Mihályi-évforduló

Előzmények
A téma rondószerűen visszatér életemben. Egyértelműen későn, 1977-ben figyeltem fel a magyar származású feltalálóra, akkor, amikor először hallottam Jerome Katz Mihályiról írt, angol nyelvű biográfiájáról. 1996 júliusában, már kutatásaim kellős közepén, Horváth Győző – könyveim kiadója – egy, az Egyesült Államokban élő barátja segítségével hozzájutott a második kiadáshoz1, amely kiadvány néhány hónappal Mihályi elhunyta előtt jelent meg.
Katz elronthatott valamely hivatalos teendőt, mert a könyv hátsó borítóján és szennycímlapján golyóstollal kihúzta az ISBN számot. A címlapra viszont egy angol nyelvű, tizenhat soros dedikációt írt, amelyben a huszadik század nagy fényképezőgép-tervezőjét, kétszáz (!) szabadalom bejelentőjét, nagy hazafinak nevezi. A szerző egyben reményét fejezte ki, hogy a lángeszű újítót minél jobban megismerik majd szülőföldjén is.
Győző az ajánlás szellemében egy egész oldalon ismertette saját fotótörténeti kötetében2  a "…magyar kisnemesi származású, példás családi életet felmutató konstruktőrt".

Életrajzából
Mihályi József 1889. január 27-én született Apatinban. A hagyományos nevelési elveknek megfelelően gyermek- és ifjúkori életvitelében idősebb férfi rokonai fontos szerepet játszottak. Nagyapja és édesapja kovácsként dolgozott. Őt jobban vonzották a némileg pontosabb tevékenységet igénylő munkák, például a műszerészet, ezért két évig Bécsben tanult. 1907-ben döntötte el, hogy követi fiútestvérét az Egyesült Államokba.
Frank Mihalyi St.Louis-ban dolgozott a Wissler Instrument Corporationnél. Frank jó munkás volt, ezért alkalmazták a cégnél öccsét is, akinek egész további életére hatást gyakorolt első sikeres munkája, egy földmérő műszernek (szintezőnek) a részbeni áttervezése. A friss szemű, új dolgozó a kezelőszervek recézésének karakteresebbé tételével jobban kézre álló, kezelhetőbb eszközt hozott létre, és ehhez a műszaki megoldáshoz a későbbiekben is ragaszkodott. A Mihályi József "védjegyévé" vált, markánsan barázdált továbbító-gombok, tárcsák pedig az 1930-as évek végétől az 1950-es évek elejéig olyan magától értetődően természetessé váltak a fényképezőgép-tervezésben, hogy egynémely követők alig tudtak szabadulni a kötelező érvényűség gondolatától!
Mihályi József hamarosan az egyesült államokbeli műszergyártás (és természetesen a fotóipar) fellegvárának számító Rochesterbe költözött át. Először a Bausch and Lomb cégnél, majd a Crown optikai vállalatnál alkalmazták.
Első szabadalma egy távcső kiegészítő toldalékára vonatkozott, amit 1919-ben – már Joe Mihalyi néven – jegyeztek be. Jerome Katz az életrajzi könyvében azt írja, hogy ezt a szabadalmi bejelentést a következő évtizedekben még további kétszáz követte! (Ezek nagy részére a szerző hivatkozott is.) Napjainkban Mihályi ilyen értelmű munkáinak közzétett leírásai, dokumentumai és ábraanyaga Budapesten, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Könyvtárában, illetve más, elektronikus forrásokban is hozzáférhetőek.
Mihályi a Crownnál ismerkedett meg Bill Roach mérnökkel, aki néhány év múlva beajánlotta őt a későbbi munkahelyére. Roach segítsége meghatározta Mihályi további életét, s ily módon kihatott a fototechnika fejlődésére és értelemszerűen a fototechnika-történetre is. A magyar származású munkás 1923-ban lépett be Rochesterben az Eastman Kodakhoz, és onnan is ment nyugdíjba 1954-ben.
Mihályi karrierje egyértelműen és zökkenőmentesen ívelt felfelé. Fejlesztőként kezdte a tervezési osztályon, majd a termelést ellenőrző részlegnél, illetve a kísérleti osztályon, végül a fejlesztési részlegen dolgozott. 1942-ben főmérnökké nevezték ki. A fejlesztési területek felügyelőjeként pedig 1946 és 1954 között tevékenykedett.

