ERGY LANDAU KÍNAI FELVÉTELEIRŐL

„… kérdést feltenni annyit jelent, hogy elkezdeni a választ”– ez a Krasznahorkai-idézet futotta körbe a párizsi Magyar Intézet Vasarely termének egyik oszlopát az Ergy Landau 1954-es kínai látogatásakor készített felvételekből összeállított kiállításon, 2013 áprilisában.1

Az urgai fogoly mondatcsonkja egy sajátos (fiktív és az időt és teret folyvást megbolygató, magáról a megismerés természetéről is szóló) kínai útirajzot idézett a tárlat elején. Az útirajzok mindig a megismerés útjai is. A szemlélődő, megfigyelő utazó nézőpontja ugyanis folyamatosan változik emlékezés közben; utólagos beszámolója pedig elsősorban az olvasóknak, befogadóknak szánt konstrukció.
Írásomban egy olyan útibeszámolóról lesz szó, mely Ergy Landau 1954 őszén tett kínai látogatásakor készült felvételein és Pierre Gascar francia író szövegén alapul. A magyar származású fotográfus és a Goncourt-díjas szerző egyaránt tagja volt annak a 28 fős francia delegációnak, mely hivatalos meghívásra az új alkotmánya ötödik születésnapját ünneplő kommunista országba érkezett. A szintén velük utazó Roger Portal szerint a nagyon különféle foglalkozású és világnézetű meghívottak 45 nap alatt közel hat–hétezer kilométert tettek meg a hatalmas országban; bejárták egész Kelet-Kínát, Pekingtől Tien-Csinig, majd az egykori Mandzsúrián, azaz Északkelet-Kínán át újra Pekingig utaztak, hogy aztán Sanghajon, Kantonon és Hankun át ismét visszatérjenek a fővárosba.2
A látogatásukat követő évben Landau és Gascar együttműködéséből két könyv is született. A nyitott Kína (Chine ouverte)3 című könyvecskében a képek szerepe nem igazán lényeges; mindössze négy jelent meg a szöveggel együtt, leginkább mint a Gascar útibeszámolójában megfogalmazott gondolatok illusztrációja. A mai Kína (Aujourd’hui la Chine) című, Claude Roy bevezetőjével kiadott kötet azonban gondosan szerkesztett könyv, ahol a fényképek, a tipográfia és a szöveg kölcsönösen kiegészítik egymást.4
Jelen írásomban először röviden ismertetem a Landau kínai felvételeiből 2013-ban, Párizsban rendezett kiállítást, majd a fényképeken és Gascar benyomásain alapuló fotókönyvről ejtve szót, igyekszem elhelyezni a művet az 1950-es évek és a ma Franciaországában.
A tegnapi Kína: egy kiállítás képei

A Landau képeit bemutató kiállítás három nagyobb egységre oszlott. Az első terembe kerültek azok a felvételek, melyeken a táj, a Nagy Fal, a császári palota épületei és az operajelenetek voltak láthatók; minden, ami egzotikus, idegen, ami általában Kínát idézi a nyugati szemeknek. A középső terem voltaképpeni tárgya a Kínáról alkotott kép volt az 1950-es évek Franciaországában, ahol mind több útirajz jelent meg az évtized során radikális változásokon áteső hatalmas országról. Ebben a teremben – az 1955-ös Larousse lexikon (óvatos) „kínai világ” szócikke mellett – megjelent A mai Kína lapozható könyve is. Az a könyv, aminek a készítésekor vélelmezhetően a fennmaradt és a tárlaton bemutatott 50 pozitívot is felhasználták.
