MOHOLY-NAGY ÉS A NÉMET KÉPES ÚJSÁGOK

Az 1929-es év egy különös fejleményt is hozott a Moholy-Nagy-fényképek publicitása szempontjából.
Az 1923-ban indult, 37×27 cm méretű Münchner Illustrierte Presse az egyik legsikeresebb heti képes újság volt a weimari Németországban.1 Ismeretes, hogy ez a lap Stefan Loránt szerkesztői munkássága nyomán „futott fel” a húszas–harmincas évek fordulóján, ő indulóban a berlini szerkesztői funkciót látta el. Müncheni felelős szerkesztőként igyekezett helyet adni magyar fotográfusok képeinek is, 1929-ben például a Párizsban élő André Kertész Titokzatos szemek című felvétele az általa irányított lapszám címoldalán szerepelt. (1. kép)
Ez a lap 1929 tavaszán egy 5000 márka összdíjazású fényképpályázatot írt ki a lap olvasói, vagyis a nagyközönség számára.2 A pályázat eredményeiről 1929. július 14-én két oldalon számolt be. A beküldött mintegy 10 000 (nincs elírás: tízezer) kép között a 300 márka értékű III. díjat a „Kinder in der Sonne” című képével „Professor Moholy-Nagy, Berlin W 50, Spichernstraße 20” szám alatti lakos nyerte… (2. kép) Erről a tényről a Moholy-Nagy-szakirodalomból jelen pillanatban nem ismerek beszámolót. Magáról a képről természetesen több forrásból is tudunk. Megjelent többek között a 60 Fotos kötetben; Die Schlemmer Kinder címmel Andreas Hausnál; a Moholy-Nagy László 100 fotó című összeállításban; s a már idézett László Moholy-Nagy Kunst des Lichts katalógusban.
Művészeti szféráról beszélve, profán dolog piaci viszonyokra terelni a szót, de a díj pénz formájában testesült meg, ezért egy ilyen közelítés reálisnak tekinthető, és segít a korszak alaposabb megismerésében is. A korabeli statisztikáknak köszönhetően pontos képet lehet alkotni arról, hogy milyen kiskereskedelmi vásárlóerőt jelentett a III. díjat képező 300 márka 1929 júliusában Berlinben. (A müncheni árak akkor általában magasabbak voltak, de mint ismert, ezúttal berlini lakos díjáról kell beszélni.) Tehát az adott időpontban és helyen az adott öszeg a következő tételek vagylagos megvásárlását tette lehetővé: 731,7 kg rozs- vagy fekete kenyér; 555,5 kg búzaliszt; 517,2 kg háztartási cukor; 1500 kg burgonya; 135,1 kg marhahús; 122,9 kg sertéshús; 192,3 kg sertészsír; 1034,4 liter teljes (vagyis fölözetlen) tej; 76,5 kg vaj; 2307 db tojás. Egy magasabb fogyasztói dimenzióba tekintve például a korabeli hirdetések között az látható, hogy egy DKW-Kabriolett ára ekkor 2495, egy hat hengeres Opel sportautóé pedig 3900 márka volt.3 A fentiek érzékletesen jelzik: a Moholy-Nagy által 1929 nyarán elnyert III. díj elég tisztes összeg volt a maga idejében.
1929 késő nyarától Moholy-Nagy belépett a Das Leben (3. kép) szerzői közé is.
Az 1923-tól a Leipziger Verlagsdruckrei GmbH által kiadott magazin felelős szerkesztője 1929 nyarán Paul Fuchs volt. A lap kezdetektől nagy hangsúlyt helyezett a női olvasók igényeinek kielégítésére. A szerkesztőségnek Budapesten is volt „kinyújtott karja”, a Krisztina krt. 8. szám alatt, Leo Singer személyében.
A lipcsei magazinnál jól érzékelhető képszerkesztési elv érvényesült. Egy-egy lapszám általában tematikus blokkban, blokkokban hozott fényképeket, amelyeket a szerkesztők közös főcím alá rendeltek. A szerkesztőség ezt olyan következetesen valósította meg, hogy a főcímet a tartalomjegyzékben is feltüntette. Itt esetenként azt is közölte, hogy hány fénykép képezi az adott blokkot.
