P. SZABÓ ERNŐ KÉT KÖNYVÉRŐL – HARIS LÁSZLÓ, ÉS EGY KICSI EGYÜTT REPÜLÉS

A könyvek szerzője művészettörténész, aki a fotót művészetnek tekinti. A 2010-es Tóth György-monográfiáját követő, a hetvenéves örök kísérletező, „útkereső” Haris Lászlóról írt könyve nemrég jelent meg. A léptékváltást tartja fő elemnek, ez jelöli ki az útszakaszokat: a gyerekkori, ötvenhatos képek után a hatvanas, hetvenes évek avantgárd, absztrakt fotói képezték az első szakaszt, azután jött a konceptuális periódus, „szinkronban” a képzőművészettel.1 Haris aktív résztvevője volt a balatonboglári és egyéb akcióknak, majd 1980–90 között rajzfilmesekkel működött együtt. A szerző arra is kitér, hogyan vitte át Haris a vizuális köznyelvbe a kísérleti fotót (Nagyító), s hogy a fotós nemcsak a szemléleten akar változtatni, a valóságon is. A Pannóniától a panorámaképig vezető (1996-tól máig tartó út) az Új kaland, az absztrakthoz való visszatérés és a körkép. Itt a szerző középkori előképről ír, hozzátesszük: túl az extenzitáson, az idő kizökkenése, átértelmezése (fraktál, kristály) látható. Ez is jelzi Haris nyitottságát, s indokolja a könyv lezáratlanságát.
P. Szabó másik könyve panorámaképet ad: hazai és külföldi művészekkel, elméleti, kulturális szakemberekkel készült interjúit olvashatjuk benne.2 Az írások korábban napilapokban, folyóiratokban jelentek meg, ennek megfelelő terjedelmekben és tartalmi mélységben. A rövidebb interjúk váltakoznak a mélyebb életútleírásokkal és a több szereplős diskurzusokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel. A könyv közel 40 évet és több generációt fog át. Így Lossonczy Tamástól Menasági Péterig, Beke Lászlótól Baki Péterig, Korniss Pétertől Jokesz Antalig. A kötet legkorábbi, Somogyi Győzőt bemutató írása 1979-ben jelent meg a Palócföldben, a Wahorn Andrással folytatott beszélgetés pedig 1983-ban az Új Tükörben. A két interjú, bevezető fejezetként, a Másféle realizmusok alcímet kapta; ami a monokulturális szoc. reál kánont kérdőjelezi meg.
A könyvben a rendszerező elv a struktúra, nem a kronológia. Ezen belül a művészeti ágak, azokon belül pedig a különböző, egyéni arsz poétikák; irányzatok, teóriák; valamint az infrastruktúrák, így a kulturális intézmény-rendszer: múzeumok, galériák, közterek, épületek, valamint az  e rendszeren kívüli (magán) gyűjtemények. Ez részben átfedi a társadalom – ideológiai, politikai – struktúráját, és belehelyeződik egy általánosabb fogalomba, az egyetemes művészetbe. Az időbeliség és a térbeliség/struktúra hol felerősíti, hol felaprózza egymást. Így az idő-„rend” a magántörténetekben aprózódik, emellett szimultaneitást is mutat. Például a balatonboglári művészcsoport tevékenysége a 70-es évek elején, s ebben Haris is részt vett, egyik sűrűsödési pontja a párhuzamos történeteknek.
Ami a fiatal képzőművészeknek a balatonboglári kápolna volt, hasonlót jelentett a fotósoknak és a neoavantgárdnak a veszprémi Dokumentum. Méltán került a kötetbe a Jokesz Antal-interjú. Külön fejezetek foglalkoznak a fotósokkal, A kép hűsége vagy az Időrétegek találó címekkel, utalva arra, hogy elindult a változás a reprezentálástól a dokumentálás felé. Hogy ne csak a látható oldalt mutassa. Ehelyett legyenek „Igazi képek a valóságról” – ez a Jokesz-interjú címe. Érzékeny terület a természethez és a kultúrához való viszonyulás (Balla András-, Korniss Péter-interjú), valamint a kultúra intézményrendszerének taglalása. Utóbbi nagyobb konfliktusforrást jelent az alkotó számára az értékteremtésben, nem csak az értékmegőrzésben. Hogyan ütközik a mű mint autenticitás, igazság a sémával, standardizálással, a fogyasztást célzó kultúraiparral, erről Korniss és Török László mondja a legtöbbet. Érdemes összevetni a brit Colin Ford, illetve a magyar múzeumvezető Baki Péter interjúját, a párosítás a komparatív elemzés lehetőségét kínálja.
Az egyes szövegeket olvasva mintha mozaikokat látnánk, és csak „távolabbról nézve” látni a sokszínű képet, s kapunk metszetet a művésztársadalomról. A Törvénytelen avantgárd c. könyv értékelése során ugyan vitatták az egyik művész féloldalas visszaemlékezését, hogy a múlt mennyire kiszolgáltatott a jelennek, s fontos a több szempontú archiválás. „Az marad meg kutathatóan a jelenből, amit megfogalmazunk.” P. Szabó könyve adalékul szolgálhat a művésztársadalom rejtett vonásainak feltárásához (akár a tudatalattijuk valamilyen megjelenítéséig), a háttér dinamikáját felkutatva. A kollektív lelkiállapotok a történelemhez kötöttek, tagolják a privát történelmet. Ezekből kiolvasható a kulturális légkör, a rendszerváltás előtti és utáni egyaránt. Olyan tanúként is felfogható, ami a művészet- és kultúra-történetírás forrása lehet. Helyezzük e könyvet kiegészítésként Markovics Ferenc Fények és tények című forrásmunkája mellé.
palotai jános

Jegyzetek
1 Emblematikussá vált fotója a Törvénytelen avantgárd. A portré és kollázs újraértelmezése „törvényszerűen” került a könyv borítójára.
2 A könyvben Aknay Csaba, Berényi Zsuzsa, Einspach Gábor, Haris László, Lugosi Lugó László, Rosta József, Sulyok Miklós, Tóth György fotói szerepelnek.