A terem tárlóiban a Christine Dufour-Beöthy tulajdonában levő5 egykorú nagyítások verzói bepillantást engedtek a fényképész (és a könyvszerkesztő/k) műhelyébe. Az itt bemutatott pozitívok egyik hozadéka éppen a munkafázisok nyomon követése volt, azé a folyamaté tehát, ahogy a kép átalakult a könyv szerkesztése közben. Akadt, amelyiket megvágták, volt, amelyiken a kontrasztok lettek sokkal élesebbek, volt, amelyik már színezve került a kötetbe. A verzókon többnyire – vélhetően, de egyelőre nem igazoltan – Landau megjegyzései szerepelnek; a képek a szerkesztett albumban általában egyszerűbb címeket kapnak.
A kiállítás harmadik termében utcaképeket és portrékat láthattunk. A mai Kína emberei e válogatásban fokozatosan kiváltak az ismeretlen arcok tömegéből. Landau sorozatában alakot öltött az átlagos, Peking egyik hutongjában élő kínai házaspár (Csuék), feltűnt a főváros legrégibb patikájának tulajdonosa és elegáns felesége, Tai Ping faluban pedig Li Chan Yuan testesítette meg „a” kínai parasztot. A látogatók a tárlaton szembesülhettek az utcai borbéllyal, a tereken és parkokban gyülekező, pihenő, vitázó vagy tornagyakorlatokat végző diákokkal, láthattak embereket, akik a főpályaudvar előtt várakoznak, biciklire szállnak, este megtérnek otthonaikba, anyákat és gyermekeket, munkásokat olvasás közben vagy fiatal párokat táncolni a maoista Kína díszletei közt.
Egy kínai fotókönyv6

Az 1896-ban Budapesten született Landau Erzsi7 tapasztalt fotográfusként utazott oda Kínába 1954-ben. Ő is a francia delegáció tagja volt, egyike azoknak, akik elsőként alkothattak képet a sokáig belháborúk szaggatta, hatalmas országról. Szervezett úton vett részt, mely többek közt azt is jelentette, hogy a fényképész nem feltétlenül egyedül és nem kénye-kedve szerint utazott; útitársa, Roger Portal visszaemlékezése szerint azonban volt mód magányos sétákra is, főképp azokban a városokban, ahol tovább időzött a delegáció. A fővárosban például mintegy két hetet összesen, Sanghajban és Kantonban 3–5 napot.8
A fotós szabad volt abban az értelemben is, hogy kamerája mit hasított ki az eléje táruló világból. Szabad volt utóbb képei kiválasztásaiban is, bár kétségkívül ő is saját kultúrájának, korának és álmainak szemüvegét viselte.9 Erről tanúskodtak azok a kiállított képek, amelyek egy része az egzotikust, az ősit, a mást mutatta meg, azt, amitől a nyugati szemeknek Kína egyszerre lehetett ismerős és ismeretlen.
A fényképek közt nagy számban láthatók gyermekekről készült fotók is. Itt érdemes újra az útitárs Roger Portalra hivatkozni, aki a látványos városiasodást és a születésszám megugrását ítélte a legszembeszökőbb jelenségnek az új Kínában.10 Ez persze – a gyermekek fotózásában egyébként kiváló – Landau és Gascar figyelmét sem kerülte el. Kettejük Kínájában ugyanakkor több idő találkozott. A mozdulatlan, időtlenségbe burkolódzó táj és az emberi jelenlét nagyon is látható nyomai, régi épületek kődíszei és az új idők építkezései mind feltűntek a fotókon. A mai Kína fejezet szövege pedig végig át van szőve az időre vonatkozó utalásokkal.
A kötet alapvető vonása, hogy a kontrasztokra épül. A régi és új világ folytonos szembesítése a szövegen kívül tetten érhető a tipográfiában és egyes képek egymás mellé rendelésében is. Olykor az idős arc mellett színesben (!) látható a fiatal, s a könyvön végigvonul az ősi kínai figurákat idéző rajzok és a fényképek gondosan adagolt kontrasztja is.11
Landau tekintetét a fennmaradt pozitívok szerint megragadták a kődíszítmények, legalábbis törekedett rá, hogy kamerájával minél többet rögzítsen belőlük. A sárkányok, oroszlánok a könyvben később rendre feltűnnek mint grafikus idézetek.