1929 augusztusában két olyan blokkot is létrehoztak lapnál, amely Moholy-Nagy-képet tartalmazott.
Az első címe: „Kinder. Sechs Photographien” Ebben a blokkban a szerkesztőség jóvoltából valamennyi kép „labdás” dekorációt kapott. Az összeállítás Moholy-Nagy képével indult. (4. kép) A felvétel számunkra ismert szereplőket ábrázolt, a Schlemmer gyerekeket. A fotográfiai szakmai érdekesség – bár kisebb arányban – ugyanaz, mint a müncheni díjnyertes képen: a rács által előidézett árnyékhatás, amely némi felülnézettel párosul. Közelebbről szemügyre véve a szereplőket, még azt is hozzá lehet tenni, hogy a kisfiú arcán egy árnyalatnyi grimasz is megjelenik, ami nyilván külön is megragadta Moholy-Nagy figyelmét. (A Magyar Fotográfiai Múzeum őriz egy olyan Moholy-Nagy-képet, amely Oskar Schlemmer kisfiát ábrázolja hasonló körülmények között, Ascona, 1926. datálással, lelt. szám: 2004.9837, erre a tényre majd a variabilitás téma tárgyalásakor kell részletesebben visszatérni.) Ugyancsak a „variabilitás” témához tartozik, hogy ismert egy olyan Moholy-Nagy-felvétel is, amely magát Oskar Schlemmert ábrázolja fekvő pózban, ebben a bizonyos „rácsos” szituációban.4 A kép látható a Beke-könyvben is (9. tábla).
A szerkesztőség azzal becsülte meg neves szerzőjét, hogy az ő gyermekeket ábrázoló képe egy teljes magazinoldalt kapott. A következő három oldalon a tartalomjegyzék adatához („hat fotográfia”) képest némi meglepetés következett: összesen tizenhat képet láthatott az olvasó – érdekesség, hogy közöttük tizenegy felvétel különböző országokból származó gyermek ikerpárt ábrázolt. Meg kell jegyezni, hogy Moholy-Nagy felvételét csak a tematikai rokonság kötötte a Das Magazin többi gyermekfényképéhez.
A második augusztusi blokkban – „Kunstphotographien: Die Naive, Alte Frauen, Die Tragödin” – Moholy-Nagy öregasszony portréja (5. kép) egy képpár indító darabja. Az egymásra vonatkoztatást jelzi, hogy a Moholy-Nagy-kép fölött az Alte, a másiké fölött pedig a Frauen szó szerepel. Moholy-Nagy képe esetében a diagonál kompozíciónál bizonyára fontosabb a modell sajátos orrformája. A másik, jobb oldali, meglehetősen jelentéktelen felvételt (egy öregasszony félig háttal állva jobb kezét egy kapukilincsen tartja) egy Gruber nevű fotográfus jegyezte. Ami a párosítást illeti, ezúttal aligha lehet szerkesztői remeklésről beszélni; a két kép között a figyelemfelkeltés szempontjából jelentős minőségi különbség van a Moholy-Nagy felvétel javára. Ami magát a képet illeti, azt hiszem, ez nem tartozik az ő gyakran látható munkái közé.
Ismert tény, hogy a képpárokban való „gondolkodás” a német sajtóban a húszas évek közepe táján kezdődött, az itt látható egymás mellé rendelésnél frappánsabb megoldásokkal 1929 augusztusáig más lapok már bőségesen éltek, például a Der Querschnitt 1926-ban.5 (6. kép) Erre a részkérdésre itt azért volt érdemes kitérni, mert látható lesz, hogy a Das Leben rövidesen javított képpár összeállítási ötletességén.
Ebben a második augusztusi blokkban – amelynek négy képét mindössze az kapcsolta össze, hogy szereplői valamennyien nők voltak – az volt a szerkesztési érdekesség, hogy két fiatal nő fényképe fogta közre a két öregét. Megemlítendő, hogy a záró kép egy hosszú ruhás Maria Orska- (Effi Rahel Blindermann, 1893–1930) ábrázolás volt; az ukrán származású, német nyelvterületen befutott színésznő képét Yva (Else Ernestine Neuländer-Simon, 1900–1942), az Európa-szerte ismert portré- és divatfényképész készítette.
