A CSODÁLATOS(AN SIKERES) PLAUBEL MAKINA

Cégtörténet/családtörténet
Rudolf Krügener (1847–1913) 1888-ban alapított céget Frankfurtban fényképezőgépek előállítására. Vállalkozása a XIX. század végének jelentős gyártójává vált, McKeown tizenkét oldalon ismerteti a termékeiket. Az 1880-as években elkészített, zsebkönyv formájú, elrejthető, Taschenbuch-Kameráját minden kortárs könyv ismertette, ma pedig a gyűjtés alapdarabjának számít. Krügener 9×12 cm-es képméretű alapdeszkás-kihuzatos és tekercsfilmes fényképezőgépeit százezrek használták; az 1903-as Teddy objektíven kívüli zárszerkezetét pedig a maga korában sokan merészen elegáns műszaki megoldásúnak tartották.
1909-ben a Hüttig, a Wünsche és a Palmos cégekből egyesült ICA AG. felvásárolta Krügener cégét is, aki nyugdíjasként unokájával vigasztalódott. (Róla lesz még szó.) Hugo Schrader feleségül vette Krügener Ruth nevű leányát, és 1902-ben saját fényképészeti céget alapított, szintén Frankfurtban. Kezdetben fényképezőgépeket forgalmazott és objektíveket gyártott; az első saját kameramodellt 1911-ben mutatta be.
Hugo Schrader fia (és Krügener unokája), Goetz Schrader 1908-ban született és 1997-ben hunyt el. Már az 1920-as években elkezdett dolgozni a cégben, és több eredményes modell fűződik az ő nevéhez is.

A termék
Hugo Schrader a XX. század első éveiben ismert és elterjedt német Goerz Tenax és francia Gaumont Block Notes mintájára tervezett egy szintén feszítőkaros kézigépet, a Plaubel Makinát, melynek első, még 4,5×6 cm képméretű típusa 1911–1912-ben jelent meg. A 2,8-as, 3-as vagy 4,2-es fényerejű, 7,5 cm-es Anticomar objektívet szintén Schraderék gyártották. A gép előlapjára keret- és Newton-keresőt szereltek, alatta foglalt helyet az objektív mögötti központi zárszerkezet. Egyes példányokon „WARA” felirat is olvasható, ez a szintén frankfurti Wauckosin kereskedői cég jelzése. Bár ők nem gyártottak, saját nevükön is forgalmaztak kamerákat, McKeown szerint tizenegy félét.
Schrader 1920-ban kezdte árusítani a korábbinál nagyobb képméretű, 6,5×9 cm-es síkfilmre vagy rollkazettával tekercsfilmre dolgozó Plaubel Makina I-et. A fényképezőgépbe Compur zárszerkezetet és 4,2/10 cm-es vagy 3,2/10 cm-es Anticomar objektívet, illetve 3,2/10 cm-es Supra-Anticomart szereltek. Elsöprő sikert azonban a 2,9-es fényerejű, 10 cm-es Anticomar hozott. A reklámtörténetbe is beírta magát a cég, amikor Wundervolle Makinaként  néven kezdte hirdetni a termékét, aminek a magyar fordítását („Csodálatos Makina”) a korabeli hazai kereskedői katalógusok is átvették.
1933-tól már csak a távmérővel kiegészített változatot forgalmazták. Ügyes üzletpolitikai húzással a gyártó vállalta, hogy a távmérőt a korábbi modellekbe is beépíti. A Plaubel Makina II fekete vagy krómozott előlappal készült; 6 és 21 cm gyújtótávolság között pedig különböző csereobjektíveket is árultak hozzá. Ilyen esetben természetesen a feszítőkaros alapbeállításon (kihuzaton) az obektív gyújtótávolságának megfelelően változtatni kellett. Az élességállítás továbbra is a már megszokott módon, az előlap oldalán lévő gomb forgatásával történt. 1936-tól egyszerűsítették az objektívcserét, a temérdek tartozék felsorolása pedig oldalakat töltene meg lapunkban.
Dulovits Jenő (1903–1972) saját kezűleg módosított az általa használt Makinán. A mélységélesség növelésére a hátlapot kihúzhatóvá alakította át, így fényképezőgépével – a Scheimpflug-hatásnak megfelelően – rálátásos csendéletet a témán végigfutó élességgel tudott fényképezni. Dulovits a francia Jules Carpentier (1851–1921) és az osztrák Theodor Scheimpflug (1865–1911) által kimunkált elveket alkalmazó fényképezési helyzetet a könnyebb érthetőség kedvéért metszetes ábrán is bemutatta.
A II. világháború után Goetz Schrader megpróbált változtatni a Makinán, a IIa-ba olcsóbb objektívet; a IIb-be egyszerűbb zárszerkezet építettek be. Az 1953-tól forgalmazott IIIR már Compur-Rapid zárral és beépített vakuszinkronnal szolgálta ki a fényképészeket. Reprodukcióhoz szállították a 1:4,2-es Anticomar objektívet, de alapfelszerelésként természetesen megmaradt a már tükrözésgátló réteggel ellátott, bevált 2,9-es fényerejű is. A 4,8/190 mm-es Tele-Makinaron túl a kamerához 6,8/73-as Rapid Orthar nagylátószögűt is vásárolhatott az 1960-as évek elejéig forgalmazott modell használója.

