Mayrhófer József ismeretlen fotográfiái a 19. század közepéről*

Mayrhófer József fotográfusi munkásságáról eddig semmit sem tudhattunk.1
Mivel Glück József2 és Skopáll József3 győri műteremmel is rendelkező, hivatásos fotográfusok voltak, természetes, hogy fotográfiáik közismertek. Arról ugyanakkor, hogy a 19. század közepétől Mayrhófer József4 is készített fényképfelvételeket, sőt „Győr első fényképezője” volt, csupán Szinnyei József monográfiája és a Magyar Katolikus Lexikon rá vonatkozó szócikkei emlékeznek meg. Szinnyei szerint: „Ő volt Győrött az első fényképész; kedvelte az éneket és zenét.”5 A Katolikus Lexikon pedig fontos egyházi szerepe mellett azt emeli ki, hogy Mayrhófer volt „Győr első fényképésze, jeles madár- és ásványgyűjteménye volt.”6
Hiába keresünk azonban fotografálásra vonatkozó adatokat Mayrhófer önéletrajzaiban – bár „hivatalból” évtizedenként állított össze autobiográfiát, sőt 1896-ban nyomtatásban is megjelent „Auto-biografiám vagyis Sajátkezűleg írott életrajzom” című munkája –, ezekben főként egyházi működéséről tájékozódhatunk. Egyéb tevékenységei közül csupán irodalmi munkásságát emelte ki, arról külön jegyzéket is közölt. „Irományi pályám kezdetén kiadtam a Kathekizmus szabály szerinti magyarázatát 1850ben az I. és 1853ban a II. kötetben e czím alatt: A hitelemzés szabályai szerint kidolgozott vallási oktatások. Győrött.” Zeneszeretetét és értését mutatja az 1858-ban, Bécsben kinyomtatott „Tíz népszerű egyházi énekek a Szeplőtelen Szűz Mária tiszteletére. Zenéjét eredetileg szerzette Mayrhófer József hittanár.” Legérdekesebb „világi” vállalkozása talán a Fertő Tava 1862–1884 című könyve, amely korszerű természettudományos műveltségét is igazolja.
Visszafogottságára jellemző, hogy tevékenységéről, személyiségéről legtöbbet a halála utáni napon, 1897. május 13-án közzétett nekrológjából tudhatunk. E szerint: „Mayrhófer József született Okán Sopronmegyében 1810. június 15-én. Győrött elvégezvén a gimnázium bölcseleti osztályait, fölvétetett a győregyházmegyei növendékpapok sorába. A theológiai tanulmányokat a bécsi egyetemen végezte, hol a bibliai tudományokból, az erkölcstan- és lelkipásztorkodástanból szigorlatozott.
Elvégezvén a theológiai kurzust, 1835. augusztus 26-ikán pappá szenteltetett. Két és fél esztendeig Szanyban káplánkodott. 1838-ban tanulmányi felügyelő lett a theológián, majd 1841-ben ugyanott a theológiai erkölcstan és lekipásztorkodástan tanárává neveztetett ki.
Időközben a katholikus tanítóképzőben többször működött, mint helyettes tanár. 1857-ben theológiai tanársága mellett a győri elemi reáliskolák és a katholikus tanítóképző igazgatója lett.
Ebben az időben a fáradhatatlan munkásságú tanár hetenkint 32 órában tanított.
Érdemeinek elismeréséül 1864-ben a győri székesegyház kanonokja lett. 1868-ban a hunfalvi czímzetes prépostságot adományozta neki a király. Ezután püspök urunk a theológiai tanárságtól 28 évi lelkiismeretes szolgálata után fölmentette. 1881-ben XIII. Leó házi főpapjává nevezte ki. Winterl Antal halála után 1886-ban káptalani nagyprépost lett.
Azóta csendes munkálkodásban töltötte életét.