A grafika és a fénykép többféleképpen olvasható össze a könyvben. Van, hogy a rajz megismétli a fotón látható mozdulatot, ezáltal vizuálisan összekötve a régit és az újat, van, hogy kiragad és felnagyít egyetlen részletet, megtöbbszöröz egyetlen motívumot. Így például egy eleve többrétegű és meglehetősen ősi kínai szimbólumnak, a darunak a szobrát és árnyékát megörökítő fényképre az ismeretlen rajzoló újabb madarakat röptet. A könyv valójában író, fényképész és tipográfus termékeny együttműködésének látványos eredménye.
Kína olvasói

„Először olvasni kezdtem Kínát, a tegnapit, a mait, aztán elmentem, hogy lássam is.” – írta Claude Roy költő és esszéista A mai Kína előszavában.12 A könyvek és képek által kialakított előzetes tudásra mindig ráíródik a jelen. Kérdés azonban, mire irányul a figyelem, mit vesz észre, mit tart lényegesnek mindebből az aktuális olvasó.
Talán ezen a ponton érdemes utalnunk Henri Cartier-Bresson 1954-ben kiadott fotókönyvére.13 Az egyik Kínáról a másikra (D’une Chine a` l’autre) 1948–49 folyamán készült felvételeket mutatott be a maga szikár módján. A Jean-Paul Sartre előszavával bevezetett fotóriport a kommunista hatalomátvételt megelőző és azt követő hetek feszültségektől terhelt Kínájának erős, olykor az európai szemnek megrendítő14 lenyomata.
Ehhez a kötethez képest A mai Kína nem mutat drámai feszültségeket. Landau 1954-ben készült képein Kína mindenekelőtt vidám, a könyvbe választott fotók közül sok mosolygó, derűs arcokat mutat, és a szövegek is lelkesen üdvözlik az általános boldogságot… Miközben Cartier-Bresson dokumentarista15 albumában részletes történelmi áttekintést és térképet is ad Kínáról, egyúttal hosszú képaláírásokkal hangsúlyozza egyes képei kontextusát, a Landau–Gascar-kötet nem törekszik ilyesféle mélyfúrásra; a kötetvégi képjegyzék csupán rövid helymegjelöléseket vagy általánosításokat tartalmaz, mint például: „Kínai utcák”, „A Tiltott Városban”, „Egyetemista”.
Ahogy a Cartier-Bresson kötetét bevezető Sartre szerint a fotográfus látványosan szakít a korábbi (vizuális) sztereotípiákkal, melyek a nyugati megfigyelő szemében a kínaiakról éltek16, A mai Kína előszavában Claude Roy ekképp reflektál a szerző-utazók külső pozíciójára: „Nem állítom, hogy századok óta először tudunk érdek nélkül tekinteni Kínára, mert ez nem volna igaz […] Épp ellenkezőleg, szenvedélyesen érdekel bennünket. Azonban most tudunk először igazi érdeklődéssel tekinteni rá”17 Ami Sartre-nak a sztereotípiák mögött emberi lényeket megmutató Cartier-Bresson-fotók erénye, az Roy számára az ún. egyetemes belső ember (homme profond) felismerése és megértése volt. Mindkét francia szerző tehát – a dekolonizáció kontextusában – mindenekelőtt a fotográfia humanista sajátosságait hangsúlyozta.18
Ami a Landau-könyvbe szövegeket író Gascart illeti, az ő szemében Kína az 1950-es években az elembertelenített és elszürkült Kelet-Európával szemben napsütötte, meglehetősen festői tájakkal, valamiképpen tehát reményteljes és üde. Landau neves francia szerzőtársa az ötvenes évek derekán úgy látta: „10 év múlva, 15 év múlva […] Kína egy ipari nagyhatalom lesz. A kínai munkás előtt minden lehetséges jövő nyitva lesz.”19
