EGY PÉCSI JÓZSEF-FOTÓALBUM ELŐZMÉNYEI

A magyar fotográfia múltja iránt érdeklődők tudják, hogy ez a kis album igen nagy késéssel érkezett meg Magyarországra. A hazai változat 1995-ben jelent meg a Pelikán Kiadó gondozásában, az egykor Willi Warstat által írt előszóval. Meg kell említeni, hogy Warstat az aktfényképezésről 1929-ben kiadott monográfiájában, amelyben a példatár felvételeit számos ország fotográfusainak munkáiból válogatta, nem idézett képet Pécsi Józseftől.1 A német szakíró jó érzékkel felmérhette, hogy az általa korábban dicsért festői stílusú Pécsi-féle aktfotográfiák ekkorra már fotótörténeti emlékekké váltak. Ismeretes, hogy Pécsi 1922 után szép számmal készített nem festői felfogású aktfotókat is, azonban valószínű, hogy Warstat ezeket már nem ismerte. Az ő 1929-es két magyar kép-példája Angelótól származott.2
Az 1995-ös magyarországi kiadvány végén Beke László eszmefuttatása szólt az aktfényképezésről és Pécsi József vonatkozó munkásságáról. Beke arról is írt, hogy az album eredeti címlapjának és tipográfiájának terve Kozma Lajostól származik. Érintőlegesen: a magyar kiadáskor a borítóról „elspórolták” az eredeti német változatban szereplő piros színt. (1–2. kép)
Nemcsak az album, hanem annak még a híre is lassan jutott el hozzánk: 1989-ben a 150 éves fotótörténti jubileumi kiállítássorozat Pécsi-tárlatának katalógusszövegében a 12 aktról még nem esett szó,3 s a Pécsi Józsefről 1967-ben készült első kismonográfia sem adott információt a létezéséről.4
A berlini W. J. Mörlins Verlag, ahol Pécsi József aktalbuma 1922-ben eredetileg megjelent, 1919. május elsején kezdte meg működését, és 1926-ban bekövetkezett csődjéig – tehát viszonylag rövid idő alatt – 43 könyvet adott közre.5
Úgy tűnhet, hogy ebben a könyváradatban a Pécsi-aktképek összeállítása úgy pattant elő, mint a görög mitológiában Pallasz Athéné Zeusz fejéből, a valóság azonban más. Az összehasonlító – elegánsabban: komparatív – fotótörténet-írás módszerével élve láthatóvá válik, hogy ezek a képek s a belőlük lett album milyen helyet foglaltak el a fotóélet akkori nemzetközi folyamatában.
Ha körülnézünk a Mörlins Verlag „háza táján”, szembeötlik egy, a Pécsi-albumhoz hasonló kis könyv: Karl Schenker Zwölf Bildnis-Aufnahmen című kép-összeállítása. Ez 1919-ben jelent meg, és a kiadó által tervezett sorozat első kötete volt. A Staatsbibliothek zu Berlin állományában megtalálhatjuk a finom nyomtatású fotográfiákat (Signatur: 2” Nt 7979). (3–4. kép) A tizenkét fénykép elé Franz Blei (1871–1942) írt kísérő szöveget. (Magyar nyelvű fordítása az előző oldalon olvasható.) Az osztrák származású író, esszéista érdeklődése ebben az időszakban kiterjedt a fényképekre is.
A fényképész Karl Schenker Pécsi kortársa volt, nála pár évvel korábban, 1886-ban született. Műtermében számos színésznő, színész, táncosnő, divatmodell s a társasági élet szépe megfordult. Dolgozott a sajtó számára, és a Mörlins Kiadó egy sor általa fényképezett képes levelezőlapot is forgalmazott. Említést érdemel, hogy egy olyan felvétel, amely ebben az albumban a fiatalon elhunyt, osztrák származású Lucy Kieselhausent (1900–1926) ábrázolja, a Schenker-féle képes levelezőlapok sorában is megjelent. Ennek egyik példányát Szerencsen, a Zemplén Múzeum gyűjteményében őrzik 005678 szám alatt. Ezt a lapot 1919. március 10-én írták meg egy budapesti úrleány számára.
