SZABAD SZEMMEL – FOTÓ HEMZŐ

Immár hatodik éve foglalkozom Hemző Károly fantasztikus életművének a megismerésével. Ritka szerencsének tudom be azt is, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban kurátora lehettem életmű-kiállításának, Kiscsatári Marianna és dr. Szabó Lajos társkurátorok segítségével. Azt már megtapasztaltam, hogy ha az embert a sorsa összehozta Hemzővel, abból valami váratlanul jó szokott kisülni.

Ebből a hat évből nagyjából hármat még Karcsival együtt élhettem végig. Közösen válogattunk, értékeltünk képeket, faggathattam őt az életéről és a fotóról, bár egyre rövidebb időtartamokra szorítkozhatott az eszmecsere. Túl gyorsan kifogyott a levegőből, s inkább átadta a szót másnak. A kiállítási előkészületek során is fájón hiányzott sok adat, pontosítás, ismeret, amit már nem tudtam „kiszedni” belőle. Első nagy korszaka, a sportfotósi mellett, a tárlat nagy teret szentel a fővárost ábrázoló színes és fekete-fehér felvételeinek, riportképeinek, a lovakat megörökítő fotóinak, művészi tájképeinek, idős kori kísérleteinek, valamint roppant népszerű gasztronómiai fotográfiai munkásságának is.
A hatalmas oeuvre szinte kimeríthetetlen. Több albumnak, sok remek kiállításnak, megannyi publikációnak köszönhetően, bőven ismerünk már Hemző-fotókat. Ám az életmű-kiállítás tervezése során nem kellett attól félnünk, hogy nem tudunk újat mutatni. Ellenkezőleg. Roppant nehéz volt a tágas termek falaira szánt anyagot leszűkíteni a szóba jöhető, sok száz remek képből.
Amikor a kutatás során – megint csak jó adag szerencsének és Lukács Fanninak köszönhetően – a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténeti Levéltárából előkerült Hemző száznál több negatívja az ötvenes évek első feléből, rögtön az jutott az eszembe, mennyire örülne ennek a becses „leletnek”. Hiszen mindvégig úgy tudta ő maga is, hogy a legelső sportfotográfusi korszakában, a Budapesti Honvéd Sportegyesületnél töltött időszak alatt készült negatívjai elvesztek.
Nagy izgalommal vártam, hogy a negatívról kiválasztott kockák milyenek lesznek beszkennelve. Valamennyire megtanultam ugyan látni a negatív filmet, de nem vagyok fotográfus, és olyan aprólékosan, pontosan nem vagyok képes fejben átfordítani a látványt pozitívba, ahogyan azt némelyik profinál csodálattal megfigyeltem.
Így aztán a kézhez kapott, tucatnyi digitális kép egészen megdöbbentett. Az 1952-ben a húszas évei elején járó, teljesen kezdő és tapasztalatlan fiatalember csak a szeméhez emelte a kamerát ott, a Honvéd sporttelepén, és szinte már kész fotóriporter volt. Pedig soha életében nem sportolt, semelyik sportágnak nem volt elszánt drukkere. És mégis: veleszületett intelligenciájának, remek megfigyelőképességének, fantasztikus reflexeinek és egyéni vizuális látásmódjának köszönhetően, már az első tekercsein is remek képek sorjáztak. Nem csodálom, hogy a honvédos állásra pályázó négy jelentkező közül, egyetlen próbafeladat után, rögtön őt vették föl.
Képein a mozgás dinamikája, az emberi test szépsége, a verseny drámája és humora egyaránt ott van. Na, meg a bumfordi közönség, a sport körül sertepertélő, ilyen-olyan rangú segítők és hátráltatók egyaránt. Ahogyan később, a Képes Sportnál készült fotóin is. E hetilapnak éppen azt az 1957 és 1967 közötti, kivételes évtizedét emlegették és emlegetik ma is áhítattal a pályatársak, amikor Hemző Károly is ott dolgozott. A kiállításban elhelyezett videó-vallomásokon Korniss Péter ritka szerencseként emlékezik arra, hogy külsősként valamelyest együttműködhetett az Almási László, Farkas József, Komlós Tibor és Hemző Károly alkotta nagy csapattal. Almásival, Farkassal és Hemzővel aztán örök barátok is maradtak.
Rédei Ferenc pedig – maga is remek sportfotográfus – úgy emlékszik vissza a Képes Sport fotórovatára, hogy ott szakmai versengés volt ugyan, de az sohasem írta fölül a kollegialitást és barátságot.
Hemző, a sportfotós néhány év alatt legendává lett. Nem csak bravúros riporteri tudása miatt. Nem mintha az csekélység lett volna a manuálisan állítható kamerák és a gyenge érzékenységű filmek idejében. Hemző képein ott a gól, a célba érés, a KO vagy a világcsúcs pillanata. Joggal lehet áradozni biztos kezéről, éles szeméről is. De ott van a képein a küszködő ember ezer arca. A kudarcok, a kínlódás, a szenvedés. Hemző nagyon hamar meglátta, hogy a sport éppen amiatt remek téma, mert a sporton túli jelentések hordozója lehet.
Majd fél évszázad telt el azóta, hogy elkészültek az utolsó Hemző-sportfotók, de ma is élményt nyújt végignézni ezeket a felvételekeket. Azért is, mert olyan sztárok vannak rajtuk, mint Puskás, Papp Laci, Zsivótzky vagy Iharos, de azért is, mert annyira jó képek.
Ahogyan a városképei, a lovas fotói vagy a tájképei is.
A választás most azért esett a sportképekre, mert a hosszú szunnyadás után előkerült korai fotográfiák és a jobban ismert „klasszikusok” így, együtt, tovább árnyalhatják Hemző fotótörténeti jelentőségét.

Szarka Klára