A Das Leben szeptemberi első, a lapszámot indító képblokkja – talán kissé nosztalgikus indíték nyomán – a Nap, pontosabban a napsütés eredményeinek reprezentációját képezte. „Sonne. Zwölf Photographien”, mondta tömören a tartalomjegyzék főcíme. A blokkot Moholy-Nagy felvétele zárta. Az augusztusból ismert blokkszerkesztési séma részben formai, részben tematikai szempontokat érvényesítve ezúttal is működött; most két egész oldalas felvétel fogott közre két olyan oldalt, amely 5–5 kisebb képből montírozott összeállítást nyújtott. Az indító felvétel dr. Paul Wolftól (1887–1951), az akkor már befutott Leica-barát riportertől származott; a képaláírás szerint „A Nap megérleli a termést…”, ennek lényege azonban egy kacér mosolyú nő bemutatása volt, aki (mintegy mellékesen) gabonakévével a hóna alatt pózolt a fotográfusnak. A következő tíz kisebb fotográfia fürdőruhás hölgyek emlékkép típusú szemléjét hozta vízparton, vízben, csónakban. Azért érdemes az első tizenegy kép témáját bemutatni, hogy látható legyen a szerkesztőségi tudatosság: a kontraszthatásra történő építés. A záró, egész oldalon közreadott Moholy-Nagy kép ugyanis – „[A Nap] az elhagyatottnak is süt…” – tematikailag, tartalmilag élesen elkülönült az előzőktől. (7. kép) E kép szociális mondandót is hordozott. Nyilvánvaló, hogy a felvétel fotográfiai formanyelvi tekintetben is teljesen más világot képviselt, mint a többi; a Moholy-Nagytól már jól ismert, meredek felülnézet érvényesítése folytán nincs horizontvonal – itt a „nagy homogén felület” vizuális uralma működik. Az ügyes gondolattársítás folytán azonban ez a szakmailag „testidegen” felvétel mégis belefért a Das Leben képösszeállításába.
A szeptemberi második képblokk egyértelműen a „mindent a kíváncsi férfiszemnek” jelige érvényesítése folytán jött létre. Az „Ideális lábak”, „A lábak beszéde” és a „Kecses és nem kecses” összeállítás tizenegy képet tartalmazott, ebből az utolsó – mintegy záró kép – Moholy-Nagyé volt. („A lábak beszéde” cím alatt megjelent nyolc felvétel persze nőknek szóló módszertani tanácsadásként is felfogható, ugyanis arról szólt, hogy a különböző lábtartások milyen üzenetet hordoznak a férfi néző számára – ez voltaképpen a tizenkilencedik századi „legyezőbeszéd”-nek a húszas évek végére modernizált formája volt.)
Moholy-Nagy felvétele ezúttal egy képpár részeként jelent meg (8. kép), erre utaltam fentebb, amikor azt mondtam, hogy a Das Leben is tudott „ütős” képpár összeállítást produkálni. Itt ez kétségtelenül megtörtént.6 Nyilvánvaló, hogy a képpár humora nem igényel kommentárt. Ebből a Moholy-Nagy-felvétel egyedi kép gyanánt, cím nélkül, „o. D. (Blick von Kölner Messegelände auf die Hohenzollernbrücke)” megjegyzéssel megjelent az itt többször idézett Andreas Haus-féle Moholy-Nagy-monográfiában a 29. táblán és a 90. oldalon látható adatokkal. Van belőle példány a Magyar Fotográfiai Múzeumban is, ebben a párosításban azonban Magyar-országon minden bizonnyal a jegyzetekben hivatkozott, 2015. februári Budapest számban kapott először nyilvánosságot.