Érthető, hogy Lucy Kieselhausen egy másik, Schenker által készített képe is népszerű volt Ausztriában, ezt 1920-ban közölte a Photographische Korrespondenz. (5. kép)
Schenker munkássága annak idején általában sem volt ismeretlen a magyar fotográfus-társadalom számára. Wessely János mérnök, újító szellemű amatőr fotográfus, aki az objektív rajzának lágyítása érdekében végzett hatékony kísérleteket, 1921 októberében így írt: „A »Deutscher Lichtbildkunst« [helyesen: Deutsche Licthbildkunst – A. B.] legutóbbi számában látunk reprodukciókat K. Schenker képeiről, melyek ilyen lágyan dolgozó műszer segítségével készültek [Wessely fentebb a 30 centiméteres gyújtótávolságtól felfelé használható félachromatokról szólt], ezen képek valóságos kis műalkotások.”6
Elmondható, hogy az utóbbi időszakban Schenker-reneszánszt lehet tapasztalni; az 1954-ben elhunyt fotográfus képeiből Cindy Sherman kurátori munkája nyomán 2013-ban szerepelt egy válogatás az 55. Velencei Biennálén (ami igen jó ajánlólevél), 2014 nyarán pedig a németországi Ahrenshoopban, az Északi-tenger partján üdülők és kirándulók láthatták munkáit a Lardon Galerie-ben. A kölni Ludwig Múzeum, „a szépség mestere”-ként aposztrofálva a szerzőt, 2016. szeptember 10. és december 30. között száz Schenker-képet mutat be az érdeklődőknek.
Ha megnézzük a Schenker-album képeinek itt felidézett egyharmadát, bepillantást nyerünk a tízes évek németországi fotográfiai ízlésvilágába.
Az első felvétel a diszkréció érdekében csak nevének kezdőbetűivel jelzett (már ha egyáltalán valós szignóhoz van szerencsénk) hölgy gondosan megkomponált portréja volt. (6. kép)
A már említett Lucy Kieselhausen képén a nagy, világos felület tónusgazdagsága – milyen intenzív lehetett ez eredetiben, ha még a többszörös, nyilván hatásgyengített másolaton is „átjön” – a fényképész technikai, szakmai felkészültségét dicséri. (7. kép)
A vonósokat ábrázoló kép esetében érdemes felfigyelni a korszak-jellegzetességet megtestesítő, a képfelületbe beépített képalára is; ezt a megoldást Pécsi – korábban keletkezett – munkáiról is ismerjük. (8. kép) Ez a kép ugyancsak elnyerte az osztrák szaksajtó érdeklődését: 1920-ban a Photographische Korrespondenz is bemutatta.7 Megemlítendő, hogy ebben a műfajban ismerünk egy 1938-ra datált Pécsi-féle fotográfia nyomatot is. (9. kép)
Az ágaskodó gyermek Schenker-féle aktfotóján a nyilvánvalóan tudatosan megválasztott csíkos terítő-háttér keretezi a testet. Milyen nemű volt a gyermek, nem tudható, talán ennek nincs is jelentősége, mert itt a meztelenség a lágy tónusátmenetek által inkább a 19. századot idézi, semmint az időben nem sokkal később kibontakozott Freikörperkultur előhírnöke lenne. (10. kép)
Az albumnak annak idején jó szakmai visszhangja volt. A havonta közreadott osztrák Photographische Korrespondenz recenziójával megelőzte a főként amatőröknek szolgáló Photographische Rundschau und Mitteilungen című, kéthetente megjelent német szaklap bemutató írását. Az osztrák orgánumban a csak „N.” szignóval jelzett recenzens bevezetőben a Schenker-album megjelenését is felhasználta, hogy a fotográfia művészeti lehetőségéről meditáljon. Lehet, hogy Alexander Niklitschek (1892–1953) volt a szerző, aki mind fotográfusként, mind szakíróként igen aktívan működött abban az időszakban a német nyelvterületen. Ő utalt arra, hogy a lap olvasói már korábban meggyőződhettek Schenker fotográfusi képességeiről. E kissé régebben publikált képek közül kettő itt is megtekinthető. (11–12. kép) (Csak zárójelben: látható, hogy az albumban megjelenített modellek beállítása természetesebb, mint a két évvel korábban közreadott felvételeken.) Az albumbeli Schenker-képek méltatója úgy ítélte meg, hogy a fotográfus fő alkotói területét, a nőábrázolásokat virtuóz meglátások jellemzik. A muzsikustrióról készült kép esetében a recenzens a lágyan megtört élességet dicsérte. „Mindent összevetve: csak gratulálni tudunk a berlini mesternek ezért az összeállításért” – fejezte be írását az osztrák lap szerzője.8