Alapos theológiai ismerete mellett sokoldalúsága ragadta bámulatra mindazokat, kik őt lakásán, mely valóságos természetrajzi múzeum vala, meglátogatták. Sokoldalú ismeretét csak jószívűsége múlta felül. A szegény kérő szava parancs volt számára. Rokonain, jóbarátain segített, amikor csak tudott.
Ez az oka, hogy 34 éves kanonoksága mellett vagyona alig maradt.”
Mayrhófer fotográfiai munkásságának, felvételeinek ismeretlensége hivatásával magyarázható. Mint fényképeket készítő pap – sőt, 1886-tól nagyprépost, majd pápai prelátus – ilyetén munkáival soha nem lépett a nagyközönség elé.7 Még a helyi sajtóban megjelent – fentebb idézett – nekrológjában is ezt olvashatjuk: „Ismerte őt az egész város, de azt kevesen tudják, hogy ő volt Győrött az első fényképész. Még most is megvannak legelső fényképei. Láthatók voltak nála Győr 50–60 év előtt virágzott népei. Szenvedélyes fotografus volt ifjú korában és az is maradt késő aggkorára is.”8
Mivel az elmúlt évszázadban az egyházi gyűjtemények kezelői szinte magukénak tekintették Mayrhófer hagyatékát, fennmaradt felvételei az egyházmegye különböző gyűjteményeibe, a könyvtárba, kincstárba, illetve a püspöki és káptalani levéltárba kerültek. Számos eredeti fényképe – azonosítatlanul – ma is bekeretezve függ a könyvtárban, az eredetileg albumba ragasztott képek egy részét pedig eltávolították. Jellemző, hogy szinte az összes, az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban részt vállaló plébános képe hiányzik, mert azokat egy, az 1948-as centenárium idején tervezett kiadványhoz kiemelték. Ezek azóta is lappanganak. Számos képet a könyvtár későbbi kezelői – saját nevük alatt – albumba rendeztek, s újabb fényképekkel egészítették ki Mayrhófer munkáit. Az eddig feltárt, három albumba ragasztott,9 illetve néhány irategyüttes kiegészítéseként megőrződött felvétel arról tanúskodik, hogy Mayrhófer alapvetően portrékat készített. 1847-től már bizonyosan fotografált. A Mayrhófer önarcképeit tartalmazó albumban szerepel egy 1847-ben készült színezett talbotípia, az Ebenhöch-féle albumban pedig Torkos Kálmán győri aljegyző 1848-ban készített portréja is helyet kapott. Ugyanitt, egy másik portré alatti felirat ugyancsak arról tájékoztat, hogy a képen „Torkos Kálmán attya” látható, de mivel tudjuk, hogy az arckép modellje Torkos Imre Győr-belvárosi ügyész, ügyvéd és táblabíró 1850. március 27-én elhunyt, e felvétel is az 1840-es évek végén születhetett. Míg Torkos Kálmán és Torkos Imre portréja klasszikus talbotípia, Mayrhófer saját arcképét színesre festette, s a papírra írt címmel is ellátta: „Vollkommen gesund 847”. (1–2. kép) A „Mayerhofer-Album”-ból a Gróf Széchenyi Istv[án] még a forradalom előtt” jelzésű képet sajnos kitépték, így nem tudhatjuk, hogy az eredeti felvétel vagy egy korábbi litográfia reprodukciója volt-e. Bár Mayrhófer portréinak többségét az 1850-es, 60-as és 70-es években készítette, csupán néhány felvétel időpontját jelezte pontosan. Az albumokban fennmaradt fotográfiák többsége sóspapírra készült. Kezdetben talbotípiákat készített, néhány korai képének papírján kétféle mintázatú Bath vízjel fedezhető fel. Több sóspapír képét albuminnal vonta be, később albumin papírra is másolta felvételeit.10 A képek kidolgozása, technikája mellett az ábrázolt személyek életrajzi adatai alapján határozható meg a felvételek lehetséges dátuma. Bizonyosan az 1850-es évekből való a Maár Bonifácot, Mater Ursulát, Csepán Fánnit és a Tóth Istvánt ábrázoló színezett talbotípia.
