fotóművészet

E SZÁMUNK SZERZŐI – 2013/4.

Bacskai Sándor (1961)
Író, újságíró, a Fotóművészet munkatársa. A kilencvenes években körülbelül száz életút-interjút készített a Magyar Fotográfiai Múzeum archívuma számára.

Bán András (1951)
Az ELTE matematika–művészettörténet szakán végzett. A hetvenes-nyolcvanas években a kortárs képzőművészet és a fotó iránt érdeklődött, kritikákat írt, kiállításokat szervezett. 1982 óta mind- inkább vizuális antropológia kutatással foglalkozik, szakterülete a családi fotózás. Egyetemi oktató Miskolcon és Debrecenben.

Cséka György (1972)
Esztéta, fotográfus. AZ ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett. A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója titkára, a Fotopost.hu online folyóirat szerkesztője. Az ELTE Egyetemi Könyvtár osztályvezetője.

Fejér Zoltán (1951)
Szabadúszó fotós. 1968 óta foglalkozik a fényképezés különféle alkotó módozataival. 1985 óta folytat fotótörténeti kutatásokat, ezekből eddig kilenc könyvet publikált. Lapunk munkatársa.

Grozdits Károly (1973)
Író, újságíró. Mezőgazdasági és teológiai tanulmányokat folytatott. Dolgozott gazdálkodóként, nyomdászként, könyvkötőként, kiállítás-építő segédmunkásként, kultúra-kutatóként. 2002 óta aktív újságíró.

Markovics Ferenc (1936)
1958-tól fotóriporter, majd 1969-től standfotós. 1986-tól a Film Színház Muzsika, 1994–95-ben a Reform művészeti és képszerkesztője. Sok éven át látott és lát el különböző tisztségeket a MÚOSZ, a MAOE, a Magyar Fotóriporterek Társasága, illetve a Magyar Fotóművészek Szövetsége vezetőségében. Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művész. Lapunk munkatársa.

Palotai János (1939)
Történelem–filozófia szakot végzett az ELTE-n, esztétikából doktorált. A Műegyetemen művészetfilozófiát, az Iparművészeti Egyetemen vizuális kommunikációt, az ELTE-n média ismeretet tanított. A mozgóképkultúra oktatásához Pásztor Erikával közösen készített tananyaga az interneten olvasható. A Balkonban, a Filmkultúrában, a Filmvilágban, a fotografus.hu-n és az Új művészetben publikál.

Pfisztner Gábor (1967)
Történelem–német szakon végzett az ELTE-n, és két félévig az Iparművészeti Főiskola vizuális kommunikáció szakán volt vendéghallgató. Gimnáziumi tanár.

Somosi Rita (1980)
Művészettörténetet és kulturális menedzsmentet tanult. Kurátorként dolgozik és kortárs művészetről publikál, különös tekintettel a fotóművészetre és kortárs ékszerre. A VILTIN Galéria munkatársa.

Surányi Mihály (1959)
A BME Vegyészmérnöki karán diplomázott 1982-ben. 2005 és 2008 között a MOME művészeti menedzser képzésére járt. A magyar fotográfiai életben a Nessim Galéria vezetőjeként vált ismertté: 2006 óta több, mint negyven budapesti és külföldi kiállítást rendezett. Fontos feladatának tartja a kortárs magyar fotográfusok nemzetközi bemutatását. Érdeklődésének középpontjában a kortárs fotográfia alkotói és tendenciái állnak. Az utóbbi időben figyelme a fotográfia vizuális hagyományban betöltött szerepe felé fordult.

Tímár Péter (1948)
Építészmérnök, Balogh Rudolf-díjas fotóművész, a Fotóművészet főszerkesztője. http://www.timarpeter.hu.

Yoko Shiraiwa (1967)
Restaurátori egyetemi diplomáját a University of the Arts London; Camberwell College of Arts-ban szerezte. Jelenleg magán- és közgyűjtemények számára dolgozó papír- és forórestaurátorként működik Tokióban. Szaktudásával aktívan közreműködött a 2011-es japán földrengés és cunami után a családi fényképek megmentésében, a tisztítást végző önkéntes csoportok irányításában.