Egy világjáró fényképész: Fausto Giaccone

Fausto Giaccone 1943-ban, a toszkánai Livorno közelében fekvő San Vincenzóban született. A család ide, édesanyja szülőhelyére menekült a szicíliai partraszállást megelőző bombázások elöl. Az édesapja szicíliai, Fausto is Palermóban nő fel, ott jár humán tagozatú gimnáziumba, ahonnan 1961-ben, az érettségije után, egy hátizsákkal, fényképezőgépével a nyakában elindul Észak-Európa felé. Ez az utazás nevelődésének fontos időszaka, lelkesítő tapasztalata lesz. Koppenhága utcáin és az Északi Sarkon sok fiatallal, nemzetközi nomáddal találkozik. Kapcsolatba kerül azzal az alternatív kultúrával, amely ekkoriban kezd elterjedni Európában, az amerikai beatgenerációs szerzők írásai nyomán is. És ezen az utazáson születik meg benne "a világ megismerésének" és kifejezésének vágya, amely meg fogja határozni későbbi döntéseit. Palermóba visszatérve beiratkozik az építészkarra, anélkül, hogy világos elképzelési lennének a jövőjéről. Érdeklődése az építészettől a film és a fotográfia felé fordul. Miközben érzelmileg erősen kötődik Szicíliához, és később is szoros kapcsolatban marad ezzel a tájjal, a világ megismerésének vágya arra vezeti, hogy 1965-ben a fővárosba költözzön, és tanulmányait a Valle Giulia-i építészeti fakultáson folytassa. Róma ebben az időben a háború után közvetlenül születő eszmék és mozgalmak olvasztótégelye, amelyek azután a hetvenes években teljesednek ki. Fausto Giaccone közege az építészeti kar, a művészfilmek világa, de főként a fiatalok mozgalmai. Ezek azok a közösségek, amelyek később arra mozgósítanak, hogy a fiatalok elfoglalják az egyetemi épületeket, majd az utcára menjenek a vietnami háború ellen tüntetni.
A fotográfiához az első inspirációkat Robert Capától, Eugene Smithtől és a Magnum ügynökség fotósaitól kapja az amerikai folyóiratokból. Ez idő tájt Olaszországban szinte nincsenek is fotográfiai könyvek. De vannak fotósok, akiknek képeit az Il Mondo című folyóirat lapjain látja: Enzo Sellerio, Franco Pinna, a Sansone testvérek, Antonio és Nicola, Calogero Cascio, Caio Garrubba, és Mario Dondero; később személyesen is megismeri őket.
A fotográfia csak a diákok harcainak robbanásakor, '68-ban válik számára életmóddá és szakmává. Olyan történések ezek, amelyek megértetik vele, hogy őt a történelem dokumentálása érdekli. Ezzel az új tudatossággal követi először a szicíliai Belicét sújtott földrengés következményeit, majd a római diákmozgalmak kulcseseményeit. Augusztustól októberig két hónapot tölt el Egyiptomban és Jordániában, és itt készíti el első fotós tudósítását a palesztin fedainokról (a képanyagot a Paris Match és más külföldi lapok is átveszik). Ősszel azután a Szardínia néhány városában kitört lázadást fényképezi.
Ezeket a szocio-politikai, autonóm módon elkészített riportokat különböző baloldali politikai folyóiratok, újságok közölték (a Rinascita, a Mondo Nuovo, a Vie Nuove, a Paese Sera), de elsősorban a Ferruccio Parri által irányított L'Astrolabio. Itt találkoznak egymással az újságírás befutott nagyjai, olyan feljövő csillagok, mint Tiziano Terzani, és e folyóirat teret ad a legjobb olasz fotográfiának is. Megkezdődik együttműködése a milánói ügynökségekkel, tudósításokat készít szerte Európában. Így 1970-ben Nagy-Britanniában '68 utórezgéseiről, a Wight-szigeti fesztiválról, vagy Magyarországon 1970-ben kollégájával, Mario Orfinivel közösen készítenek interjút Lukács Györggyel. Majd Írország, az Aaran-szigetek következnek.
Az 1971–1972-es katonai szolgálata miatti szünet után kezdi meg munkáit a filmnél és a televíziónál mint standfotós és operatőr-asszisztens. Ezeken a területeken is az izgatja a legjobban, hogy felvegye a "világ megismerésének" fonalát. Olyan dokumentumfilmeken nyílik alkalma dolgozni, mint a Dél-Amerikában, Carlo Maurival közösen készített Le montagne del mondo (A világ hegyei) vagy Achille Maurival a Benin kultúrájáról szóló film.
Fiatal fotósokkal (Paola Agosti, Sandro Becchetti, Dario Bellini, Tano D'Amico, Tatiano Maiore, Romano Martinis) megszervezik saját, szövetkezeti ügynökségüket. Ez a képszolgálat párbeszédet folytat a hasonló, Aldo Bonasia vezette milánói ügynökséggel.
1975 nyara Portugáliában találja, ahol a fél világ riporterei szeme láttára folynak a szegfűs forradalom által generált mély társadalmi változások és a gyarmatok felbomlása. Augusztusban, egy véletlennek köszönhetően, az egyetlen tanúja az új rendszer mezőgazdasági reformja nyomán történő, ribatejói földfoglalásoknak. Érzelmeket és emlékeket felidéző, nagy élmény ez: a nagy szicíliai latifundiumok háború utáni elfoglalását idézi fel gyerekkorából. Ebből az élményből – és az 1986-os, második látogatásából, amikor azon történelmi napok szereplőit kereste meg – születik 1987-ben az Una storia portogherese (Egy portugál történet) című könyv és az azonos című kiállítás Palermóban. 1988 és 2006 között még sokszor keresi fel Portugáliát.