A fényképezéshez használt eszközeiről, a kidolgozás módszeréről – egyáltalán a fotográfiai tevékenységről, a fent idézett nekrológon kívül – eleddig semmilyen dokumentum nem került elő.
Kanonok- és préposttársai11 mellett Mayrhófer megörökítette a győri egyházmegye szinte teljes klérusát. Korai portréfotói – beállításukkal, a keretező drapériák és kellékek felvonultatásával, színezésükkel – a hagyományos festészeti megoldásokat idézik, illetve azoknak a fotográfia nyelvén való megújítási szándékára utalnak.
A portrék hátteréül itt-ott megjelenik ugyan a drapéria, de alapvetően – legalábbis a legkorábbi talbotípiák esetében – a megörökített személy mögött üres a tér. A leggyakoribb és legjellegzetesebb berendezés az állítható magasságú asztalka, amely magában vagy díszes terítővel elfedve a modellek kéztámaszául, illetve az „attribútumok”, az egyházi személyek esetében leggyakrabban könyv és feszület elhelyezésére szolgál. Hecsey József Győr-újvárosi plébános portréján az asztalka az 1836-ban felszentelt Szent Salvator templom makettjének posztamense. (3. kép)
Az egyházi személyek szinte kivétel nélkül egy-egy könyvet tartanak kezükben, de a kigombolt kabátok alatt feltűnik az óralánc, a hosszú szárú pipa, illetve a kézben tartott süveg és kalap. A magasabb tisztségeket betöltő személyekről nem hiányozhatnak a kanonoki keresztek és övek, a nyakba akasztott kitüntetések, a birétumok, s jól láthatóak a püspöki gyűrűk. A polgárok, katonák a korabeli viseletben jelennek meg. Terczl huszártiszt portréjának színezésekor Mayrhófer nemcsak tájképet festett a háttérbe, de arra is ügyelt, hogy az egyenruha is színhelyes legyen. (4. kép) Beállítása okán figyelemre méltók a művészekről készített portrék. A Győr-újvárosi templom főoltárképét megfestő „Hemmerlein pictor” zaklatott megjelenésével szinte az elképzelt művész archetípusa, míg Globuchnicz ecsetekkel és palettával kezében ül festménye előtt. (5. kép)
Mayrhófer nem ódzkodott attól sem, hogy a püspökség, illetve a káptalan szolgálatában álló alsóbb néposztály tagjait is kamerája elé ültesse. Felvételt készített Kernbauer korcsmárosról, Szabó sekrestyésről, Imre inasról, Zsidó hajdúról és Bagla csőszről is. Igazi kultúrtörténeti ritkaság a Hofbauer tiszttartó „lárvájáról” – halotti maszkjáról készített fénykép. (6. kép)
Három tucatnyi felvételen jól megfigyelhető a „szabadtéri” műterme is. Nyilván a kedvező fényviszonyok biztosítása érdekében egy fakorlátos folyosó végére – a hátteret drapériával eltakarva – ültette modelljeit. (7. kép)
Az 1860-as évektől Mayrhófer csoportképeket is készített, főként szeminaristákról, paptársairól és bencés szerzetesekről, de megörökítette a Ruschek családot és Dachauer Ferenc kályhásmestert is gyermekeivel. Egy-egy csoportos felvétel erejéig kamerája elé ültette a városban állomásozó gyalogos- és huszártiszteket és a városházán szolgáló fiatal jogászokat egyaránt. Bárocz, Vrana Ede és Toscano József „községnök urak” csoportképéről szinte leolvasható a 19. század 50-es éveinek férfiviselete. (8. kép)
A talbotípiák nagyobb részénél – a kor akvarell festészetének megfelelően – ovális keretezést alkalmazott, s a kép esetleges hibáit ceruzával javította.