Októberben ismét két blokk tartalmazott Moholy-Nagy képeket is. Az első aktuálisan „…und das Herbst beginnt” főcím alatt öt felvételből állt. Volt itt minden, az almát fogyasztó leánytól a vízesés előtt álló női alakon át a meztelenséget lombokkal valamelyest álcázó vamp típus megjelenítéséig. Közöttük szerepelt egy tematikailag jócskán elkülönülő, az őszhöz azonban mégis kapcsolható, Moholy-Nagy által fényképezett kutyakép. (9. kép) A rézsútos felülnézet által zárt kompozíció esztétikai értékét tekintve messze kiemelkedett az ősz kezdeteire utaló fotográfiák közül; bizonyára a tónuskontrasztok és a fény-árnyék viszonyok érdekessége ragadta meg a felvétel készítőjének figyelmét. Az biztos, hogy Magyarországon itt először látható nyomtatásban ez a Moholy-Nagy-munka, s ez ideig külföldi feldolgozásokban, katalógusokban sem találkoztam vele.
A második októberi blokk az erotika különböző szintű tereire vitte el a nézőket. A „Matrózörömök” főcím alatt elsőként egy Moholy-Nagy-fotográfia jelent meg, amely mai ismereteim szerint itthon eddig még nem nyert publicitást. (10. kép) Fotográfiai formanyelvi szempontból nincs semmi meglepetés; a Moholy-Nagy által gyakran produkált felülnézetek egyikét láthatjuk. Ha azonban alaposabban megnézzük a tartalmilag nehezen félreérthető jelenetet, a képblokk kontextusában ez a felvétel nyilvánvalóan plusz jelentést kap. Fotótörténeti szempontból érdekes a blokk második felvétele is (Guttmann: Montparnasse Kiki). A képzőművészet területéről is jól ismert modell (eredeti nevén Alice Ernestine Prin, 1901–1953) a húszas évek elején a Párizsba érkező Man Ray üde szépségű fotómodellje, majd barátnője mint „matrózöröm” 1929-ben, ez már túlmutat a művészetek világán; vagy talán annak egy sajátos vetületét reprezentálja.
A meglepetéseknek ezzel még nincs vége. A blokk utolsó, „Das Liebchen” című képe, amely egy ablakon kihajoló leányt mutatott be, és nyilvánvalóan a szoknya felhúzódása miatt kapott helyet az összeállításban, szintén egy magyar fotográfustól, Révész Imrétől (1895–1975) származott. Itt kell megjegyezni, hogy Révész (aki a közismert Révész és Biró cég tagjaként hosszú éveken át volt jelen a magyar képes sajtóban is), „Az autótükör indiszkréciója” cím alatt tíz képpel képviseltette magát ugyanezen Das Leben-szám korábbi oldalain.
S ha már kiszélesítjük a látószöget a lap és a magyar fotográfusok általános kapcsolatára, el kell mondani, hogy ha nem is olyan sokan, mint az Uhu és a Das Magazin esetében, de páran itt is publikáltak az ismertebb alkotók közül. Például Angelo (persze, ő hol nem?), Kluger Zoltán, Pécsi József, Rozgonyi Dezső és Seiden Zoltán.
Ami Moholy-Nagy és a Das Leben kapcsolatát illeti, az ő képeinek „környezetbe helyezését” azért volt érdemes elvégezni, mert ez lehetőséget ad egy következtetésre. A fényképek tematikus blokkokban való közreadása nyilván azt igényelte, hogy a szerkesztőség több fotográfus bizonyos számú képének birtokában legyen, hiszen ez adott lehetőséget azok rendszerszerű egymás mellé helyezéséhez. Bizonyára így történt ez Moholy-Nagy esetében is; egy Berlinből Lipcsébe küldött képcsomag teremthette meg az alkalmat az egyes képek beillesztéséhez. Különösen így történhetett ez a nagyon konkrét összefüggésről tanúskodó képpárok összeállításakor.