A német „Rundschau” – ahogy annak idején a magyar szakmában emlegették – szintén csak egy betűvel jegyezte recenzióját. Valószínű, hogy a „H.” jelzés mögött Paul Hannecke, a lap tekintélyes felelős szerkesztője állt. Ő szintén ismert fotográfusnak minősítette Schenkert, akinek portréi szak- és amatőr körökben egyaránt tetszésnek örvendenek. Az album képeiről szólva azok technikai kivitelét emelte ki. Bőven idézte az előszót író Franz Blei sorait. A recenzens „H.” végül nyomatékosan tanulmányozásra ajánlotta a szép mappát.9
Az eddigiek bizonyára érzékletessé tették az 1910-es évek végének jellegzetes fotográfiai látásmódját; a festőiség, a lágy rajz dominanciáját és egyúttal a mesterségbeli tudás szinte követelményszerű megnyilvánulását. A megidézett Schenker-képek jelzik, hogy milyen felfogású fotográfiákra volt vevő mind a szakma, mind pedig a nagyközönség. A Schenker-albumot kiadó Mörlins cégnek erre figyelni eminens érdeke volt. Korszakjelző Franz Blei „felvezető” szövege is, ahogy a festői és a fényképészi mesterség viszonyáról beszél, s az új művészeti jövevény lehetőségeit latolgatja a konvencionális festészet ellenében. Ebbe a környezetbe, ebbe az ízlésvilágba érkeztek tehát Pécsi József aktfényképei. Az ő albumából szintén érdemes a Warstat-szöveget összevetni Blei előszavával (itt az is kiderül, hogy a korabeli fotóélet részeseként működő szakíró miben gondolkodott hasonlóan, illetőleg eltérően, mint a kultúra szélesebb területein aktív esszéista Franz Blei).
Arra a kérdésre, hogy hogyan került kapcsolatba Pécsi József a W. J. Mörlins kiadóval, jelenleg nem ismerem a választ. Ha az album-megjelenés előzményeit átfogó módon Pécsi németországi szereplései oldaláról nézzük, az eredmény impozáns. Az egykori müncheni fotográfusnövendék már nem sokkal hazatérése után közreadott képeket német szakmai fórumokon. Szerepelt az egyik legtekintélyesebb német szakíró, Fritz Matthies-Masuren szerkesztette Die Photographische Kunst im Jahre 1911 kötetben,10 továbbá voltak felvételei egy, a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetsége által kiküldött képanyagban (Photographische Rundschau und Mitteilungen, 1912/23., 2. és 9. tábla), illetve egyénileg a hivatásos fotográfusok folyóiratában (Das Atelier des Photographen, 1915/3., 6. és 7. műmellékleti tábla).
Ezeknél sokkal jelentősebb, hogy 1922 januárjában saját képeivel illusztrált cikke jelent meg a darmstadti Deutsche Kunst und Dekoration című folyóiratban, Zur Porträt-Photographie unserer Tage címmel.11 Ez az Illustrierte Monatshefte für moderne Malerei, Plastik, Architektur, Wohnungskunst und künstlerisches Frau-Arbeiten alcímű, 1897 októberében indult lap minden bizonnyal előképként szolgált a Lyka Károly által 1902-ben indított Művészet című folyóirathoz is. Nagyon valószínű, hogy Lyka későbbi, a fotográfia iránt tanúsított nyitottsága innen nyert indítékot. Érdemes megemlíteni, hogy az angolszász területen is szokásos volt ekkor képző- és iparművészeti orgánumokban fotográfiai témák befogadása. A londoni Penrose’s Annual például 1920-ban teret adott a prágai dr. Viktor Teissler cikkének, amelyben a frissen támadt „csehszlovákizmus”-tól fűtött szerző azt állította Petzvalról, hogy ő Kelet-Szlovákiában született.12
Az a tény, hogy egy külföldi fényképész – jelesül Pécsi József – a saját műveire építve publikálhatott a Deutsche Kunst und Dekoration hasábjain, az alkotó/cikkíró szakmai tekintélyét tükrözi. Itt kell megjegyezni, hogy Pécsi már régóta ismerős volt a német képzőművészeti orgánum szerkesztői számára. 1911-ben ugyanis V. Hoffmann, négy Pécsi-kép kíséretében, bemutatta a lapban az ifjú fotográfust.13 Bizonyos, hogy a „V. Hoffmann” név mögött Hoffmann Viktor, maga is kiállító fotográfus, A Fény szerkesztője állt, aki az 1911. évi októberi számban 11 Pécsi-képet közölt (a januári számban is volt Pécsi-kép), majd ezeket kommentálva méltató sorokat írt az ifjú fényképészről.14  A Pécsit Németországban bemutató Hoffmann-cikk összes képe megjelent A Fény 1911. évfolyamában is.15 Itt Pécsi József valamennyi lapszám élén a „munkatársak” között szerepelt. Hoffmann Viktor tehát korán, igen jó szemmel felismerte a fiatal pályatárs tehetségét – ne felejtsük el, Pécsi még csak 22 éves volt ekkor –, és mai kifejezést használva menedzselte őt mind itthon, mind Németországban.
