ARCHIVUMOK

„Az archívum kutatója tanácstalan.”1 – fogalmazza meg tömören és velősen Wolfgang Ernst Az archívum kínzó vágya című terjedelmes esszéjében a kulcsfontosságú tételmondatot. Még fel sem dolgoztuk a múltunk, a múlt archívumait, miközben a jelen virtuális-digitális világa által folyamatosan, felfoghatatlan mennyiségben és minőségben termelődő képi emlékek és képi információk feldolgozásának és értelmezésének a terhe is elementáris súllyal nehezedik ránk. A kortárs (művészeti) korszellemet a digitális, technikai boom hatásai határozzák meg leginkább. A globalizáció és a valós idejű kommunikáció révén sok minden van egyidejűleg jelen. Minden vagy épp bármi elérhető, ez pedig a legújabb fejlesztésű apparátusok innovatív elemeinek felhasználásával éppúgy tükröződik a művészetek mind tartalmi, mind formai megjelenésében, mint a társadalomban. Ahogy Joan Fontcuberta Pandora’s camera (Pandora kamerája) című, 2014-ben megjelent könyvének bevezetőjében is írja, az elmúlt évtizedek technológiai paradigmaváltása okán egyre több művész foglalkozik azzal, hogy konfrontálja a régi (analóg) és az új (digitális) technikával létrehozott képeket, másrészt ötvözze is a különböző eljárásokat.2
Az archívumokról sokan sokféle megközelítésből írtak már, csak hogy a legismertebbeket említsük Okwui Envezortól, Hal Fosteren, Marian Hirschen, Allan Sekulán át Wolfgang Ernst mellett Jacques Derridáig sokáig lenne folytatható a sor. A magyar nyelvű szakirodalom pedig szintén bővelkedik a (fotográfiai) archívumkutatásról szóló tanulmányokban.3 A téma aktualitását jelzik többek között az elmúlt években bemutatott kiállítások: 2014-ben az EMOP (European Month of Photography) az archívumot választotta a több országban megrendezésre kerülő fotográfiai fesztiválok központi hívószavának.4 2015-ben a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója mutatta be az Előhívás – vizuális archívumok újraértelmezése5 című csoportos kiállítását, 2016 februárjában a Magyar Képzőművészeti Egyetem a Fotó/modell – Képek a természet és művészet között6 című tárlatát, mely az egyetem felbecsülhetetlen értékű 19. századi fotográfiai gyűjteményéből mutatott be több mint 400 fotográfiát, illetve nyolc új, kifejezetten erre az alkalomra készített kortárs műalkotást az MKE Doktori Iskola hallgatóitól. Szintén idén mutatta be az FKSE Stúdió Galéria a történelem értelmezésének pluralitásából kiinduló, a hivatalos narratívák hitelességét és legitimitását megkérdőjelező Ongoing h/Histories7 című csoportos kiállítását. S bár úgy tűnik, az archívum toposza kifogyhatatlannak tűnik, mégis mintha a fizikai formában létező, főként papíralapú archívumokra adott alkotói reflexiókkal kapcsolatban szinte már csak összefoglalóan lehetne állításokat megfogalmazni.
Az archívumok (gyűjtemények, leltárak) a gyűjtés, az osztályozás, a csoportosítás, a strukturálás igényével jönnek létre, jellegzetesen az emlékezet megtartásának, az emlékeztetésnek és a megőrzésnek a helyei, miközben az archívum magát a hiányt – az információk töredékes mivoltát – is jelképezi, hiszen gyakran több a hiányzó információ, mint maga az egyébként is kérdéseket felvető lelet. Az archívumokra adott alkotói reflexiókat többféleképp csoportosíthatjuk, akár az alkotói intenció és művészi indíttatás felől, akár a felhasznált anyagok (saját vagy talált fotók, egyéb anyagok, mint képeslap, csomagolás, fénymásolat stb.) felől közelítünk. Az alkotói módszerek és gesztusok szintén változatos formát ölthetnek a kisajátítás, a párosítás, a montázs, az újrakonstruálás (remake, remix, replay, nagyítás, kicsinyítés, részletek kiemelése, kivágása stb.), a transzformálás, a manipulálás, a különböző technikák pl. az analóg és digitális eszközök együttes használata, illetve az utólagos beavatkozások (pl.: roncsolás, ragasztás, ráfestés, rárajzolás) révén.
