NEM CSAK PHOTOSHOPBÓL ÁLL A VILÁG!

Manapság a fotográfusnak viszonylag széles körű ismeretekkel kellene rendelkeznie a bináris technológia és az elveket realizáló szoftveres háttér területén. Természetesen rögtön felmerül a kérdés, hogy miért van erre egyáltalán szükség. A válasz nem teljesen triviális.
Egyrészt, a fotografálási tevékenység teljes skáláján kialakult egy, az adott igényeket globálisan kiszolgáló technológiai háttér. Ez a lényegében technikai és financiális jellegű rendszer alkalmas még adott esetben személyes irányultságú szándékok megvalósítására is, és így bizonyos értelemben az „alkotás” érzetét is keltheti. Ezért azután minek a numerikus interpoláció problémáival foglalkozni?
Vannak azonban esetek, amikor a személyes célok az adott, „szolgáltatás” szintű háttéren túlmutató ismeretek birtoklását követelik meg. Ilyen helyzet például – sok esetben nosztalgikus, nehezen definiálható intellektuális indulatok következtében – a klasszikus, „analóg”1 fotográfia vizuális tulajdonságait reprodukálni kívánó törekvés. Vannak olyan szándékok is, amelyek az archaikus megjelenítési technológia formáit2 kívánják egyesíteni a bináris rögzítési módszerekkel. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben az általános ismeretanyagot meghaladó döntések meghozatala válik szükségessé. A továbbiakban e problémakör is szóba kerül, bár csak a technológiai kérdéseket fogja érinteni.
A legáltalánosabb értelemben definiált fotográfia, mint a jelenlegi intellektuális, tudományos környezetnek az egyik alapvető tényezője, igen sokféle szempontból vizsgálandó, illetve vizsgálható. Vannak esetek, amelyekben egy fotografikus jelenségnek és egy tényleges szituációnak azonosíthatósága alapvető fontosságú3. Ez a tény a fotográfia egyes intellektuális rétegeiben is igen fontos tulajdonság.
Ebben a témakörben is vannak fontos technológiai tényezők, amelyeket a későbbiekben szintén tárgyalni fogunk.
Van-e értelme egyáltalán az alkotói folyamatról beszélni?
A kérdés igen messzire vezet, és nem pusztán technológiai jellegű probléma. Figyelembe véve, hogy a regisztrációs fotó, illetve a manipulált, abszolút mértékben fiktív, de vizuális megjelenésükben fotografikus tulajdonságokat mutató képek létrehozása csak tudatosan kialakított folyamatban érhető el, a felvetett kérdés nem jogtalan. Az a tény, hogy más esetekben ez alkalmasint ecsetek vagy kalapácsok és vésők mozgatását, itt pedig talán számítógépek billentyűinek nyomogatását jelenti, nem tekintendő minősítő tényezőnek. Fontos annak a felismerése is, hogy az előzőekben meghatározott határesetek közötti vizuális és intellektuális tényezők nem maguktól valósulnak meg, hanem tudatos vagy intuitív akciók eredményeként. Ez a sorozat azonban csak a technológiai és szoftveres háttér vizsgálatára terjedhet ki oly módon, amelyik a személyes választást segítheti és lehetővé teszi.
Egy megjegyzés: az adott problémakör háttere speciális ismereteket is megkíván, melyek maguktól értetődően nem egyértelműen szükségesek a mindennapi gyakorlatban. Ezek birtoklása lényegében csak a sajátos útkeresést segítheti. Ezért itt, az első részben, a lábjegyzetekre szorítva ezeket a tényezőket is megemlítjük. A cél az, hogy kiindulási pontokat teremtsenek az esetleges továbblépések számára.
A meghatározó szövegben természetesen (és a további cikkekben is) a kvalitatív tulajdonságok és a gyakorlati szempontok kiemelése a cél.