Tervezéseiről
A fotótörténeti tankönyvvel kapcsolatos teendők miatt 1997 őszén sűrűn jártam a Műszaki Könyvkiadóba. Megismerkedtem Rét Annával, aki könyvsorozatot3 szerkesztett a magyar feltalálókról. Elfogadta ilyen tárgyú javaslatomat, és kilencedik kötetként4 megírtam négy alkotó (Petzval, Mihályi, Riszdorfer, Dulovits) rövid biográfiáját. Könyvemet kérésemre 2001-ben5 Horváth Győző bővített tartalommal, kemény táblás kötésben is kiadta.
Ebben a kötetben, valamint más tanulmányokban és számos újságcikkben is kifejtettem: Mihályi szabadalmai vagy egy eszköz külső megjelenésére, formájára (Design Patent), vagy belső műszaki részmegoldásaira vonatkoztak. Ezekből az esetek túlnyomó többségében összeállt egy-egy konkrét, a későbbiekben meglehetősen ismertté vált Kodak fényképezőgép vagy annak tartozéka.
Olykor ezek a technikai jellegzetességek kevéssé jelentős kamerákon szerepeltek, ilyennek mondhatjuk a két Kodak 35-öst, a Monitor Six–16-ost és Six–20-ast, a Kodak Reflexet, a Kodak Touristot vagy a Brownie Holiday Camerát.
Viszont az 1930-as évek közepén Mihályit bevonták a perforálatlan 35 mm-es filmet védőpapíros tekercsfilmként használó Bantam gép(sorozat) tervezői csapatmunkájába. Ez a fejlesztés rendkívül fontosnak számított a Kodaknál, mert a cég vezetői a végeredményként kialakult kamerát szánták a Leica olcsóbb kivitelű vetélytársának.
Ekkor kezdődött Mihályi együttműködése a korszak jelentős formatervezőjével, Walter Dorwin Teaguéval (1883–1960). Sok felületes szemlélő csak a sztár dizájnert ismeri, és tévesen neki tulajdonítja egyes Kodak fényképezőgépek teljes tervezését. A külső forma és a belső műszaki tartalom bár összefügg, de nyilvánvalóan nem azonos. Ez a helyzet Mihályi későbbi nemzetközi ismertségét rontotta. A két alkotó – egyes pontokon egymásnak ellentmondóan dokumentált – munkássága különválasztásának érdemi, kutatásokkal alátámasztott része még várat magára.
Manapság kiállításokon, árveréseken Mihályi fontosabb (és tegyük hozzá: önálló) munkái egymás mellett szerepelnek, ugyanis jellegzetes külsejük miatt mindenki érzi az összetartozásukat. Sajnos, a műszaki tervező, feltaláló nevét nem minden esetben tüntetik fel, vagy – mint említettem – a formatervezőét szerepeltetik.
A magyar származású Kodak-alkalmazott újszerű, szabadalmi védettséget is élvező megoldásai gyakran milliós, egyes esetekben viszont csak néhány száz, esetleg egy-két ezer példányban előállított termékekben valósultak meg, kerültek forgalomba. A Kodak, mint a fotóipar egyik legjelentősebb cége, természetesen a nagy mennyiségű értékesítésre alapozott. Ugyanakkor furcsa ellentmondásként egyfajta fordított arányosság jelentkezett, azaz a bonyolultabb, a műszaki világszínvonalat, a fejlesztések irányát meghatározó, de drágább fényképezőgépeiket nagyságrendekkel kisebb mennyiségben értékesítették…
Egyébként a legnagyobb elismerést nem a képkészítéssel kapcsolatos találmányai hozták meg hazánkfiának, hanem egy katonai célokra, a II. világháború alatt kifejlesztett légvédelmi távmérő. Az Egyesült Államok elnökétől kapott kitüntetés után néhány évvel később nyugalomba vonult Mihályit amerikai felesége, két, felnőtt fia és unokája vette körül.
Napjainkban a tekercsfilmes-távmérős, robusztus Medalist; a cserélhető magazinos, kisfilmes-távmérős, cserélhető objektíves Ektra; vagy az automata megvilágítás-vezérlésű Super Kodak Six–20 hozzáférhetőbb, gyakrabban láthatók árveréseken, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. Az utóbbiról a kölni Auction Team Breker 2014. szeptember 20-i árverési katalógusában6 a rendezők azt állították: azért ritka, mert az 1930-as évek végén Rochesterben mindössze 719 darabot gyártottak belőle. Vevője ezúttal 1106 euróért (!) juthatott hozzá a fototechnika-történet eme meghatározó darabjához. Tapasztalataim és emlékezetem szerint nyugat-európai börzéken az 1990-es évek elején olykor az öt-hatszorosát kérték a világ első automatikus megvilágítás-vezérlésű és valóban vonzó formájú fényképezőgépéért. A WestLicht lapzártánk után, 2014. november 22-én rendezi Bécsben a fényképezőgép-árverését, ezen az Ektrából és a Super Kodak Six–20-ból egyaránt két-két példány (!) kerül aukcionálásra.
Az irányárjegyzékéről7 fogalomszerűen híressé lett Jim McKeown azt írja az Ektráról, hogy 1941–1944 között fejlesztették, de 1948-ig csak az első változatot gyártották. A motoros továbbítású hátlapos (!) Ektra II. pedig szerinte nem került kereskedelmi forgalomba.
Fototechnika-történettel, ilyen tárgyú szakkönyvek írásával foglalkozik a Roger Hicks–Frances Schultz házaspár. Ők egy komplett kötetben8 adták közre a távmérős fényképezőgépek terén öt évtized alatt szerzett tapasztalataikat. Ebben azt állítják az Ektráról, hogy értékesítési szempontból rossz időpontban készült, és a fejlesztése be sem fejeződött. Egyes tartozékai egyáltalán nem kerültek forgalomba (Katz a 250 mm-es teleobjektívről írja ezt), és a kamera manapság már csak a gyűjtői érdeklődésnek köszönhetően ismert.
A teljesség igényével tárgyalja a fényképezés, valamint az ahhoz használt eszközök történetét a svájci Auer házaspár négy és fél centi vastag, 586 oldalnyi szöveget és 303 kép-tételt tartalmazó (sokhoz több fotó is kapcsolódik) kötete9. Manapság a jogosítás miatt nem könnyű egy ilyen könyv közreadása, általában komoly kiadókkal szövetkezett képügynökségek vagy jelentős múzeumok vállalkoznak rá. Auerék az idén megnyílt magán múzeumukban elhelyezett saját kollekciójukat dolgozták fel ebben a kiállítási katalógusként is működtetett, és még jó egy évtizeddel ezelőtt összeállított munkában, amelynek 467. oldalán együtt szerepeltetik egy Contax III-as, egy Compass, egy Alpa  Reflex és a Super Kodak Six–20 fotóját. Utóbbit M. Auer más, korábbi, már az 1970-es években napvilágot látott könyveiben is bemutatta, és ezzel időben öregbítette a magyar származású fényképezőgép-tervező jó hírét.