Korábban már esett szó arról, hogy az Uhu két alkalommal is „kinevezte” Moholy-Nagyot a fotogram feltalálójának. A második esetre kívánatos több szót is fordítani. 1929 októberében ez a magazin ugyanis egy fényképekkel kísért nyolc oldalas (szignálatlan) írásban mutatott be egy sor fotográfust, indokolva azt a bevezetőben rögzített állítását: ma [mármint 1929-ben – A. B.] eldöntött tény, hogy a fotográfia műalkotás lehet. A lap által számba vett fotósok a következők voltak: [Emile Otto] Hoppé, Sasha Stone, Munkácsi [Márton] – mint az egyes német sajtóorgánumokban annak idején oly sokszor megtörtént, itt is y-nal írták a nevét –, [James] Abbe, [Albert] Renger-Patzsch, [André] Kertész, dr. Erich Salomon, Moholy-Nagy [László]. Történelmi távlatból megállapítható: akárki/k állt/ak a névsor összeállítása mögött, a kvalitásérzék vitathatatlan. (Ne felejtsük el, 1929-et írtak akkor, tehát még nem lehetett tudni, hogy mi lesz majd Friedmann Endréből és ifj. Halász Gyulából…) Ez a cikk önmagában is megérne az utókortól egy alaposabb eszmefuttatást, a jelen téma szempontjából azonban elsősorban azt kell felidézni, hogy Moholy-Nagyot (azon kívül, hogy ismét a fotogram feltalálójának titulálták) mint gondolkodót emelték ki, megemlékeztek Bauhaustanári múltjáról, és számos sajátszerű fotográfiai mű alkotójának nevezték.
Ennek a cikknek külön erénye volt, hogy egy-egy kép közlése mellett a szerkesztőség megszólaltatta az alkotókat, akik pár mondatban kommentálhatták bemutatott munkájukat. Moholy-Nagytól a „Nyár!” című képet adták közre. (11. kép) Oválisba foglalt miniatűr portréja mellett ő arról szólt, hogy bár soha sincs előre elgondolt terve a fényképeihez, azok mégsem a véletlen eredményei. „Amióta fényképezek – folytatta –, megtanultam egy adott szituációt gyorsan megragadni, ha eközben a fény-árnyék viszonyok erős benyomást tesznek rám, rögzítem a legkedvezőbbnek látszó kivágást. A strandkép is ily módon keletkezett.”7 E mondatok nyomán Moholy-Nagy alkotói műhelyében vagyunk, mintegy a Malerei Fotografie Filmben nyújtott kommentárok folytatásaként, s megelőlegezve az 1930-as 60 Fotos képmagyarázatait.
S valóban, az Uhuban közölt kép a már jól ismert rézsútos felülnézet mellett alapvetően a fény-árnyék viszonyok sajátos megragadásának iskolapéldája; a modell lépéshelyzete folytán különös, szinte egy pontból kiinduló erős árnyékgúla keletkezett. Nyár!, mondja a képcím, de mind az árnyék formája, mind a számtalan lábnyom plasztikus rajza azt jelzi, hogy a napállás nem lehetett magas, a kép ennek következtében igen erőteljes kontraszthatást kelt. Mai ismereteim szerint e felvétel Magyarországon most jelenik meg először nyomatásban.
Végignézve az 1928–1929-ben a német képes újságokban megjelent Moholy-Nagy-fotográfiák sorát, egy jól érzékelhető tendencia rajzolódik ki. Az út az Uhutól indult, időben a Das Magazinon át a Das Lebenhez folytatódott, s közben esetenként visszatérés látható a kiindulási pontot jelentő, a Moholy-Nagyot szemmel láthatóan magasra értékelő Uhu magazinhoz. A mellékelt diagram ezt szándékozik érzékletessé tenni. (Az anyagilag fontos Münchner Illustrierte Presse-pályázaton való részvétel ebben a folyamatban egy rendhagyó „kiruccanásnak” tekinthető.) Bár szándékosságról aligha lehet beszélni, a helyzet olyan, mintha egy harmonikus szerkezetű zenemű állna előttünk; nagy lépésekkel előre, aztán egy-egy „gondolat” erejéig vissza az indulási helyszínhez; újabb nagy lépések előre, majd ismét egy „gondolat” felbukkanása az első szférában.
