,,ÓH, MR. SANDERSON...!”

A brit műbútorasztalos százhúsz évvel ezelőtt dolgozta ki az objektív síkban történő elmozdítását és megdöntését sokoldalúan lehetővé tévő találmányát.

Előzmény

Sanderson kameráira 1982-ben figyeltem fel, amikor Londonban a Science Musemban megvásároltam Robert White1 könyvét. A régi fényképezőgépeket, valamint azok tervezőit és gyártóit szigetországi kiindulással ismertető zsebkönyvben több olyan termékre bukkantam, amelyeknek korábban még nevét sem hallottam. Arra viszont csak évtizedekkel később nyílt lehetőségem, hogy ezek közül néhánnyal közelebbről is megismerkedhessek és azokat a gyakorlatban is kipróbálhassam. Jelen írás éppen egy évig készült; a mellékelt felvételek közül néhányat már 2013 júniusában elkészítettem.

Az ötlet és megvalósítója

Frederick H. Sanderson (1856–1929) ugyanazt a tiszteletre méltó szakmát tanulta, mint egyik nagybátyám, és eleinte műbútorasztalosként dolgozott. A derék brit a későbbiekben fa- és kőfaragással is foglalkozott, csak az 1880-as években fordult érdeklődése a fényképezés felé. Kíváncsiságának tárgyai legnagyobbrészt az építészeti felvételekhez használatos és emiatt a film- és objektívsík sajátos elmozdítását lehetővé tevő kamerák voltak. Bár erre a nem túl gyakori feladatra a korabeli fényképezőgépek egy része megfelelőnek bizonyult, Sanderson ezek műszaki megoldásait – saját megfogalmazása szerint – olykor kínosan alkalmatlannak találta…
Éppen százhúsz évvel ezelőtt, 1894-ben készült el saját tervezésű, angol rendszerű, favázas, állványos utazó-fényképezőgépével, amelynek objektívtartó lapját egy kettős villa segítségével a filmsíkkal párhuzamos, jelentős mértékű emelésre és süllyesztésre, valamint elfordításra és megdöntésre is alkalmassá tette.  Az így létrehozott mechanizmust Sanderson 613-as számon 1895. január 10-én szabadalmaztatta. A dobozos kézi kamerájához kifejlesztett változat némileg egyszerűbb kivitelű megoldásaira pedig 1900-ban és 1901-ben kapott szabadalmi védettséget.
Sanderson eszközét – beszállítóként – a Holmes testvérek állították elő. Leonard és Herbert Holmes 1884-ben alapította meg cégét Londonban, Holmes Brothers néven. 1904-ig önállóan tevékenykedtek, akkor viszont beolvadtak a Houghton Ltd.-be.
Sanderson fényképezőgépe rálátásos felvételi mód esetén az objektív tartólapjának az alapdeszka síkja alá történő leeresztését tette lehetővé; az épületfelvételeknél gyakori, alsó gépállásos „alálátáskor” pedig az objektív jelentősen megemelhető. Az objektívtartó lap kétoldali rögzítése (= síkban tartása) egy-egy rugós retesszel kioldható, ekkor lehetővé válnak a szinte feleslegesen extrémnek tűnő elfordítások, előre- és hátradöntések. Ilyenekre például erős rálátásos perspektívájú közelfelvétel esetén lehet szükség, mondjuk egy építészeti makett esetében, amelynél még a teljes témára kiterjedő mélységi élesség (vagy annak hiánya) is fontos tényező.
A Practical Photographer 1895. májusi számában megjelent ismertetés két rajzos ábrával magyarázta Sanderson szabadalmát. A késői tisztelők mind a mai napig ebből a két képből indulnak ki, sőt azok, akiknek nincs módjuk személyesen, a gyakorlatban tanulmányozni az eszközt, meg is rekednek e ponton, annak ellenére, hogy az utazógép még több meglepetéssel szolgál.
Az 5×7 inch képméretű kamera harmonikája – nagylátószögú objektív használata esetén – olyan erősen összetolható, hogy a kihuzat kisebb, mint a gépváz vastagsága. A villa ugyanis az objektív filmsíkkal párhuzamos hátratolását is lehetővé teszi; ilyenkor egyes szerkezeti elemek – éppúgy, mint a gépváz összecsukásakor – a gép oldalfalában kialakított bevágásba csúsznak bele. A minimális kihuzat így méréseim szerint hetven–hetvenöt mm gyújtótávolságú, kb. 120 fokos látószögű objektív használatát is megengedné. (Kérdés, hogy álló formátumnál az alapdeszka egyes részei belógnának-e – fekvő képformátumnál biztosan nem.)
Sanderson dobozos kézikamerájának perspektíva-korrekciós módozatai némileg egyszerűbbek. A gép két egyszerű és kézenfekvő megoldását pedig a szemlélő először észre sem veszi… A gépváz teteje – akárcsak a szigetországban az 1890-es évek végén, 1900-as évek elején előállított más, hasonló felépítésű kameráknál – felnyitható. Ez a megoldás az objektív jelentős emelését teszi lehetővé, mert azt így a harmonikának a gépvázba történő beleütközése nem akadályozza. A késői használónak a Linhof Master Technika jut az eszébe mint a XX. század végének mérnöki csúcsteljesítménye… A hasonlat azért is jó, mert éppúgy, mint a német műszaki fényképezőgépen (kilenc évtizeddel később), a Sanderson kézigépen is lehet a gépváz belsejébe tolt nagylátószögű objektívvel – egy külső retesz segítségével – élességet állítani! Ilyen objektív használata esetén az alapdeszka belelóghat a képbe, emiatt azt le kell ereszteni (éles szögben ledönteni), az objektívtartó lapot pedig a filmsíkkal párhuzamosra kell állítani.
A Linhof Super Technikák – mint műszaki gépek – természetesen alkalmasak voltak az alapdeszkának az előzőekben említett mozgatására, de a cég az 1950-es évektől még más módszert alkalmazott a nagylátószögű objektívvel a vázban történő élességállításra.
A 9×12 cm-es képméretű gépvázban a 6×9-es kamera objektívtartó lapján lévő, 65 mm nagylátószögű objektívet egy önálló élesreállítást lehetővé tevő, harmonikás-csigamenetes adapterben lehetett előre vagy hátra tolni. Münchenben csak a 20. század végére jutottak el a gépvázban lévő objektívtartó sín kívülről történő elmozdításának (= élességállítás!) műszaki megoldásához…