A történések dokumentálása és az azokra adott reflexiók, a Fausto Giaccone megszerkesztette könyv a portugál forradalom szimbóluma lett. Ezt bizonyítja a forradalom évfordulóján, 2011. április 6-án a portugál televízióban adásba került Longe de Abril (Áprilistól távol) című dokumentumfilm, amelyet az 1975-ös események helyszínein forgattak le, és a könyvnek szenteltek.
1981-ben az Egyesült Államokba utazik, ekkor válik lehetővé számára, hogy kapcsolatba kerüljön az amerikai fotográfiával.
A nyolcvanas évek elején átköltözik Milánóba, ahol egymást követik az újságírói megbízások, legfőképpen a Panorama és az Epoca hetilapoktól. Gyorsaságot és megbízhatóságot igénylő feladatokat kap; ezek az elvárások, még ha kifinomulttá teszik is az azóta is alulértékelt professzionalizmust, megakadályozzák, hogy személyesebb tervei lehessenek. Intenzívvé teszik viszont együttműködését az utazással foglalkozó havi periodikákkal (Gente viaggi, Week End Viaggi, Atlante), így lehetségessé válik, hogy hosszabb távú terveket kovácsoljon, és ez erőteljesebb elkötelezettséget követel. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenesek elején, két kislánya születése után, úgy tűnik, Giaccone visszatér eredeti inspirációjához. A virágzó lapkiadói piac lehetővé teszi számára, hogy saját kezébe vegye a kezdeményezést, és újra elinduljon a világ felfedezésére. Ahelyett, hogy továbbra is elfogadna megbízásokat, ő gondolja el, majd mutatja be terveit az egyes lapoknak. Kiválaszt egy-egy földrajzi térséget, meghatároz egy sor témát, és ezeket javasolja azután az egyes olasz folyóiratoknak, míg a nemzetközi közlés érdekében 1995-ben belép a bécsi Anzenberger ügynökséghez.
Ez a fajta munka, azon kívül, hogy sokkal inkább illik az alkatához, lehetőséget ad számára, hogy ne kelljen az aktualitásokat hajszolnia, de elmélyedjen a témákban, és főképp olyan speciális anyagokat készítsen, amelyekhez talál megrendelőt, de a személyes érdeklődését is kielégíti.
Így születnek meg az irodalmi inspirációk alapján készített anyagai (George Simenon Liége-e, Paul Gauguin Polinéziája, Jack Kerouac Lowellje) vagy a kultúrantropológiai jellegűek (a paraguayi mennoniták, a latin-amerikai jezsuita missziók, az Amazonas kultúrái Balémtől Iquitosig).
A kilencvenes évek végén a Bella Europa című folyóirattal együttműködve követi az európai építészet felvirágzását, Bilbaótól Rotterdamig, Valenciától Berlinig.
Az életműnek ezek az elemei újra és újra metszik egymást az évtizedek folyamán, ciklikusan és visszatérően fejlődve.
Van a világnak három olyan helye, amelyek Giaccone számára a legfontosabbnak bizonyulnak, ahol a szakmája az életévé vált.
Portugáliát évtizedek alatt fedezte fel minden különbözőségében, a forradalom alatti, első találkozás után.
Berlint a fal leomlása idején ismerte meg, és azóta is figyeli a változásokat.
Kolumbiában a nyolcvanas évek végén járt, bejárta széltében-hosszában, miközben fotóriportokat készített újságok számára. És újra meg újra megismerte Gabriel García Márquez irodalmi művei alapján. Míg végül 2013-ban fotókönyvet publikált az író világáról.
F. G. (Hetényi Ágnes fordítása)

Monográfiák
Una storia portoghese, introduzione di Antonio Tabucchi; Galleria Randazzo/Focus, Palermo 1987 (testo italiano e portoghese), seconda edizione, Uma Historia Portuguesa, Festival Sete Sois Sete Luas, Pontedera 1999 (testo portoghese) [Egy portugál történet, Antonio Tabucchi bevezetőjével Randazzo/Focus, Palermo 1978 – olasz és portugál szöveggel, második kiadás.
Egy portugál történet, Festival Sois sete Luas, Pontedera, 1999 (portugál szöveg)].
Architecture, (portfolio sull'architettura europea a cavallo del nuovo secolo), Anzenberger, Vienna 2000 [Építészet – portfólió a századforduló európai építészetéről, Anzenberger, Bécs 2000].
O Sabor do Tempo e do Vinho, (catalogo) Castro Verde, Portogallo, 2006 [Az idő és a bor zamata, Castro Verde, Portugália, 2006].
'68 Altrove, (catalogo), Noceto 2008 ['68 másutt (katalógus,) Noceto, 2008].
Volti di Cavallino-Treporti, Edifir 2013 [Cavallino-Treporti.arcai, Edifir, 2013].
Macondo. The World of Gabriel Garcia Marquez, Postcart 2013 [Macondo, Gabriel Garcia Marquez világa, Postcart 2013].