Míg a régi, papíralapú archívumok sárguló, összetapadó lapjai lassanként az enyészeté válnak, addig az új digitális archívumok bár elanyagtalanodott és efemer mivoltukban, mégis ellenpontozzák ezt a folyamatot. Az új archívumok nem léteznek fizikai valójukban. A képek számokká, adatokká transzformálódnak. Az új archívumok felhőkben, virtuális adathordozókban tárolódnak, a fényérzékeny anyag helyét a szenzorok vették át. A digitális képek az elanyagtalanodás mellett az azonnaliságot, a megosztás és hozzáférés egyszerűsödését, jelenidejűségét, jelenvalóságát, vagyis a megőrzéssel szemben az áramlást hozzák magukkal. Mind a korábbi rendszerezési és osztályozási lehetőségek, mind az alkotói reflexiók részben adaptálhatók, mégis új kutatási módszerek (és új alkotói metódusok) előhívására késztetik a kutatókat és a művészeket egyaránt. Az új digitális fényképmegosztó oldalak és archívumok (például az Instagram, a Facebook, a Twitter, a Flickr stb.) kutatási lehetőségeinek egyes irányaival kapcsolatban Lev Manovich médiakutató nem csupán számos cikket publikál, hanem alkotói csapatával interaktív installációkat is készít.
A 2014-ben bemutatott Selfiecity8 című projekt például öt világvárosból (New Yorkból, Bangkokból, Moszkvából, São Paulóból, Berlinből) származó, 3200 Instagramra töltött mobilos önarckép, vagyis szelfi adatfeldolgozásán alapul. A feltöltött képeket egy szoftver segítségével elemezték húsz különböző szempont, például a nem, a kor, az arc karakterisztikája, a mosoly, a póz megválasztása szerint, majd az eredmények felhasználásával, adat-vizualizációs módszerekkel készítettek digitális montázsokat. A kutatás részletes eredményeit egy online elérhető és hozzáférhető weboldalon, illetve egy tanulmányban is publikálták.9 Hasonló kutatási módszerekkel 2015-ben készítették el az On Broadway című interaktív installációt, mely hat hónapnyi adatgyűjtés, 660 000 Instagram fotó, Google Street View képek, Twitter posztok és 22 millió taxis adat felhasználásával mutatja be a 21. századi város életének egy szeletét. Az eredmény egy új típusú városi látkép, ami többszázezer ember fizikai és virtuális tevékenységét mutatja be.10
A telefonokba épített kamerák, az internetes közösségi médiumok megosztó felületei a hazai alkotókat is inspirálják. 2014-ben Bezeczky Csilla készített szelfikből diplomamunkát,11 2015-ben pedig a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója Átlátás című kiállítás-sorozata keretében Horváth János és Rácmolnár Milán ironizáló humorral figurázta ki az ilyen irányú tevékenységeket a szelfibottól kezdve, a 24 órás szelfimaratonig.12 Szintén izgalmas projekt és alkotói felvetés Puklus Péter installációja, melyet az amszterdami Unseen fotóművészeti vásáron mutatott be 2015-ben. A kubista szobrászat hagyományaiból építkező, posztamensre helyezett kortárs szobrot – egy fehér büsztöt, melyet Csáky József 1903-ban készült, majd elveszett Fej című szobrának és Puklus arcvonásainak összevonásával Buda István budapesti szobrász készített – kilenc RGB reflektorral világított meg. Az előre megkomponált kotta alapján működő, 22 percig tartó szín-fény-árnyék kompozíciót a látogatók különböző fázisokban tekintették meg, s természetesen számos instagram képet készítettek róla. Az installáció így olyan fizikai helyzetet teremtett, mely amellett, hogy mind az alkotót, mind a vásárt népszerűsítette, a fotográfia archiváló funkciójára is reflektált, úgy, hogy a fotók létrehozásának és megosztásának szituációját generálta.
A fotográfia amellett, hogy maga is az archiválás és ezáltal az archívumképzés eszköze, az általa létrejött fotografikus-vizuális gyűjtemények fontos inspirációs és információs bázisok, a magán és társadalmi emlékezet gyűjtőhelyei, a kulturális örökség részei. Az archívum-használatok egyes eseteiben az alkotót személyes élmény motiválja, és ebből az egyedi – például a saját családi albumból táplálkozó – inspirációból töltekezve fogalmaz meg egy univerzálisan érthető és értelmezhető kollektív üzenetet; míg máskor épp a nagyobb társadalmi, politikai kérdésekre, problémákra adott, személyességet mellőző általános érvényű kérdésfelvetések és állásfoglalások adják a művek elsődleges jelentését. Mindemellett természetesen az archív képek felhasználása a fiktív történetek és áldokumentációk megfogalmazásait is lehetővé teszik.