Az „analóg”4  és a „digitális”5 munkafolyamat

Első lépésként meg kell határozni a bináris technológiára alapozott képgeneráló folyamat alapvető jellegzetességeit, illetve a klasszikus eljárásoktól való eltéréseit. Erre azért van szükség, mert a dolog még ma sem tekinthető általánosan megoldott problémának. Sok esetben a már említett nosztalgikus indulatok, valamint a megfelelő ismeretek hiánya alaptalan és illogikus párhuzamokból kiinduló kijelentésekhez vezetnek.
Az első, alapvetően fontos eltérés a két folyamat között (az alábbiakban kissé pontatlanul meghatározva) a tónusátviteli tulajdonságokban  fedezhető fel (lásd az 5. lábjegyzetet). Megjegyzendő, hogy a két folyamat közötti választást nem értékítéleti sémák alapján kell meghozni. Mindkét lehetőség, a hagyományos és a bináris technológia is, egyaránt rendelkezik alkalmazási területekkel, értékekkel, melyek tudatos analízise kötelességszerű a döntési folyamatban.
Az adott cikksorozat céljai szempontjából van még egy lényeges megállapítás. Az ezüsthalogenid alapú képkialakítási rendszer egy szakaszos, lokálisan befolyásolható lépesekből álló folyamat.6 Minden lépésben csak az adott, aktuális paraméterek manipulálhatók.
Ezzel szemben a numerikus fázis a bináris technológiára épülő eljárásokban egy globális jelfeldolgozási folyamatnak tekintendő. Így például optikai átviteli tulajdonságok korrekciója (elvileg) a teljes numerikus folyamatban végrehajtható. Az persze meggondolandó kérdés, hogy melyik fázisban érhető el leginkább a kívánt eredmény.
Éppen e miatt a globalitás miatt egy, az intenciókat ideálisan kielégítő munkafolyamat nem a hirdetésekben „legjobbnak” kijelentett részegységek összessége. Egy, a személyes gyakorlat alapján kialakított, stabil folyamat az, amelyik az adott körülmények között és a rendelkezésre álló ismeretanyag segítségével eredményezi a kívánt célok elérését.

A releváns numerikus alapok

A numerikus kép alapvetően csak egy négyszögletes rács metszéspontjain megadott szín- és átlátszósági7 értékrendszer. A line per inch vagy az egyéb geometriai adatok csak a megjelenítési lépésekhez szükséges, önkényesen definiálható értékek.
A manipulációs lépések két alapvető osztályba sorolhatók. Az egyik egy kiindulási pontrendszernek egy másik pontrendszerre történő transzformációja (számosság-, méret- vagy formaváltoztatás), a másik az adott pontokban a színértékek (szürkeskálás képnél tónusértékek) és az alfa érték változtatása.
Mindkét esetben az egyik alapvető numerikus akció az úgynevezett interpolációs lépés. Ekkor a környezeti, színértékeket tartalmazó pontokból kerül meghatározásra egy adott pontban az aktuális színérték. Egy alapvetően fontos akció például az igen elterjedten alkalmazott Bayer-elrendezésű szenzorokban az első numerikus lépés az úgynevezett demosaicing. Ekkor az általában két zöld, egy kék és egy piros színértékeket regisztráló alapvető egységekben négy színhármas numerikus úton való meghatározása történik a környezeti egységekben regisztrált értékek alapján.8
Ezen túlmenően, minden olyan esetben, amikor egy adott pontrendszerböl kiindulva egy másik geometriai elrendezésű pontrendszert kell meghatározni, az interpolálás alkalmazása elengedhetetlen. Néhány példája ennek a a lépésnek a perspektivikus korrekció, a kép átméretezése, az optikai hibák korrekciója és még ki tudja, hány alapvető fontosságú numerikus lépés.
Az interpoláció (mint a matematika és a fizika egyik rendkívüli fontosságú és igen kiterjedten alkalmazott lépése) nyilvánvalóan sokféle és nagyszámú, eltérő területen alkalmazandó megoldási lehetőséget kínál. Nem váratlan, hogy a fotográfia területén igen sokféle megközelítés látható, ami a beszerezhető és alkalmazható programok számát nagymértékben növeli.
Miután a dolog szélesebb körű tárgyalása igen messzire vezetne, egyes esetekben még ma is intenzíven kutatott kérdéseket ölel fel, itt csak egy pont megemlítésére kerülhet sor.
Közismert, hogy az alkalmazott érzékelő rendszerek (CCD, CMOS) maguk is egy véletlenszerű zaj-komponenssel rendelkeznek, így az alkalmazott interpolációs megoldások sok kérdés megoldását követelik meg. Például, ha a leképezett terület maga is egy véletlenszerűen változó jelenség, például egy füves terület, a két véletlenszerűen változó paramétersereg szétválasztása és a szükséges korrekciók meghatározása nem egyszerű feladat.
Másfelől megközelítve a kérdést, meg kell állapítani, hogy a statisztikailag, fizikailag helyesnek tartott megoldás nem minden esetben vezet vizuálisan, intellektuálisan is kielégítő eredményre. Itt jegyezzük meg, hogy az elérni kívánt vizuális eredmény megvalósítását a személyes tapasztalatra, stabil eljárási folyamatra kell alapozni.