Fennmaradt portréinak száma s a megörökített személyek köre alapján igazat kell adnunk a nekrológ írójának. Mayrhófer képein valóban „láthatók voltak… Győr 50–60 év előtt virágzott népei”.
Mayrhófer technikai felkészültségét, kísérletező kedvét igazolja az az 1858-ban saját kezűleg összeállított – s haláláig folyamatosan kiegészített – albuma, amelynek már címe is árulkodó: „Variationen eines u.[nd] desselben Gegenstandes in 100 Exemplaren nicht 2 ganz gleich”, vagyis „Mayrhofer József önarcképei 100 változatban”12 Az album, a fényképezés technikai megoldásainak fejlődését is mutatva, jelenleg 85 önportrét tartalmaz.13 A kidolgozott képek között megtalálhatók a színezett, lakkozott darabok mellett a páros önportrék és sztereo képek is. (9. kép)
Arról, hogy Mayrhófer tisztában volt fotográfusi tehetségével, sőt büszke is lehetett arra, 1878. október 1-én papírra vetett – illusztrált – curriculum vitaeje is tanúskodik. A címoldalon szereplő – szülőfaluját mutató – képek és névjegykártyája alatti feljegyzés szerint: „Omnes hae Photographiae – dempta postea ista imitatione litographica – sunt totidem opera manuum mearum.” ( Ez az összes fénykép – amiről később ez a kőnyomatos másolat készült – saját kezem munkája.) Az önéletrajzhoz 1881-ben, a szöveges kiegészítés mellé egy friss önarcképet is mellékelt.14 (10. kép)
A Mayrhófer tudós utódai által összeállított albumokban, az eredeti portrék, műtárgyfotók és reprodukciók mellett, városképek is szerepelnek. Ezek egy része egy-egy jeles egyházi épület belső terét mutatja, de három példányban az 1860-as győri terménykiállítás berendezett csarnokának képe is fellelhető. Itt az egyik kép aláírása az évet és a hónapot is rögzíti, s forrásainkból tudható, hogy a fénykép bizonyosan 1860. október 7–9. között készülhetett.15
1855-ös felvétel az Ebenhöch-albumba beragasztott „Király utcai részlet Schemitz K.[ároly] orvos házából”. Éppen e fénykép pontos datálása és a felvétel nézőpontjának egyértelmű meghatározása hívja fel a figyelmet arra, hogy a Xántus János múzeumba Skopáll József munkáiként beleltározott fotográfiák is átvizsgálásra szorulnak. E kollekcióban ugyanis három – a Király utcát mutató Mayrhófer-képpel megegyező – pozitív is szerepel. Mindhárom ugyanabból az ablakból, a kamera elmozdítása nélkül, más-más napszakban készült.16 Schemitz Károly a győri kisszeminárium orvosa volt, vagyis a Mayrhófer által felügyelt intézmény alkalmazottja. A Mayrhófer anyagában található kép okán joggal feltételezhető, hogy az eddig Skopállnak tulajdonított képek egy része – a jelöletlen képek esetében – valójában Mayrhófer felvétele. (11. kép)
Az 1860-as évek második felében készíthette azt a Bécsi kapu teret ábrázoló képet, amely felirata szerint „Mayrhofer József kanonoki lakháza 1864től kezdve sajátkezű fényképben.” (12. kép)
