Dr. Szász János fotói

A fényképész… szimbólumokat állít elő, kezel és tárol. Mindig voltak olyan emberek, akik ilyesmit csináltak. Írók, festők, zeneszerzők, könyvelők és tisztviselők – írta Vilém Flusser A fotográfia filozófiájában. Művének azt a feladatot szánta, „hogy a fotográfusokat kikérdezze a szabadságról, átvilágítsa szabadságkereső tevékenységüket.”

Dr. Szász János (1925–2005) nem lehetett ügyvéd, amire a jogi diplomája képesítette. Előbb grafikusként, majd dekoratőrként dolgozott, később, 1960–80 között, a Pécsi Tervnél „tisztviselőként kezelte és tárolta a szimbólumokat.” Flusser művét nem ismerhette (az csak 1990-ben jelent meg magyarul), ismerte viszont Lucien Hervé épületfotóit, „valószínűleg hatott rá a mester.” (Szász Balázs) A tervezőintézetben kezdte fényképezni a házakat, az építkezéseket dokumentálva. Az adatrögzítés mellett arra törekedett, hogy munkáit az esztétikai értékek alapján önálló, autonóm műként is lehessen értékelni. Már előző, intézményben végzett grafikusi tevékenysége is nyomot hagyott fotóin, így a Séta című képét (1958–59) mintha szürke lapra rajzolta volna szénnel. Az előteret lezáró síkot egy kirakat képezi, amit szürke függöny takar el. Az üzlet portálját, bejáratát elnyeli a sötét fekete. Előtte a sétáló gyerekek és az óvónő a szürke különböző tónusaiban láthatók, így a szürke az akkori élet színe. A szín szociális kódnak is tekinthető, a technikai mellett: Szász addig tartotta a papírképet az előhívóban, amíg a fehér beszürkült. A felvétel azt is jelzi, hogy az alkotó periódusa az ötvenes évek második felében kezdődött (s nem csak 1960-tól), s a nyolcvanas évekig, a látásromlásáig tartott.
Másrészt grafikai elemnek tekintette a téli tájat. Leghálásabb terepnek a faiskolák és a szőlőhegyek bizonyultak, a szakszerűen rendezett soraikkal. Mintha a fotós-grafikus vonalakat húzna fehér rajzlapon. A sorba rendezés, a párhuzamok, amelyek mindig érdekelték, a természet szabálytalanságában is megtalálták. Kemény kontúrvonalai, kontrasztjai emlékeztetnek Brueghel téli képeire. További hasonlóságot lehetne keresni az impresszionista festőkkel. Monet, Sisley, Pissarro azt láttatták, hogyan változtatta meg a tájat a hótakaró s az arról visszaverődő fénysugarak játéka. Így lett Monet-nál (Szénaboglya olvadáskor, naplementénél) a hó kékeslilás. Szász elvonatkoztat a színektől, a napfénytől, árnyéktól. Aki „közel áll” a hózáporos fotójához, az az expresszionista Munch; s talán még Pissarro jöhet szóba. Szász is használt ecsetet: előhíváskor a gyengítőt gyakran azzal vitte a kisebb halványítandó felületre.1 A téli fotói alapján művészetét a Giacomelliéhez mérik.
Képein nem a piktoriális, mint inkább az elvont fotó elemei fedezhetők fel. Míg az impresszionisták levegőssé festették a teret, ő „imagináriussá” képezte – főleg a téli fotóin –, eltűnik a perspektíva. Ehhez köthető az illúziók világa, a manézs, a lebegő artisták és a lebegő szobrok. Ez utóbbiak a földön is fekve, fentről fotózva és egymásra „felállítva”, nem a helyükön, nem eredeti funkciójukban láthatók. Szokatlan nézőpontokból „analizálja” a térérzékelést. Lebegő alak az alulnézetből fényképezett Bontás munkása is. Mindezek mögött vélhetően ott a dekoratőr múlt, bár a (cirkuszi) látvány világát Koudelka látásmódjával vetik össze (R. Koch).
Másutt a szürke, fekete foltokból rakta össze a képet. Szásznak a Pécs feletti bálicsi dombok jelentették a kedvenc hegyet. A pécsváradi agyagbánya homorú felülete is terepe volt (1969), a „szabályos”, emberi erő által „csipkézett” redőivel. Pár évvel később, 1971-ben, a Pécsi Műhely fiatal képzőművészei is felismerték benne a lehetőséget a land art tevékenységhez. Szász ismerte őket, Lantos Ferenc (akinek a homlokzatairól készített fotókat) testvére, Lantos Miklós, a kollégája volt. Más esetben fém-tömbök töltötték ki az űrt, falfelületek zárták le a teret vagy síkok egymásutániságából „konstruálta” a térhatást (Egy városrész újjászületése, Újjáépülő városrész Pécsett).
Az ismétlődések, a geometrikus vonalak, a kompozíció révén az absztrakt fotó is ott van a képein: például a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központ mozitermében készültön, amelyen „eltűnt” a tér. Valójában „konkrét”, mivel a fotonikus kép alapelemeit, „raszter” pontjait, színeit, tónusait mutatja, melyek halmazait a néző érzékelve értelmezi.