Mellékelem a Deutsche Kunst und Dekoration által hozott Hoffmann-írásban illusztrációként szerepelt aktképet. (13. kép) A német nyelvű olvasótábor számára tehát már egy évtizeddel az aktalbum megjelenése előtt felvillant Pécsi aktfotográfusi munkássága is.
Az 1922-es Deutsche Kunst und Dekoration Pécsi-cikkének kíséretében négy képet publikált a magyar szerzőtől, most ezek egyikét idézem, (14. kép) némileg előzetesként az aktalbumhoz – bár maga a cikk a portrézásról szólt. Aki a Pécsi-szöveg tartalmára kíváncsi, magyar nyelven is elérheti: a Fotóművészeti Hírek 1922. évi negyedik, áprilisi száma ugyanis ezzel az írással kezdődik, Az arcfényképezés mai helyzete címmel.16 Arról eddig még nem esett szó, hogy a Fotóművészeti Hírekben megjelent szöveg a német nyelvű cikk magyarított másodközlése volt. Kissé élesen fogalmazva: itt a lefokozott változat látható, mert képmelléklet(ek) nélkül jelent meg. Az akkor alig egyéves múlttal rendelkező Fotóművészeti Hírek 1922-ben időnként már képeket is közölt, de az infláció szorításában élő lap számára egy cikkhez négy képet lehozni, a kliséárak miatt, bizonyára luxus lett volna. Végül az is számba jöhet, hogy maga Pécsi sem akarta a teljes egyezést a darmstadti megjelenéssel.
A magyar fotográfus aktalbumát lapozgatók láthatják: a Pécsi-képek szervesen illettek az 1910-es és az 1920-as évek elején Németországban és Ausztriában virágzó fényképfelfogásba. A megjelenés nemzetközi viszonyításban tehát nem kivételesnek, hanem egy folyamatba történt beilleszkedésnek tekinthető. A kivételességet az jelenti, hogy a magyar fotográfusok közül albumalkotási szinten erre Pécsi József volt képes. Az ő kötetéről a német szaksajtóban a Schenker-munkákhoz képest egyébként sokkal szűkszavúbb, csak pár soros híradás tudósított (bár Kamerameisterként szólt Pécsiről)17 – ebben természetesen része lehetett annak is, hogy nem hazai szerző képeiről volt szó.
Kiegészítésül megemlítendő: a Schenker- és a Pécsi-féle „Zwölf”-kiadványoknak – bár annak idején sorozati elemként jöttek létre – a Mörlinsnél nem lett folytatása, bár mint arról fentebb szó esett, a kiadó 1926-ig még működött. Ennek oka egyelőre – legalábbis számomra – nem ismeretes.

Albertini Béla

Franz Blei*: Karl Schenker arckép-fényképeihez
In: Zwölf Bildnis-Aufnahmen, Berlin, W. J. Mörlins, 1919. 4–5.