A „szétszórva” fennmaradt városképek datálását megnehezíti, hogy az albumokba rendezetteknek csak egy része alatt szerepel felirat, illetve évszám. Sok esetben pedig a meghatározások nem is Mayrhófertől, hanem Ebenhöch Ferenctől, Mohl Antaltól vagy Mohl Adolftól származnak. Ugyanakkor egy győri látképekből összeállított, kilenc osztatú acélmetszet felirata arról tanúskodik, hogy az egyes képek Mayrhófer József 1854-es fotográfiái után készültek.17 Ezek egyike (a püspökvár bejáratát mutató) meghatározás és datálás nélkül fennmaradt a Mayerhofer-Albumban. Ugyanekkor készült a Pannonhalmi főmonostort, a Székesegyházat mutató és talán a Piactéren zajló „in Festo theophorico” című kép is.18 E „sorozat” része lehetett a Frigyláda szoborról készült felvétel is. (13–15. kép) Feltehetően a Xántus János Múzeum fotótárába Skopáll-fotográfiaként beleltározott városképek egy része is e kollekcióba tartozhatott.19 Lovas Elemér feljegyzései szerint az első, közelebbről meg nem határozott fénykép az 1871–72-es tanévben került a győri múzeum jogelődjébe, a bencés gyűjteménybe.20 A következő esztendőkben városfényképeket is ajándékozott a múzeumnak Orsonich Iván.21 Az Ebenhöch Ferenc által adományozott portré is nagy valószínűség szerint Mayrhófer-fotográfia lehetett.22
A datálatlan városképek készítésének idejéhez Mayrhófer életrajza kevés támpontot nyújt, mivel 1838-as tanulmányi felügyelői kinevezésétől az 1897-ben bekövetkezett haláláig Győrött élt. A dátumok pontosításához sok esetben inkább az ábrázolt épület vagy városrész történeti adatai alapján juthatunk közelebb.
A „Győri Kármel. Régi várostorony” feliratú kép, a kidolgozása alapján, 1860 körül készülhetett. Bár a várostornyot csak Mayrhófer halála előtt nem sokkal, 1894-ben bontották le, az 1858-ban lebontott nyugati városfalnak már nyomát sem látni a felvételen. (16. kép)
A „Bischof hof” és párja, a „Gegen das Révfalu”, illetve a harmadik, olvashatatlan feliratú kép egyidejűségét hasonló kidolgozottságuk, festésük mellett talán az is igazolja, hogy mindhárom egy helyről készült, készülhetett. E fotográfiák a Püspökvár tornyából a város déli, északi és keleti irányú látképei. Készítésük idejét a püspökkertet mutató kép alapján határolhatjuk be. Látható még rajta az 1858-ban lebontott Bécsi kapu, illetve a nyugati várfalhoz tartozó elővédmű maradványa. (17–18. kép)
Mayrhófer fennmaradt képei között egy „sorozatot” is találunk. A négy felvétel ugyanazon helyről mutatja a győri várfal Duna-parti részének bontási folyamatát. A „Bástyára ki”, „Gegen das Szántóffy Haus”, illetve az egyetlen cím nélküli kép is az egykori Malzan-ház mellett álló kanonoki ház ablakából készült. (19. kép)
Az eddig ismertetett képek „technikai sorába” tartozik a Győr-újvárosi templom fényképe is. Ez is az utca túloldalán álló épület emeleti lakásából készülhetett. Nyilván a kamera biztonságos és stabil elhelyezése tette szükségessé a módszer alkalmazását. (Bár a kép rossz állapota miatt csak alaposabb vizsgálat után dönthető el, de nem kizárható, hogy a Hecsey József portréján szereplő templom valójában nem is makett, hanem e felvétel ügyes montázsképe. Ilyen megoldás látható a Mayerhofer-Album egyik képén is, ahol tizenegy portrét másolt össze, köztük a sajátját is.)
