BARCZA GERGELY QR CODE CÍMŰ MUNKÁJA KAPCSÁN

Bán András 2007-ben érzékeny búcsút vett a privátfotótól.1 Ezt a búcsút azonban korántsem kell véglegesnek tekintenünk. Sokkal inkább arra utal, hogy a fényképezés tömegessé válásának második hullámával, a digitális technika mind szélesebb körű elterjedésével, a privátfotóknak a virtualitás nyilvános tereiben való megjelenésével párhuzamosan, e képek jelentésének és jelentőségének vizsgálatát is új alapokra kell helyezni. A privátfotó-kutatás egy lehetséges iránya azon műalkotások vizsgálata, melyek a privátfotókat övező jelenségekre reflektálnak.

A (privát) fotók művészi célú felhasználásának története a kubista alkotók újságkivágásokból készült kollázsaiig visszavezethető. Az 1960-as években – amikor egyre többek számára vált nyilvánvalóvá, hogy több fénykép készül, mint amennyit kezelni lennénk képesek – számos alkotó kezdett családi albumokkal, gyűjteményekkel, privátfotókkal foglalkozni. A sor nagyon hosszú, elég, ha csak Larry Sultan és Mike Mandel művészkönyvére (Evidence, 1977), Mari Mahr családi fotókból készült kollázsaira (A Few Days in Geneva, 1988), Joachim Schmid tipologizáló gyűjtéseire (Archiv, 1986–1995), Christian Boltanski installációira (pl. Menslich [Humanity], 1994–95) vagy Erik Kessels utóbbi években megjelent kiadványaira (In Almost Every Picture #1–#12) gondolunk.2 A hazai fotóarchívumok mint inspirációs források közül különösen fontos megemlíteni Kardos Sándor talált képekből álló Hórusz Archívumát, a Közép-Európai Egyetemen működő OSA Archívum anyagát, illetve az interneten folyamatosan bővülő Fortepan gyűjteményt. A privátfotókat felhasználó alkotók közül többek között Forgács Péter, Csontó Lajos, Eperjesi Ágnes, Esterházy Marcell, Pettendi Szabó Péter egyes munkáit vagy Somlói Kolos Morásá; Horváth János és Rácmolnár Milán In Case of Photography című kiállítását tarthatjuk relevánsnak, de számos további kortárs példával is találkozhatunk. Az archív képek, privátfotók felhasználásának gesztusával a konceptuálisan gondolkodó művészek, amellett, hogy megszakították a fotók klasszikus besorolási módjait, olyan kérdésekre irányítják a figyelmet, mint a szerzőiség, az eredetiség, a magánszféra és nyilvánosság kölcsönhatása, az egyéni és a társadalmi emlékezet különbsége. Az egyéni sorsok, történetek ilyen típusú művészeti megközelítései a hivatalos, állami történelempolitikákkal szemben, a múltfeldolgozás új aspektusokból való vizsgálatára adnak lehetőséget.
Barcza Gergely alkotásai számos teoretikus kérdést vetnek fel, miközben reflexíven viszonyulnak egyes fotóelméleti, fotótörténeti problémához. A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának alkotója több évvel ezelőtt kezdett el olyan privátfotókkal foglalkozni, melyeket használt fotócikk-üzletekben vásárolt diakeretekben talált. Az 1970-es és 80-as évekből származó képek rendszerezésekor arra figyelt fel, hogy a diafelvételek nosztalgikus hangulatához nemcsak a megjelenő témák, helyszínek és események, hanem a technikából fakadó, illetve a lassú öregedés miatt kialakuló, fakuló, halványuló színek is hozzájárulnak. A diák beszkennelése, digitalizálása során kiderült, hogy a képek színezetei a vöröstől az ibolyáig a tizenkét osztatú színkör teljes spektrumát lefedik. Egy számítógépes program segítségével 1457 darab dia összeállításával alkotta meg Dia színkör című munkáját, melyet a 2011-es Dunaújvárosi Fotóbiennálén lightboxban installált. A lassanként már barátoktól, ismerősöktől is kapott, talált és vásárolt diakeretekből és felvételekből álló gyűjtemény a következő években is folyamatosan gyarapodott, művészi felhasználásukhoz, továbbgondolásukhoz pedig az FFS Átlátás 2. projektje3 adott újabb lendületet.