Mi a numerikus lépések szerepe a fotográfiában?

A fotográfia a keletkezése óta identitás-kérdések megválaszolásával küszködik. A Susan Sontag-féle megkettőződött világ, a Roland Barthes által definiált, idő nélküli „valóságkonzerv” és a repülőtereken fontos ujjlenyomatfotók, a tudományos regisztrációk és a fotografikus képként elfogadott jelenségek töltik be a fényképezés egyik alapvető szerepét. Ekkor a leképezés direkt vizuális azonosíthatósága egy reálisan létező ténnyel alapvető fontosságú. Ez magától értetődően meghatározott követelményeket állít a technológiai folyamat eredményeivel szemben.
Másfelől, a numerikusan generált világ mint interpretatív akció igen széles körű lehetőségeket teremt és meghatározott feladatokat jelöl ki a fotográfia bináris technológiai háttere számára.
Az elsőként említett pólus öleli fel a szoftveres háttér egyik jelentős területét. Ez képezi a sorozat második tagjának témáját.
Az ezután említett a generált, fiktív világ területe – kissé leegyszerűsítve a dolgokat –, a rögzítendő szituáció manipulálását jelenti. Itt a szoftveres fázis igényeit kell kielégíteni. Ezen túlmenően ma számos technológiai lehetőség van – ez a cikksorozat majdani témája – a megjelenítési folyamat manipulálására.9
Amint azt a felhozott példák is mutatják, a dolog összetett kiterjedésű, technológiai, intellektuális, financiális stb. problémakör. Ezekben a cikkekben csak az alkotó személyes indítékaiból keletkező technológiai vonatkozások vizsgálatára kerülhet sor.
Globálisan nézve: hogy áll most a helyzet?
Tulajdonképpen három főbb csoportra lehet osztani a jelenlegi szoftveres hátteret. Az első a kommerciális szoftverek tábora. Ezek struktúráját és irányultságát a célcsoportok igényei és a fejlesztő szervezetek financiális, stratégiai érdekei határozzák meg.
A második csoport a fentiekben említett korlátoktól mentes, úgynevezett open source és a szabad felhasználású programok, közülük az előbbiek (GNU GPL license) érdemelnek különös figyelmet. Az adott programcsoport fejlesztői háttere magas színvonalú, úttörő jelentőségű ismeretanyaggal rendelkező személyiségeket is felölel. Egy példa lehet erre a magyar szálakkal is rendelkező RawTherapee10 vagy a GIMP képmanipulációs program. Ez a terület sokszor iránymutató szerepet töltött, illetve tölt be most is az adott területen. Példa lehet erre az úgynevezett wavelet alapú képmanipulációs terület. A GIMP itt sokkal előbb jár, mint a kommerciális csoport.
A harmadik a tudományos területen használt programok csoportja.11 Itt két fontos szempontot kell figyelembe venni. Az egyik a szükséges ismereti háttér bizonyos értelemben nehézségeket magával hozó kiterjedtsége. Ezzel szemben áll azonban az előbb említett, általánosan alkalmazható két csoportban nem realizálható vizuális eredmények elérésének lehetősége.