Képeinkről
Nem könnyű olyan, a gyakorlatban is megvalósult Mihályi-szabadalmat találni, amelyet csak Jerome Katz ismertetett – vagy még ő sem… Az amerikai szakírónak módjában állt a feltalálót többször személyesen felkeresnie, a tárgyakat az alkotója kezében lefényképeznie. A képaláírás szerint az 1935-ben szabadalmaztatott távmérőről a felvételt a szakíró éppen negyven esztendővel később10  készítette. (Az A/4-es méretű, fekete-fehér fotókat közzétevő könyvben egész oldalas ez a kép.) A zsebtávmérőt Mihályi két kézzel fogja; így jól látszik, hogy a beállítógomb recézése azonos a Wissler-szintezőével!11
Illusztrációként én a magyar származású tervezőre valóban jellemző, rendkívül karakteres felhúzó-tárcsát tartalmazó Kodak önkioldót és két távmérőt választottam. Ezek közül az egyik a már említett, zsebbe szánt eszköz; a másikat, illetve az önkioldót az amerikai életrajzíró sem taglalta.
Mindkét bemutatott élességállítási segédeszköz illesztőképes típusú. Az egyszerűbb külsejűbe bonyolultabb műszaki megoldások épültek be. Így például a téma távolságát nemcsak a külső beállító-tárcsán, hanem egy skáláról a keresőben is leolvashatjuk. A vetélytársak (Leitz, Zeiss) nem jutottak el eddig; továbbá ők a kép egy részét megkettőző megoldást preferálták, míg a Kodakéban a téma "kettéválasztódott", és a távolság helyes beállításánál egyesült.
A tollhoz hasonló módon zsebben hordható, fényképészeti távmérő külső formájára Mihályi 99.299-es számon, 1935. augusztus 29-én kért, és szeptember 4-én kapott formatervezési szabadalmi védettséget, hét évre. A dátumból arra következtethetünk: a Kodak 35-öshöz, illetve a korai Kodak Retinákhoz ajánlotta termékét a gyártó.
Mihályi még 1931. december 8-án, egy viszonylag bonyolult műszaki megoldásokat tartalmazó, a fényképezőgépre ráilleszthető távmérőre kért szabadalmi védettséget. (Az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala némi késéssel, 1933. április 25-én adta azt meg, egyúttal jelentette meg a leírást.) A cég viszont csak évekkel később kezdte meg ennek sorozatgyártását; így a feltalálónak bőven volt ideje arra, hogy 1941. június 27-én, 129.290-es számon tizennégy évre a meglehetősen egyszerűnek látszó, szögletes formát is levédesse.