A több ezer diából álló gyűjtemény sajátos kategóriákba rendezése során előkerült egy 800 képből álló sorozat, amely egyetlen család életének 22 évét ölelte fel. Az egyik lomtalanítás során kidobott, majd megtalált családi archívum akkurátus dátumozásából, a helyszínek és események pontos feliratozásából kiderült, hogy az első kép 1969. július 27-ei, míg az utolsó 1991 augusztusából való. A képek vizsgálata során az alkotót számos kérdés kezdte el foglalkoztatni, többek között az, hogy mennyi információt lehet összegyűjteni egy idegen családról, valakikről, akiket nem ismerünk. Élnek-e még a család tagjai, vajon megtalálhatók-e; mennyi hasonlóság van az ő, illetve a mi történeteink között; illetve, miként kapcsolható össze az analóg anyag a mai technikai vívmányokkal, internetes formákkal.4 A kérdésekre Kácsor Adrienn kurátor segítségével egy művészi kutatás (tulajdonképpen nyomozás) során keresték a válaszokat. Barcza építészeti tanulmányai és praxisa segítségével az egyik kültéri felvétel adott lehetséges támpontot annak felderítésére, hogy kik szerepelhetnek a képeken. A kutatás hamarosan sikerrel járt, az alkotó felvette a kapcsolatot a család tagjaival is, akik – nevük titokban tartása és bizalmas kezelése mellett – engedélyt adtak a képek felhasználására. Végeredményként egy 3000 darabosra bővített, több panelból álló lightbox installáció készült, mely a Rendezés alatt című kiállításon, az FKSE Stúdió Galériájában volt látható.5 A kisméretű diaképekhez közel hajolva a befogadó betekintést nyerhet a szocialista múlt hétköznapjaiba és ünnepi alkalmaiba. A lakásban fellelhető bútorok, tárgyi emlékek a Gábriel-széktől a táskarádióig; az óvodai jelmezek, a téli szánkózás, a Hármashatár-hegyi kirándulás, a balatoni nyaralás vagy a katonakori emlékek, mind árulkodó jelei egy korszak bizonyos társadalmi rétege életmódjának. De mindez a múlt. A jelenbe ültetés pedig a diaképek mozaikszerű elrendezéséből fakad, mégpedig abból, hogy a fekete-fehér diakeretek rendszere egy digitális (ún. QR) kódot ad ki, amely egy mobiltelefonos alkalmazás segítségével egy internetes közösségi oldalra vezet.
Barcza alkotása többek között a privátfotók készítésének, használatának, illetve közvetítő csatornáinak megváltozott körülményeire irányítják a figyelmet. A kezdetben kémiai és fizikai tudáshoz, bonyolult apparátusok használatához köthető fotográfiai praxis gyors technikai fejlődése egyre többek számára lehetővé tette a fényképezést. A fotó demokratizálódásával a fényképezőgépek és a fényképek egyre gyakoribbakká váltak a háztartásokban, és a családi fényképek úgy váltották fel a falakon a szentképeket, ahogyan később a televízió foglalta el a szent sarok helyét az otthonokban. A digitális boom korszaka előtt a privátfotók mint kulturális tárgyak általában nem művészi szándékkal, főként magáncélra készültek, és a család vagy a szűkebb baráti kör kontextusában bírtak fontossággal. A Szegő György által öszszeállított Privátfotó szimbólumszótárban6 tipologizált privátfotó archetípusok, a privátfényképek közkedvelt jelenetei, az ünnepek, a születésnapok, az avatási szertartások, az utazások, kirándulások és családi nyaralások mozzanatai, egy-két témával bővülve ugyan, mégis a mai napig megállják a helyüket. Úgy tűnik, hogy a digitális technika sokkal inkább mennyiségi, mintsem minőségi változást hozott a privátfotó készítésének intencióiban, hiszen a különböző internetes felületeken igen hasonló témákkal lehet találkozni. Azonban figyelemre méltó a képkészítő gesztusokban mutatkozó változás, melynek legszembetűnőbb esete a selfie („énke”7), ahol a mobiltelefonba épített kamera bármelyik pillanatban visszafordulhat az exponáló gombot lenyomó személyre, és pár további kattintással a képet megosztva bárki számára láthatóvá válhat.