Megjegyzések a mellékelt példákkal kapcsolatban

Ezek a kiragadott példák tulajdonképpen csak a problémakör kijelölését kívánják megtenni. A gyakorlati szempontból iránymutató kifejtés a sorozat további részeinek a feladata.
Az adott képek generálására – ahol arra lehetőség volt – open source programokat használtam: GIMP, RawTherapee, Luminance HDR. Egyedül a Photozoom Pro program tartozik a kommerciális csoportba.
Remélhetőleg az eredmények jelzik, hogy ez a kategória a megfelelő ismereti háttér segítségével egyes speciális esetekben egyedülálló lehetőségeket nyújt.

Montvai Attila

Jegyzetek
1 Analóg? A kérdést a továbbiakban fogjuk vizsgálni.
2 A „legújabb” tendenciák integrálása a legrégebbiekkel mint szlogen. Itt érezhető bizonyos félreértések és szükségtelen korlátok megléte is. Tulajdonképpen az RGB-rétegeket nyomtató deszkákra lehetne faragni, és Gutenberg-szerű nyomtató préssel létrehozni. Volt már ilyen kísérlet?
3 Útlevélfénykép, bűntény fotó, háborús riport stb.
4 Az ezüstalapú eljárás „analóg” megjelölése szigorúan véve nem igaz. A véletlenszerűen elhelyezkedő, véletlenszerűen eloszló nagyságú területet lefedő ezüstszemcsék bináris kimeneti állapotú receptorok, amelyek egy digitális alapú, úgynevezett random sampling érzékelő rendszernek tekinthetők. Ezzel szemben a „digitális” fotográfia egy mátrix alapú, analóg érzékelő rendszerre van alapozva.
5 Az úgynevezett „analóg” fotó sokat emlegetett tónusrendszere egy igen bonyolult random sampling folyamat eredménye. A 4. lábjegyzetben említett tulajdonságai a fényérzékeny rétegnek végül is a véletlenszerű fénytörési, fényszóródási folyamattal együtt eredményezik a tónusrendszert.
6 A fixír folyadék hőmérsékletének változtatásával nem lehet optikai korrekciókat végezni.
7 Az RGB- és az alfa értékek.
8 Négyszögletes-e a pixel? A bináris technológiára épülő bitmap képek, amelyekkel kapcsolatban sokszor hangzik el a „pixel” megjelölés, pontosításra szorul. Maga a bitmap tulajdonképpen (lásd fentebb) egy mátrixformába elrendezett hármas színérték rendszer az aktív memóriában, esetleg kiegészítve egy alfa réteggel. A külső, tárolt forma egyes esetekben nem is színértékeket, hanem transzformációs együtthatókat (jpeg forma) tartalmaz. A láthatóvá tett bitmap (képernyő, nyomat, vetített kép stb.) mind kimeneti produktum, elektrotechnikai, szilárdtest fizikai, folyadék dinamikai folyamatok eredménye, véges méretű összetevőkre transzformálva. Ezek alakja legtöbbször egyáltalán nem négyszögletes pixel. Az is meggondolandó, hogy a képernyő egy-kétmillió képpontjára hogyan vetül a húsz „megapixeles” fotó? Ha viszont a kép nagyítása következtében 1000 képpont tölti be a képernyőt, akkor mi van?
9 Ez persze nem egy újkeletű dolog – lásd Andy Warhol, Amiga 1000, 1985.
10 Horváth Gábor, 2004. Ma a 4.1 verzió tölthető le GNU GPL v3. license alapján.
11 Matlab, Mathematica, Maple stb.