A képek festése mellett néhány városkép esetében jól megfigyelhető a fotográfia és a grafika közötti viszonyrendszerrel való kísérletezés szándéka is. A három album számos reprodukciót tartalmaz, amelyek többségénél Mayrhófer jelölte is annak tényét: sorozatot készített az egyházmegye templomaiban lévő, Szent Lászlót ábrázoló oltárképekről, de megörökítette a szemináriumban elhelyezett festményeket, illetve az ország főpapjairól készült portrékat is. Lefényképezte többek között a Hunyadi család, a Magyar fejedelmek és vezérek, Az 1861. évi országgyűlési követek, a Pesti országgyűlés 1848., az Erdélynek fejedelmei, a Magyar írók litografált tablóit. A városképekkel való kísérletezés azonban nem egyszerű reprodukálást jelentett nála. Bár több grafikai tabló fényképét utólag színezte, néha – mint például IX. Pius pápa litografált képe esetében – meghökkentő hatásúra, a városképek esetében tovább folytatta a „sort”. Az eredeti tónusszegény kép egyes elemeit ceruzával árnyalva, néhol megszínezve, újból lefényképezte, így a végeredmény leginkább egy sajátos, eredetinek tűnő grafikára emlékeztet. E végső fázisban módosított a képkivágáson is. A kísérletezés ilyetén „fázisképei” megőrződtek a Magyar- és Német Ispitáról, a Püspöki palota Dóczy kápolnájáról vagy a Szent László hermáját őrző Héderváry kápolnáról készült felvételek esetében. (20. kép)
Bár Mayrhófert az egyházi szolgálata Győrhöz kötötte – az eddig fellelt képei is ezt mutatják –, nem csak a püspöki székhelyen fotografált. A fentebb már bemutatott képes önéletrajzához szülőfalujáról, Okáról készített fotográfiákat is mellékelt, s az egyik albumba bekerült a lajtaszentgyörgyi templom és a plébániaépület fényképe is: „St. Jörgen bei Eisenstadt, Pfarrhaus in St. Jörgen”. (21. kép) Ezek és a Sopronról készített képei talán gyakori hazautazásainak lenyomatai, de a krakkói templomot mutató képei felvetik a további, más közgyűjteményekben való kutatás szükségességét is. (22–23. kép) A Mayrhófer felvételei alapján készült, Győrt ábrázoló grafikai lap, illetve a győri székesegyház műtárgyairól készített képei arra utalnak, hogy Mayrhófer esetenként megbízásokat is teljesíthetett. Nem kizárható, hogy a győri kanonok fotográfusként részt vett Ipolyi Arnold műemlékfeltáró munkájában is.

Perger Gyula

Jegyzetek
1 Mayrhófer nem szerepel a város fotótörténetének eddigi legteljesebb feldolgozásában sem. V. ö. Nagy István: A győri fotográfia 150 éve. Győr 1994.
2 Glück József (Székesfehérvár, 1887. november 11. – Auschwitz, 1944. június): 1898-ban, Győrben, a Deák Ferenc utca 13-as számú házban nyitott műtermet. A Xántus János Múzeum őrzi 24x30 cm-es üvegnegatívjait és több pozitív nagyítását.
3 Skopáll József (1814 – 1870. november 17.) 1848-ban nyitotta meg műhelyét Győrött, a Torony utca 163. alatt. Életéről, munkásságáról: Farkas Zsuzsa: Skopáll József győri talbotípiái 1850-1852-ből. http://www.mafot.hu/farkas_zsuzsa-skopall_jozsef.html.
4 A fényképező kanonok saját nevét Mayrhófer, Mayrhofer alakban használta. Bár kortársainál, illetve a későbbi forrásokban a Mayerhofer, illetve Mayerhoffer változat is olvasható, ezeket csak a forrás pontos bibliográfiai leírásánál használjuk.
5 Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1902. VIII. kötet 340-432 hasáb.
6 Magyar Katolikus Lexikon. (Főszerk: Dr. Diós István) Budapest, 2003. VIII. kötet 854.
7 A fényképezésről Mayrhófer József saját „hivatalos” életrajzában sem tesz említést: Auto-biografiám vagyis Sajátkezűleg írott életrajzom. Mayrhofer József, ő szentsége házi főpapja, a győri székeskáptalan nagyprépostja, gyémántmisés áldozópap. Győregyházmegyei Könyvnyomdája, Győr 1896.