Az „önreflexív” kép elgondolkoztat a latenciáról, ars poeticája lehetne a kísérletező Szásznak. Nem véletlenül ez került az albuma borítójára. Hasonló olvasatú lehetne a szürke „alapozású” Panel, az egy ablaknyi felületen figurális sziluettet látni. Ennek pandanja a Hazatérés, a falon sötét nyílások, tyúkkal, létrával. A feketeség deformál és formál, teszi figuratívvá a fotót, nincs lágysága, lírája. Logikus, hogy egymás mellett szerepelnek a könyvben.
A modernizáció mellett eljutott egy „kényes” témához, az ember és a természet viszonyához, és – ahol ez harmonikusabb volt – az archaikus kultúrához. Leginkább azon a képén, amelyen idős férfi ül egy terméskő fal előtt, egy fával szemben. Szász e három különböző minőségű elemet hozta „összhangba”; az élettelen, az élő természet és az ember más-más időtartamot jelöl: geológiait, biológiait és társadalmit. Fontosak lesznek a kulturális, szociális jelek. A tonális, „technikai” kódok, jelentéshordozók szintén nagy jelentőséget kaptak e munkájában.
Számára a szabadságot a „kezelés”, a kép előállítása jelentette. Éjjelente laborált a fürdőszobában, ahol a helyszűke miatt a székre helyezett két lap közé fogta a papírképet, s ráülve szárította, miközben már egy másikat hívott elő. A tónusgyengítéshez kikísérletezett egy vörös vérlúgsó alapú kémiai anyagot. Lágy papírra nagyított, így érte el a feketében a tónusokat, a kép grafikai jellegű lett, magas kontraszttal. Külföldi kollégái nem is értették, hogyan ért el ilyen eredményt, hatást. Szász 1957-től küldte rendszeresen felvételeit a német- és olaszországi, delhi, São Pauló-i fotószalonokra. A teljes folyamatot végig kézben tartotta, nem csak egy részét, ebben is megnyilvánult a szabadsága. Másoknál is felfedezhető hasonló, az intézményesítéstől, az ipari eljárásoktól való függetlenedésre törekvés, például a farmergyengítőt mások is használták, de Szász csak a felület egy-egy kiemelni szánt részén alkalmazta.
A fotográfus számára a szabadság érzése a célszerűség megismerő képességének „játékában” nyilvánulhatott meg. E feltevés elvi alapja nemcsak Flusserhez vezethető vissza, de más filozófusokhoz is, például Gadamerhez, aki Kantra hivatkozik, a művészi szép megítélési elvének értelmezésében, eszerint: a szépművészet a zseni művészete. Ez alapján mondhatni: Szász a maga korában nem tartozott a zsenik közé. A fotókörök amatőrizmusán túl „képezte” magát, azon túl látott és láttatott.2#
Halála után fiai, unokája menedzselik a képi örökségét. Kincses Károllyal áttekintették a hagyatékot, majd kiállították a képeit, többek közt a Paris Photo szakvásáron vagy a londoni HotShoe Gallery Modern Visions: Hungarian Photography című tárlatán, ami áttörést jelentett.3# Felfigyelt rá Robert Koch, akinek a magyar fotó iránti affinitását jelzi, hogy az ő San Franciscó-i galériájában állított ki Dezső Tamás; a Koch Gallery 2013 telén mutatta be Szász János képeit.
Az ízlés az emberi dolgok változékonyságáról, az emberi érték relativitásáról szól, állapította meg Gadamer, aki szerint a hermeneutika, a megértés, értelmezés a jogban, a teológiában régóta létezik, a „képzett bíró vagy pap gyakorlati tevékenységének feleltek meg, és azt szolgálták”. A német filozófus a művészet területén vizsgálta az értelmezést.4 Dr. Szász Jánosnak nem adatott meg a jogi pálya, a művészetben „kompenzálta” magát.

Palotai János

Jegyzetek
1 Tanítványa, Cseri László leírása, illetve unokája, Szász Balázs közlése alapján.
2 Díjai: Nemzetközi Fotóművész Szövetség AFIAP, 1964; Honoris Golden Eye, 1973; Szép könyv díj: Népi építészetünk nyomában.1976, s a Szigetvári Jánossal közös mű 1977-ben a Lipcsei Könyvvásár nívódíját is elnyerte. A Magyar Fotóművészek Szövetsége életműdíja, 2000. Dr. Szász János alapító tagja volt a Mecseki Fotóklubnak.
3 A HotShoe Gallery Magazine 2011. nyári száma teljes egészében a magyar fotóval, ezen belül Kerekes Gáborral és Szász Jánossal foglalkozott. Abban az évben a Bonhams Galériában Brassai és Aaron Siskind képei mellett is Szász fotói szerepeltek. Fehér és fekete című albuma 2012 tavaszán jelent meg a SosemArt Kulturális Egyesület kiadásában, NKA támogatással.
4 Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer. Gondolat, 1984.