A hatalmas ország fényes jövője Gascar számára vonzó, lelkesítő perspektíva volt. A fotókon sok helyütt látható tömeg nem nyomasztó a számára, nem is az elidegenedés felé mutat; inkább az egyéni és kollektív szabadság megvalósulásának lehetőségét20 látta benne. A káosz és szenvedés után megnyugvó emberek arcát és boldogságát látta, láttatta mindenütt. Éhező emberek helyett „a kultúrára éhes” milliókat.21 Elragadtatásában az író folyamatosan felhívja a figyelmet arra, hogyan oszcillál az ország a múlt és jövő között.22
Gascar szövegei illeszkednek az ötvenes évek (nem csak) francia politikai útirajzainak sorába.23 A hivatalos meghívásra Kínába érkező francia baloldali értelmiségiek közül később többen közölték sikerrel útirajzukat a távoli országról;24 a kínai útibeszámolókat sorra adta ki valamelyik folyóirat vagy a Gallimard kiadó, 1956-ban pedig a Les Temps modernes 25 külön összeállítást jelentetett meg A tegnap és a ma Kínája címmel (La Chine d’hier et d’aujourd’hui). Landau kínai fotókönyve gondolatban ezek közé a szövegek közé illeszthető, egykori olvasóit valahol ezen a vidéken keresném.
Gascar írása a megjelenés óta eltelt hatvan év alatt óhatatlanul veszített lelkes hangsúlyaiból. A fotók azonban épp ily kivédhetetlenül mára újabb rétegekkel gazdagodtak. Az eltelt évtizedek alatt az átépített városok, a megfogyatkozott vagy eltűnt hutongok, bezárt kis üzletek, az átformált táj és társadalom képeiben az átmenet Kínájának egykori mindennapjai érhetők tetten ugyanis. Épp ilyen beszédesek ma számunkra azok a képek, melyek kimaradtak a kötet szerkesztése során, vagyis amelyek nem fértek ugyan a fényes jövőjű Kínát bemutató könyv lapjaira, azonban ottjártakor a fotós elkészítette őket. Ezek már a Dufour-Beöthy-gyűjteményben fennmaradt pozitívok közt is számosak, s az egyszer talán megismerhető negatívokon valószínűleg még több van belőlük.26
Vigyázó szemeink

Landau Erzsinek a párizsi tárlaton bemutatott felvételei csakugyan az átmenet Kínájának képei voltak. A 2013 tavaszán nyílt kiállítás rendezésekor arra voltam kíváncsi, milyen országra engednek bepillantást e képek és a velük együtt megjelent, egykorú szövegek, azaz, hogyan helyezhető el a kötet és az út a kortárs (részben geopolitikai) kontextusban. Ne legyenek azonban illúzióink. A tárlat – bár Landau régóta nem látott, a köztudatból kiesett pozitívjait vette elő és helyezte újra reflektorfénybe – pusztán a felszínt érintette. A negatívok és további, elsősorban francia források összevetése hozhatna teljesebb képet a fotós 1954-es útjáról és munkáiról, a könyv helyi értékéről a pályáján. Azt azonban másfél év távlatából is fontosnak gondolom, hogy sikerült rámutatni: az 1967-ben lezárult életmű alighanem gazdagabb, mint első látásra hinnénk.27 Hogy mennyire gazdag, arra kész válaszaim persze nincsenek, de jól kérdezni talán sikerült.
Fisli Éva

Jegyzetek
1 Itt mondok köszönetet Baranyai Juditnak és Ablonczy Balázsnak, akik felvetették a Landau-kiállítás ötletét, Keresztes-Nagy Józsefnek és Vona Krisztinának, akik a segítségemre voltak A tegnapi Kína Ergy Landau szemével című kiállítás építésekor, valamint Christine Dufour-Beöthynek, aki hozzájárult a tulajdonában levő fotók közléséhez.