A hagyományos családi albumok elsősorban a család mint csoport kollektív narratíváját örökítik meg, miközben lehetőséget adnak az egyén számára a múlt strukturálására. A privátfotók az internet nyilvánossága által kikerülhetnek a család szűkebb kontextusából, hozzáférhetőkké és felhasználhatókká válhatnak, s ettől kezdve nemcsak a hozzájuk tartozó érzelmi- és emlékkapcsolatok változnak meg, de a jelentésük is módosulhat. A korábban fizikai tárgyként működő képek digitálissá (bináris kódokká) válása miatt megváltoztak a privátfotókat közvetítő csatornák is. A korábban családi albumokba ragasztott képek ma interneten megrendelhető, egyénileg szerkeszthető, nyomdai minőségű emlékkönyvekbe (scrapbook), albumokba vagy naptárakba rendezhetők. Emellett a privátfotók az otthonokban már digitális képkeretekben, kisebb-nagyobb monitorokon is megtekinthetők, vagy internetes albumokba, közösségi oldalakra, blogokra kerülnek. Az internetes felületekre történő feltöltés és albumokba rendezés után pedig a felhasználók maguk dönthetnek a képek nyilvánosságáról, arról, hogy azok csak egy szűkebb közönség vagy bárki számára megtekinthetők, megoszthatók és felhasználhatók legyenek-e, illetve, hogy a képekhez fűzhetők-e megjegyzések (comment) vagy arcfelismerő jelölések (tag).
Az interneten nyilvánossá tett képek esete igen hasonló ahhoz, mint amikor valaki egy fényképet dob a szemétbe. Ugyanis ilyenkor az illető úgy mond le mind a szerzői, mind a képmásához fűződő jogairól, hogy nem tudhatja, hogy a róla készült, általa megosztott képet a világ valamely pontján felhasználja-e valaki. Hasonlóképp ahhoz, ahogy Barcza Gergely rátalált egy család kidobott régi fényképeire, a kontextusukból kiragadott, kisajátított és újraértelmezett privát emlékképek tökéletesen illeszkednek napjaink világához, a digitális környezetben épülő új emlékezetközösségben Gyuri és Attila (a képeken szereplő fiúk) nyilvános Facebook profilja8 ma már bármely regisztrált felhasználó számára elérhető.

Gellér Judit

Jegyzetek
1 Bán András: Búcsú a privát fotótól. Typotex, Budapest, 2008.
2 Vö.: Campany, David: Art and Photography. Phaidon Press, London, 2003.
3 ÁTLÁTÁS 2. – A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója kiállítás-sorozata. http://atlatas.
hu/
4 Barcza Gergely szóbeli közlése, elhangzott a Felejtsd el! Privát fényképek és a felejtéshez való jog az analóg és digitális emlékezet korában c. FFS Szerda kerekasztal-beszélgetésen. 2014. 05.07. http://ffs.hu/page/ffs-szerda
5 A QR code című installáció 2014 őszétől az OSA Archívum épületében lesz látható.
6 Szegő György: Privátfotó szimbólumszótár. Theater Art Fotó, Budapest, 1998.
7 Peternák Miklós szóbeli közlése, elhangzott: ARCHÍV. A digitális örökség és a mediamuseum.c3 projekt c. FFS Szerda előadáson. 2014. 05.14. http://ffs.hu/page/ffs-szerda.
8 https://www.facebook.com/gyuries.attila.7.