Befejezés
Felmerülhet a kérdés: miért tekintem feladatomnak Mihályi József munkásságának a jelenleginél jobb megismertetését? Nos, elmondható, hogy napjainkban a szakírók, az elkötelezett, hozzáértő gyűjtők, múzeumok zümmögő kórusát elnyomja a hivatásos és alkalmi kereskedők kocsmai kornyikálása.
Ismerős helyzet! Ezúttal azonban a hangzavarból nem az hallatszik ki, hogy "…veszítsd el, feszítsd meg!", hanem az: fizesd ki és vedd meg..! Nekik semmi más nem érdekes.

Fejér Zoltán

Jegyzetek
1 The Joe Mihalyi Story by Jerome Katz, SJF Enterprises, Rochester, N.Y, 1978.
2 Horváth Győző Ferenc: Fotómúlt, Kamera-Kép-Könyv, HOGYF Editio, Budapest, 1999.
3 ISSN 1416-7840, Magyar Feltalálók, Találmányok.
4 Fejér Zoltán: Négy név – száz év fototechnika-történet, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1997.
5 i.m., második kiadás, HOGYF Editio, Budapest, 2001.
6 Spezial-Auktion, Photographica & Film, 20. September 2014, Auction Team Breker, Köln; 56. tétel a nyomtatott, illusztrált, német-angol nyelvű katalógusban.
7 McKeown's Price Guide to Antique and Classic Cameras, 12. kiadás, Grantsburg, 2004.
8 R. Hicks–F. Schultz: Rangefinder, Guild of Master Craftsman Publications Ltd., 2003.
9 Collection M+M Auer, Une histoire de la photographie, Hermance, 2003.
10 Katz, i.m. 92. oldalán.
11 Katz, i.m. Ezt a műszert, Mihályi meghatározó, első tervezését a könyv 23. oldalán megjelentetett, szintén egész oldalas fotóval mutatta be a szerző.