További gyártmányok
Schraderék kamerái közül többen még a Makinánál is nagyobb alkotókészség nyilvánult meg, és ezekbe jó néhány újszerű műszaki megoldás építettek be, mégsem tudták a kereskedelmi sikert megismételni. A 127-es tekercsfilmmel működő Makinettet 1931-ben dobták piacra. Egyszerűbb változatába 2,7-es fényerejű Anticomart szereltek, de forgalmazták 2/50mm-es Supracomarral is, ami komoly kihívást jelentett a Leica és a Contax előállítóinak.
1935-ben került forgalomba a Roll-Op II, amely tekercsfilmre dolgozott, 6×6-os vagy 4,5×6-os képmérettel. 2,8/7,5 cm-es, Compur-Rapid zárszerkezettel egybeépített objektívjének élességállítása a gépbe épített távmérővel egybekapcsoltan működött.
Goetz Schrader a II. világháború utáni években síkfilmes, nagyformátumú, kardán rendszerű műszaki fényképezőgépeket kezdett gyártani. 1952-től vásárolhatták meg az érdeklődők a 9×12 cm képméretű Peco, majd 1954-től a Peco Supra kamerát, ez utóbbit már 6,5×9-től 18×24 cm-es negatívméretig készítették. 1958-ban jelent meg a Peco Junior, 1967-ben a Peco Profia. (Ennek egy 13×18 centiméteres képméretű változatát módom nyílt kipróbálni.)
Az 1960-as évek újdonságának számított az egyfényaknás-tükörreflexes, redőnyzáras Makiflex és a kardán rendszert a tükörreflexszel kombináló Pecoflex.
Azonban a nemzetközi fotós szakmában nem az előbb felsorolt kamerák okozták a nagy meglepetést, hanem az, amikor 1978-ban a japán Kimio Doi Group-pal közösen megtervezték és piacra dobták a tekercsfilmes, 6×7-es képméretű, távmérős, beépített fénymérős, Copal központi záras Makina 67-et. (A japánok egy Makinette 67 megnevezésű, 1976-ban kifejlesztett prototípusból indultak ki…)
A japán Plaubelbe borotvaéles, kontrasztos, többszörösen T-rétegezett 2,8/80 mm-es Nikkor objektívet építettek. Helmut Newtontól Araki Nobuyoshiig sok híres fotós használt ilyen fényképezőgépet, a lekerekített képkapuról és a tökéletes élességről a Makina 67-tel készített fotók azonnal felismerhetők.
1981-re készült el a Makina W67, melybe 4,5/55 mm-es nagy-látószögű objektívet építettek be. A következő évtől lehetett megvásárolni a 6×9 cm képméretű, tekercsfilmre dolgozó, 5,6/47 mm-es Super Angulonnal felszerelt Plaubel 69W Proshift-et. Utóbbinak két komoly előzménye is létezett. Az egyik az 1959-től szinte fogalomszerűen híres és ismert Veriwide 100. Az Egyesül Államokbeli Engelwoodban működő Burleigh Brooks céggel együtt kifejlesztett weitwinkel-kamera lényegében egy csigamenetes élességállítású Super-Angulonnal egybeépített tekercsfilm-kazetta volt. Érdekes megoldással keretkeresőt vagy a Leitz 21 mm-es objektívjéhez forgalmazott optikai keresőt lehetett a Veriwide 100-hoz használni. Ezt az tette lehetővé, hogy a 6×9-es képméretre a 47-es és a kisfilmre a 21 mm-es Super Angulonok azonos látószögűek. (Az 1990-es években az előbb leírtak alapján a budapesti Fabi Kft.-vel jómagam is készíttettem egy nagylátószögű fényképezőgépet.)
Szintén előzménynek számított a 69W Proshift tervezésénél a Brooks-Veriwide 1970-es típusa. Tervezői ezt úgy alakították ki, hogy a Graflex XL rendszerrel kompatibilisen működött, de ezen túl felhasználták a Mamiya elérhető áron forgalmazott tartozékait is. Az optikai kereső a Mamiya Universalok és Super 23-asok 50 mm-es objektívjéhez készült, hasonlóképpen a cserélhető tekercsfilmkazettához. A gépről azonban hiányzott az objektív megemelésének lehetősége, így építészeti-műszaki fotóhoz kevéssé lehetett használni. Ezt a hiányosságot küszöbölték ki a két irányba is elmozdítható objektíves Plaubel 69W Pro-shift-en.

