Baroque Brutal – Hamarits Zsolt sorozata, Steiner Villő közreműködésével

Amorf és antropomorf. Absztrakt és figurális. Organikusan összekapcsolódó ellentétek építik fel Hamarits Zsolt legújabb, Steiner Villő textiltervezővel közösen készített sorozatát.

A dán rendező-fenegyerek, Lars von Trier 2003-ban olyan mozifilmet készített, melynek drámai mondanivalóját a tőle megszokott (meg nem szokható) eszközök mellett teátrális beállításokkal, jelenetkezeléssel erősítette fel. A Dogville-ben használt gesztusokat fordította ki rendezésében Anger Zsolt a Bárka Színházban, ahol a színpadi jelenetváltások megvilágítása, zenei aláfestése és koreografálása egy film éles snittjeit idézte fel.1 A színpadias filmből filmszerű színdarab lett. Hasonló műfaji, illetve médiumbeli transzformáció eredményeként született meg Hamarits Zsolt legutóbbi sorozata. A "digitális" textilminták meztelen testre projektálása, a pixelek és bőrpórusok együttes játéka alkotta meg a fotók tárgyát, felületét. A vetített mintáknak ez esetben a test nem csupán hordozója, hanem megalkotója is: Steiner Villő saját életének szereplőit, ornamentikáját-dinamikáját, nőként vállalható lehetőségeit és feladatait fogalmazza újra.2
A Baroque Brutal nézőpontját és szemléletét Hamarits évek óta tudatosan épített sorozatai előzték meg: az Analóg redukciók 1 és Analóg redukciók 2, valamint az 1bit mind a legpuritánabb értelemben vett tárgyiasság megvalósítását tűzték ki célul, ahol fontos szerepet kapott a fotós egyfajta árnyék-fóbiaként leírható megvilágítási gesztusa.3  Felülnézet című sorozatát 2011 óta készíti hasonló szemlélettel, itt azonban tárgyfotók helyett már portrékról beszélhetünk. A személyek kiemelése saját terükből a körülöttük lévő realitást kérdőjelezi meg, és úgy ülteti át őket egy szinte légüres vákuumtérbe, hogy így az lehet akár az ő kizárólagos, saját valóságuk is – vegytiszta személyiségrajz.
Az idén szeptemberben a Fugában debütáló, majd novemberben a Római Magyar Akadémián is bemutatott széria ilyen szempontból éles váltás, hiszen a vetett, helyesebben vetített árnyak a sorozat legfontosabb tényezői: a fekete-fehér kontúrok alkotják meg a valóságot, mely ez esetben személyesebb nem is lehetne. A címben is jelölt, barokkos túlburjánzást pedig két jelenség együttes hatása rajzolja ki.
A fekete-fehér színvilág és az állókép látszólagos statikussága ellenére a képek nagy része nem várt dinamikát sugároz. A vibrálást egyrészt a textúra optikai játéka adja: a homogén háttér és a meztelen test szolgál a projektált rajzolatok hordozófelületeként, ahol a pixelességet nem a kész fotográfia képminősége és nem is  a végső hordozófelület, a vászon mintája okozza (az annál sokkalta finomabb szövésű), hanem a vetített minták rajzolják ki.
Másrészt, a megjelenített téma, a vetített vonalak és a test görbületei együtt rajzolnak ki egy harmadik, pszichedelikus valóságot. A mintázatok áramló-pulzáló formája, növényi burjánzása és nem utolsósorban a privát intimitás erősítik fel a látszólag kaotikus látványvilágot. Jelenetek, élethelyzetek, érzelmek rajzolódnak ki: társadalmi beágyazottság és döntési szituációk. Hasonlóan a Dogville-főhős, Grace-Angelika karakteréhez, a női szerepek, a társadalomban betöltött hely és az elfogadottság jelennek meg. Vibráló, mégis meditatív látványvilágot kapunk, szokatlanul bensőséges témával: személyes ihletből született minták vetülnek rá a saját alkotójukra, mint ahogyan képletesen szólva: a múlt árnyéka vetül életünkre, jelenünkre és jövőnkre.
Bár elsőre talán nem egyértelmű, valójában a textiltervező Steiner Villőről (illetve vele közösen) készített sorozat, műfaját tekintve portré, annak ellenére, hogy az arc alig, sokszor egyáltalán nem látható. Ugyanezzel a bátor és határozott gesztussal fordítja ki Hamarits az akt műfaját is, a hangsúly minden esetben elvonja a figyelmet a meztelen testről. Nem a szexus az, amitől intimnek érezzük, hanem a bensőséges mozdulatok és motívumok miatt: a minták fonódása, a pózok megválasztása együttesen rajzolják ki a személyes jelentésréteget.
Ezen szimbiotikus kapcsolódás okán pedig érdemes leszögezni – a már említett műfaji ötvözéseken és előképeken túl –, hogy a magyar fotográfiában ritka a hasonlóan kiforrott, termékeny együttműködés iparművész és fotós között.

Telek-Nay Ágnes

Jegyzetek:
1 Dogville, Bárka Színház, bemutató: 2009. október 24. Rendező: Anger Zsolt, főszerepben: Szorcsik Kriszta http://barka.hu/hu/eloadasok/felnott-eloadasok/68.html, kritikák: http://7ora7.hu/programok/dogville/nezopont, http://magazin.apertura.hu/szinhaz/351dogville/351/
2 Steiner Villő a MOME Textiltervező szakán szerzett diplomát, ahol évekig program volt a "Mintaszínház": a készített mintaterveket előadásszerű körülmények között a hallgatókra vetítették.
3 Az Analóg redukciók1 eredetijei az Országos Széchényi Könyvtár Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény tulajdonában, az Ádám és Éva című képpár eredetije pedig, amely szerepelt a Lélek és test című Szépművészeti Múzeumbeli kiállításon, a Kecskeméti Fotográfiai Múzeum gyűjteményében található.