OLGA TOBRELUTSZ KIÁLLÍTÁSA AZ URAL VISION GALÉRIÁBAN

Az orosz fotót főként úgy ismertük, mint a posztkommunista rendszert dokumentálót, az arra reflektálót. A múlt örökségét vizuálisan átmentőt, akár a húszas évek avantgárdjáig visszanyúlva. Olga Tobrelutsz más színt „hívott elő” az Új mitológia című tárlata képein.

Munkái a Ludwig Múzeum1 Abszolút szépség című kiállításán is a szerepeltek. A Modell sorozat egyik képe a rendezvény „logója” lett, és Budapest utcáin is lehetett látni a kék Lacoste pólóba bujtatott római Antoniust. (1996). A kép, egyéni ars poeticája mellett, az orosz új akadémista irányzat jellemzőinek is sűrítménye. A nyolcvanas években Leningrádból induló ifjú képzőművészek, élükön Timur Novikovval, a platoni Akadémián, majd a neo-platonizmus akadémiáján, a reneszánszban, Leonardo da Vincinél, a bolognai Carracci fivéreknél keresték az ideát. Közben „megérkeztek” Szentpétervárra, és eljutott hozzájuk Warhol, Liechtenstein, a pop-art, a fotorealizmus. A kifinomult hatást képek retusálásával, szépítéssel érték el, például Georgij Gurjanov; Vladiszláv Mamisev-Monroe pedig a karcolt fotók mestere lett.
Mindegyikük különböző utakon, de hasonló módszerrel alkot, valamilyen ideál megvalósítására törekszik. Idealizálva önmagukat, barátaikat, a világot, a művészet kérdéseit. A valóság idealizálására a festészet több lehetőséget kínált a fotónál – Gurjanov szerint –, de munkáikban a festmény és a beállított fotográfia határa gyakran összemosódott. A régi ideálok glorifikálása más aspektusban is megjelent. Az új akadémia portrégyűjtése azt kutatta, hogy a szentekről készült fényképek funkcionálhatnak-e ikonokként. A retró a technikában is érvényesült, a zselatinos ezüst módszer helyett a gumi bikromat nyomatot használták, fejlesztették, mint például Andrej Medvegyev. Másoknál, Tobrelutsznál, Jegor Osztrovnál, Julia Strausznál, a digitális technológia összeolvadt a neo-klasszicista esztétikával. Ez a leglátványosabb része a neo-akadémizmus újításainak.
Tobrelutsz az elsők között használta a komputer technikát, a 3D-t, kollázsain a régi szobrokat „humán” megvilágításban lehet látni, emberi arcot kölcsönöz nekik, felöltözteti őket. (Filmkészítőként is ismert lett.) Új mitológia című tárlata a témagazdagságát is mutatja. A Modell sorozatában a mitológiai alakokat, Aphroditét, Apollónt, Hermészt öltöztette mai, divatos ruhákba, „reklámhordozóként”.
A Légionáriusok sorozatban a demitizálás ellentettjeként örökítette meg a jelen hőseit, archaikus jelmezben. Így került a futballsztár, C. Ronaldo „egy csapatba” Ronaldinhóval és Prince-szel. (Arról nem szólva, hogy az első alak személyneve, a Cristiano is utal az antik arénák véres „játékaira”.) Szentjeiben ötvözi a múlt és a jelen glorifikáltjait, a mai Madonna lett korunk Évája, Ádámként Elvis Presleyt látni, Szent Sebestyénből Leonardo di Caprio lett. Az így profanizált szakrális a jelentések változására – újraszakralizálásra? – utal. A teljes kiürülését is mutatja, Jasont fürdőgatyás suhancként, Odüsszeuszt heverésző bodybuilderként, megfosztva a mitológiai ismertető jegyektől, jelektől. Az erő(szak) motívuma több képén is dominál, lásd a bikával küzdő Heraklészt.
Dinamikus a Tarquinius és Lucretia sorozata, ez nem Ámor és Psziché sematikus szerelmi duettje; a római király fia megerőszakol egy asszonyt. A negatív cselekvést „negatívan” is mutatja, a sötét és a világos küzd egymással, amit a testek szépsége, a formák ellensúlyoznak. A művész különböző korokból származtatott képeit úgy lehet nézni, mint azonos problémák részleteit, így a mai identitáskeresés variációiként, ideértve a képekét is mint a Reflexió birodalmát, az Ibsen-dráma ihlette A császár és a Galileait vagy Lermontov Kaukázusi fogolyát.
Olga Tobrelutsz korábban a családtagjait fotózta koruk divatja, hajviselete, sminkje alapján, önmagát sem kihagyva – ezek a képek nem kerültek a falakra. Ami jól illik az irányzat nárcizmusához. Abban különbözve Cindy Shermantól, hogy más és más embereket „alakítottak át”.

Palotai János

Ural Vision Gallery, Budapest, 2015. július 30. – szeptember 26.