A felvázolt példák mind azt hivatottak alátámasztani, hogy a kortárs alkotói tendenciák fontos részét képezik mind az archaikus, mind a digitális archívumokra adott, reflektív gondolkodásra, képzőművészeti gesztusokra és a fotóművészeti gyakorlatokra egyaránt épülő munkák létrehozása. Ilyen módon, ahelyett, hogy a fotografikus képek ijesztő méretein és beláthatatlanságán sopánkodnánk, sokkal inkább arra kell gondolnunk, hogy akár az óceán mélyében rejlő titokzatos világ, úgy az archívumok is további felfedezésekre, feldolgozásra és reflexiókra várnak.

Gellér Judit

Jegyzetek
1 Derrida, Jacques – Ernst, Wolfgang: Az archívum kínzó vágya – Archívumok morajlása, Kijárat Kiadó, Budapest, 2008. 114.oldal.
2 Fontcuberta, Joan: Pandora’s Camera, MACK Books, London, 2014. 11.oldal.
3 Többek között Bán András, Forgács Péter, Kardos Sándor, Kincses Károly, Lugosi Lugo László, Szalma Anna-Mária, Szarka Klára, Szegő György, Szilágyi Gábor munkásságának köszönhetően.
4 Ld. pl.: Retracings – archívumhasználat a kortárs fotográfiában. Kiállítók: Ana Adam (RO), Bozsó András, Csontó Lajos, Hajdú József, Károly Sándor Áron, Kovács Melinda, Cristian Opris (RO), Szamódy Zsolt Olaf, Tarjáni Antal, Telek Balázs. Kurátor: Uhl Gabriella. Budapest Galéria, Budapest, 2014.
5 Előhívás – vizuális archívumok újraértelmezése. Kiállítók: Ádám Anna, Bezeczky Csilla, Biró Eszter, Cseh Dániel, Illés Katalin, Kerekes Emőke, Mag Krisztina Szilvia, Neogrády-Kiss Barnabás, Rácmolnár Milán, Schuller Judit Flóra, Somogyvári Kata. Kurátorok: Gellér Judit és Pettendi Szabó Péter. Faur Zsófi Galéria – Panel Contemporary, Budapest, 2015.
6 Fotó/modell – Képek a természet és művészet között.  A Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtár, Levéltár és Művészeti Gyűjtemény valamint a Doktori Iskola kiállítása. Kiállítók: Albert Ádám, Fajgerné Dudás Andrea – Molnár Ágnes Éva, Haász Katalin, Pálinkás Bence (közreműködő Kirk Sámuel Leó), Peternák Anna, Pettendi Szabó Péter, Sánta Kristóf, Surányi Nóra, Szabó Franciska. Kurátor: Peternák Miklós. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 2016.
7 Ongoing h/Histories: Kiállítók: Biró Eszter, Ember Sári, Esterházy Marcell, Kovács Olívia, Daniela Krajcová (SK), Kútvölgyi-Szabó Áron, S¸tefan Sava (RO), Schuller Judit Flóra, Andrea Stultiens (NL), Pauline Tonglet (BE). Szervezők: Ádám Anna, Gadó Flóra, Schuller Judit Flóra. Stúdió Galéria, Budapest, 2016.
8 http://selfiecity.net/
9 Manovich, Lev – Alise, Tifentale: Selfiecity: Exploring Photography and Self-Fash-ioning in Social Media, 2014. In. Berry, David M. – Michael Dieter: Postdigital Aesthetics: Art, Computation and Design, Palgrave Macmillan, UK, 2015., 109–122.o.
10 http://www.on-broadway.nyc/
11 Ld. még: Somogyi Zsófia: A BKF fotó szakos hallgatóinak kiállítása, Fotóművészet, 2014/03. szám
12 In Case of Photography. Kiállítók: Horváth János és Rácmolnár Milán. Kurátor: Zsámboki Miklós. ArtBázis, Budapest, 2015.