A művészet barátainak ama halk reménye, hogy egy bizonyos fajta konvencionális arcképfestészet – amely csak anyagában azonos a festészettel – teret veszít majd az arcképfotóval szemben, mígnem végül teljesen el nem tűnik; ez a remény most egy fiatal berlini fényképész munkáiból meríthet friss erőt, amelyek a lehető legtöbbet nyújtják, amire az arckép fotó korunkban képes. Rögtön észrevehető, hogy Schenker tehetséges ember, azaz a szakmai ismeretein túl még valami mással is rendelkezik, mint pusztán jó ízléssel, amelynél többet fényképészektől többnyire nem várunk. Festőként a szeme megbízhatóan konstruktív, érzékeli a képi elemeket, és a felületeket nem bontja meg egy-egy tetszetős ötlet, avagy véletlen kedvéért, legyen az egy szín, vagy egy pusztán kellemes vonal. Ő arcképeket készít, amelyeket bizonyos értelemben összeállít, „megépít”. Nem kérkedik úgynevezett lelki kifejezéssel, nem képzeli azt, hogy ismernie kell modelljeinek úgymond belső karakterét és azt vissza kell adnia. Szolidan és lelkiismeretesen inkább a felületnél marad, amely sokkal inkább kötődik a mélységhez, mint azt sokan tévesen gondolják, mindenesetre erősebben, mint az egyén tudatosított jelleme, amely többnyire jogosulatlan igény. Schenkernél világossá válik: a jó anatómia sokkal fontosabb a fotográfus számára, mint a kétes „lélektan”, amely a lefényképezett természettudósnak gondolkodó arckifejezést, az irodalmár kezébe tollat, a nagyvilági hölgynek egy bizonyos mosolyt ad; a jegyespár ajkára komoly hűségesküt csal, a fiatal édesanyának pedig meghitt pillantást kínál a csecsemőjére. Ezt a mókát ma nem olyan durván űzik, mint tíz évvel ezelőtt, most diszkrétebben. A lefényképezett személyt még mindig foglalkozásának egy-egy attribútumával hipnotizálják a „szellemi” vagy „lelki” kifejezésnek ebbe a dermedtségébe, amely azonban sem egyik, sem másik, hanem csak komikus. A fiatal anya inkább öntelt, mint bensőséges; a természettudós sokkal jobban a moseli bor, mint a természetkutatás kedvelőjének tűnik. Egészen rendkívüli, mennyire lélekkel teltek Schenkernek ezek a levegőtől átitatott, levegővel körülölelt, súlytalan arcképei, mert ő a modell fiziognómiájához igazodik, és nem annak lelki vagy szellemi becsvágyához. Azt mondhatjuk, ő sokkal megfelelőbben portrézik, mert tisztességesen annál marad, amit látunk. Kétségtelenül jó művészi szemmel kell rendelkezni ahhoz, hogy valaki olyan sokat lásson, mint ő. Egy még olyan jó objektív sem helyettesíti ezt. Sem az expozíció, sem a megvilágítás, sem a lemez vagy a lenyomat kezelésének trükkjei ezt nem pótolhatják. Mindezek a technikai dolgok, ha mégoly tökéletesek is, a második vonalba tartoznak, segédletek, pont úgy, mint a festőnek a szín; nem cél, hanem eszköz, amit ő inkább elrejt, mint megmutat (Rembrandtnál nem vizsgáljuk a színeket). Még egy dolog fontos és sokatmondó Schenker arcképeinél: ő megtalálja és hangsúlyozza a modell idő- és fajkarakterét.* A mai emberek között gyakran találkozunk olyanokkal, akiknek az arca, alakja nem a mai korra jellemző. Szerencse, ha a villamoson egy olyan nővel ülhetünk szemben, aki egy kora gótikus madonna – lehet, hogy telefonoskisasszony, ez azonban egy foglalkozás modern jelentéktelen véletlene –, a lényeg az, hogy ő egy gótikus jelenség. Ha megszólal, talán egy lány Berlin keleti részéből, azonban a beszéde sem fontos, viszont a fényképésznek, aki a külsőt rögzítette, elsősorban megfelelő. Schenker nem a berlini telefonosnőt fogja fényképezni, hanem a gótikus madonnát. A 15. századi firenzei nőt, és nem X kurfürstendammi fogorvos feleségét. Ő arcképeiben a művészi valóságot és nem a szociális véletlent adja. Mint már mondtam: az úgynevezett felszínnek nagyobb mélysége van, mint a tudatos állítólagos mélységnek. A vis suprema formae az igazi isteni. De művésznek kell lenni ahhoz, hogy ez megnyilvánuljon, s aki rosszul és elégtelenül látja a formát, az a lelket és a szellemet csalja el. Ez a forma nem a külsőségekben rejtőzik! Nem a kosztümben vagy a kulisszákban! Schenker, aki egy Boltraffio, átengedi ennek az asszonynak minden mai eszközét, pedig semmi mást nem ad neki, mint a testéből áradó mozgást, és ez Boltraffio vagy Goya vagy Guys. Ő nem másol képeket és festőket, hanem felvételeivel megállapítja, hogy ez él és van.