Utókor

Sanderson szabadalmi megoldását alkalmazó fényképezőgépek 1896 és 1938 között készültek, a szakirodalmi közmegegyezés szerint2 körülbelül huszonhatezer példányban. Kérdés, hogy ebből a mennyiségből mennyit exportáltak. Talán nem túlzó az állítás: Európában és hazánkban a fényképezés jelentős elterjedését hozó 1920-as, 1930-as években nem ismerték a terméket annyira, mint amennyire megérdemelte volna.
A témában mértékadó angol gyűjtő, Jim Barron (1927–2002) elhunyta után hét hónappal, 2002. december 11-én a Christie’s árverési ház South Kensingtonban önálló aukció keretében, 137 tételben értékesítette3 a kollekció érdekesebb darabjait. Barron nyolc Sandersona is igazolta a szakirodalmi állítást: annak ellenére, hogy a gyártást a 20. század elején a Houghton–Ensign cég vette át, a gyártási számot a villán rigorózus pontossággal tüntették fel. (Minden bizonnyal ez kapcsolódott az előállított mennyiséggel összefüggő licenc-díjhoz.) Barron ma már irigyelten legendás gyűjteményében a legrégibb gyártású Sanderson kézigép az 598-as gyártási számot viselte, a többi pedig az 1882-es, 13508-as, 24110 és 26173-as volt. Az utazógépeken 733-as, 7833-as és 14155-ös gyártási számok szerepeltek.
A cikk illusztrációi egy 5×7 inch képméretű Sanderson Tropical Field típusú utazógépről, valamint egy 9×12 cm/4×5 inch-es Hand-and-stand kézikameráról készültek.

Fejér Zoltán

Jegyzetek
1 Robert White: Discovering Old Cameras, Shire Publications Ltd., Aylesbury, 1981.
2 McKeown’s Price Guide to Antique and Classic Cameras 12. kiadás, Grantsburg, 2005.
3 The British Camera 1840–1960, The Jim Barron Collection, Christie’s South Kensington, (katalógus).