Személyes tapasztalataim
Az imént már említettem, hogy a Plaubel Peco Profiát és a Plaubel Makina 67-et kipróbáltam, illetve készíttettem egy, a Veriwide-hoz hasonló nagylátószögű fényképezőgépet is. Életreszóló élményt azonban a Plaubel Makinával 1971-ben történt, több hónapos munkavégzés jelentett.
1970-ben két „régi” fényképezőgépet vásároltam: egy 9×12-es negatívméretű, favázas, lemezes tanuló kamerát és egy Leica M3-at. A használatuk közben azonban szakmai szempontból nem éreztem teljes biztonságban magam, mivel akkortájt a japán belső fénymérős, kisfilmes, tükörreflexes fényképezőgépeken kívül minden ósdinak számított.
1971-ben a Főfotó Riport Részlegéről ideiglenesen áthelyeztek az Állatkeretben működő Gyorsfotóba, ahol májustól szeptemberig egy szezonban harmadmagammal dolgoztam. Távmérős Plaubel Makinával fényképeztünk, bár tartalékképpen használtunk egy síkfilmesre átalakított Flexaretet is. A kis ház előtt álló lovas kocsin ülőket fotóztuk le 6,5×9 centiméteres síkfilmre. Az előhívott, kifixált, de ki nem mosott filmről egy órán belül 3 darab 10×15 cm-es nagyítást készítettünk, 25 forintért.
A gyakorlatban érzékeltem: egy szezonon keresztül hárman dolgoztunk az akkor már közel negyvenéves fényképezőgéppel; így megerősítést kaptam, hogy a „Régi gépek – mai képek” felvetésem működik.

Fejér Zoltán

Irodalom
– Makina Die Wundervolle, für besondere Leistungen, prospektus, Wauckosin & Co. Frankfurt a. Main, 1931. március.
– Plaubel-Makina II, Gebrauchs-Anweisung, W. Gätje, Frankfurt, é.n.
– Makina III R Gebrauchs-Anweisung, Plaubel Feinmechanik und Optik, Frankfurt am Main, é.n.
– HAFA árjegyzék, Budapest, 1939, 52–54. oldal.
– Josef Stüper: Die Photographische Kamera, Springer, Wien, 1962, (faximile) Lindemanns, Stuttgart, 1999, 291. oldal 387–388. ábrák.
– Sevcsik Jenő: A fényképezés, Győző Andor kiadása, Budapest, 1943, 20. oldal 12–13. ábrája, 209. oldal 231. ábrája.
– Jenö Dulovits: Sve˘telné kontrsaty a jejich zdolání, E. Beaufort, Praha, é.n., 9.     oldal, 3. ábra.
– McKeown’s Cameras, 12th Edition, Grantsburg, 2004, 786–791. oldal.
– Fejér Zoltán: Az utolsó állatkerti gyorsfényképész voltam, publikálatlan kézirat, Budapest, 1988, 41 oldal.