Lektorálta: dr. Király Edit germanista, ELTE

*Megemlítendő, hogy Blei 1931-ben a nemzeti szocializmus ellenzőjeként az Amerikai Egyesült Államokba menekült – A. B.

Segítőim a tanulmány megírásában:
Dr. Király Edit, Magyar Fotográfiai Múzeum, Nemzeti Kulturális Alap, Országos Széchényi Könyvtár; Österreichschische Nationalbibliothek, Prof. Dr. Klaus G. Saur, Staatsbibliothek zu Berlin, Szépművészeti Múzeum Könyvtára

Jegyzetek
1 [Willi] Warstat: Der schöne Akt. Bildmäßige Aktphotographie ihre Ästhetik und Technik, Verlag Guido Hackebeil AG, Berlin, 1929.
2 [Willi] Warstat, i. m. Bildtafeln, 42., 98.
3 Beke Lászó: Pécsi József születésének 100. évfordulójára. A fénykép varázsa 1839–1989, Budapest, Magyar Fotóművészek Szövetsége, Szabad Tér Kiadó, 1989. 241–276. oldal.
4 Pécsi József munkássága, életrajz: Féjja Sándor, Budapest, Corvina, 1976.
5 Professzor dr. Klaus G. Saur szíves e-mailbeli közlése.
6 Wessely [János]: Részben korrigált objektívek. Fotóművészeti Hírek, 1921/6. (okt.) 52. A Wessely által hivatkozott folyóiratot Müchenben adták ki a húszas évek elején. Szerkesztője az a Georg Heinrich Emerich volt, aki elsősorban a Pécsi Józsefnek korábban szakképzettséget nyújtó intézmény alapító-igazgatójaként és tanáraként vált hírnevessé.
7 Photographische Korrespondenz, 1920/719. 226. oldal utáni 3. műmelléklet
8 N., Literatur: Zwölf Bildnis-Aufnahme von Karl Schenker, Photographische Korrespondenz, 1921/715. (aug.) 136–137.
9 H., Bücherschau: Zwölf Bildnisaufnahmen von Karl Schenker, Photographische Rundschau und Mitteilungen, 1921/15. (aug.) 208.
10 Egyről-másról. A Fény, 1911/1. (jan.) 17.
11 Josef Pécsi: Zur Porträt-Photographie unserer Tage, Deutsche Kunst und Dekoration, 1922. Bd. 49. 220–[224.]
12 Viktor Teissler: Three Famous Pioneers in Photography, Penrose’s Annual, 1920. 81.
13 V. Hoffmann: Photograph Josef Pécsi – Budapest, Deutsche Kunst und Dekoration, 1911. Bd. 29. 445–449.
14 [Hoffmann Viktor:] Képeinkről, A Fény, 1911/10. (okt.) 245.
15 Sydney Carton: Deutsche Kunst und Dekoration [itt a továbbiakban: DKuD], 1911. Bd. 29. 445., A Fény, 1911/10: (okt.) 445. [Cím nélkül]; Kostümstudie: DKuD, 1911. 29. [446.], A Fény, 1911. 1. (jan.) 3. [Cím nélkül]; Andante: DKuD, 1911. Bd. 29. [447.], A Fény, 1911/10. (okt.) 238. [Cím nélkül]; Aktstudie: DKuD, 1911. Bd. 29. [448.], A Fény, 1911/10. (okt.) 235. [Cím nélkül]; Bildnis-Photographpie: DKuD, 1911. Bd. 29. 449., A Fény, 1911/10. (okt.) 237. [Cím nélkül].
16 Újraközlésben megjelent egy Sümegi György által összeállított kötetben is – Pécsi József: Különfélék: Összegyűjtött írások a fotográfiáról, Bp., Interakönyvek, 1999. 21–22.
17 Kleine Chronik. Der ungarische Kamerameister…, Photographische Rundschau und Mitteilungen, 1922/10. (máj.) 58.