8 Dunántúli Hírlap. V. évfolyam, 38. szám. Győr, 1897. május 13. csütörtök. 1.
9 Mayerhofer-Album. Győregyházmegyei kispapok, papok, bencések és nem egyházi férfiak régi fényképei [az] 1860-1870. évekből. Győregyházmegyei Kincstár és Könyvtár, leltári szám nélkül. Mayrhofer József önarcképei 100 változatban. Győregyházmegyei Kincstár és Könyvtár, Mohl hagyaték. Ebenhöch Ferencz győri kanonok fényképgyűjteménye. Győregyházmegyei Kincstár és könyvtár. Eredetileg a Nagyobbik papnevelde könyvtárában.
10 A fényképek technikáját a Magyar Nemzeti Múzeum fényképrestaurátorai, Sor Zita és Ormos József határozták meg.
11 Dresmitzer József pápóci prépost portréja, GyEL. Győri Káptalan magánlevéltára. Theca XLIV. Nr. 585. Sterna Ferdinánd kanonok portréja, GyEL. Győri Káptalan ma-gánlevéltára. Theca XLIV. Nr. 611.
12 A magyar címet a későbbi tulajdonos, Mohl Adolf adta az albumnak.
13 A hiányzó képek a másik két albumban találhatók.
14 GyEL. Győri Káptalan magánlevéltára. Acta Personalia Canonici Mayrhófer József.
15 A korabeli sajtóbeszámoló szerint a terménykiállítás október 7-én délelőtt nyílt meg, és a 9-i díjkiosztással véget ért. Győri Közlöny. Negyedik évfolyam 84. szám. 1860. október 18. A képeket közli Perger Gyula: Az 1860. évi győri kerttermény kiállítás. Győri Tanulmányok 34. 79–96. Győr 2013.
16 Xántus János Múzeum Történeti Gyűjtemény. F. 7064, F. 7065, F.7067. Az F. 7051 – 7057. számok alatt beleltározott nyolc felvétel szintén szerepel Mayrhófer albumaiban. Ezek különböző tablóképek reprodukciói. A portrék közül a Ruschek család képének egy példánya – F. 6905 – is bekerült a múzeum gyűjteményébe. A téves leltározás oka az lehetett, hogy a korai fotográfiák – beleértve a Skopáll anyagot is – a bencés gyűjtemény államosítása során kerültek a múzeumba, az eredeti beszerzési napló, leltárkönyv nélkül.
17 Xántus János Múzeum HD. 97.3.2.1. „Photographist v. J. Mayrhofer 1854. Stich u. Druck d. Kunst-Anst d. Oestr. Lloyd in Triset.”
18 A képet közölte Perger Gyula: Kútba esett terv. A Széchenyi tér egykori díszkútjának építéstörténete. Arrabona 48/2. 279–300. Győr 2010.
19 A bencés gyűjteményből származó képeket 1954-ban Dr. Mithay Sándor leltározta. Mivel nem állt rendelkezésére semmilyen leltár vagy gyűjteményi napló, sorba leltározta a fotográfiákat, sokszor kérdőjelet téve az egyes tételek meghatározásához. A Skopall-anyaggal együtt leltározta az alábbi bizonytalan szerzőjű képeket is: F. 351. A piactér keleti oldala, F. 352. Kilátás a piactér felé a tűztoronyból, F. 353. Kilátás a tűztoronyból a Káptalandomb felé, F. 354. Kilátás a Vásártérszer felé a tűztoronyból. A következő egység: F. 7060-7061. A Bécsi-kapu, illetve a Püspökvár látképe a sziget felől, F. 7062. Sz.[ent] Miklósi kastély, F. 7063. […] gyár, F. 7068. Pozsonyi sétány.
20 Ifjabb Mayer Nándortól számos más tárgy mellett egy fényképet is kapott a múzeum, melyet 1871-72/120. szám alatt regisztráltak.
21 „Dr. Orsonich Iván hagyatékából 6 darab győrvárosi részlet-fénykép” – 1874-75/248., illetve „Orsonich Ivántól győri épületek és városrészek fényképei” – 1875-76/244. naplószám alatt.
22 „Ebenhöchtől Bubics Zsigmond apát fényképe” 1877-78/144.