2 Lásd a látogatásról Roger Portal írását: Vu en Chine, 1954 In Politiques Étrange`res, vol. 20./ 1955. 227240. http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/article/
polit_0032-342x_1955_num_20_2_2596 Utolsó letöltés: 2015. április 28.
3 Chine ouverte, Gallimard, Párizs, 1955.
4 Az 1955-ben Lausanne-ban kiadott 164 oldalas, fekete-fehér és színes képeket egyaránt tartalmazó kötet (Lausanne, La Guilde du Livre, Editions Clairefontaine, 1955) impresszuma szerint 15 ezer 1-től 15 000-ig számozott példányban jelent meg. (Ezen felül a kiadó munkatársai számára készült 30 kereskedelmi forgalmon kívüli I–XXX-ig számozott példánya is.) A 372. számú példány van a birtokomban, a továbbiakban erre hivatkozom.
5 Christine Dufour-Beöthy személyes közlése szerint Landau nem sokkal halála előtt adta neki a pozitívokat.
6 Kínáról készült fotók kapcsán lásd: W. J. Naef: Introduction. Behind the Great Wall of China: Photographs from 1870 to the Present. Cornell Capa (szerk). The Metropolitan Museum of Art, 1972. A Kínában kiadott vagy Kínáról szóló fotókönyvekről átfogóan lásd Martin Parr és Wassink Lundgren aktuális vándorkiállítását és hamarosan megjelenő kötetét. http://aperture.org/shop/the-chinese-photobook-book. Utolsó letöltés: 2015. április 20.
7 „Landau Erzsi gazdag kereskedőcsaládból származott. Fotózni többek között Máté Olgánál is tanult, akivel baráti kapcsolatban állt. Műtermét az akkor IV. kerületi Ferenc József rakparton tartotta fenn, majd a húszas évek közepén-végén külföldre, Párizsba távozott. A 17 rue Lauriston-on levő műtermében a francia és a Párizsban élő magyar értelmiség java megfordult. Felvételeit Ergy Landau néven szignálta…. […]. A Magyar Fotográfiai Múzeumban található portréi (Hevesy Ivánról és egy ismeretlen nőről), valamint az irodalmi múzeumban lévő – egy ismeretlen férfit és Antoine Bourdelle francia szobrászt bemutató – felvételei alapján realista hagyományokat követő, kiválóan szerkesztő, tónus és részletgazdag képeket készítő, a fény modelláló szerepét kihasználó, az intellektust jól visszaadó fényképezőt ismerhetünk meg benne. Hevesy Iván Landau aktfelvételeire, aktrész-kompozícióira, aktcsoportozataira, város- és tájképeire hívja fel a figyelmet. Város- és tájképeinek javát a Pierre Seghers szerkesztésében megjelent, 1954-ben kiadott albumban adta közre, La France, le livre ouvert címmel. […] Hazai könyvtárainkban egyedül egy mongol kisfiúról szóló, Landau által illusztrált […] Párizsban kiadott könyv található.” Lásd E. Csorba Csilla: Magyar női fotográfusok a századfordulón. A kísérletezéstől az önmegvalósításig In Fotóművészet 1997/3–4.
8 Portal, i.m. 228–229.
9 A politikailag elkötelezett írók és a fotósok együttműködéséről lásd Jean-Pierre Montier: In the Land of Soviets: The Generic Matrix. H. C.-B./USSR–. An Auctorial Strategy. The Axiological Perspective. In Études Photographiques 2010. május. http://etudesphotographiques.revues.org/3449. Utolsó letöltés: 2015. április 28.
10 Portal, i.m. 229.
11 A hátlapon kétszer, de különböző méretben ismétlődő három írásjegy jelentése: Új Kína; eredetileg a 19–20. század fordulóján, illetve a köztársaság kikiáltása után elterjedő, majd a népi Kína megalapítása után a Kínai Népköztársaságra használt gyakori kifejezés. Köszönöm Zombory Klára segítségét a szöveg megfejtésében.
