VÁLOGATÁS A SZÖLLŐSI-NAGY – NEMES GYŰJTEMÉNYBŐL

Szöllősi-Nagy András és Nemes Judith magyar és nemzetközi geometrikus absztrakt, konkrét, minimalista művekből álló, egyúttal lírai absztrakt, kalligrafikus alkotásokat is felölelő gyűjteménye szakmailag jól ismert. A házaspár a rendszerváltás után Párizsban töltött két évtized alatt (1989–2009) két művész, Joseph K’dar (a ma újra Magyarországon élő Kádár József) és Vera Molnár iránymutatásait követve vált műgyűjtővé. Válogatásuk egységes képe módszeres munka eredménye, önálló szellemi termék. Megtalálhatóak benne az emigrációban élő magyar művészek mellett rangos külföldi alkotók, húsz országból.

Kevésbé ismert a szintén figyelemre méltó fotógyűjteményük.  A közel 300 művet számláló kollekció nem kapcsolódik közvetlenül a képzőművészeti anyaghoz, mégis több ponton köthető hozzá. Egyrészről a külföldön élő, magyar származású fotósok nagy számban képviseltetik magukat, másrészről a képzőművészeti anyagban szereplő számos alkotóról készített portré is a fotókollekció része.
Néhány meghatározó eseménynek, találkozásnak köszönhetően alakult ki érdeklődésük a fotó iránt. Párizsba érkezésüket követően rövid idő alatt megismerkedtek az ott élő magyar művészekkel, így eljutott fülükbe a Galerie Franka Berndt megszűnése miatt szervezett aukció híre. Az 1994 júniusában megtartott kiárusító árverésen az 1930-as évekbeli magyar avantgárd alkotók képei is képviselve voltak. Itt jutottak hozzá olyan művészek vintage fotóihoz, mint Étienne Beothy, Sugár Kata, Katona István vagy Hevesy Iván. Ettől kezdve kezdték tudatosan fókuszba helyezni a fotográfiát is.
Rövidesen megismerkedtek az Elkán László néven született Lucien Hervével és feleségével, Judithtal, akikkel jó barátságot ápoltak. A beszélgetések, a művész ajánlásai nevelték a gyűjtőket. Vásárlás vagy ajándékozás útján gyarapodtak Paul Nadar-alkotással, André Roginak a Szittya Emilről készített portréjával, valamint Lucien és Judith korán elhunyt fia, Rudolf Hervé munkáival. Szintén nagy jelentőségű volt a fotógyűjtemény alakulása szempontjából az Hervé-életművet feldolgozó Sarkantyu Illés és akkori párja, Miskolczi Emese barátsága. A két fiatal művész Párizsban nehéz anyagi körülmények között élt és tanult, a gyűjtő házaspár vásárlások útján segítette őket, ezt később ajándékozások is követték. Illés munkássága szempontjából sem elhanyagolható a gyűjtőházaspár barátsága, hiszen ők mutatták be Lucien Hervének, Anna Marknak és Vera Molnárnak azzal a szándékkal, hogy fotósorozatot készítsen a franciaországi intellektuális közeg életéről.
1999-ben nagyobb mennyiségű fotóhoz jutottak, amikor használt autójukat felajánlották a szintén Franciaországban élő Somlósi Lajosnak, aki nem engedhetett volna meg magának egy autóvásárlást. Viszonzásképpen saját felvételeket, továbbá elsőrangú nemzetközi munkákat (František Drtikol) kaptak tőle.
Bevallásuk szerint a fényképgyűjtés a képzőművészeti kollekciójukhoz képest kevésbé tudatos koncepció mentén haladt, míg 2004 őszén a Magyar Villamos Művek Fotógalériájában a gyűjteményükből rendezett kiállításra készülve felfedeztek fontos irányvonalakat, melyek összekötik műveiket. Az egyik a már említett művészportré; a másik az ember által végzett munkához köthető. A kéz teremtő tevékenysége, annak eredménye és vizsgálata fedezhető fel számos alkotáson. A koncepció tudatossá válását követően a további szerzeményezések már ezek mentén haladtak tovább.
