már nincs titok. Korábban az érdekeltek még kevésbé foglalkoztak az éberséggel. A Mark VI-os 1954-ben készített ’S 92’-es változatát a váz sajátos fekete festése miatt könnyű felismerni.
A Mark VIII-as gépvázát egy alumínium tömbből esztergálták ki. Csukott állapotban az alapdeszka lapossága tűnik fel ‒ ez egyébként jellemző az M.P.P. Micro Technical kamerákra. A 9x12-es Linhof Super Technika öntvény vázának alapdeszkája sajátosan csonkakúp alakú. Ez azért szükséges, mert így a süllyesztett objektívlapba illesztett, viszonylag nagyméretű objektívvel együtt is becsukható a váz.
A képeinken is bemutatott M.P.P. Micro Technical Camera Mark VIII-as modellje 4x5, 9x12-es képméretű. Az objektívtartó keret emelhető, jobbra és balra eltolható, elfordítható és előre-hátra dönthető. A hátlap – azonos módon, mint például a Linhofnál – négy ponton, fokozatmentesen, egy-egy tengelyen kihúzható. A filmsíkot így a tárgy és az objektív síkjához (vagy éppen ellenkezőleg) lehet igazítani.^v. 
Egy nagylátószögű objektívet egészen a gépvázba kell hátratolni. (Az alapdeszka vége rákerülne a képre, így azt le kell billenteni.) A Linhofnál egy kisebb tartó lapba helyezett objektívet és élességállító adaptert kell használni. Így az objektív mozgathatóvá válik, annak ellenére, hogy a gépvázban az objektívkeretet tartó sín merev. (A gépvázban lévő sínnel történő élességállítás csak az 1994-től forgalmazott Linhof Master Technika 2000-esen valósult meg.)  Az M.P.P. Mark VIII-nál a gyártó az alapdeszkán és a gépvázban lévő sínt két oldalt egy-egy kis tengellyel összekapcsolta. Nagylátószögű objektív használata esetén is ‒ annak ellenére, hogy az alaplapot leeresztettük^v. ‒ ugyanazzal a gombbal, ugyanúgy állítható az élesség.
A gépváz négyzetes kialakítású, a mattüveg tartókerete forgatható, így az álló-fekvő képformátum-váltásnál magát a gépvázat nem kell elfordítani. A Linhof Super Technikáknál a beépített távmérőt egybekapcsolták az élességállítással. A távmérőhöz áttétellel csatlakozik egy, az alapdeszkában a vezetősín alá beszerelhető, elmozduló kés. Ez az élességállításkor hozzáér ahhoz a vezetősínhez, amelyiken az objektívtartó mozog előre-hátra. A szerkezetek összehangolásához és pontos működéséhez az is hozzátartozik, hogy a gyártó minden objektívhez külön-külön jusztírozott (finoman beállított) kést szállít.
Az M.P.P. magától értetődően nem másolta ezt a minden bizonnyal szabadalommal védett műszaki megoldást. A képeken is megtekinthető Mark VIII-as távmérőkésébe is bekarcolták a hozzá tartozó objektív, egy Schneider Xenar gyártási számát. A mechanizmus azonban az alapdeszka oldalán, kívül foglal helyet.
Ezt az objektívet azonban nem kaptam meg a gépvázhoz, így arra gondoltam: brit kamerához brit objektívet illesztek. Európában a német gyártmányú nagyformátumú objektívek viszonylag könnyen beszerezhetők, az Egyesült Államokban pedig a helyben gyártott és a japán termékek olcsóbbak. Sajnos, a szigetországban előállítottakra mindkét irányból kissé ferdén tekintenek. Ráadásul e termékek között sok a régi, vagy olyan, amelyet nem építettek be egy zárszerkezetbe. Nem csekély örömmel közelítettem tehát a 6 ½ inches gyújtótávolságú 6,3-as fényerejű, Ilex Acme Synchro No. 3-as zárszerkezetbe illesztett Dallmeyer Perfac objektívhez.
Próbafelvételemet a következő utazásom alkalmával megmutattam az objektívet nekem átengedő ismerősömnek. Édesapjával együtt véletlenül éppen megérkezett az a londoni illetőségű, középkorú úr, akitől pedig a gépvázat kaptam. Neki korábban levélben már eldicsekedtem azzal, hogy az objektívtartó lapot műszerészem legyártotta és az első próbafelvételt elkészítettem. Ő ránézett a 18x24-es nagyításra, egy kicsit csóválta a fejét, úgy tett, mintha gondolkodna és azután a jelenlévők legnagyobb megrökönyödésére felkiáltott: ez igen!  Biztos, hogy Dallmeyer objektívvel készült!

Fejér Zoltán