12 ”J’ai commencé par lire la Chine, celle d’hier, celle d’aujourd’hui, puis j’ai été la vérifer.” Claude Roy előszavát lásd Aujourd’hui la Chine, 6. o.
13 A könyv kapcsán lásd Douglas Smith : From One China to the Other. Cartier-Bresson, Sartre and photography in the age of decolonizaton című tanulmányát. Photographies Vol.2., No.1., 2009. március, 59–71. (Köszönöm Zádor Judit segítségét e szöveg megtalálásában.)
14 Így például az utcán egymás mellé kitett halott újszülött kislány és macska fotója. (32.)
15 V.ö. “The purpose of the book is then, avowedly documentary, an exercise in the communication of visual and textual information about a key point in Chinese history. As such, the book moves away from the conception of the photographic image as an independent self-explanatory artefact towards the contruction of a sequence of contextualized images that derive their meaning collectively from an overarching historical narrative.” Smith, 62.
16 Sartre, D’une Chine a` l’autre, 9.
17 Roy, Aujourd’hui La Chine, 23. oldal.
18 Douglas Smith elemzésében ütközteti Sartre véleményét (a fénykép alkalmas korábbi sztereotípiák megdöntésére), valamint Roland Barthes és Susan Sontag megállapításait a pusztán tautologikus és sztereotípiákat inkább megerősítő fotográfiáról. Lásd Smith, i.m 69–70.
19 ”Dans dix ans, dans quinze ans, a` un plan quinquennal pre`s, la Chine sera une grande puissance industrielle. A` l’ouvrier chinois, cette perspective ouvre tous les avenirs.” L. Aujourd’hui la Chine, 58–59. oldal.
20 Gascar, Aujourd’hui la Chine, 46–47. oldal.
21 Gascar, Aujourd’hui la Chine, 74. oldal.
22 Gascar, Aujourd’hui la Chine, 66–67. oldal.
23 Az ötvenes évek hasonló jellegű látogatásairól és a lelkes útirajz kliséiről lásd François Hourmant: Au pays de l’avenir radieux. Voyages des intellectuels français en URSS, a` Cuba et en Chine populaire, Éditions Aubier, Párizs, 2000.
24 Így lásd pl. Jack Belden könyvének francia fordítását: La Chine ébranle le monde, Gallimard (1951), majd Claude Roy: Clef pour la Chine (1953), Paul Ricoeur: Certitudes et incertitudes d’une révolution című szövegét az Esprit folyóirat 1956.januári La Chine, port ouvert című tematikus számában, illetve Simone de Beauvoir La longue marche: essai sur la Chine (1957) című esszéjét.
25 A Modern idők című folyóirat 1945 őszén jelent meg először. Első szerkesztői Jean-Paul Sartre, Raymond Aron, Simone de Beauvoir, Michel Leiris, Maurice Merleau-Ponty voltak.
26 Ergy Landau Kínában (és Mongóliában) készített felvételeiből néhányat a Francia Nemzeti Könyvtár is őriz. Ezek verzói szerint a fotók némelyikét kiállították az 1950-es évek második felének francia nemzeti szalonjain. (Salon nationale de la photographie.) Nem csupán pozitívok, de ügynökségi archívumokban – így a Raphónál – esetleg megmaradt negatívok áttanulmányozása vihet még bennünket előbbre.
27 Kershaw és Kimyongür a két világháború közötti időszakot vizsgálva a női tekintet és a női test kapcsán emelik ki Landau munkásságát, elsősorban aktfotói miatt. V. ö. “For the first time photographic viewers were faced with the female gaze as it explored the female body and opened up new perspectives. For example, the work of Ergy Landau, who focused almost exclusively on the female nude, broke new ground.” In Angela Kershaw–Angela Kimyongür (szerk.), Women in Europe between the Wars: Politics, Culture and Society, Asghate Publishing, 2007. 145. Kiemelés tőlem F. É.