A gyűjteményben nem található digitális kép, minden esetben vintage példány vásárlására törekedtek. Egyetlen kivétel Lucien Hervé 1939-es Önarcképe; a negatív elkallódása miatt egy dedikált reprodukció került a gyűjteménybe.
A munkához köthető fényképek és a portrék ma már közel sem fedik le a teljes gyűjteményt. Jelentős számban találhatunk természetfotókat is, valamint az ember és ember közötti kapcsolatokkal foglalkozó alkotásokat. Számos további mű e négy, szándékosan sarkított kategóriából (portré, munka, természet, emberi viszonyok) is kilóg. Ráadásul kérdést vet fel, hogy e kategóriák utólagos kialakítása érvényes-e, miközben maga a gyűjtés az alkalmi vételek, ajándékozások révén inkább spontán, mintsem tudatos volt?
Ez az utólagos osztályozás igenis szükséges a feldolgozáshoz, ezzel az eszközzel válhat letisztult, átlátható rendszerré a gyűjtemény, és így derülhetnek ki az esetleges hiányosságok – az aktív gyűjtői páros folyamatosan igyekszik ezeket pótolni. Ezt szolgálja a 2017-re tervezett kiállítás és katalógus is, amely a szakmai nyilvánosság révén reális tükröt tart majd az anyagnak.
Összességében értékelve, a művészportré-sorozat már jelenleg is figyelemre méltó válogatás. A gyűjtők szándéka szerint a Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény valamennyi művészéről szeretnének portrét vagy önarcképet beszerezni. Lucien Hervé elkötelezetten fotózta művésztársait, így megbízójáról, Le Corbusier-ről megismerkedésükkor, 1949-ben készült portrét őriznek a gyűjtők. Emellett Kassák Lajos, Pier Luigi Nervi, Utrillo, Zadkine, valamint Walter Gropius és Breuer Marcell fotóját is Hervé készítette. Lucienről fia, Rudolf Hervé, Joseph K’dar, továbbá Hervé idős korából Sarkantyu Illés és Somlósi Lajos portréja található meg a gyűjteményben.
Joseph K’dar festőként és mail art művészként a gyűjtemény képzőművészeti egységében képviselteti magát, de jelentős a művészeket megörökítő fényképsorozata is:  André Kertész, Szenes Árpád, Nicolas Schöffer, Pierre Székely, Rozsda Endre, Méhes László, Vieira da Silva, Kolosvary Zsigmond, Anna Mark portréja került a gyűjteménybe. Sarkantyu Illés szériájának több darabja is megtalálható a kollekcióban, így magáról a gyűjtőről, Nemes Judithról, valamint Vera Molnárról, a gyűjtőknél vendégeskedett Fejtő Ferencről, Anna Markról, Marta Panról, Hollán Sándorról őriznek arcképet.
Somlósi Lajos 1964-ben készült Kassák-portréját és Vattay Elemér Bálint Endréről készített, 1970-es arcképét azért is érdemes még megemlíteni, mert a házaspár első képzőművészeti vásárlása egy Bálint Endre-mű volt 1972-ben. A művészportré-sorozat folyamatos bővüléssel hiánypótló gyűjteménnyé válhat Magyarországon.
A munkavégzéshez kapcsolható felvételek lazán kapcsolódnak egymáshoz. Megtalálhatóak benne a munka gesztusát megörökítők, mint Sugár Kata 1935 körül készült, Vonat című alkotása a sínek és árnyékok ritmusát megtörő munkással; vagy Hevesy Iván Hordógurítói, a felülnézetből komponált képen a macskakövek egyenletes mintázatában jelenik meg a hordókat maguk előtt gurító két férfi. A Halász Gyula néven született Brassai Aratás (La moisson) című alkotásának három képterében a munkafolyamat különböző fázisai jelennek meg. Lucien Hervének a párizsi UNESCO-székház vagy az indiai Chandigarh építésekor készített fotóit is megtaláljuk a gyűjteményben. Lugosi Lugo László egykor virágzó dél-dunántúli bányák elhagyatott, pusztuló épületeit örökítette meg a Szén című sorozatában, amelynek hatvan darabja Szöllősi-Nagyék egyik legfrissebb szerzeménye. A sorozat 2017-ben, a fotóanyag általános bemutatkozásával párhuzamosan tervezett önálló kiállítása (az újpesti Széchenyi Művelődési Ház volt ipari környezetében) bizonyára jól érvényesül, és lehetőséget biztosít majd Lugo Mecsek-műveinek.