Az ábrából egyértelműen kivehető egy nagyobb, összefüggő „lyuk” is a publikációs folyamatban: 1928 második és 1929 első féléve. Ehhez kézenfekvő magyarázatnak tűnik az ismert operaházi, színházi „dizájn” megbízások mellett8 egy fotográfiai szakmai esemény létrejötte. A német hivatásos fényképészek lapja, a Das Atelier des Photographen 1929 elején a „Kis közlemények” rovatban hírül adta, hogy a Deutsche Werkbund 1928 novemberében ismertette meg a sajtóval a később fotótörténeti jelentőségre szert tett stuttgarti Film und Foto (ahogy a szakmában annak idején mondták: a FIFO kiállítás) tervét. Ez a híradás érintőlegesen Moholy-Nagy e tervben betöltött szerepéről is szólt.9 A folytatás közismert, a világraszóló rendezvénynek 1929. május 18. és július 7. között, egy önálló kiállítási terem gazdájaként és kiállítóként is ő volt az egyik főszereplője. Az ezzel összefüggő előkészületi munkálatok a fent jelzett „hiátushoz” életszerű magyarázatot adnak.
A korai harmincas évek fénykép közreadásairól a harmadik részben lesz szó.
Albertini Béla

Köszönet Passuth Krisztinának a munka előkészítéséhez nyújtott tanácsokért.
A tanulmány a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült

Jegyzetek
1 Megemlítendő, hogy a hasonló funkciójú berlini periodikum címének írásmódjától – Berliner Illustrirte Zeitung – a müncheni lap címének írása – Münchner Illustrierte Presse – az illusztrált szó írását illetően hagyományosan eltért [kiemelések tőlem – A. B.].
2 3000 Mark für das beste Bild! Unsere neues photographisches Preisausschreiben (Insgesamt RM: 5000.– Bar Preise), Münchner Illustrierte Presse, 1929/11. (márc. 17.) Címoldal + 334–335.
3 A 300 márka vásárlóértékének bemutatásához szolgáló forrás: Statistisches Jahrbuch für das Deutsche Reich, hg. Statistische Reichsamt, 1930, Berlin, Verlag von Reimar Hobbing in Berlin SW 61, 275–277, továbbá: Das Leben, 1929/1. (júl.) [109‒110.]
4 Internationale Ausstellung des Deutschen Werkbundes Film und Foto Stuttgart 1929, hg., eing., Karl Steinorth, Stuttgart, Deutsche Verlags-Anstalt GmbH, 1979. 40.
5 A Németországban a húszas‒harmincas években közreadott fotográfiai képpárokkal egyszer egy önálló tanulmányban is érdemes lenne foglalkozni, mivel egyes esetekben magyar alkotók is érintettek voltak. Megjegyzést érdemel, hogy némi magyar vonatkozás az itt megidézett Der Querschnitt képpár esetében is feltételezhető: bizonyos analógiák alapján lehetséges, hogy a kötélhúzó fiatalembereket ábrázoló képet Kankovszky Ervin ügynöksége juttatta el a laphoz (Kankovszky szerzői volta ez esetben nagyon valószínűtlen).
6 Ezt a képpárt idéztem a Budapest című folyóirat februári számában megjelent cikkemhez is (A Dohány utca és a fotókultúra), megemlítendő, hogy ott elírás történt, a megjelenés éve nem 1930, hanem – mint az itt látható – 1929 volt. A többi ottani adat helytálló.
7 Eine neue Künstler-Gilde..., i. m. 38.
8 A Sibyl Moholy-Nagy által „enfant terrible”-nek nevezett berlini Krolloper megbízásából 1929 elején Moholy-Nagy Bühnenbildner-ként működött közre Offenbach Hoffmann meséi előadásán – Sibyl Moholy-Nagy, Laszlo Moholy-Nagy ein Totalexperiment, Mainz, Florian Kupferberg Verlag, 1972. 52. – A Sibyl név írásmódját illetően különböző variációk léteznek a szakirodalomban. Az itt alkalmazott változat az idézett könyv névírási gyakorlatát követi.
9 Werkbund-Ausstellung Film und Foto, Stuttgart 1929, Das Atelier des Photographen, 1929/3. Kleine Mitteilungen, 6.