A teremtő kéz előtti főhajtás a célja Fejér Ernő Hommage a` cselekvő kéz című, 1986-ban készült fotómontázsán. Hasonló szándékkal született a japán Jun Sato alkotása, melyen a képmezőt egy tenyér részletének szuper plán kivágata tölti ki. Somlósi Lajos két képén is főszerepbe kerül a kéz, az egyik villákat, a másik egy kanalat tart összegyűrve-csavarva.
A gyűjtemény harmadik egységében az ember és ember viszonyával, a szeretetvágy, önzés, elidegenedés küzdelmeivel foglalkozik Sarkantyu Illés Vizit sorozata. Az élet érzelmek nélküli regisztrálásának és a szereplők jelen-nem-levésének tanúi lehetünk saját életük történeteiben.
Miskolczi Emese Önarcképein rejtőzik el a világ szeme elöl. Kompozícióin távoli pontként vagy a nemzeti ünnepen a tömegben elvegyülve van jelen alkotásain. Az Én bizonytalansága mutatkozik meg a Rudolf Hervé által készített ülő férfi-portrén, akinek arca a felismerhetetlenségig elmosódott.
A természetfotók erős jelenléte Paul Almásy perui tájképeinek köszönhető. A világot bejáró Almásy politikai, kulturális, gazdasági, szociális témájú, dokumentarista munkássága hatalmas hagyatékká állt össze. Az UNESCO hivatalos fotósaként is dolgozott, innen került Szöllősi-Nagy Andráshoz a perui táj sokszínűségét megörökítő tizenegy kép. Jean-Frederic Ittel két, hömpölygő vízfelszínről készített közeli beállítása, Gink Károly badacsonyi tájat megörökítő műve, Joseph K’dar indiai Udaipurban készített fotója található még a gyűjteményben.
A házaspár díszdobozban, kartonra kasírozva vásárolta meg Kerekes Gábor tizenkét darabból álló Megfigyelések sorozatát Párizsban, amely a művésztől megszokott természettudományok vizsgálódásaiból ragad ki egy-egy példát. Láthatunk kristályokat, békacsontvázakat, elektromosságot vagy akár agyunk érhálózatát, is homályos megvilágításban. A szériából 2008-ban és 2009-ben is nyílt önálló kiállítás Budapesten.
Szöllősi-Nagy András és Nemes Judith fotógyűjteménye Magyarországon nagy jelentőségű, a külföldi magyar művészekre koncentráló anyag, amely kiváló kvalitású műveket rejteget. A hazai, fotóművészettel foglalkozó intézmények munkáját a magánkezdeményezések kiválóan kiegészíthetik, azonban privát fotókollekcióval Magyarországon ritkán találkozunk. Döntő fejlemény Szöllősi-Nagyék gyűjteményének 2004-es kiállításához képest, hogy míg akkor a képzőművészeti anyag mutatkozott be átfogóan (a szentendrei MűvészetMalomban), és csak mellékszálként volt látható egy szerény fotós szelekció a fővárosi MVM Galériában, a fotóművészeti merítés most önálló tárlattal és külön katalógussal kerül a nyilvánosság elé.
Ráadásul Szöllősi-Nagy András és Nemes Judith a párizsi élettapasztalataikkal természetességnek tekintik a magyar és nemzetközi alkotások egymás mellé helyezését a képzőművészeti és fotóanyagukban egyaránt, mely kiemeli kollekciójuk szellemi értékét.

Nevelő Judit